Negyven éves riport a süllyesztőből: Atomszelídítők

Érettségi találkozóra készülődöm, Kolozsvárra.


Amikor Kun Csaba felhívott telefonon, hogy közölje a találkozó időpontját, sietett hozzátenni, hogy az idén Barabás Bandi is eljön, s azt üzeni, nehogy megtegyem, hogy hiányozzak a bandából...


Hát ez kemény volt, ezért javában készülődöm... Eszembe jutott, hogy Bandival még az iskola után is, bukaresti életem alatt, több éven át szoros kapcsolatban álltam: gyermekeink ugyanabban az egyetlen magyar iskolában tanultak, Bandi pedig éveken át volt igen remek tollú tudományos munkatársa és szemleírója az Ifjúmunkásnak (első írására az 1969. február 6-i számban bukkantam, címe: Kémiai Nobel-díj, 1968). Alapképzettsége vegyész, ám szakmai hétköznapjait valójában 1969 nyarán ismertem meg, amikor vendégül látott - bonyolult intézményi jóváhagyás után - a magurelei Atomfizikai Intézetben, ahol dolgozott. A látogatás élménye azóta is kísért, hiszen életemben először (és talán utoljára) jártam testközelben olyan helyen, ahol az utolsó két század mumusát tartják fogva. az atomot. És ahonnan az minden erővel megpróbál kiszabadulni, legtöbbször emberi "segédlettel".


Persze, akkor még nem létezett Csernobil, sem Fukusima és az azóta ismeretes számos atomriasztás. A magurelei intézmény is ma gyerekjátéknak hat a világon megszaporodott nukleáris létesítmények között. Szinte-szinte olyan, mint egy iskolai laboratórium...


A riportban szereplő egyes személyek (pl. a tudományos titkár) azóta kétes politikai és tudományos-üzleti karriert járt meg: mindjárt a 89-es rendszerváltás után Király Károllyal együtt Iliescu helyetteseként, alelnöki funkciót töltött be, majd 92-ben egyike volt a hat elnökjelöltnek, akik Iliescuval versenybe szálltak. Akkor Manzatu dr. a Republikánus Párt jelöltjeként reménykedett az irreális győzelemben...


Holnaputáni találkozásunk örömére előkapartam a könyvtárból a megjelent riportot; nem minden tanulság nélkül való...


Atomszelidítők

A párt és a kormány külön programot dolgozott ki, amely előirányozza, hogy az ország energiaalapjának fejlesztése érdekében térjünk át a nukleáris energia használatára, terjesszük ki az izotópok, a sugárzások és a nukleáris energián alapuló más technikák alkalmazását a gazdaságban és a társadalmi élet más területein.

1 Atom. Nukleáris energia. Einstein, a Curie-k. Hirosima... Elég néhány olvasmány az atomfizika történetéből, s egy-kettő összeáll a fenti gondolatsor.

Barabás Endre (b) és jómagam (j) a kutatóintézet udvarán

Hajdani osztálytársam, Barabás Endre (Tudományos figyelő című rovatunk szerkesztője) is atomfizikus. Kéthetenként percnyi pontossággal állít be a szerkesztőségbe, hogy legújabb cikke kefelevonatát átnézze. Magas, nyúlánk alakja eddig ki nem mondott sejtéseket ébresztett bennem: onnan jön, hol szabadon cirkál a láthatatlan, gyilkos sugár. Jön egy ismeretlen világból, melyet az átlagember ma még csak így tart számon: atom, nukleáris energia, Einstein, a Curie-k, Hirosima... Az ismeretlen világ mosolyog: ilyen békés természetű, és hív, legyek a vendége, nézzem meg, hogyan szelídül — az ember barátjává – az atom.

Bandi is bólogat:

— Oké! Megéri...

2 Măgurele község félig-meddig Bukaresthez tartozik. Zöldséges kertek tövén csobog el az Argeş, a fővárosiak egyik kedvenc fürdőhelye. Aszfaltos út szalad a nyárfák között. Végeláthatatlan síkság. A község szívében kőkerítés, mellette a városi autóbuszjárat végállomása. A kerítés mögött kezdődik az Atomfizikai Intézet. Új épületsorok kandikálnak ki a fák közül, aztán már látszik a bejárat s tovább a messze nyúló kert. Hercegi kastély volt itt hajdanán: még ma is áll az otromba hajóra emlékeztető úri épület, s a sokkal ízlésesebb tiszttartói ház — a mai igazgatóság székhelye. Eminescu nemegyszer volt itt szívesen látott vendég, s még látni a lugast, amiben egyik költői levelét írta. A két világháború között szanatóriummá épült ki. A felszabadulás után Fizikai intézet. Az ötvenes évek elején került föl a jelenlegi firma – ATOMFIZIKAI INTÉZET.

3 Felhőkkel küszködik a nap. Így születik ez a reggel. Bukarest felől tömött buszok robognak Măgurele felé, bennük álmos, el-elbóbiskoló emberek. A kapu előtti kis tér faroló buszokkal teli, s a bejárat felé igyekvő emberek tömege kitartóan hullámzik, míg el nem oszlik a cementes udvaron. Rengeteg a fiatal arc: bájos, gondosan kikészített lányok; itt-ott néhány szakállas fiatalember, önfeledt táskalóbálás. Kis nevetések. Szemekből kiröppenő álom. A kapu mögött sürgő-forgó belügyes őrmester. Megvillanó belépő-igazolványok. Időnként egy-egy dudáló személygépkocsi kanyarodik a nagykapuhoz, egy gombnyomás, s a vasszárnyak kitárulnak, begördül — Wartburg Moszkvics, Fiat.

A téren édességes bódé nyitogatja táblás ablakait, előtte cigarettáért sorban állók. S mikor már az utolsó ember is belépett a kapun, a búgó motorok sorra elhallgatnak, az őrmester pedig megforgatja a zárban a kulcsot.

4 Kétezer ember mindennapi munkahelye e titokzatos világ. Kétezer ember, akik a rakoncátlan atomenergia megszelídítésén dolgoznak. Mérnökök, technikusok, laboránsok, munkások, hivatalnokok. Aki elérte a harmincöt éves kort, az már öregnek számít itt: a bukaresti Műegyetem és a fizikai fakultás évente pelyhedző állú szakemberek tucatjait irányítja Măgurelebe. S akár a gyárakban, mindenkinek van egy pontozólapja: ott állnak, számozott kazettákba süllyesztve az épületek bejáratánál. Mellettük pontozó-villanyóra, nyolckor sorba állnak előtte.

Van, aki hat, van, aki hét vagy nyolc órát dolgozik. Attól függ, mennyire veszélyes közvetlen munkahelye. A reaktornál például hatórás váltások vannak. A műhelyekben, ahol a tudományos felszerelés jó részét gyártják, nyolcórás a munkaidő. A kedvezményeknek is megvan a maguk fokozatuk. Hivatalos elnevezésük: a négy nukleáris kategória. A munkahely veszélyességével a szabadság, fizetés arányosan emelkedik, a munkaidő csökken...

— Reggel bejön az ember, lepontozzák, aztán következik a sztriptíz. Ruhákat fel a fogasra, be a szekrénybe, általában fehér köpenyt és teniszcipőt húzunk. A reaktornál más a helyzet: ott sapka is kijár, meg vászongatya. A fő, hogy jól lehessen mosni őket. Aztán végezzük a dolgunkat. Általában kis kutatócsoportok vannak, egy idősebb kutató vezeti őket. Kiadja a napi melót, amit elvégzünk vagy nem végzünk el. Attól függ. Na, és van egy negyedórás szünet, kajálni...

Így mesélte egy fiatal laboratóriumi kutató, hogyan zajlik le egy napja. Itt annyit dolgoznak, amennyi bírnak. Amennyit akarnak. Csak a pontozócédulák legyenek rendben...

5 A reaktor — külön sziget. Mielőtt a faluba érnénk, balra kanyarodó bekötő-út végén, ahol pár percig rendszerint eltérnek az intézeti buszok, piros-fehér csíkos sorompó s körbefutó szögesdrót jelzik a biztonsági zónát. Sugara egy kilométer, központjában trónol, téglaszínű épületben az atommáglya.

Az épületeken semmi rendkívüli. Ahol bemegyünk, mosdók és öltözők sorakoznak, bennük számozott, hosszúkás acélszekrények o levetett ruhák számára, üvegfolyosón át juthatunk a reaktor-házba — amerre járunk, mindenütt döngő acéllapok, alattuk rengeteg kábel fut szerte-szét. A fal színére festett ajtókat csak a ráerősített apró plasztiktáblácskákról ismerem föl, meg a fölöttük hunyorgó színes jelzőégőkről. Ott, ahol éppen zöld pislákol, nyílik a vezérlőterem. Szemközt vele a reaktorterem bejárata: kanyargós, vastag falú labirintuson át kocogunk, az utolsó megnyíló ajtó mögött éktelen gépzaj fogad — működik a mozgódaru s az atommáglya behemót teste fölött siklodva, engedelmesen fogad szót kezelőjének, ki pár lépésre á!l tőlünk, egy kis műszerasztal előtt.

— A reaktor, sajnos, most nem működik — magyaráz az egyetlen ember, Vâlcu Nicolae mérnök, aki ma a vezérlőcsoportból itt található. — Ugyanakkor ez szerencse is, mert legalább oda tudunk menni hozzá, az alvó oroszlánhoz.

A daru hatalmas fémdugót emel ki a reaktor felső részéből —- testvérek között is megvan 800 kiló. Alattunk, a mélyben kilenc kutatási „csatorna" vezet ki a főtestből, sugárirányban, körbepárnázva teméntelen ólom- és paraffintéglával. Ijesztő méretek. Egy gyermeteg óriás roppant kockajátékának tűnik az egész. Pedig a tulajdonképpeni reaktor elég szerény méretű... Ott rejtőzik, vastag ólom és betongyűrű mögött, szelíden, apró kazettákban. Minden egyéb csak arra szolgál, hogy féktelen indulatait megzabolázza.

Ez a szerény „kis" reaktor pusztán kutatási célokat szolgál. Segítségével készülnek a különféle izotópok s a vele végzett sok-sok éves kutatómunka eredményeiből lesznek a jövőben születő nukleáris energetikai rendszerek. Addig is, az itt dolgozók szerkesztettek egy reaktor-fiókát (ott bújik meg a nagy háta mögött), mely nem hoz létre láncreakciót, bizonyos mellékfeladatok elvégzésére viszont kiváló.

— Tegyük föl, hogy az alvó oroszlán nem alszik — mondom — és hogy valamilyen hiba folytán sugárveszély vagy egyenesen robbanásveszély állna elő... Mit tesznek ilyenkor ?

— Először is, leeresztjük a reaktorban lévő négy bórrudat. Ez a fékezőberendezés és megállítja a neutron-áramlást.

— S ez elég?

— A nagyobb veszélyre? Hát arra nem tudom... De az nemigen fordulhat elő. Legalábbis a tudomány történetében csak egyetlen eset volt: mikor az amik szántszándékkal fölrobbantották egyik máglyájukat. Kíváncsiak voltak, hogy néz ki...

— Nem fél?

— Miért? Maga fél?

— Nem, de én elmegyek.

— Én pedig most jöttem...

6 Vâlcu Nicolae ez évben került az intézethez, ötvenhétben végezte a műegyetemet, dolgozott Resicán, Temesváron, Aradon, aztán megunta a vándoréletet — közben beleszeretett az atomfizikába is — s hazatért szülővárosába, Bukarestbe. Nőtlen, szüleinél lakik. Munkájával elégedett...

— Ez a káderlapom — tárta szél a kezét. Közben kíváncsiságból beállunk egy dózismérő elé, de a mutató mozdulatlan marad. Aztán Vâlcu foszforos óráját közelíti hozzá — „minden látogatóval elsütjük ezt a trükköt" —, a műszer szorgalmasan jelez.

— Oké — mondja Bandi —, az oroszlán mélyen alszik.

Felveszek a földről egy ólomtéglát. Alig bírom tartani.

— Az semmi, de hogy kiszúrtak Bandival — mesél Vâlcu. — Egyik hétvégén kirándulni készült a hegyekbe. Úgy volt, hogy innen indul, még a hátizsákot is behozta, hogy majd a busz egyenesen kiviszi az állomásra. Hát az ő kedves, jópofa, surmó kollégái nem beleloptak egy ólomtéglát? Csak azt nem értem, hogy vihette ki a kapun, hiszen ott komolyon átmotoznak mindenkit... S csak akkor fedezte föl, mikor hazaérve kicsomagolt.

A vezérlőszobában egy sor műszerfal, egy vezérlőasztal, mikrofonnal — ez az egész berendezés. És Adamo énekel valahol, egy rejtett hangszóróban. A műszerek pihennek, csak a szellőzőberendezés és az elektromos hálózat jelzőlámpái égnek.

— Egyszer egy évben nagytakarítást rendezünk, augusztusban. Az emberek jó része ilyenkor szabadságon van...

— Évente egyszer... mikor én jövök...

Nevetünk. Aztán Vâlcu megmutatja a szomszédos termet is, ahol a kapcsolófal és két műszer-sor található — a szimulátorberendezés. Az atommáglya működtetése előtt ellenőrzik vele a vezérlőasztal reakcióinak helyességét. Olyan elektromos impulzusokat gerjesztenek, amelyek az elképzelhető összes váratlan helyzeteket utánozzák. Robbanás, sugárveszély, átszüremlés, a hűtővíz elégtelen hőmérséklete...

— Olyan szirénázás folyik itt, valahányszor megindulunk, mint a legnagyobb bombázások idején. Ilyenkor vattával tömöm tele a fülemet.

Atom. Nukleáris energia. Einstein, a Curie-k. Hirosima... A vezérlőberendezés jól működik. S értik a dolguk, akik előtte ülnek. Béke van.

7 CIKLOTRON - az atommag átalakításában használatos részecskegyorsító berendezés. Ennyit árul el róla az idegen szavak szótára.

— Ilyenekkel állították elő az összes transzurán elemeket — mondja Bandi.

Az ajtó fölött vörös égő vibrál — a ciklotron működik. Kísérőnk, Popa Nemoiu technikus viszont nyugodtan benyit az ajtón. Legalább kétnapos szakálla van, és azonnal magyarázni kezd : megtudom, hogy a berendezés lelke egy magas frekvenciájú generátor, mely hatalmas elektromágnest működtet. Van még egy erős vákuumberendezés, és van a vezérlőasztal... Fehér köpenyes technikusok figyelik a villódzó fényjeleket, kilengő mutatókat, lassan rajzoló oszcillográfokat. Nemoiu gondol egyet s odaszól:

— Tíz percig leállni!

A fehér köpenyesek villámgyors mozdulatokkal csavarnak egyet a kapcsolókon, hirtelen megszűnik a fület bosszantó, monoton zúgás, s egy faligomb megnyomására mozdul a fal : lassan forogni kezd egy ajtószélességnyi rész. Henger az, ólomból és acélból, rajta fokozatosan előbukkanó felíratok: ZÁRVA — VIGYÁZAT — NYITVA. A hengeren most feltűnik egy rés, azon át lépünk a ciklotronba. Óráink szaporán ketyegnek, nincs miért félteni őket, az elektromágnes nem működik. Behemót teste vörösre mázolva terpeszkedik a magas terem közepén, szerteágazó vezetékek futnak ki belőle... A ciklotron pihen...

— Néha bejövünk ide, ha meghibásodik valami — mondja Nemoiu, izzadságát törölve. — Olyankor nincs mit gatyázni, be kell lépni, csak az órákat hagyjuk kint, kár értük...

Borostás arcán halvány rángás fut át, kitessékel az ólomajtón, mely nesztelenül, lassan bezárul, s odaszól társainak.

— Indíts!

Újra zümmögnek a trafók, kattognak a kapcsolók, táncolnak a mutatók...

A ciklotront különben hétfő reggel nyolckor indítják be, s csak szombat délután pihen el, némaságával elmélyítve az általános hétvégi csöndet, mely ilyenkor a hazai atom birodalmára borul.

8 Az atommáglya biztonsági övezete tulajdonképpen az erdőgyűrű, benne a- fák kicsik, csenevészek. Sok fajtát próbáltak itt meghonosítani, de az alföld csökötté teszi őket. A leveleket kiszikkasztotta ez a szeszélyes nyár is. Az erdő — fertőzött terület. A szélén körbefutó szögesdrót arra szolgál, nehogy idetévedjen egy-egy tehén, kecske. Lépdelünk a fák, a cserjék között,

— Hogy szánjátok rá magatokot erre a munkára ? — kérdem váratlanul Bandit.

— Ez nem kérdés, ne haragudj... Az ember végezni akarja és kész. Egyszerűen — sok benne a lehetőség.

— A veszélyre gondolok...

— Nem több, mint egy gyalogos félelme: vajon ma elüt-e egy jármű? Ha fegyelmezett vagy és jó a munkavédelem, egészségügyi ellátás — márpedig jó, hiszen olyan alacsony veszélyességi szinteket állapítanak meg, amelyektől még nem lenne semmi bajod, de jobb félni, mint megijedni — akkor nyugodtan alhatsz. Aztán... te cigarettázol. Nem félsz a következményektől? Vili, hogy nem, mert a romlás lassú, láthatatlan. Csak néha kellemetlen...

— Perspektívák ?

— Tudom én ?... Kísérletezünk. Meg akarjuk ismerni az atomot. Azt, hogy energiatermelő, már tudjuk. Meg még egy-két dolog ismeretes róla. A többit majd ezután.

Beérünk a faluba, s mielőtt ismét elnyelne az intézet kapuja, a falusi kertvendéglőben felhajtunk egy-egy kupa sört, azok emlékezetére, akik a szó szoros értelmében az atomkutatásoknak áldozták életüket. Mert az úttörők sosem törődnek az óvintézkedésekkel...

S az óvintézkedések éppen az úttörők önfeláldozó élete nyomán születnek.

9 A laborokban járni csupa üdülés. Itt szinte semmi sem emlékeztet az atomra, csak a műszerek fémlenek: üveg alatt pihenő mikromérlegek, melyek még a porszemek és ujjlenyomatok súlyát is jelzik, miniatűr elektronikus számológép, a legmodernebb amerikai gömbfejes írógéppel egybekapcsolva. Hűtőszekrényébe reggel Bandi elhelyezte a kutatásokra szánt izotópokat, bekapcsolta a gépet, s míg odavoltunk, a gép precízen robotolt az előre kiszabott ritmusban. Most csak ki kell húzni az írógépből a perforált papírt, melyen az eredmények sorban állnak egymás alatt, s következik az emberi ész munkája... Vákuum-berendezések búgnak, gépesített keverőkészülékek végzik ugyanazt a mozdulatot a végtelenségig, elszívóberendezések zümmögnek, az ajtókon plasztik tábla: A LABORT TÁVOZÁS ELŐTT RENDBEN HAGYTUK, de az ötvenhét óta itt dolgozó Plonschi Alina szerint ez teljesen fölösleges — a kutatók annyira szórakozottak, hogy sokszor még a felírást sem veszik észre. Valaki egyszer nyitva hagyta a gázcsapokat. Másvalaki a vízvezetéket. Nagyon kell ügyelni, ilyen ostoba mulasztásokból országos kár, súlyos baleset származhat...

Kiszámították, hogy a laborok kutatói átlagban többet dolgoznak, mint a megállapított munkaidő. Pedig senki sem kényszeríti őket...

10 A negyedórás ebédszünet általában tizenkettőkor kezdődik. De nem történik semmi baj, ha valaki véletlenül egy órával később figyel föl korgó gyomrára...

Ebben az órában felvonul az intézet egész személyzete. Barátok kiáltanak át egyik asztaltól a másikhoz, fiatalemberek teszik a szépet a divatosan öltözött laboránsnőknek, kis hétköznapi dolgokról fecsegnek itt — futballmeccsekről és hegyi kirándulásról, tengerpartról és koncertről, divatról, tárlatokról — csak a szakmáról nem esik egyetlen szó sem. Úgy látszik, a munka benn marad az intézetben, a fogasra akasztott köpenyekkel együtt, az ebédszünet végére várva, mikor minden kezdődik elölről...

11 Egykor nyit a könyvtár. Külön épület, áhítatos csönd, elképesztő számok. 80—100 000 kötet. Közel 2000 fajta folyóirat és szakkiadvány. A mechanizmus egyszerű: felmegyünk egy széles csigalépcsőn, benyitunk az ajtón, nevünket regiszterbe írjuk s máris átváltozunk amatőr könyvtárosokká — szabad a bejárás a raktárba, mi választjuk ki a nekünk tetsző vagy szükséges köteteket.

Senki nem kérdez senkit, S ha már az intézetbe belépett, akár egy népi egyetem kurzusaira járó munkás is, belelapozhat itt a legfrissebb szakkiadványokba.

A nagy olvasóterem polcokkal teli, rajta az időszaki kiadványok legfrissebb számai. Legkeresettebbek a híres, összefoglaló szaklapok, melyeket egy-egy komputer szerkeszt. Beletápláljak az egyazon témákról szóló összes közlemények címeit, párszavas összefoglalóit, s a gép percek alatt már sokszorosítja is a maszek-zsebnek megfizethetetlen tájékoztatót. Ilyen például a Chemical Titles. Évi előfizetése több száz dollár...

Persze, a komputer is ember: néha összekavarja a beletáplált adatokat. Barabás Bandit például egy ízben sűrűn keresték föl levélben híres zoológusok, mert neve egy új csirke-oltószert ismertető közlemény címe előtt szerepelt — ami nyilvánvaló tévedés. Ezen sokáig derültek az intézetben...

Az olvasóteremben asztalok, rajtuk optikai olvasóberendezés, mellyel a mikrofilmekre vett dokumentációt lehet tanulmányozni. Az intézet ilyen szempontból nagyvonalú: ha valamelyik kutatónak szüksége van egy bizonyos tanulmányra, könyvre, s az nincs meg. a könyvtárban, hetek alatt meghozatja mikrofilmen. Hogy mit jelent ez a kutatóknak, nincs miért részletezni. Az atomfizika gyors fejlődése, tökéletesedése arra kötelez, hogy megismerj mindent, ami a szakterületen előrelépés. Túl nagy luxus volna még egyszer fölfedezni olyan dolgokat, melyeket már az egész világ ismer.

12 Az intézet tudományos titkára előtt papírok hevernek, garmadával. Tegyük fel: ha valaki távcsővel kukucskálna be az ablakon, távolról úgy látszana, hogy tudományos disszertációjának kéziratát rendezgeti sajtó alá. Kezében töltőtoll, arcán mély figyelem...

Pedig Mânzatu doktor — iratokkal vesződik.

1955-ben végezte a bukaresti egyetemet, rögtön ide került, Măgurelébe. Mesterei, felettesei nagy reményeket fűztek a mozgékony, éles eszű fiatalemberhez, három év múlva az akkor épülő ciklotronnál dolgozik, s ő az, aki az első gyorsított részecskéket kimutatta benne. Aztán öt évig készül a doktorátusra, ami ragyogóan sikerül. Akkoriban sokat publikált: mintegy húsz szakdolgozata jelent meg s elkészült egy kétkötetes könyvvel is, melyet nemsokára piacra dob az Akadémiai Kiadó.

— És most nézzen meg itt, ezekkel a papírokkal. Levelek, átiratok, kérvények. Munkaszervezési ügyek. Természetesen hasznos dolgok ezek is, de még mindig sok bennük a bürokrácia. Ettől meg kellene szabadulni — sóhajt fel beszélgetésünk közepetáján. — De sebaj, két év múlva üzembe helyezzük a tandemet*, abból aztán már nem akarok kimaradni. Közben fel kell frissítenem a tudományomat...

Hosszú, faragott lábú asztal végén ül Mânzatu doktor. Még fiatal ember, a negyvenen innen, ajka körül azonban már szaporodnak, gyülekeznek a lefelé mutató ráncok. Kinéz az ablakon, valahova a távoli reaktor irányába, egy pillanatra megfeledkezik a reá váró ügyekről, csak jobbkeze pihen otthonosan a papírokon — aztán hirtelen összerezzen, beszólítja titkárnőjét hogy egy levelet gépelne újra és hívasson be valakit a személyzeti osztályról...

13 Bandukolunk a kihalt, üres udvaron át. A nap kierőlködte magát a felhők mögül, s most fullasztó melegei áraszt. Kavicsos sétányon, lépcsőkön ereszkedünk a kert szívébe. Zöldeskéken ring a hajdani halastó, melyet most úszómedencévé alakítottak. Néhány elsárgult levél lipinkázik a felszínen, különben körös-körül végtelen nyugalom.

Szemközt, a betonkerítésen fegyveres őr posztol. Az eső ellen ácsolt tető tartógerendáinak támaszkodva elnéz a falu felett, s úgy tesz, mintha nem venné észre a falon át besettenkedő gyerekeket, akik most lábujjhegyen, izgatott arccal lopakodnak elő a bokrok közül s fejest ugranak a medencébe. Egy páran hátrafutnak, a kert mélyére, ahol a buján ölelkező fák között rengeteg a vadalma — most érik.

E kert a pihenés birodalma. Ha valakinek fáj a feje, pasztillák helyett kisétál a madárfüttyös csendbe. Van itt kézilabda-pálya, kosarazni is lehet. Bandi szerint: itt adják le délutánonként a plusz kilókat.

A fák sűrűjéből őz kandikál elő — van belőlük vagy öt. Rossz nyelvek mondják, hogy az egyik évekkel ezelőtt ülepen döfte a személyzeti főnököt, aki a személyén esett sérelmet egyszerűen torolta meg: levágatta a játékos kedvű állatot. Másnap a kantinban vadas volt ebédre.

14 A téren lassan gyülekeznek a buszok. Buszok és emberek. A betonkerítés különböző pontjain jelzőtáblák, rajtuk a -járatok végállomásai : a Törvényszék, a Drumul Taberei, a Militari, Bucureşti Noi és a többi negyed, ahol az intézet munkatársai laknak. 60—80 lej között mozog a havi bérlet, de megéri. Rövid idő alatt bent lehetsz a város bármely pontján. Búcsúzom. Bandi más buszra száll.

15 Ennyi volt.

Távozás előtt még egyszer beálltam egy dózismérő elé : makacsul hallgatott.

Otthon rágyújtottam egy cigarettára, pedig tudtam: szép lassan, észrevétlenül ölöm vele magam.

Cseke Gábor

*) Kettős részecske-gyorsító berendezés.

(Forrás: Ifjúmunkás, 1969. augusztus 28-szeptember 4-11.)