13.
Elérkeztünk a regény utolsó fejezetéhez: számszerint a hetedikhez. Ez lenne az, amiben, ha becsületes műről van szó, minden szálnak el kell varródnia, minden fegyvernek el kell dördülnie (ha már megjelent egyszer a színen...)
Az időpont 1973. szeptember 17, a helyszín a perui Machu Picchu. Az egykori inka főváros romjai. A román küldöttséget - mint kiderült - a felgyorsult chilei események, a kirobbant polgárháború miatt nem fogadták a megszokott, előre lerendezett ceremóniával. A perui külügyminiszter bocsánatot kért a fogadtatás elmaradásáért, de minden fő erőt most a chilei határ közelébe mozgósítottak. A perui kormány felajánlotta a magas vendégeknek, hogy töltsenek négy gondtalan pihenőnapot szépséges országukban, élvezzék a perui nép önzetlen vendégszeretetét... A perui elnök megköszönte a román elnöknek, hogy felajánlotta közvetítői szerepét a chilei konfliktusban, aminek most még nem érkezett el az ideje.
A küldöttség alantasabb tagjait napidíj nélkül szélnek eresztették, keressenek maguknak szállást. Az írónak és barátjának annyi pénzük van, hogy egy éjszakára kivehetnek egy szállodai szobát. Utána meglátják...
Petru Popescu gondol egy merészet és nagyot: miután megtudja, hogy a pártfőtitkár és családja is pihenésre adta a fejét, megkérdezi Zoiát, nem hajlandó vele kirándulni egyet az inka romokhoz? Kis hezitálás után a lány rábólint. Most már csak az aprómunka marad hátra: elkéreztetni a családtól, amit Coman magára vállal és közbenjárására öt perui testőrt rendelnek ki hivatalosan melléjük, akik váratlan helyzetekben majd diszkréten közbeavatkozhatnak.
Cuzcoig repülővel utaznak, onnan igen forgalmas turistavonat vezet föl a festői fennsíkra. Az író ráveszi Zoiát, hogy amíg a kirándulás tart, csakis az igazat mondják egymásnak. Abban a pillanatban, amikor képtelenség kimondani az igaz választ, inkább a hallgatást válasszák a hazugság helyett.
"Igazság vagy némaság". Ez a jelszavuk Machu Picchu területén... Az utazás - hát az mint minden utazás: az utasok beszélgetnek, nézegetik egymást, vagy egyáltalán nem törődnek egymással. Zoiáék többször is jól körülnéznek, de nem látnak gyanús alakokat a román küldöttség kísérői közül, s elcsattan a végzetes csók a nyilvánosság előtt. Beat zenéről beszélgetnek, az inka kultúráról, időnként egy-egy kellemetlen kérdés is elhangzik a másik felé, például egy ilyen (Zoia kérdi):
- Igazság vagy némaság, szökni akarsz?
Pillanatnyi hallgatás után megjön az író válasza: - Én nem akarok szökni...
A romok közelében összefutnak egy amerikai kutatóval, Loren McIntyre-rel, aki az Amazonas forrásvidékének a felfedezője. Tudományos előadásra hívták meg, összebarátkozik a fiatal párral, de lebeszéli őket, hogy végighallgassák az ő nyilvános okfejtését és a környék szépségeit ajánlja figyelmükbe. Sajnos, Zoia nehezen viseli el a magaslati, oxigénszegény klímát, s inkább a szállodában maradnak, pihennek. Este táncolnak a szálloda tánctermében, s tovább játsszák "Igazság vagy némaság" jeligéjű játékukat, ami a szerelem, illetve a szerelem képtelenségének a megvallása kettejük között. Petru szeretné tudni: ha hazatér a küldöttséggel, lesz-e még lehetősége eredeti módon és őszintén írni? Zoia viszont bevallja, hogy úgy ismerte meg az írót, mint aki bármilyen körülmények között feltalálja magát, tehát bármilyen sorsot választ magának, a talpára fog esni.
Petru megpróbálja az apja ellen hangolni, Zoia azonban nem enged: meg van győződve róla, hogy pártfőtitkár apja adta vissza a román nép méltóságát és nemzetközi büszkeségét. Mielőtt összevesznének, felmennek a szállodaszobába - és megtörténik az, amit az író mindegyre elhalasztott és a véksőkig időzített. Az alvó lányt otthagyva, az író lemegy a szálloda halljába, ahol belebotlik az őt követő, mindvégig ellenséges érzelmű Anton lordba, a külügyi pártvezetőbe, aki irígyli Popescut a gyors felfutásáért, megpróbálja a maga oldalára állítani s mintegy beszervezni egy titkos véd- és dacszövetségbe (összeesküvésbe?), amely a pártfőtitkár önérdekű manipulálását tűzi ki célul. Petru indulatosan hozzávágja az Olivettit és faképnél hagyja.
Levelet ír Zoiának, amelyben elmagyarázza szakításuk okait és búcsút mond neki: adios!
*
Az ember nem is hinné, hogy ennyire kurtán-furcsán abba lehet hagyni egy történetet, amelyben nagy mélységek és magasságok sejlenek, de amely még nem is jutott el sehová, éppen csak elindult volna...
Könyvének most zajló népszerűsítő körútján Petru Popescu egy kolozsvári lapnak nyilatkozott arról, mennyiben felel meg a valóságnak regényének anyaga.
- Már csak azért is érdemes elolvasni, mert az utolsó fejezetet leszámítva, amelynek inkább metaforikus, áttételes szerepe van, a regény többi része megtörtént valóság... A lányom egyszer megkérdezte tőlem: "Dad, that really happened? " (Apa, ez tényleg megtörtént?). Mire én azt mondtam, hogy igen. Mire így reagált: "Jeez, it's like the daughter of Al Capone fell in love with you!" (Istenem, ez olyan, mintha Al Capone lánya beléd szeretett volna!) Bár leegyszerűsítve, de ez volt az igazság... Azt szeretném, ha visszakapnánk a múltunkat, anélkül, hogy le kellene köpnünk...
Illusztráció: Machu Picchu teljes pompájában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése