Újabb barlang-emlékek

1.

Gyerekkorom óta vonzottak a barlangok (ezt már tavaly, november 25-én is megírtam). Igaz, azóta gyakorlatilag eltelt fölöttem az élet, s ez alatt is csak két valódi barlangba sikerült betennem a lábam: az aggteleki cseppkőbarlangba, illetve a Gyergyószentmiklós melletti Súgóba. Az első kényelmes iskolai kirándulás volt, a második kissé körülményesebb, de pozitív élményekkel.

A barlanglátogatásban mindig az volt a legfelemelőbb pillanat, amikor újra kijutottunk a fényre. (Ugyanez az ábra a bányában is.)

Külön élményt jelentettek a fellegvári barlanglakások, melyekhez az egykori Lépcső utcán, a várhoz vezető úton lehetett eljutni, rálátni az ott lakók teljes nyomorúságára. Nem jártam bennük, inkább kuriózum volt, rossz emlék... Nem is tartottuk barlangnak azokat az odúkat, amelyekben szalma, rongyok, eszkabált bútorok hevertek nagy összevisszaságban, s olykor füst bodorodott elő az ajtónak szolgáló barlangnyíláson.

Aztán lebontották az Urszuhoz amúgy negyed órai járásra lévő Lépcső utca szegényeinek kalibáit, egy sor bérházat emeltek a Fellegvár tövébe, sétányt építettek ki a tetőig, s ma már elegáns szálloda trónol odafent, egy barlangodú pedig, fémráccsal elzárva, márványtáblán jelzi, hogy "ez az odú egyike azoknak a lakásoknak, melyet a tőkés-földesúri rendszer a dolgozóknak biztosított."

Szegény dolgozók! - gondoltuk akkor, mélyen megindítva a propaganda révén, aztán hogy-hogy nem, 2007-ben, fényképészekkel Vízaknán járva a városka egyik szélén látványos, homokkőbe vájt barlanglakásokat fedeztünk fel, amelyekben népes családok éltek. A meghökkentő látvány hálás témának kínálkozott, fotózták is a kollégák, ahogy érték, ám kissé lelohadt a kedvük, amikor a város polgármestere nyomatékosan kérte őket: kerüljék el azt a vidéket, mert holmi "botrányra éhes" bukaresti újságírók nemrégiben kipellengérezték a helységet, részletesen bemutatva a barlanglakó családokat, illetve hogy a polgármesteri hivatal nem hajlandó segíteni a sorsukon.

A fotósok nyeltek egyet, de nem kommentálták az esetet. Fotóik biztosan jó helyen vann ak és várják a "feltámadást".

2.

Hazaérve megkerestem a Romania libera (2007. március 17) tudósítását, amiből megtudhattam, hogy a vízaknai barlanglakások nem mai "létesítmények". Akkor népesültek be ismét, amikor 2000-ben, egy talajcsuszamlás miatt mintegy húsz szegény család dombra épített háza odalett. A fedél nélkül maradottak beköltöztek a néhány üres barlangba, s éveken át éltek ott, amíg nagy nehezen új lakás került a számukra. Egy ötgyermekes család maradt ott továbbra is, várva a felülről megigért, de nehezen érkező "csodát".

Az újságírók nem felejtették el odaírni, hogy e barlangokban tengődnek Szeben megye legnyomorúságosabb emberei, alig pár kilométerre az akkor éppen "európai főváros" Nagyszebentől.

3. 

Időközben kezembe került egykori rajztanárom, néhai Vámszer Géza Életforma és anyagi műveltség című tanulmánygyűjteménye (Kriterion, 1977), s abban rábukkantam az Adatok a XX. században még lakott erdélyi barlangokról című tanulmányra (rövidített változatát a kolozsvári néprajzi múzeum 1957-58-as évkönyve közölte). Az írás részletesen, illusztrációkkal kísérve tárgyalja a fellegvári barlanglakások és a szilágysomlyói Boszorkány-soron az ötvenes években még létező barlanglakások kialakulásának és fennmaradásának történetét, lakberendezését, az ott lakók sajátos életmódját, szokásait. A tanulmány váratlanul a vízaknai barlanglakások vázlatos bemutatásával ér véget:

"Vízaknán, amely a Szeben megyei közismert fürdő közvetlen közelében levő község, 1945-ben jártam. A település régiségét ma már felhagyott, római kori sóbányái és a XIII. században épült román stílusú református temploma igazolja. Eleinte vásároshely volt, később emelkedett városi rangra. Annál meglepőbb volt számomra az, hogy ebben a városi múltú községben még léteznek lakott barlanglakások. Vízakna valamikor fazekas központ is volt. A hegy oldalába vágott barlanglakásokban — feltételezhetően — ma is a régi fazekasok leszármazottai laknak, mivel itt, a község szélén találták meg a szükséges agyagot. Ezt bizonyítaná az is, hogy mai napig Fazekasok utcájának nevezik azt a falurészt, ahol ezek a barlanglakások vannak.

Ezekhez a barlanglakásokhoz jól megépített, rendezett melléképületek tartoznak. A kerítés deszkából készült, elöl nagy kapuval, a lakásajtó előtt néhol lépcsős feljárattal. A homlokzat felett kis tető van az eső, az erős napsütés, esetleg egy külső földomlás ellen. Az egészről olyan benyomásunk lehet, mintha egy falusi gazdaság  előtt  állanánk.

A legtöbb itteni barlanglakásnak van két kicsi ablaka az ajtóbejárat két oldalán, vagy ha csak egy ablaka van, az nagyobb méretű. Az ajtó felső részén levő ablakon keresztül mindenképp jut egy kis világosság az, egyébként sötét barlanglakásba. Mindezek a homlokzati részt széppé, barátságossá teszik, legalábbis szebbek így, mint az említett kolozsvári fellegvári és szilágysomlyói hasonló barlanglakások.

Az említett barlang- és pincelakásokon kívül vannak, illetve voltak még Erdélyben sziklákba vájt vagy természetes kis barlangok, de ezek többnyire nem szolgáltak állandó lakhelyül, hanem csak háború esetén nyújtottak ideiglenes menedéket a környező lakosságnak. Némelyikben még ma is találunk téglafalmaradványokat és más nyomokat. Némelyekről még írásbeli oklevelek is megemlékeznek, másokról a szájhagyomány őrzött meg főként háborús történeteket, eseményeket. Ilyenek vannak a Tordai-hasadékban, a torockói Székelykő oldalaiban, a révi barlangnál, Kidén, Poklostelkén (Dobokán túl) és a Székelyföldön, amelyekről Orbán Balázs   is megemlékezett.

Tudományos szempontból is fontos lenne, ha valaki vidékenként összeírná és leírná ezeknek a barlangoknak a néphagyományban élő történeteit és az illetékes múzeumok szakemberei is több figyelmet szentelnének rájuk."

Nincs tudomásom róla, hogy ez a szakember által megfogalmazott óhaj (imperatívusz?) azóta teljesült volna, az viszont egészen biztos, hogy a vízaknai barlangok ma már nem azt a képet mutatják, amit Géza bátyánk láthatott fél évszázaddal korábban: a lepusztulás és az eltűnés oly fázisaira bukkantunk 2007-ben, ami biztosan előrevetítheti a jól belátható véget. De addig még hány és hány újságírónak, magamfajta szájtátinak szolgál majd szenzációként, kuriózumként az, ami csöppet sem rendkívüli, nem csoda: a világ számos helyén természeti realitás. Sőt, vannak helyek, ahol divat és nagyszerű építészeti megoldás...

Azt sem tudom megmondani, mit érzek, hogyan alakul a sorsom, ha egy barlanglakásban vagyok kénytelen felcseperedni. Nekem már ez a barlangonkívüli élet jutott. A barlangi embernek biztosan megfizethetetlen menedék. És nem csak neki...

A kolozsvári barlanglakásról készült vázlatot Vámszer Géza rajzolta Cholnoky Jenő 1940-es fényképfelvétele nyomán. (Hasonló, a fellegvári viskókat és déli domboldalt ábrázoló Cholnoky fotó - itt.)