Ama gyászkiadású Ifjúmunkásban, a 3. oldalon csupán három cikk zsúfolódott össze azzal a szándékkal, hogy mindent, de mindent elmondjon J. V. Sztálin emlékére tartott gyászmeg-
emlékezésekről.
Az elsőben, a lap bal felső sarkában (Gyásznagygyűlés a moszkvai Vörös-téren J. V. Sztálin emlékére) az Agerpres által idézett TASZSZ jelentés olvasható a temetési szertartásról, amit enyhítési célzattal "gyászgyűlésnek" neveznek, ámde a szövegből kiderül, hogy bármiként nevezzék is el a történteket, végül is temetésről van szó, mégpedig olyanról, amilyet régóta nem látott a világ:
"J.V. Sztálin koporsóját ágyútalpra helyezik - írja az újság. - A gyászmenet lassan halad a Vörös-Tér felé. Végig vonul az ősrégi város központi utcáin - annak a városnak az utcáin, amelyet Sztálin elvtárs géniusza alakított át...
A főváros dolgozói, a Lenin és Sztálin megteremtette nagy szocialista hatalom fiai és leányai, fájdalomteli szívvel hajtják le fejüket a szeretett vezető koporsója előtt...
A Kreml toronyórájának mutatói a 12 órához közelednek. A Kommunista Párt és a szovjet kormány vezetői a ravatalhoz mennek, felemelik J. V. Sztálin koporsóját és karjukon viszik a Mauzoleumba. A koporsót elhelyezik V. I. Lenin koporsója mellé. E percben eldördül a tüzérség díszsortüze...
Az ország valamennyi vasutvonalán megálltak a vonatok. Mozdulatlanul állnak az utcákon a gépkocsik. Félbeszakították útjukat a hajók, megálltak a gépek az üzemek műhelyeiben, az emelődaruk a munkatelepeken. A gyász csöndjét csak a tűzérségi sortűz, a gyárak és üzemek, a mozdonyok és hajók szirénáinak búgása szakítja meg...
A Vörös-tér felett repülőgépek keringenek., a Mauzoleum épülete előtt elvonulnak a harcokban megedzett sztálin generalisszimusz által győzelemre vezetett Szovjet Hadsereg katonái. Megadják a végtisztességet minden idők és népek legnagyobb hadvezérének."
(Ez a stílusban megnyilvánuló magasztosság az, ami három évvel később megrendíti az egész népi demokratikus tábort, de talán még azon is jóval túlárad a meghasonlás hulláma: a páratlan végtisztességgel elhelyezett Sztálint egyszerűen eltávolítják nagy harcostársa mellől és beindul teljes dehonesztálása.)
A gyászgyűlésről szóló riport alatt A Szovjetunió népeinek nagy gyásza címmel jókora beszámoló adja tudtul, hogy 1924 óta (Lenin halálának éve) nem volt ekkora gyásza a szovjet embernek, mint most. A gyászpanoráma ismeretlen szerzője előbb ellátogat a tifliszi Sztálin mozdonyjavító műhelybe, ahol a gyászoló dolgozók arra emlékeznek, hogy a nagy vezér valamikor itt szervezte a munkásokat, amikor Tifliszben (Tbiliszi) élt. De hangot kap a Fő Türkmén Csatorna építőinek gyásza is, akik sztálini útmutatások alapján a karakumi sivatagot csakazért is gazdag termőfölddé fogják alakítani. A Szovjetunió Tudományos Akadémiának feketébe öltöztetett márványtermében a tudósok mély fájdalommal emlékeztek meg a legnagyobb tudós távozásáról, aki felmérhetetlen segítséget nyújtott kutató munkájukban.
De gyászgyűlés volt a moszkvai Sarló és Kalapács fémipari üzemben, a moszkvai ZISZ-gyárban, a Dinamó gyárban, a szovjet írók szövetségében, és táviratokat, üzeneteket, leveleket fogalmaznak, küldözgetnek az ország és a párt vezetésének, egymást öt percenként váltó díszőrségeket állnak a Szovjetunió minden zege-zugában. A riportba bőséggel beszüremkednek azok a valóságelemek is, melyek a Borisz Polevoj már ismertetett különtudósítását igyekeztek hitelessé tenni (pl. a gyermekét felemelő anya a nagy halott előtt), de azok a gondolatok és megállapítások (méghozzá szó szerint), melyek a gyász különböző dokumentumaiban is helyet kaptak már.
(Arra mindenképpen jó volt ez a fajta szerkesztési elv, hogy aki csak egy cikk elolvasására szánta el magát a négy oldalba zsúfolt anyagokból, az is részesüljön minden szükséges információban és az ezek köré kerített, sugallmazásra szánt gondolatban.)
A 3. oldal jobb oldali három hasábján a Gyászgyűlések hazánkban című összeállítás kapott helyet, s mindenek előtt a bukaresti Sztálin szobornál történt gyászgyűlés (most fedezem fel, milyen felemelő, komoly és előremutató ez a terminus) történéseit foglalja össze, egészen addig, hogy a résztvevők végighallgatják a moszkvai ceremónia közvetítését, a bukaresti téren összegyűlt százezrek az éteren át állnak kapcsolatban a szovjet nép szíve dobbanásával, s ezek a szívhangok összeadódnak valahol, s ebből lesz az a világméretű szolidaritás, amelyből mind a szónokok, mind az újságírók bőven merítenek.
Például ilyeténképpen:
"Dolgozó népünk gyásznapokat élt át. Amikor hétfőn Moszkvában utolsó útjára kisérték a legemberibb embert, Lenin legnagyobb tanítványát:Joszif Visszárionovics Sztálint, hazánk dolgozó népe is tisztelgett a szovjet nép és az összes békére vágyó népek nagy halottjának.
Háromperces mozdulatlan vigyázállásba merevült dolgozó népünk, hogy gyászolja Őt, aki milliók atyja lett... Lenin halála óta ilyen világot átfogó gyászunk még egyszer sem volt..."
És tudomást szerezhetünk a resicai Sovromutilaj-petrolier műhelyeiben dologzók tisztelgéséről, a gyászoló Sztálinvárosról (igen, Brassóról van szó), ahol egy sztahanovista elmondta, hogy a szomorú esemény dacára, sőt, azt ellensúlyozandó, megfogadják: az öt éves tervet négy év alatt teljesítik! Na, és Bákó tartomány dolgozói se maradhattak ki az összeállításból (hogy miért éppen ők nem, és miért maradt ki más, ezt örök titok fedi, mert nem lelni rá semmilyen logikus magyarázatot).
Gyász, minden vonalon. Csend. Adózás. Főhajtás... Na, és a világ? És az ifjúság? Ők hogy éreznek? Róluk szól a negyedik oldal...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése