2009. november 19., csütörtök

Régenvolt dolgok: A Gazda halott (5)


Idáig jutva, kissé elbizony-
talanodtam: nem vagyok meg-
győződve ugyanis arról, hogy érdemes-e ennyire részletekbe menően felidézni az akkor elhangzottakat-leírtakat. Sokan lehetnek olyanok, akik úgy érzik, hogy ez nem egyéb gondolati egyhelyben topogásnál, a lényeget summásan kellene elintézni, hiszen mindenki tudja, akkoriban sokat hazudtunk magunknak, minek azt még egyszer elővenni, kiteregetni, részletezni, egyáltalán komolyan venni?

Az egész történet amúgy is régen volt, talán igaz se volt...

Pedig Sztálin elvtárs létezett, az őt körülvevő, ma már nehezen érthető misztikus rajongással, hozsannával és öröklétre való berendezkedéssel, amelynek a méreteit csak akkor tudjuk felbecsülni, ha türelmesen végigéljük újra a kor irányított tájékoztatását, amikor minden jelentéktelen részlet felidézése, rögzítése, többszöri variálása egy és ugyanazon célt szolgált: megfeledkezni a lényegről, az összefüggésekről.

Hányan gondoltuk, tudhattuk 1953-ban, hogy tulajdonképpen nem egy szentet, egy szuperembert gyászol a szovjet birodalom, hanem egy különösen kegyetlen, gátlástalan Gazdát, aki egy egész rendszert és ideológiát gyűrt maga alá és hitette el a fél világgal, hogy a szájából kihulló szavak aranyat érnek... (Az meg egyenesen a fél világot minősíti, hogy ezt el is hitte neki!)

Az Ifjúmunkás 1953. március 11-i számának negyedik oldala ehhez is nyújt némi adalékot, mindjárt a J. V. Sztálin temetésére érkezett külföldi kormányküldöttségek c. hír révén, amely egyszerűen felsorolja, kik tették tiszteletüket a Nagy Temetésre a szovjet fővárosban a temetés alkalmával.

A kínai küldöttséget Csu En-láj, a Kínai NK Állami Közigazgatási Tanácsának elnöke és külügyminisztere vezette, a román küldöttség élén Gheorghe Gheorghiu-Dej, a RNK minisztertanácsa elnöke állt. A csehszlovák elvtársak csoportját Klement Gotwald, a Csehszlovák Köztársaság elnöke vezette, a mongolokét I. Cedenbal miniszterelnök, a lengyelekét Bolesláw Bierut, a minisztertanács elnöke, a magyarokét Rákosi Mátyás miniszterelnök, az NDK-s küldöttséget Otto Grotewohl miniszterelnök. Finnország küldöttségét Urho Kekkonen miniszterelnök vezette, a bolgár küldöttek élén Viko Cservenkov miniszterelnök állt.

Az iráni kormányt a munkaügyi miniszter képviselte, Afganisztánt egy herceg, Törökországot egy külügyminisztériumi főtitkár, Nagybritanniát, Újzelandot és Ceylont a moszkvai angol nagykövet, Franciaország, az Egyesült Államok, India, Burma, Svájc, Ausztrália, Libanon, Egyiptom, Dánia, Norvégia, Ausztria, Svédország, Kanada, Pakisztán, Tájföld és Hollandia kormányai a szovjet kormány mellett állomásozó diplomáciai testületeiket bízták meg azzal, hogy országaikat a temetésen képviseljék.

Egy másik cikkből (A népi demokratikus országok vezetői díszőrségben Sztálin elvtárs koporsójánál) megtudjuk azt is, hogy a külföldi vendégek közül kik voltak azok a személyiségek, akik odaálltak Sztálin koporsója mellé, mintegy vállalva a sztálini örökség egészét. A fentebb felsorolt küldöttségvezetők mellett ott volt még Rokoszowszki, Lengyelország marsallja, Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt főtitkára, Palmiro Togliatti, az olasz kommunisták főtitkára, Dolores Ibrarurri, a spanyol kommunisták főtitkára, Harry Pollitt, a nagybritanniai kommunisták főtitkára, Koplenig, Ausztria KP elnöke, Ville Pessi, Finnország KP főtitkára, Pietro Nenni, az Olasz Szocialista Párt titkára.

"Éjfél felé az emberáradat még mindig nem csökkent - áll a cikkben. - A díszőrségben ekkor Tevoszján kohászati ipari miniszter, Zaszjatko szénipari miniszter, Bescsev közlekedésügyi miniszter, Fegyin, Solohov, Mihalkov, Tyihonov, Leonov, Gladkov, Virta, Versigora írók, Rajzen, a Szovjetunió népművésze, V. Kuznyecov külügyminiszterhelyettes, Sevcsenko, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára, Joszif Visszárionovics Sztálin rokonai és barátai álltak."

Az egész világ gyászolja Sztálin elvtársat cím alatt igen röviden összefoglalja a lap azoknak a részvéttáviratoknak és üzeneteknek a lényegét - pontosabban a feladóit -, amelyek elözönlötték a szovjet hatóságokat és amelyek ilyenkor protokollárisan is elvárhatók. De szó van azokról a megemlékezésekről is, melyeket Csehszlovákiában, Angliában, Olaszországban vagy éppen Argentinában a nagy halott személyiségének szenteltek. Külön ismerteti a cikk a Béke Világtanács akkori Nemzetközi Sztálin-díjas elnöke, Frederic Joliot Curie Párizsból küldött levelét, illetve az ENSZ közgyűlésének elnöke, Lester Pearson üzenetét.

Az Ifjúmunkás Sztálin-féle gyászkiadása az utolsó három hasábon a román ifjúságnak az eseménnyel kapcsolatos úgynevezett gondolatait, érzéseit és mindenek előtt feladatait fogalmazza meg, az "ismétlés a tudás anyja" elv szigorú respektálását szem előtt tartva, csokorba gyűjtve mindazt az ideológiai örökséget, amit egy darabig még Sztálin nevével fémjeleztek, de amit nagyon hamar kikezdett az idő, s ahogy az lenni szokott, újabb szlogenekkel helyettesített.

Jelszavakban mindig is gazdagok voltunk...

Illusztráció: A Gh. Gheorghiu-Dej vezette román párt és állami küldöttség hazatérése Moszkvából Sztálin temetéséről 1953. március 11-én. * A román kommunizmus fotótákájából. Cota: 18 (17)/1953, Scanteia

1 megjegyzés:

zsoltson írta...

Sztálin majd Gh. Dej temetésének az emléke számomra abból áll, hogy végtelennek tűnő napokig nem engedtek ki az utcára: a gondtalan gyermeknevetés könnyen osztályellenség gyanújába keverte volna a családunkat, nem beszélve a szomszédokról és a rokonokról...

Ahányszor Sztálinról hallok, mindig eszembe jut a "még viccnek is rossz" székelyvicc:

A székelyt beviszik - érdekes módon nem kell részletezni, hogy hova -, mert a "főtéri" Sztálin szoborra ráírta, hogy L.O.F.A.SZ!

- A "Leigázott Országok Felszabadító Atyja SZtálin!" rövidítése - védekezett a viccbeli székely.