11.
...A már-már kiteljesedő pásztorórát tehát hirtelen megzavarják a hazaérkező szülők és sleppjük. Zoia és Petru a felháborodott nagyasszonynak az amerikai filmeket átkozó belépőjére hirtelen nem is tudnak mit válaszolni, s a főtitkár is szeppenten csöndesítené nejét, hogy szelídebben lamentáljon, körbemutogatva a rezidencia udvarán, ahol az ágakon, de akár az azokon gubbasztó papagájokban is lehallgató készülékeket rejthettek el a vendéglátók.
Az asszony felháborodása azért irányult az amerikai filmek felé, mert szent meggyőződése, hogy az amerikai filmipar túlzott felkarolása és térnyerése pártolja a világon az agresszió növekedését, a sok pif-puf film kritikátlan behozatalával a filmterjesztők felelőtlenül rossz példákat állítanak a fiatalok elé. Lám, mi történt Chilében is...
A főtitkár rábólint: a filmeket nem nehéz betiltani, de mit tegyünk Chile esetében? Vállalnunk kell az odautazást, bármi történjék is...
Az asszony ismét tűzbe jön: férje szemére veti, hogy amikor Nixon Bukarestben járt, elhitte neki az ígéretet, hogy nem avatkozik be Chile ügyeibe. Most mégis megtette. És ez mind azért van, mert ők éppen oda készülnek. (- Hogy borsot törjön az orrunk alá!) Az asszony gyors cselekvést vár: azonnal meg kell mondani Nixonnak, méghozzá telefonon, hogy ez így nem fair, azonnal tartsa magát adott szavához.
Nicusor az, aki végül megkérdi Zoiától: - Ti mit kerestek itt a sötétben? - A válasz: - Cigarettáztunk egyet, akkor világosság volt, mikor megjöttetek, valaki eloltotta a villanyt...
A házaspár ekkor veszi észre, hogy Zoiáék is a helyszínen vannak. A főtitkár felismeri Petrut ("Aha, a gépkocsioszlop... a modernista..."), s váratlanul nekiszegzi a kérdést: mit gondol a kialakult helyzetről? De mielőtt az író valamit is szólhatna, az asszony tovább lamentál, mondván, hogy Nixon a Watergate-ügy miatt félti a bőrét és úgy táncol, ahogy a demokraták húzzák, mit sem törődve az ígéreteivel...
Petru Popescu szorult helyzetében kedvenc manőverét veszi elő: mintha hajós lenne, aki nagy vihar idején mindig a legnagyobb hullámot veszi célba, azzal megy szembe, mert ha azt sikerül legyűrnie, a kisebb hullámokkal valahogy elboldogul. Mint a vérbeli pókerjátékos, vakmerően kockáztat:
- Csakis előre lehet menni. El kell utazni Chilébe, bármi történjék is. Az amerikaiaknak muszáj szembeszállniuk Allendével, mert az oroszok gyengeségnek vélnék, ha nem ezt tennék, ugyanakkor Nixonnak is van féltenivalója, tehát az egész helyzet természetellenes... De az ilyen helyzetekre nem szokványos válaszokra van szükség! Utazzanak oda, mintha mi sem történt volna!. Ha a baloldali tömegek harcba szállnak a jobboldaliakkal... álljanak közéjük... kínálják fel, hogy szívesen lesznek közvetítők közöttük. Kész telitalálat, bingo!...És Nixonnak üzenje meg, hogy elveszítette... Románia bizalmát... valamennyi nemzetközi fórumon!
Az író rögtönzött, eszelősen "merész" tanácsa megdöbbenti, egyben le is nyűgözi a hallgatóságot. A főtitkár csak ennyit motyog rá: - Igen, így kellene tenni... még meglátjuk... ez az...
Popescu boldog, hogy sikerrel játszotta el a gőzfejű író szerepét és mindenkit elkápráztatott, beleértve Nicusort, Zoia öccsét és Comant is, a házivédelmet. Még a továbbra is duzzogó nagyasszonynak sincs hozzá egy rossz szava.
Zoia lázasan odasúgja az írónak: másnap este, ugye jó lesz? Igaz, hogy akkor már Peruban lesznek, de mit számít az? Petru még egyszer megkérdi: ugye, nem sportot űz vele a lány? A megnyugtató válasz után Zoiának eszébe jut, hogy szeretné látni a fiú hotelszobáját. Felmennek, Stejar, a fényképész otthon van, egy szál gatyában, éppen akkor lépett ki a zuhany alól. Zoiát elbűvöli ez a váratlan közjáték, s bevallja: még sosem látott "közönséges" hotelszobát, el se tudta képzelni, mit jelent egy szűk helyiségen ketten osztozni...
Stejar gyorsan magához tér és táviratot vesz elő, rajta a következők:
Servicios Telegraficos de Venezuela
Senior St. Antohi
Súlyos baj van Bukarestben. Luminitát letartóztatták. Telefonáljatok. Calin Antohi
A táviratot Stejar apja (magasrangú rendőrparancsnok) postázta, két nappal korábban. Valahol aljasul visszatartották a küldeményt! Az író Comanékra gyanakszik, ugyanakkor barátja arcán látja, hogy több történhetett annál, mint ami a táviratban áll. Jól sejti: közös barátnőjük, Luminita ugyanis állapotos lett egy japán hivatalnokkal való nemi kapcsolat nyomán, tiltott magzatelhajtást hajtottak végre rajta, rosszul lett, kórházba került, ahol addig nem akartak segíteni rajta, amíg be nem vallja, ki végezte el a műtétet. A késlekedés miatt vérmérgezés lépett fel...
A hír sokként éri a két barátot, amelyből sehogy sem tudnak magukhoz térni. Zoia zavartan kifarol a képből: érzi, itt most nincs rá szükség, amúgy sem tudja, hogyan viselkedjen. A történtek kínosak a számára, hiszen a szülei kezdeményezték az embertelen születésszabályozási törvényeket, amelyek ilyen és ehhez hasonló tragédiák ezreit okozták Romániában...
Éjszaka Coman ront rájuk: a küldöttség azonnal indulPeruba, lehet, hogy a főtitkári gépen fognak utazni, mert nagy a zűrzavar, Chilében polgárháborús veszély van, senki nem tud semmit... Az írónak még van annyi ideje, hogy nekiugorjon a háziszekusnak, amiért késve kapták meg a táviratot... Stejar arra kéri barátját, fogja vissza magát, s ha a főnöki gépre ülnek, nehogy nekiugorjon a főtitkárnak is a barátnőjük miatt. Szorítsa össze a fogát az apja érdekében, aki állás nélkül maradhatna, a barátai miatt, akik még csak most kezdik az életet, de saját maga miatt is, hiszen író, s egy író írni akar, nem pedig szenvedni és bűnhődni. Luminitáért már nem tehetnek semmit, ezért most nem szabad gondlokozni...
És a fiúk nem gondolkoznak. Útban Peruba, a főtitkári gépre kerülnek...
Illusztráció: Salvador Allende egy chilei naggyűlésen - a román küldöttséget már nem tudta fogadni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése