Vajon, mit csinálhat ma Balajthy András? Az az ember, akire a legelején, amikor csak szóbakerült Barguzin és egy esetleges, oda készülődő expedíció, mindenki kötelezően odafigyelt?
Hiszen ő volt az, aki felmelegítette a Petőfi szibériai elhurcolásának korábbi, már halvány feledésbe merült, mert hiteltelenített legendáját, biztos fogódzókat, megtalált dokumentumokat ígérve, amelyekről később kiderült, hogy tulajdonképpen senki se látott.
Az alábbi tanúvallomásokból majd kiderül, hogy miben állt az ő kovász szerepe és miért kellett szinte törvényszerűen eltűnnie a süllyesztőben - éppen akkor, amikor az általa megálmodott utazásból valóság lett.
- Mióta jár a költő nyomában? - kérdezte tőle Hulesch Ernő beszélgetőkönyvében (Sándor, te vagy? Gordiusz Kiadó, Győr, 1990).
- Már három és fél éve. 1988 végén a Szovjetunióban jártam és meggyőződtem arról, hogy jó úton haladok, mert a dokumentumok ezt bizonyítják.
- Miből indult ki a kereséskor?
- Abból, hogy az első világháborús hadifogoly, Svigel Ferenc - aki Győrött született 1888-ban -, hallott arról a fogolytáborban, hogy Petőfi a közeli Barguzinban élt, és ott is temették el... Még 1985-ben hallottam a 168 órában Petőfi haláláról egy riportot. Akkor határoztam el, hogy elkezdtem keresni őt. Nem hiszek abban, hogy valaki „csak úgy" el tud tűnni, nyom nélkül... Az orosz cári hadtörténészek 1851-ben kiadott kollektív munkájában 1000 halott szerepel és 300 hadifogoly, akiket oroszföldre vittek a segesvári ütközet után. Ebből indultam ki. Abból tudniillik, hogy voltak hadifoglyaik az oroszoknak! Ez most be is bizonyosodott, amikor sikerült megtalálni a fogolynévsort és a vallomások jegyzőkönyvét. Az útvonal is megvan, amerre vitték őket.
- Kik szerepelnek a névsorban?
- Ez még részletes feldolgozás alatt áll, ezért a nevekről most nem kívánok szólni.
- Még milyen dokumentumok kerültek elő?
- Megtaláltam a Bem tábornok hadiszekerén lévő iratokat. Többek között Kossuth francia nyelvű levelét, aztán Görgeynek Bemhez írt levelét, amelyben felszólítja, hogy tegye le a fegyvert. Végigjártuk a feltételezett helyeket. Véletlenül rátaláltam egy korabeli fényképre. Ennek és egy későbbi keletű fénykép segítségével, továbbá a temető helyrajzával egyezően be lehetett határolni a sír helyét egy viszonylag kis területre. Megbeszéltük a teendőket Tyivanyenko archeológussal és Gyemin egyetemi tanárral. Áll még Anna Kuznyecovának, Petőfi őrnagy feleségének háza is, meg a korabeli fényképen látszó két fenyőfa. Május végén tizedmagammal elutaztam Barguzinba. Már minden engedélyt megkaptam...
- Petőfi nagyon sok verset írt. Hogyan lehetséges az, hogy Barguzinban hallgatott? Nem lát ebben ellentmondást?
- Nem. Mert nem hallgatott. Írt, nem is egyet. De erről, míg a szakértők meg nem vizsgálták, nem kívánok szólni.
- Úgy látja, hogy elindulhat az expedíció?
- Részemről nincs, és a szovjet kollégák részéről sincs semmi akadálya. A filmforgatási engedélyt is megkaptam. De a nagy problémám az, hogy eddig mint „magánkutató" vettem részt az egészben. Ahhoz, hogy a szovjet intézmények hivatalosan is felvehessék velem a kapcsolatot, egy megbízólevélre lenne szükségem. Négy hónapra utaznánk tízen és ennek komoly összeg a költsége. Ezt valahonnan kölcsön szeretném megkapni, de jelenleg nagyon kevés erre az esélyem. Pillanatnyilag semmi forintfedezetünk nincs.
- Mondta, hogy filmet is forgatnak majd.
- A szovjet filmesekkel megegyeztem, hogy ők is besegítenek különböző szolgáltatásokkal. Magyar, orosz, francia, angol és német nyelvű film készülne a Petrovics-Petőfi-kutatásról, mintegy kétórás időtartammal.
Fekete Sándornak, a szibériai kaland elszánt ellenzőjének is akadt dolga Balajthyval (A szibériai métely című vitairatban a szerző részletesen szól kapcsolatukról, illetve arról, hogy mennyire hatásos volt ideig-óráig a fiatal filmes lelkes műkedvelése):
"Balajthy András is hamar feltűnt. Előbb hazai magányos lovagként, Krisztus-szakállával járta a pénzintézeteket, szerkesztőségeket, tudományos műhelyeket: anyagi támogatásért kilincselt, mecénást keresett, tőlem is ajánlást kért a Soros-alapítvány számára. Indoklásul előadta, hogy kezében voltak a Szibériába szállított 1849-es honvédek listái, ilyen meg olyan dokumentumokat talált Moszkvában, melyek a fejéregyházi csatában foglyul ejtett Petőfire utalnak és így tovább. El kell árulnom, hogy nem hittem az egészben, de látva, hogy egy igazi megszállottal van dolgom, aki legalább beleolvasott a költő eltűnésével foglalkozó irodalomba, megírtam ajánlásomat Soroséknak. Becsületesen közöltem, hogy kételkedem a vállalkozás sikerében, de Balajthyt olyan embernek tartom, aki – ha igazolja állításait – kutatásainak támogatását megérdemli.
Később megtudtam Balajthytól, hogy az 1848-as forradalom két jelentős tudós kutatója szintén adott neki ajánlást Soros számára. Aligha lehet véletlen, hogy az ő támogató levelük ugyanúgy fenntartásokat fogalmaz meg a kutatás végső célját illetően, mint az én írásom, de bennük is bizonyos reményeket ébresztettek Balajthy titokzatos közlései némely döntő dokumentumokról. Egyébként mind a három javaslatot figyelmen kívül hagyták az alapítvány kurátorai...
Balajthy András, aki először állt elő e névsorokkal, „menet közben” rájött tévedésére, elismerte nekünk, már moszkvai utazásunk előtt, hogy Petőfi neve nem található e listákon, s volt bátorsága a nyilvánosság előtt is kinyilatkoztatni: akkor kell a csontokat exhumálni, amikor a levéltári adatokkal már bizonyítani lehet – „valóban Petőfi fekszik a sírban”. (Mai Nap. 1989. júl. 20.)
Kéri Edit vallomása azért megindító, mert bár látja az őrá is hatással lévő Balajthy korlátait, alig leplezett "anyai" ösztönnel a kisemmizett, a félreállított áldozat védelmére kel (Petőfi Szibériában?! Eötvös Kiadó, 1990 február).
"A véletlen - legalábbis az én életemben - sok fontos dolgot hozhat, és hozott is.
Véletlenül lettem Görgei- és 1848-as kutató - és véletlenül a Népszabadság szerkesztőségében várakoztam 1988 márciusának első napjaiban...
Üldögélés közben az asztalon lévő lapokat nézegettem. A színes - azóta megszűnt - havilap, a Budapest márciusi száma hevert ott, tetején egy üvegmozaik Kossuth-képpel. Átlapoztam és megragadta a figyelmemet Kiss Károly cikke a szibériai Petőfi témáról és Balajthy András „filmrendezőről". (Azóta kiderült, hogy gyártásvezetőhelyettes volt a Magyar Hirdetőnél.) Különösen az a mondat ragadta meg a figyelmemet, hogy Balajthynak a kezében volt Moszkvában a levéltárban egy Görgei-levél... Szerettem volna mindent tudni erről a levélről. Hosszas filmgyári nyomozás után megtaláltam Balajthyt és létrejött a randevú a Fészek Művészklubban.
Amit a Görgei-levélről mondott, az ugyanaz volt, mint amit Moszkvából telefonált a 168 óra szerkesztőségébe 1987 decemberében; (...) hogy magyar nyelvű, Bemhez intézett, kapitulációra felszólító levél! S mivel ez július 31-ig kellett hogy Bemhez eljusson - akkor esett zsákmányul az irattára Segesváron -, meglehetős izgalomba hozott Balajthy információja, aki fekete, cigaretta és konyakok mellett számolt be nekem szibériai útjáról, levéltári kutatásairól, a szibériai foglyok listájáról, „Bem apó megtalált levéltáráról". Bár azonnal figyelmeztettem, amikor megmutatta a Moszkvából hozott Kossuth-levelet, hogy az nem Kossuth írása, az aláírás sem az övé..., azonkívül a végén a francia levélben az udvarias elbúcsúzás: fogadja, kérem őszinte köszönetemet (agréez mes sincéres remerciements) - csak rövidítve van, mivel másolat: „agréez... etc. etc". És baloldalt felül: Copie - azaz: másolat. Nyilván a cár egyik titkára másolta le és küldték elolvasás végett Paszkievics altábornagynak: Szegedet is elírta Szedegnek a másoló...
Balajthy dühösen hajtogatta: Ez pedig eredeti!
Franciául, németül, oroszul nem tud, mint kiderült. A levél aljára oroszul is rá van írva: az eredetivel megegyező. Kutatási módszere kicsit megdöbbentett, makacssága a levél „eredetiségéhez"; valamint nyelvismeret-hiánya is. De imponált a moszkvai levéltári igazgatósággal való levelezése, a „szibériai fogolynévsor" megtalálása, az a makacsság és kitartás, rámenősség, amivel két évi levelezés, Egerbe utazás (az egri Népújság hozta le az első hírt a szibériai kutatás új-hullámáról), az ukrán Pahirja Szibériával való levelezéséről, s ezért leutazott hozzájuk, megtudni a munkácsi és ulan-udei címeket, neveket - két évi harc után pénzt is teremtett: Csehák Judit (akkor miniszterelnök-helyettes) 100 ezret kiutalt neki! Kiutazott decemberben, mínusz 40 fokban ment, nem várt tavaszig. Megszállott amatőrnek, nagyon hiú, tanácsot el nem fogadó, de szívós, küzdő embernek láttam - aki azt mondta, egyedül hisz ebben - az egész országban!...
Balajthy, sajnos azt nyilatkozta Kiss Károlynak - és én tőle a Budapest-ből átvettem a Népszavába - hogy Petrovics neve rajta van a fogolylistán. De ezt a listát soha senkinek nem volt hajlandó megmutatni - holott ígérte Váradi Sternbergnek, ígérte Feketének. A filmen - amit 1988 decemberében felvett Morvaival - gondosan elkerülte az iratszám, levéltári szám felvételét - s csak pár magyar név cirillbetűs során pásztázott végig az operatőr... Balajthy valószínűleg az Ausztriának átadott foglyok listáját látta és filmezte a katonai levéltárban...
És Balajthy sajnos, Szibériában egy-két vodka után már azt is nyilatkozta a Bajkál részére, hogy „megvan Moszkvában a megsebesüléséről, ujjai megcsonkulásáról és kezeléséről szóló papír!" Én 1989 áprilisban öt nagy iratcsomót néztem át, négyet mikrofilmen, két napon, tizenkét órán át, véres lett a szemem, de nem láttam ezt a listát...
Balajthynak megígértem, hogy írok róla a Népszavában. Megszületett a cikk 1988. április 6-án: Előkerült Bem apó elveszett hadilevéltára. Alcíme: Amatőr kutató találta meg az l849-ben Szibériába transzportált magyar hadifoglyok titkos névsorát.
A megjelenés napján Balajthy már a budakeszi tébécészanatóriumban feküdt, tüdőtályoggal. Megfázott Szibériában: amúgyis rendkívül sovány, idegileg, testileg gyenge férfi. Reggel a lapszemlében megemlítették a rádióban a cikk címét - ő kiküldött valakit az újságért, gratuláltak neki az orvosok, mindenki. Utólag kiderült, hogy élet-halál közt volt. Ha az öröm segít a gyógyulásban - akkor örülök, hogy ebben segítettem neki...
Furcsa figura Balajthy. Nélküle - állítom, és Morvai kivételével mindenki tudja, állítja a Petőfi Bizottságban, sőt a szibériai kutatóknak is ez a véleményük - nem került volna ki az a vitatott csontváz a szibériai földből, és örök homály - meg több mázsa föld - fedte volna végleg keskeny arcát, hatalmas bal szemfogát, - (dzsidától?) törött bordáját, kissé széles medencéjét, hosszú nyakcsigolya-csontjait, törékeny testének vázát, és pár szál őszes fekete haját, koponyájának „csecsnyúlványát", - mely egyértelműen mutatja, hogy férfi (látatlanban támadták a csontváz nemét, medence-fotója alapján).
...Kellett Balajthy szent dilettantizmusa, erőszakos, egészségét is feláldozó utazása, akaratossága. Petrunyin, a burját államtitkár szerint „katalizátor" volt az ügyben. A Magyar Tudományos Akadémia nem is válaszolt nekik - s megjelent, levelezés után, egy kutató, egy filmes. Igaz, hogy konyakgőzös révületében megígérte a falu népének, hogy utat építtet Ulan Udéig (360 km!) - és ebból lett is probléma. Megérkeztünk négyen a Megamorv Petőfi Bizottságból áprilisban, s így fogadtak: „Megjöttek a magyarok! Csinálják az utat!"
Alig tudtuk tisztázni, hogy Balajthy nincs velünk - s mi nem vagyunk útépítők.
Azt is állította - később nem emlékezett rá, de 2-3 tanú van rá -, hogy az ő apja az MSZMP KB tagja, Grószt leváltják, és ő kerül a helyére. Motoros rendőröket kért maga elé, ha megy (kb. 800 méter a temető a szállodától).
Mégis, egyik legnagyobb fogaskerék volt ebben az ügyben. Ha pozitív lesz az eredmény, Petőfiének mondják véglegesen a csontvázat - senki sem vindikálhatja magáénak a dicsőséget... Ő volt most az ügy „felpiszkálója", katalizátora. Talán én voltam a sajtó- és milliomos-kereső, levélíró motor. Tulajdonképpen én is nagyon erőszakos voltam - bár nem olyan látványosan, mint ő, vagy később Morvai. Ő lett a harmadik erőszakos - de ő aztán túltett mindkettőnkön...
Vaszil Pahirja is azok között van, akik bedőltek Balajthi sármjának (A "titokzatos ember". Egy kutatás krónikája. 1990)
"Vége felé járt 1987. Az eredmények összegezése közben kaptam az újabb örömteli hírt: a Bajkálontúlon járt két magyar dokumentumfilmes, Balajthy András és Szirti László. Először hét ember készült az utazásra, de megijedtek a szibériai fagyoktól. Balajthy útközben, a Moszkvai Hadtörténeti Levéltárban megismerkedett a segesvári csatával kapcsolatos anyagokkal. Megtalálta az 1849-es hadifoglyok névsorát, s benne Alekszandr Sztepanovics Petrovics nevét. Megtalálta Bem tábornok eddig feldolgozatlan levéltárát is, amelyet Európa-szerte másfél évszázadon át kerestek. Balajthy felfedezésein felbuzdulva érkezett meg Burjátiába.
Még egy ereklye került a birtokába: Petőfi egy magyarul írt és saját kézjegyével ellátott verse. Alatta ott a dátum, s zárójelben: "Magyar falu". O. Tyivanyenko magyar vendégével azonnal Barguzinba utazott, ahol megtudták, hogy a közelben található egy Kukuje nevű község, amelyet a helyi lakosok "magyarnak" neveznek. Lehetséges, hogy itt íródott a vers?
A magyar vendégek találkoztak a Bajkál című folyóirat szerkesztőségével, a tévésekkel és az SZSZKSZ Tudományos Akadémiája Szibériai Tagozatának tudósaival, ellátogattak Barguzinba, Uljunba és Eleszunba. Balajthy András felmérte a Petőfi szibériai tartózkodásáról készítendő filmjéhez a terepet...
1988 decemberében egy héttagú magyar expedíció érkezett Burjátiába, élén Balajthy Andrással és Morvai Ferenccel, utóbbi a MEGAMORV kazángyártó vállalat vezetője. Emellett évente 5-6 millió forintot költ különböző tudományos kutatásokra. Megismerkedve a Balajthy által feltárt tényekkel, úgy döntött, hogy támogatni fogja a szibériai Petőfi-kutatást.
A vendégek ellátogattak a barguzini temetőbe, megtekintették Kuznyecovék házát, s mindent filmszalagra vettek."
*
Mindezek után általános megütközést keltett, hogy 1989 nyarán, a Barguzinból visszatért Petőfi-expedíció sajtótájékoztatójára egy embert szabályosan kipenderítettek a rendfenntartók, ez pedig nem volt más, mint Balajthy András.
Friderikusz Sándor rádióinterjúban igyekezett utána járni a történteknek, illetve nem csak annak, hogy miért csattantak el Morvai pofonjai Balajthy arcán, hanem békítőbíróként is megpróbált közbejárni.
Az alábbiakban a rádióinterjúból idézek (a Technika folyóirat 1989/9. sz. közlése nyomán):
- Az esetet követően, ön, Balajthy András rögtön elment orvosi látleletet fölvenni? Egyáltalán: maradt-e valamiféle nyoma ennek az összeütközésnek?
- Nem mentem el, mert semmilyen külsérelmi nyom nincs. De ha lett volna külsérelmi nyom, akkor sem mentem volna el, mert ez nem ide tartozik. Hozzá kell tennem: én 1985. óta csinálom ezt a kutatást. És már sokszor fölálltam a padlóról.
- De he nem ment el orvosi látleletet felvenni, akkor ki hitelesíti, hogy valóban így történt? Emlékszem egy újságcikkre, amelyben arról esett szó, hogy Morvai Ferenc és ön összeveszett. Valakinek a szájából akkor is elhangzott, hogy ön beszámíthatatlan ember, hiszen gyakrabban részeg, mint józan.
- Nem vagyok hajlandó megdögleni!
- Nem értem, hogy most ezzel mire tetszik utalni…
- Önnek az lenne a bizonyíték arra, hogy Morvai engem megvert, ha megdöglenék. Ha olyan sérüléseim lennének, amelyeket szemtől szemben is láthat.
- Az ön érdekében kérdezem ezt…
- Engem nem érdekel az én érdekem. Megvert, megütött, lelökött a lépcsőházban. Szarok rá! Tudja, mi a fontos uram? Az hogy Morvai kiment, becsapott a Szovjetunióban mindenkit. Engedély nélkül járt a Szovjetunióban. Nem kapott senkitől sem megbízást, becsapott mindenkit. Jog nélkül, engedély nélkül fölásta ezt a sírt. Mindent partizán, aljas módon csinált. Bánom én, hogy engem megvert, nem érdekel a látlelet. A tiszta igazság az érdekes, érti, uram? Az, hogy 1985 óta csinálom ezt, hogy 150 rubellel elmentem Szibériába, amiben én hiszek… Belebetegedtem, visszahoztak az életbe…
(...)
- Úgy érzi, kisemmizték?
- Igen, meglopott, aljas módon viselkedett és mindent tönkretett.
- De nem az a fontos - az ő verziója szerint legalábbis -, hanem az, hogy megvan Petőfi. És ezzel lényegében ugyanazt igazolta, amit ön akart igazolni.
- Egyezzünk meg: neki Petőfihez semmi köze. Ennek az embernek semmi köze Petőfihez.
Friderikusz adásában rögtön Morvai Ferencet is kérdőre vonta, aki így adta elő saját verzióját:
- Azt tudni kell: Balajthy volt az, aki 1988. harmadik negyedévében, többször könyörögve járt az irodámban, hogy Petőfi miatt szeretné, ha beavatkoznék az ügybe, mert mindenhonnan kirúgták. Tehát nem támogatják, és nem tudja egyedül tovább csinálni. Többször elküldtem. Volt, amikor egész nap ott sírt az irodám lépcsőjén. Nem hittem az egészben. Következő nap Amerikába kellett mennem. Ott egy irodában olyan információkat kaptam, hogy a Szovjetunióban, bizonyos levéltárakban Petőfivel kapcsolatos anyagok vannak és az 1848-as szabadságharccal kapcsolatos ügyek...
Összecsengett a fülemben, amit előtte egy vagy két héttel Magyarországon mondott. Még Amerikából hazatelexeztem Mónikának, hogy azonnal kerítse elő Balajthyt. Mire visszajövök, szervezzen egy tévéstábot, mert rögtön megyünk a Szovjetunióba. A lényeg az, hogy Balajthy segítségével - és ezt nem szabad eltitkolni - végigmentem azon az úton, amelyet ő már egyszer végigjárt. Amikor visszajöttünk, azt mondtam Balajthynak: -Ide figyelj, Balajthy! Én ebben az ügyben látok fantáziát! Hétmillió forintot hajlandó vagyok föltenni erre az ügyre, mert amit láttam a titkos levéltárakban, azt láttam. A te feladatod lesz a szakmai rész, az én feladatom lesz a szervezés és a feltételek megteremtése…
Így is történt. Megállapodást kötöttünk, amely kimondja, hogy nem üzlet Petőfi, és nem akarom, hogy visszakapjam a pénzt, csak végére kell járni a legendának. Az első probléma akkor keletkezett, amikor megszerveztünk egy következő utazást, és Balajthy 84 ezer forintot átvett tőlem azzal, hogy egy ötfős csoportnak nagyon meleg csizmát vásárol. Én ugyanis annyira türelmetlen voltam, hogy már télen ki akartam ásni. Ezért akartam Balajthyval olyan szibériai csizmákat vásároltatni, melyekbe az itthoni csizmákkal bele lehet lépni. Ő átvette a pénzt, aztán utazásunk reggelén derült ki, hogy elitta a csizmák árát. Szó szerint elitta, ezért gazdasági pert is indítottam vele szemben.
A következő lépésben már a Petőfi-bizottság elé vittem az ügyet. Behívattuk Balajthyt, hogy számot adjon, miért itta el a csoport pénzét. Nem tudott számot adni. közölte, hogy csak ilyen tévékamerával megy mag olyan szerkesztőkkel. Én pedig úgy láttam, szakembereké kell legyen a szó; tehát történészeké, régészeké és antropológusoké. A Petőfi-bizottság úgy döntött, hogy nem megy tíz ember újból, csak három, és azok is csak szakemberek lehetnek. Erre ő közölte: akkor nem vesz részt a bizottságban. Kértük, hogy na legyen ilyen buta, mert így a munkát nem tudjuk folytatni. Ezt hittem legalábbis. Mert amikor úgy döntöttünk, hogy mindenki adja be a birtokában lévő dokumentumokat, ő hangoztatta: neki valamilyen kutatási papírjai vannak. De végül kiderült, hogy semmit nem tudott beadni, illetve, amit be akart adni, az sem volt az ő tulajdona. Kiderült, hogy a Szovjetunióban egy antropológustól eltulajdonította az összes papírokat. Elkérte, hogy hadd nézze meg őket aztán erőszakkal nem adta vissza őket.
Ő volt az az ember - még egyszer mondom, kétszer aláhúzva -, aki fölnyitotta a szememet. Írtunk is egy megállapodást erről, de aztán ő volt az, aki ezt egyoldalúan fölbontotta. Én az egyoldalú szerződésbontásból kifolyólag kártérítési pert indítottam ellene...
*
De vajon ilyen egyszerű minden? És ki ez a mindenható Morvai, akinek úgy tűnik, sikerült örökre összekötnie a nevét a Petőfiével?
Illusztráció: Balajthy András (sajtókivágás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése