- Géza, nem akarsz Szibériába menni? - kérdezte egyik munkatársam.
- Ennyire haragszol rám? - kérdeztem vissza, nem sejtve még, hogy e rövid párbeszédnek milyen viharos következményei lesznek...
Ezzel a köznapi párbeszéddel indítja könyvét az 1989-ben még fiatal szekszárdi régész, Szabó Géza. Az Ásatás Barguzinban. A régész a egy legenda nyomában (Múzsák, 1990) másfélszáz oldalon számol be arról, hogy a szerző egy megyei újság hirdetéséből szerzett tudomást a készülő barguzini expedícióról, s azt a hirdetést is egy kolléganője ajánlotta a figyelmébe. Az expedíció ugyanis tolmácsokat és régészeket keresett, s némi töprengés után emberünk úgy érezte, kár lenne kihagynia egy ilyen ritkán kínálkozó alkalmat, hiszen, ha nem most, akkor ki tudja, mikor és hogyan jutna el Szibériába?
Az igaz, hogy Petőfiről éppen csak annyit tudott, amennyit a középiskolában akkoriban tanítottak (elesett Segesvárnál, a harcmezőn, halála után mindenféle ál-Petőfik tűntek fel, a nép sokáig hazavárta valahonnan stb.), de úgy vélte, mindez az indulásig bepótolható. Némi vitája volt ugyan a berzenkedő feleséggel, akivel korábban úgy tervezték, hogy a szeptemberre esedékes gyermekáldás előtt sokat lesznek majd együtt, most pedig be kellett jelentenie, hogy ez félig-meddig kútba esett. Miután vette ezt az akadályt, be kellett ásnia magát a Petőfi-kutatás rejtelmeibe.
Kéri Edit színésznő, amatőr Petőfi-kutató így emlékszik vissza Szabó Géza felbukkanására a Petőfi Bizottság munkájában:
"Újsághirdetést adott fel Morvai régészre - mert úgy gondolták, egy kevés lesz az ásatásoknál - és orosz tolmácsokra, mert sok kellett, s a tervezett nevek kimaradtak, Nehéz Misit kivéve... Így bővült meg a csapatunk az utolsó bizottsági ülésen egy régésszel: Szabó Géza, a szekszárdi múzeum munkatársa csatlakozott hozzánk. Ő az utolsó ülés után odajött hozzám: - Látom, maga legtöbbet tud ezekről az adatokról, legendákról. Én tulajdonképpen azt sem tudom, miért pont Szibériában keressük... Izgalmas feladat lesz. Úgyis fel kell jönnöm Pestre, nem találkozna velem és mesélne? - De, nagyon szívesen. Hívjon fel, s találkozzunk a Fészekben. - Pár nap múlva felhívott, s ebédre találkoztunk a klubban. Feleségével jött... Három óra hosszat mutattam a Morokova elbeszélés kéziratát, saját cikkeimet, magyaráztam a múlt századi nyomokat... Nagyon hosszan magyaráztam és készítettem fel őt az útra..."
Szabó Gézát, miként bevallja, nem lelkesítették a Petőfiről vitázók nyilvános csetepatéi, túlfűtött hadakozásai. Mindinkább szakmai kihívásnak és jó tapasztalatnak tartotta a szibériai küldetést, de elhatározta, hogy csakis úgy vesz részt benne, hogy távol tartja magát a háborúságtól és "az expedíció munkájából csak az általa vállalt, kifejezetten szakmai munkát végzi el, azt viszont a legjobb tudása szerint. Hogy ez végül is nem sikerült neki, mert az expedíció visszatérte után egyike volt azon kutatóknak, akik szakmailag többször is kiálltak a barguzini lelet hitelessége mellett, vállalván akár a küklerség ódiumát is. Mind expedíciós könyve, mind többízbeni szakmai állásfoglalása a Magyar Tudományos Akadémia felkért Petőfi-bizottságának jelentésének csúsztatásaival szemben tisztességes, bátor ember benyomását keltik az olvasóban.
Az Ásatás Barguzinban c. útinapló azért is rokonszenves alkotás, mert tömören összefoglalja mindazt, amit Petőfi szibériai utóéletével, illetve az excpedícióról tudni érdemes. Társával, Varga Bélával, a vajai múzeum igazgatójával eredményes, szorgalmas párost alkottak, aki előbb lelkiismeretesen feltérképezte a barguzini temetőt - mint kiderült, jövetelükig nem készült róla pontos térkép -, cipelték magukkal a felszerelésükkel megtömött súlyos katonaládát, hogy ne legyen fennakadás a munkájukban. Nehézséget okozott számukra a köves, kavicsos föld, meg az a tény, hogy olyan temetőben kellett ásniuk, amely még abban az időben is működött. Úgy dolgoztak, hogy tekintetbe vegyék: egyes sírokat még gondoznak a hozzátartozók. Ugyanakkor a síremlékekkel jelzett sírokhoz kegyeleti okokból nem közelíthettek.
Naplójából idézek:
"Barguzinban szinte családias légkörben folyt az ásatás. Azzal kezdtük a munkát, hogy kihajtottuk a békésen legelésző teheneket a temetőből, amelyet a feltárás idejére lezárt a rendőrség. Csak engedéllyel léphetett be bárki, kivéve ha halottjának sírjához ment. Hirtelen azonban megszaporodtak az elhanyagolt sírok körül szöszmötölők. Egy idő múlva már a látszatelfoglaltságra sem ügyeltek különösebben, letelepedtek a sírok melletti kis padokra, és kíváncsian nézelődtek. A gyerekek csak a kerítésig merészkedtek. Egy-egy hangosabb szóra félénken rebbentek szét, hogy aztán pillanatokon belül újabb leshelyet foglaljanak maguknak a deszkapalánk tetején.
A kíváncsiskodókat nemcsak az ásatás hozta izgalomba, hanem az is, hogy külföldiek vannak Barguzinban. Különösen a két amerikai antropológus iránt érdeklődtek, hiszen Amerikáról annyit és annyiféleképpen hallottak... Most, amikor életükben először amerikaiakat láttak, megnyugvással állapították meg, hogy azok is ugyanolyan hús-vér emberek, mint ők...
Az ásatásokon szokatlan jelenség a rendőri őrizet. Nem is tudnám pontosan megmondani, kit vagy mit őriztek, s főleg kitől... Az ásatás vége felé - minden szigorú rendszabály ellenére - már a szelvények szélén ültek az érdeklődők, akik között nemcsak helybeliek voltak, de Ulan-Udéból, Irkutszkból érkezettek is. Sorra tették fel kérdéseiket...
Azt még megértették, hogy miért éppen az adott helyen kezdtünk ásni, hiszen a legidősebb falubeliek még emlékeztek arra, hogy ott volt a politikai foglyok temetőrésze. Azt is belátták, hogy miért húztunk szelvényeket és árkokat, de amikor ott, ahol a téglalap alakú gödröket leástuk, mindig elő is került egy csontváz, akkor már csóválták a fejüket.
Elmagyaráztuk, hogy ez nem véletlen. Csak ott ásunk mélyebbre, ahol a szelvények vagy kutatóárkok aljában a föld elszíneződése sírgödörre utal. Megmutattuk a különbséget az eredeti, bolygatatlan talaj és a sírok gödrének visszatöltött földje között. Ott, ahol a földet valamiért megbolygatták, a különböző talajrétegek összekeveredtek, és ezeknek más lett a színe, összetétele."
Szabó Géza, aki nem vádolható azzal, hogy elvakultan, a legenda megszállottjaként vágott neki a szibériai kalandnak, annak a kutatónak a tipikus példája, aki aláveti magát a tudományos igazságnak, akkor is, ha abból semmilyen haszna, előnye nem származik. Menet közben, ahogy gyűlnek a tapasztalatai, látnia kell, hogy a kezdetben véletlennek tűnő felfedezések és azok összeesései, a 7. számú sírban talált lelet mind Petőfire utaló jellegzetességei, meggyőzik arról, hogy nem volt fölösleges vállalnia az utazást. Álláspontja az, hogy győzzön az igazság, de amíg jogos és logikus kérdéseket meg lehet fogalmazni a hivatalos álláspont - NEM PETŐFI! - érveivel szemben, addig azokat ki kell mondani és meg kell vizsgálni.
1990 januárjában, amikor az expedíció tagjainak nyomására a Magyar Tudományos Akadémia végre hivatalosan is felveszi a kesztyűt, és a Szovjet Tudományos Akadémiával karöltve szakértői bizottságot bíz meg azzal, hogy Ulan-Udében és Moszkvában, közösen újra vizsgálja a barguzini leletet és mondja ki a végső szentenciát. Az expedíció tagjai közül Szabó Géza is vállalja a hivatalos szakértőkkel való szembesítést, és miután megszületett a hivatalos verzió, Kardos Lajos, az expedíció rádiósa szerint további nyugtalanító kérdéseket tett fel, amelyekre nem kapott választ:
"A szovjet bizottság régészének felvetésére, hogy: „Alul a mongol férfi, felül a felesége!", Szabó Géza azt válaszolta, hogy:
1. Furcsa, hogy a férjet koporsóba fektetik, a feleséget enélkül teszik a sírba. Ilyen népszokás eddig nem ismert a Szovjetunióban.
2. A szovjet néprajzos kollegáktól érdeklődött, de nem tudtak róla, hogy lett volna Barguzinban olyan európai nő, aki mongolnak volt a felesége.
3. A lelet feltárásakor szövetmaradványokat csak a medence, a nyak és a lábszárak közvetlen közelében találtak, az egymástól távolabbi lábszárak között nem. Ez arra utal, hogy a tetemet nadrágban temették el. A szovjet néprajzos kollégák nadrágos nők temetésére sem tudtak példát mondani a térségben.
4. A megtalált lelet nem szokványos méretei mindenben megegyeznek a költőnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött sújtásos atillája alapján amerikaiak által készített számítógépes eredményekkel.
5. A halott életbeni termete kb. 166 cm volt. Ez megegyezik a különböző dokumentumokból számítható értékkel.
6. A halott arc- és koponyajellemzői az amerikai számítógépes feldolgozás alapján egyezést mutatnak a dagerrotípiával és a Petőfi Sándorról ismert jegyekkel.
7. A fogak, különösen a bal felső szemfog teljes egyezést mutat az irodalomból ismert adatokkal. (Jókai Mór olyan jellemzőnek tartotta Petőfi Sándor fogazatát, hogy egy ásatás alkalmával, csupán ennek alapján is megtalálhatónak tartotta tetemét egy tömegsírban. A Pesti Hírlap 1902/4. számában így írja le: „Petőfi felső fogsorában bal felől egy szemfog ferdén előre nőtt, valóságos kis agyarat képezett, ez a kiálló fog nevetésének olyan szatír kifejezést adott." Gyerekkori barátja, dr. Sas István, így ír róla: „Bal szemfoga igen előre állt.")
8. A nyak a Petőfiére is jellemzően, hosszú.
9. Mindkét kéz arányosan fejlett, de az izomtapadási felszínek a bal kéznél erősebbek. (Petőfi balkezes volt.)
10. A combcsont és a sípcsont izomtapadási felszínei erősek. (Petőfi híres gyalogló volt.)
11. A csontváz bal térdkalácsa hiányzott. A térdkalács veleszületett hiányát erősíti, hogy az ezzel többnyire együtt járó torziós csavarodása a sípcsontnak is kimutatható a bal lábon. Ortopéd szakorvosok szerint, ez sík terepen nem, de emelkedőkön megnehezítette a járást. Ezzel kapcsolatban Egressy Ákos írja: bicegni, sántítani kezdett a meredeken. Dienes András ugyanerről így ír: „Tudjuk, hogy amilyen kiváló gyalogló volt sík terepen, annyira rosszul mászta a meredeket, amit bal lábának csontelhajlásával magyaráztak". (Kardos Lajos: Mozaikok a szibériai Petőfi-kutatásból / Barguzintól Amerikáig / Szélrózsa, 1991 április, II/3.)
Végül, álljon itt Szabó Géza régész tudományos állásfoglalásának végső következtetése, ahogy azt a Magyar Tudományban (1990/9. szám) megjelent hivatalos akadémiai állásfoglalással kapcsolatban megfogalmazta, s amelyet a Reggeli Pesti Hírlap (1990. december 12, 14.) közölt teljes terjedelmében.
Megjegyzések, amelyek nincsenek összhangban a tényekkel. Egy vizsgálat nyitva hagyott kérdései. Ismét a barguzini leletről ( befejező részlet)
"Az Akadémia által eddig elvégzett vizsgálatok eredményeit figyelembe véve továbbra sem látok olyan egyértelmű bizonyítékot, amely cáfolná:
— a temető szerkezete és az ásatási megfigyelések, valamint a dendrokronológiai vizsgálatok alapján a 7. és a 28. sír egyidejű eltemetését 1839-1859 között a fagymentes május-szeptember hónapokban;
— valamint a szerves anyagok elhelyezkedése alapján azt, hogy a 7. sírban talált személyt férfira utaló nadrágban és egy többrétegű felsőruházatban temették el.
Ezek a megállapítások ellentmondásban vannak az akadémiai bizottság által közöltekkel. Úgy vélem, a bizottság munkája során eddig — mint az a jelentésből és a fentiekből is kitűnik — nem, vagy alig vette figyelembe az ásatási dokumentációt és a helyszíni megfigyeléseket.
Az egyes részproblémákra — szerintem — itt és most nem lenne célszerű kitérni. A megfelelő konferenciákon, szaklapok hasábjain kellene megvitatni azokat. Hiszen, ha a döntéshozatal előtt — a hiteles kép kialakítása érdekében — lett volna mód az eltérő vélemények ütköztetésére a megfelelő szakmai fórumokon, akkor nem alakult volna ki e minden érintett számára kellemetlen helyzet. Persze, ehhez arra is szükség lett volna, hogy az MTA bizottsága — melynek tagjai feltehetően a legjobbnak tartott magyarországi szakemberek — végrehajtsák az alábbi, a sajtóban is napvilágot látott, a sok vitát kiváltott 7. számú sír tudományos megítéléséhez általuk szükségesnek vélt 5 munkatervi pontot:
1. A feltárás helyszínének vizsgálata Barguzinban.
2. A 7. számú sírban, a feltételezett Petőfi-csontváz alatt levő, fiatal mongoloid férfi csontvázának vizsgálata, abból összehasonlító csontminta vétele.
3. A barguzini temetőből származó, biztos eltemetési idejű sírból férfi- és női csontváz mintavétele.
4. Az előbb említett sírokból földminta vétele.
5. A barguzini 7. számú sír vitatott leletének antropológiai, patológiai, igazságügyi orvostani vizsgálata, mérése, röntgenfelvételek készítése stb.
Az eddigi vizsgálatok során azonban az első négy pontban felsoroltakat egyáltalán, az ötödikben lévőket is csak részben hajtották végre.
Azt a mindenkitől független problémát pedig, hogy ki volt Alekszandr Sztyepanovics Petrovics, akinek a személyéhez a Bajkál környéki Petőfi-legendák szálai tapadtak, egyáltalán nem is vizsgálták.
S e félig sem végzett vizsgálatok és a nyilvánvaló ellentmondások ellenére az MTA — csak saját bizottsága részeredményeire alapozva, a kontroll-lehetőségek kizárásával — egyértelműnek és véglegesnek tartja megállapításait.
Mivel az MTA nem kíván a továbbiakban e témával foglalkozni, talán az is megoldást jelenthetne, ha a Művelődési és Közoktatási Minisztérium megbízást kapna arra, hogy jelöljön ki egy arra alkalmas intézményt, és ha kell, külső szakértők bevonásával
— maradéktalanul hajtsák végre az MTA kijelölt bizottsága által szükségesnek tartott munkatervi pontokat;
— biztosítsanak kontrollanyagokat a hozzátartozók sírjából, hogy az amerikaiak által a vietnami háború idején kidolgozott génlenyomat azonosítási eljárás még hátralévő részét el lehessen végezni;
— a vizsgálatok befejeztével tegyék lehetővé az eltérő vélemények ütköztetését a hiteles kép kialakítása érdekében egy szakmai konferencia keretei között;
— a vizsgálatok anyagából minél több jelenjen meg a megfelelő szaklapokban — hogy azok hiteles adatai alapján, s ne a napilapok olykor kétes értékű információira támaszkodva legyenek kénytelenek a szakemberek véleményt nyilvánítani;
- biztosítsák az 1990. januári vizsgálatok alkalmával a Szovjet Tudományos Akadémián tárolt barguzini 7. számú csontváz — mint vizsgálati anyag és állandó kontrolllehetőség — megőrzését;
— a szovjet szakemberek bevonásával kezdjék meg annak az alapvető történeti problémának a vizsgálatát, ki volt Alekszandr Sztyepanovics Petrovics, akinek személyéhez a Bajkál környéki Petőfi-legenda szálai kötődnek.
Nem hiszem, hogy érdekében állna a kormányzatnak vagy bárkinek e mély indulatokat kiváltó kérdés szakmaileg megalapozott megválaszolásának elodázása, a még szükséges vizsgálatok elhagyása.
Nem hiszem, hogy egy ügyet ennyi nyitott kérdéssel hosszú időre félre lehet tolni.
Itt már régen nem lehet cél egyik vagy másik fél igazának bizonyítása, csak az igazság jelenlegi eszközeink, tudásunkkal való kiderítése lehet feladatunk.
Jó lenne, ha 1999-ben, a segesvári csata 150. évfordulóján már pontosan tudnánk, mit ünneplünk. Egy minden részterületre kiterjedő tudományos vizsgálat talán megelőzhetné, hogy ismét hozzá nem értők foglalkozzanak a témával.
Dienes András, a neves Petőfi-kutató szavai máig időszerűek: „Ne felejtsük el: van Akadémiánk, Kisfaludy Társaságunk, van már Petőfi-társaságunk és 1867 óta van más történeti társaságunk is... meg lehetne oldani a segesvári problémát, ha volna akarat az intézményes kutatáshoz..."
Illusztráció: Szabó Géza a barguzini temető kutatóárkában * Fotó Borzák Tibor
*
(A témát a következő néhány napban pihentetni fogom, majd Barguzin bemutatásával folytatom...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése