A huszadik
szazad.hu portál advent első hetében archív közlemé-
nyeiben elért az első világháborút lezáró párizsi békekonferenciához, illetve Trianonhoz. E történelmi pillanat gyökerestől megváltoztatta Magyarország és az elcsatolt területek, köztük Erdély életét. Rovatunk a honlap anyagaiból készült lényegi válogatásban, hétről hétre, lépésről lépésre korabeli lapok alapján igyekszik nyomon követni, mi minden történt velünk Trianon óta. A háborúban foglyul estek, a szenvedés tekervényes útjain, rendre hazatérnek... (Cseke Gábor)
Szibériai napló - Fogságom és szökésem
1920 május
Fleissig József: Szibériai napló. Fogságom és szökésem. (Budapest, Benkő Gyula cs. (?) és kir. könyvkereskedése, 1920. 184 old.)
Ha nem a szerző maga mondaná, nem hinnők el, hogy ez az első írása, amely nyomdafestéket lát. Tizenkilenc-húsz esztendős, amikor átéli (s nagyrészt megírja) egy emberöltőre való élményeit. Háborús irodalmunk kevés figyelemreméltó könyvet termett az ő Szibériai naplójánál...
Háború és fogság - de még inkább a szökés komor élményei - a még szinte gyermek-katonát egy csapással férfivá avatják... A "fekete vonat"-ról való leugrásának szomorú éjszakáján odavesztek naplójegyzetei. Hazatérőben moszkvai tartózkodása alatt "emlékezetből úgy ahogy rekonstruálta" és oroszországi följegyzéseivel kibővítette naplóját, de ezeknek a jegyzeteknek jelentékeny részét idehaza a proletár-diktatúra idején jobbnak látta elégetni.
A kétszeres átdolgozáson keresztülment könyv ilyen módon nyilván sokat vesztett dokumentumszerű értékéből...
Szerző a háromszázezer hadifogoly egyike, akik a Bruszilov-féle áttöréskor 1916. júniusban estek fogságba. A budapesti kaszárnyából került bele egyenesen "a fergetegbe" harctéri tapasztalás nélkül, önkéntes tizedesi rangban - ami nem elegendő, hogy tiszti táborokba helyezzék el. Engedélyt kap rá, hogy fölvarrja titokban a hadapródjelölti jelvényeket. (A románok önkéntest, hadapródot, zászlóst mind legénységi táborokba internáltak, ami csaknem egyet jelentett a biztos pusztulással.) Csakhamar útban vannak Habarovszk felé, amelynél csak azért nem viszik őket tovább keletnek, mert belemennének a Csöndes-óceánba. A szembejövő expressz finom utasai aprópénzt hajigálnak le közéjük egy szibériai állomáson.
De az expressz is tisztelettel áll félre a lőszeres vonatok elől, amelyek mozdonyostól érkeznek egyenesen Amerikából. A Habarovszk melletti Krasznaja-Rjecska fogolytáborban töltött húsz hónap történetét rajzolja meg azután néhány eleven vonással...
Szökésük gondolata 1918 tavaszán érlelődött meg. Tulajdonképp nem is szökésről van szó. A habarovszki szovjet tehervonatot ad nekik, százezer rubelért. A mozdonyt nyugat felé irányítják. A százezer rubelből hatvankilencezret összead a tábor, a hiányt Hedbloom dán konzul fedezi. (Hedbloomot ezért a nemes áldozatkészségéért a bevonuló cseh légió agyonlövette.)
Április 15-én az egész tábor fölkerekedik... Őreik közül nyolcvan orosz legény, aki nem hajlandó tovább a cár kenyerét enni, "légyen az Nikolaj-cár, Kerenszki-cár, avagy Lenin-cár", beáll önkéntes kísérőjüknek. Haza akarnak menni, "haza az asszonyokhoz, a gazdasághoz, az élethez". Harmincötével bezsúfolva egy-egy tyepluskába (fűtött teherkocsiba) "megindult a fekete vonat 900 darab elveszett hadianyag rakománnyal, (mert ha a rólunk való otthoni gondoskodást vesszük tekintetbe, nem igen lehettünk értékesebbek szétlőtt ágyúknál, vagy elhagyott hadikonyháknál), Nyugat felé.
A vonatot üresen futó tehervonatnak jelzik, abban a reményben, hogy így kevésbé tartóztatják fel őket. Eredmény, hogy nem kapnak enni. Kuengánál elfogy az élelmük. Innen kezdve pedig már az ajtókat se tanácsos kinyitni, fénynek se szabad kiszűrődni - "sötéten, némán folytatja kalandos útját a fekete vonat".
Attól fogva, hogy elérik a mandzsúriai vonalat, gyorsabban és bátrabban haladhatnak. Az Amur-vasúton találkoznak még Vladivosztok felé igyekvő cseh légiókkal, amelyek Amerikán át a francia frontra készültek, (minthogy az orosz front fölbomlott már); a német fegyverszünet aláírása ezeket a gördülő szállítmányokat megállította. Jól emlékszem, milyen szorongással olvastuk napról-napra a bresztlitovszki béketárgyalások híreit román fogságunkban. Nem volt akkoriban népszerűbb ember a szemünkben Leninnél és Trockijnál; tőlük vártuk a megváltást, ami el is következett.
Romániai tiszti fogolytáborunkban azt, aki merészelte volna sokallni Hofmann tábornok breszt-litovszki követeléseit, avagy helyteleníteni, hogy kormányaink szóba álltak a bolsevista Oroszországgal: bojkottálták volna, mint elvetemült hazaárulót...
Egyik állomáson szerzőnk lemarad a vonatáról s a pétervári gyorsvonattal rugaszkodik utána... Kurgantól kezdve egymást érik a nyugat felől érkező "golod"-vonatok: a tejjel-mézzel folyó ország Szibériába kénytelen száműzni lakosságát a fenyegető éhség elől.
Az Ural hágóján, az Ázsia és Európa határát jelző fehér kőoszlopnál lehull róla “a távolság ólomsúlyként nehezedő érzése”, a távol Kelet fogolytáborainak speciális lelki betegsége. Leérnek a Volga síkjára. A hazatérés kábító álomképe elfelejteti velük a 27 nap és 28 éjszakai keserves út minden szorongását és szenvedését (éhség, fagy, tetves ruha) - "s itt elébük áll néhány haramia, az emberiség söpredékének sötét alakjai s 900 embert csak úgy kedélyesen, visszakerget a poklok izzó fenekére". A vonatot visszafordítják Kelet felé!!
Ekkor érlelődik meg benne a tulajdonképpi szökés gondolata... Az Ural erdeiben jár velük megint a vonat, amikor leugrik "a fekete semmibe". Visszavergődik Ufába, ahonnan kalandos küzdelmek közt hajón megy tovább Nizsnij-Novgorodba, onnan vonattal Moszkvába.
A német frontot Orsánál lépi át. Kovelben megtapasztalja az "erkölcsi quarantaine-"t, az ú. n. Feindespropagandaabwhrdienst szomorú emlékű intézményét, amely csak megvadította fogságból hazatérő katonáinkat. Az első budapesti újságot, amelyben a kedélyes Bolse Viki színlapjával találkozik, dühében földhöz vágja. "...viccrakétának vették minálunk ezt a tűzvészt, mely határainkon lobogott s melynek szikrái már akkor is hullottak a mi amúgy is düledező házunk tetejére"
Könyvének utóhangjában Andrejev szózatával foglalkozik, a megrendítő segélykiáltással, amelyet oly hiába dörgött a siket emberiség fülébe: Mentsétek meg lelkeinket!...
Nincs többé középút! - sóhajt föl - egyedül az ellenforradalom tökéletes fölülkerekedése mentheti meg Oroszországot s vele az emberiséget.
És forradalmak után - írja - csakis a kérlelhetetlen másik szélső irányzat a jogosult. Ebben a belenyugvásában nem követjük szerzőnket. Az ablakokat, amelyeken át friss levegő és éltető napfény árad otthonunkba, nem falaztatjuk be csupán azért, mert gonosz kezek bezúzták üvegét és fejszéjükkel az ablak fáját meghasogatják, sőt, házunk falát kidöntéssel fenyegetik. Nem. Fölépítjük, amit szétromboltak, megvédjük a helyreállított otthont a gonosz kezektől, hogy - ablakainkat újból kitárhassuk...
Nem egy ember naplója ez -: figyelmeztetés, emlékeztetés a többiekre, honfitársakra és embertestvérekre, akiket eltépett tőlünk a háború s akiket - ó mennyit! - sosem ad vissza az eljövendő béke.
Halász Gyula
Illusztráció: Hadifoglyok Szibériában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése