Bécs világraszóló tüntetéssel ünnepelte vasárnap Dollfuss kancellár politikáját
1933 május
Bécs, május 14.
Az osztrák Heimatschutz: 40.000 kitünően fegyelmezett és felfegyverezett katona - akikből tíz százalékot a genfi leszerelési konferenciára való tekintettel nem illik észrevenni - vonult fel vasárnap Schönbrunnban, hogy ott a törökök felett aratott asperni győzelem két és félszázados fordulóján hitet tegyen Ausztria önállósága mellett és végeredményben - Hitler Németországa ellen. Ez a mai nap legnagyobb jelentősége és ha az osztrák kormánynak ennek tüntető dokumentálása volt a szándéka, úgy az egész világ láthatja, hogy Ausztria szembefordult a hitleri Németország beolvasztó törekvéseivel.
A Hitler által kiküldött két német miniszter számára valóságos asperni vereség volt az asperni repülőtérre való megérkezés, hiszen eddig még alig fordult elő, hogy egy idegen ország minisztereit a rendőrség alelnöke úgy üdvözölje, mint ahogy Franck dr.-t és társaságát fogadták és meglehetősen kellemetlen volt az az autóút is, amelyet a horogkeresztes vendégek Bécs munkáslakta kerületein át megtettel a városházáig. A horogkeresztes miniszterlátogatást nem másnak szánták Berlinben, mint hogy elrontsák vele a bécsi nagy Heimatschutz ünnepet. De ez az ünneprontás tökéletes csődöt mondott és a két német miniszter megröviditve itt tartózkodását, vasárnap délben Grácba repült, hogy ottani híveik ünneplésében keressek kárpótlást a bécsi kudarcért.
A nap politikai eseménye Dollfuss kancellár beszéde volt. Percekig tartó tapssal és éljenzéssel fogadták, kormányfőt hasonló lelkesedéssel ritkán ünnepel a tömeg. Dollfuss a kormány nevében üdvözölte a Heimatschutzot és köszönetet mondott ezért a napért, amelynek jelentősége minden várakozást felülmúl.
- A feladat, - folytatta - 250 év előtt az akkori kis Bécsnek a felmentése volt a török veszedelem alól. Akkor ennek a győzelemnek egy Starhemberg volt a vezére és hőse. Az, hogy 40.000 Heimatschützler hallgatott egy késői utódjának szavára és megjelent az ő hívására, mutatja, hogy a mai nap nemcsak egy történelmi mult ünneplése, hanem a jövő ígérete is.
Én magam 27 hónapon át állottam a lövészárokban, először mint szakasz-, majd mint századparancsnok és látom, hogy ugyanaz a háborús generáció, amely mögött a háború minden szenvedése áll, fogja másodszor is feláldozni magát a hazáért. Én nem vagyok a patetikus szólamok híve, hanem a kötelességteljesítésé. Idegen szellem és idegen elemek fészkelték be magukat Ausztriába, ezek ellen harcolok a végső győzelemig!
A parlamentért nem kár, egy hónap alatt többet végzett a kormány, mint a parlament két év alatt. Minden osztrák munkás, paraszt, polgár egyformán számíthat a kormányra. Úgy, ahogy 250 év előtt az egyszerű kereszt jegyében (itt a kancellár a horogkeresztre célzott) győzött Bécs az ázsiai veszedelem ellen a keresztény civilizáció védelmében, ugyanennek az egyszerű keresztnek a jegyébe fog győzni most is Ausztria!
Más kárán tanul az okos!
1933 május
A nyugalom és rend, a szabad vélemény és szabad munka európai világa, amelynek határai a Kárpátokig és az Aldunáig terjedtek, úgylátszik egyelőre meghátrál a hangos erővel és kíméletlen keménységgel feltörő új rend előtt. Az európai kontinens nyugati szélén még szívósan és hatalma tudatában nyugodtan védekezik a szabad polgári rend, de a Rajnától keletre a német forradalmi hullám kisugárzásai nyomán az állami mindenhatóság gazdaságpolitikájának hívei és prófétái egyre hangosabban hirdetik az egyén elnyomásának és az állami beavatkozásnak keserű dogmáit.
A józan ész, a hűvös emberi meggondolás, s ennek a szegény országnak minden érdeke azt követeli, hogy éppen most ne igyekezzünk felkavarni erjedésben levő gondolatokkal a magyar társadalmat, amely a négyévi válságot rettentő nélkülözések és veszteségek árán ugyan, de épen és érintetlen munkakedvben úszta meg. Minden érdekünk azt követeli, hogy éppen most, amikor a világgazdaság jövő vonala kialakul, csöndben, rendben és nyugalomban tartsuk össze az ország erőit s okosan, ügyesen alkalmazkodjunk ahhoz a vonalhoz, amely mások kísérletei nyomán kialakul.
Más kárán tanul az okos ember s ehhez az elvhez kell a jövőben nekünk is alkalmazkodunk, miután a mi kárunkon szereztek földet, országot és hatalmat olyan nemzetek, amelyek a magyar politika rövidlátása nélkül soha mai magasságukba nem emelkedtek volna.
A hatalom ma mindent elérhet, amelyet egy ország kormányzásában, igazgatásában és szellemi életének irányításában elérni lehet, csak egy ponton bizonyult eddig lehetetlennek - a pénzügyi és gazdasági politika terén.
A kíméletlen erőszak, amellyel a szovjetkormány az orosz parasztságot a szocializált mezőgazdaság formáiba, a kolchozokba préselte, azzal a világraszóló eredménnyel járt, hogy Ukrajnában, Kubánban és az alsó Volga mentén, amely tartományok a régi Európa éléskamrái voltak és ahol a háború előtt a cári birodalom leggazdagabb, legtudatosabb parasztsága lakott, ma az éhínség fakó kísértete uralkodik.
A fasizmus is óvakodott attól, hogy a faji vagy az osztályharcot a gazdasági élet terén kiélesítse.
A lengyel diktatúra kíméletlen energiával és hajthatatlan szigorral az állami kiadásokat a minimumra leszorította. A lengyel állam pénzügyei példás rendben vannak. Lengyelország külföldi adósságai minimálisak, az országban nagy a szegénység, de ugyanolyan nagy a gazdasági rend, a vagyonbiztonság és a szerzett jogok és megkötött szerződések tisztelete.
A jugoszláv királyi diktatúra soha egyetlen percig sem gondolt arra, hogy az ország gazdasági életébe erőszakos kézzel belenyúljon. Csak két diktatúra nyúlt eddig a megingathatatlan hit fölényes biztonságával az állampolgárok jogaiba és kölcsönös viszonyába: az orosz bolsevizmus és a német hitlerizmus. Az orosz kísérlet eredményét már látjuk, a német kísérlet kimenetele még bizonytalan.
Az eredmény kétféle lehet: vagy balra, a szocialista termelési rend felé szorítja a német diktatúrát a tömegek nyomása. Az ipari munkátlanság és a birodalomnak az őszi hónapokra várt pénzügyi leromlása, vagy a vad roham, amelynek ma tanui vagyunk megtorpan, megáll, a hirtelen hevület lehiggad. S a német nemzeti szocializmus lassan elveszti forradalmi jellegét, kispolgári tömegpárttá kövesedik, amelynek egyetlen célja a hatalom birtoklása és élvezete. Semmi okunk sincs sietségre s nyugodtan bevárhatjuk, akármelyik következik be a két eshetőség közül.
A forradalom és a termelés szocializálásának útján aligha fogjuk követni Hitlert és vezérkarát, ennek könnyen útját állják azok a konzervatív vagyoni erők, amelyek szívósan gyökereznek a hazai földben. A kispolgárosodás útján pedig fölösleges követnünk a berlini államférfiakat, ennél magunk is szebbet és okosabbat tudunk produkálni, egyszerűen azzal, hogy a mai kormány programmjának legjelentősebb pontjait megvalósítani igyekeznünk.
Írta: Kiss Dezső
A szegedi paprika a külföld érdeklődésének előterében
1933 május
Szentgyörgyi Albert szegedi egyetemi tanár most tért vissza külföldi előadó utjáról, amelyen a paprikából nyert C-vitaminról tartott ismertető előadásokat. Szentgyörgyi tanár külföldi utjának eseményeiről és előadásainak lényegéről a következőket mondotta:
- Európai körutam, amelynek során Berlinben, Kopenhágában, Lundban, Stockholmban, Upsalában, Cambridgeben, Amsterdamban, Párisban, Heidelbergben és Zürichben német, angol, holland és francia nyelven tartottam előadást, öt hétig tartott. Előadásomban ismertettem a C-vitaminra vonatkozó vizsgálataimat. Elmondtam, hogyan sikerült tizévi munkával ezt a vitamint felfedeznem, illetőleg azt tisztán előállitanom és vegyelemeznem és hogy miként tette lehetővé e céljaim elérését a magyar paprika, amely rendkívül gazdag vitaminban.
- Kisérleteim ellenőrzésére és kiegészitésére ma az egész világon széleskörü tudományos vizsgálat folyik. E vizsgálat eddigi eredményei mind igazolták állitásaim helyességét. Külföldi utamon mindenütt a legmelegebb fogadtatásban és nagy elismerésben volt részem.
- Kutatásaimmal kapcsolatban valamennyi svéd napilap foglalkozott a magyar paprikával és a lapok cimoldalán vastag betüből szedve szerepelt a magyar paprika. A C-vitaminnak különösen az északi országok szempontjából van nagy gyakorlati jelentősége, főleg azért, mert ott kevés és drága a zöldség. A legnagyobb európai gyárak - többet közülük meglátogattam - már nagy arányban foglalkoznak a vitamin előállitásának kérdésével és kiindulási anyagul a paprikát veszik.
- Azt hiszem, hogy a paprika - kivált a kevésbé csipős válfajok - megfelelően előkészitett konzerv alakjában éppen dus vitamintartalmánál fogva, elsőrangu kiviteli cikk lesz. Vizsgálataim hatása talán már az idei paprikapiacon is érezhető lesz.
Horogkeresztes diákok biciklin látogatják meg Franciaországban a német katonasírokat
1933 május
Párizs, április 17.
Húsvétkor a német határhoz közel lévő városokba horogkeresztes karszalagot viselő diákok látogattak el. Lassingbe nagyobb csoport biciklin érkezett és a város polgármesterétől kért szállást, akinek bejelentették, hogy az elesett német katonák sírjait akarják megkoszorúzni. A polgármester egy magtárban szállásolta el őket és figyelmeztette a lakosságot, hogy ne tüntessen a horogkeresztes diákok ellen.
A német fiatalemberek biciklijüket maguk előtt tolva, zeneszóval vonultak ki a hősi halottak temetőjébe, ahol koszorút helyeztek a német sírokra. A lakosság az úttest mentén sűrű sorfalat állva nézte végig a felvonulást és bár nem egy rosszalló megjegyzés hangzott el, a tüntető német diákokat senki sem bántalmazta
Berlin, április 17.
Egy németországi protestáns cserkészszövetség küldöttsége látogatja jelenleg az észak franciaországi katonatemetőkben eltemetett német katonák sírjait. A német ifjak csoportja húsvétvasárnap az Oisse megyében levő Lassing melletti temetőt látogatta meg.
Kijövet az ifjak egy része énekelni kezdett, egy részük pedig a szólamot szájharmonikán és mandolinpengetéssel kísérte.
Az ifjakat Mondidierben a hatóság részéről udvariasan felkérték, hogy sírkertlátogatásaik alkalmával a jövőben ének- és zeneszótól tekintsenek el.
Az osztrák kormány élethalál-harca a horogkereszt ellen
1933 június
Bécs, június 4.
Ausztria meggyötört testére óriáserejű villamosfeszültséget kapcsolt a történelem. A Dollfuss-kormány szabadságharca a kommunizmus és a hitlerizmus ellen „pünkösd hetében döntő stádiumba jutott.
A horogkeresztes Németországot ugyanis az Anschluss kudarca meghökkentette, de ki nem ábrándította és teljes erővel folytatja Ausztriában agitációját. Osztrák hivatalos körök szerint pénz, ígéret, fegyver, politikai ügynökök, agitátorok és röpiratok özönét zúdítják Hitlerék napról-napra az osztrák tartományokra. A Harmadik Birodalom lezárta a határt, megbénította az osztrák idegenforgalmat, más országokon át bonyolítja le árukereskedelmét, kitessékeli az osztrák munkanélkülieket és rohamot inditott Párizsban és Zürichben a testvérnép valutája ellen.
Ez a rideg és kegyetlen támadó hadjárat felébresztette az osztrák öntudatot és a Dollfuss-kormány határozott állásfoglalása az eddig földalatti harcot nyilt terepre vitte át. A „Heil Hitler” kiáltásra „Heil Österreich” a tömegek visszhangja.
Dollfuss, Vaugoin, Schuschnigg és Starhemberg vezetése alatt egy hét óta szervezik a Vaterländische front táborát és ma már több mint százezer tagja van a szabadság és függetlenség pártokfeletti szerezeteinek.
A Dollfuss-kormány felvette a harcot a Harmadik Birodalom ellen!
Az osztrákok nem tagadják meg a német testvériséget, de elvetik a horogkeresztet, mint a németség szimbólumát és csak egy lehiggadt, megállapodott, életképesnek bizonyult Németországgal akarnak tárgyalni a jövőről, - évek mulva...
A harc megindult az öncélú Ausztriáért s a kormány többé nem hajlandó defenzivába vonulni. Minden órájuk lázas cselekvés! A Heimwehr hivatalos védőrség lett. Segédrendőri csapatokat szerveznek mindenütt.
Innsbruckban kihirdették az ostromállapotot
A veszélyeztetett vidékekre tábornok-kormánybiztosok kerülnek. Házkutatásokat tartanak, kiutasítják a tüntető birodalmi német diákokat, újra felesketik a tisztviselőket, megrendszabályozzák a középiskolákat és az egyetemeket s tarsolyban tartogatják a végső szükségrendeletek szövegét…
Világos állásfoglalást követelnek most már mindenkitől. Ki vagy? Barát, ellenség? Hazafi - áruló? Ausztria ellen vagy mellett? Az új eskü mindenkit színvallásra kötelez. „Esküdni vagy menni?” - ez lett a jelszó.
A német gazdasági harcra harccal felelnek. Az idegenforgalom károsultjait 8 millió schillinggel kártalanítják. Német árut csak annyit vesznek át, amennyit a németek vásárolnak Ausztriában. Hatvanmillió schillinges útépítési munkálatokat adnak ki 300.000 ember kétévi foglalkoztatására. Buresch pénzügyminiszter Párizsba utazik felvenni a megszavazott 100 millió aranyschilling kölcsönt. Dollfuss és Schuschnigg Rómában tárgyalnak biztosítani a harc győzelmes befejezését. A kormány propagandája sohasem látott méreteket öltött. A nyomdák millió és milliószámra öntik a friss képeket, rajzokkal illusztrált röpiratokat a „második veszedelem” ellen s ez a hivatalos propaganda éppenséggel nem kétértelmű, mint a ma egész Ausztriában szétszórt röpiratözönnek halálfejes címképe bizonyítja.
Azért utaztam Bécsbe, hogy pünkösd hetének lázas feszültségében megkérdezzem az osztrák kormány és a közélet vezető egyéniségeit, hogy mi a véleményük az osztrák-magyar viszony jövő kialakulásáról?
Sorskérdése ez a magyarságnak is, mert a politikai ópiumszívók tunya, elaggott jelszava, hogy „az idő nekünk dolgozik”, már a politikai vakok számára megbukott. Fel kell vetni végre a döntő kérdést: mi lesz velünk, ha az osztrákok szabadságharca megbukik s a germán határ Hegyeshalomig szalad…?
És mi lesz velünk, ha Ausztria megőrzi függetlenségét s mi a kívánatos zöld asztal nélkül tovább üldögélünk az Oroszországnak bizalmat szavazó kisantant árnyékában és tovább bízunk az időben, a csődbejutott leszerelési konferenciában s a denaturált négyhatalmi szerződésben?
Politikát csinálni a kormány feladata, de a megelőző, őszinte gazdasági, kulturális és lelki kapcsolatok megerősítéséért a közvélemény erejével kell síkraszállni, mindkét országban!
Gömbös vasárnap reggel Hitlerrel együtt Erfurtba repült és este Münchenből Bécsbe utazott
1933 június
Ma délelőtt Bécsben Dollfuss kancellárral tárgyal a miniszterelnök. Német félhivatalos jelentés szerint Gömbös látogatásának messzemenő politikai következményei lesznek, amelyek az osztrák helyzetet is érintik.
Minden okunk megvan arra a reményre, hogy a magyar-osztrák kapcsolat kérdését a miniszterelnök úr Berlinben azzal az elhatározottsággal képviselte, amelyet a magyar közvéleménynek úgyszólván osztatlan állásfoglalása indokolttá, sőt kötelességgé tesz. Kétségtelen ugyanis, hogy a magyar polgárságnak az a része, amely politikailag gondolkodni tud, ha ma megkérdeznék, túlnyomó többséggel Ausztria és Magyarország szoros gazdasági kapcsolata mellett foglalna állást.
Nincs kétségünk aziránt sem, hogy Gömbös Gyula igen nyomatékosan megismételte a német kancellár előtt azokat a korábbi kijelentéseit, amelyeket a nemzeti szocializmusnak Magyarország felé irányuló expanziója ellen tett. Reméljük, hogy a német birodalmi kancellár a magyar miniszterelnök szavaiból meggyőződött arról, hogy a magyar nemzet ősi szimbóluma a kettős kereszt, amelyet soha, semmiféle körülmények között a horogkereszt kiszorítani nem fog. És végül remélni kívánjuk azt is, hogy a miniszterelnök úr tőle megszokott szuggesztív erővel magyarázta a német nemzeti szocialista párt vezetőinek, hogy az a föld, amelyen a magyar nép ezer esztendeje él, harcol és dolgozik, nem gyarmatosítási tér, nem terjeszkedési Ostraum és nem egy fantasztikus Zwischeneneurópa alkatrésze, hanem élő, lüktető és erőteljes állami szervezet, amely a maga önállóságát és függetlenségét még legyengült állapotában is meg fogja védelmezni.
A főkérdéssel, a magyar kivitel kérdésével és az osztrák problémával tulajdonképpen tökéletesen indokolva van, miért utazott a magyar miniszterelnök Berlinbe!
A két kérdés fontossága mindent érthetővé tesz, csak egyet nem és pedig azt, hogy a találkozót hirtelen és titokban rendezték. Mi akadálya lehetett annak, hogy e találkozót a két kormány a szokásos diplomáciai entrevuek rendje és módja szerint, akár huszonnégy órára csökkentve le az elutazást megelőző határidőt, bejelentse a nyilvánosságnak? Mi állotta útját annak, hogy az európai közvéleményt, a magyarról nem is beszélve, annak rendje és módja szerint előkészítsék és a találkozó indokait megmagyarázzák?
Hogy itthon, a szűk magyar határokon belül riadoznak és izgulnak az emberek, hogy kalandos feltevésekkel igyekeznek félremagyarázni a miniszterelnök berlini útját, az még hagyján. Az izgalom elül, a kedélyek megnyugosznak és minden halad tovább a régi utakon. De nem csupán a magyar közönség jön számításba akkor, amikor a magyar miniszterelnök hirtelen és váratlanul meglátogatja a német birodalom kancellárját, hanem némi szerepe e találkozó megítélésénél a külföldnek is van, a külföldi diplomáciának, a külföldi ujságoknak és a külföldi közvéleménynek.
Ezt a három, mondhatjuk, döntő tényezőjét az európai közéletnek nem lehet olyan könnyen megnyugtatni és lecsillapítani és tartunk attól, hogy a hirtelen meglepetés, amelyet a miniszterelnök úr a Budapesten akkreditált diplomáciai testület némely tagjának szerzett, bizonyos gyanakvások, feltevések és a helytelen, látszatok forrása lehet.
A berlini út a kellemetlenné válható utórezgését a miniszterelnök úrnak csak egyféleképpen van módjában eloszlatni és pedig úgy, hogy férfias egyéniséget jellemző közvetlenséggel és őszinteséggel a nagy nyilvánosság előtt feltárja a berlini találkozó előzményeit és eredményeit, de ugyanakkor nyiltan és világosan vallomást tesz jövő politikai vonala mellett.
Hóman Bálint
1933 június
Nem szónokol.
Jól megszerkesztett mondatokban de - beszél. Nincsenek szóképei, nem épít hatásra. Nem rúg be a saját hangjától, nem szédül és nem akar szédíteni. Minden szavát a gondolkodás európai szűrőjén méri le s úgy adagolja, hogy észre sem veszed s már beadta. Minden szavát el kell hinned, fel sem tételezhetsz róla mást, mint teljes hozzáértést s feltétlen jóhiszeműséget.
Két és fél óráig beszélt így.
Nincs ellenzéke.
Egy testes, művelt úr állt a padsorok elején, akinél nem az a rang, hogy miniszter… Inkább orvosnak hat, aki megállapítja a diagnózist s most beszámol róla. Fesztelenül beszél, néha kezében marad a zsebkendője, mellyel hatalmas homlokboltozatát a beszéd sodrában meglegyinti s azzal gesztikulál tovább. Keveset gesztikulál.
Az egész közoktatás a kisujjában van: nem két és fél órán át, de egy egész életen át tudna róla érdekesen beszélni. Ezt érzed. Azt érzed, hogy itt egy, a legmagasabb műveltség köszörűjén kicsiszolt agyvelő sorakoztat mondatokat mondatokra valamiről, ami számára annyi, mint neked az anyatej...
Gyakran mondja ezt: véleményem szerint - de ebben a kijelenésben van valami intakt, valami megmásíthatatlan, valami, ami az adott helyzetben elkerülhetetlen.
Egyetlen frázist, egyetlen közhelyet egész két és félórán át nem használ - igazolásul annak, hogy közkeletű szóval is lehet okosakat beszélni, kacskaringók nélkül is lehet a hazát szeretni.
Ez a beszéd nem ígér Corvin-láncot, sem egyetemet, sem palotát, sem freskót, sem szoborcsarnokot… Nem ígér reformokat, semmiféle tüzijátékot.
Bőkezű abban, hogy nem ígér.
Bőkezű abban, hogy garasokat osztogat garasokból… s csak oda osztogat, ahova múlhatatlanul osztogatni kell… ahol minden garas a százszázalékos tehetséget, művelődést szolgálja. Egy szegény ország szegény kultuszminisztere osztogatja itt a kanalasorvosságot egy betegnek, hogy fölépüljön a bazilikamániából…
Egy szegény ország okos minisztere írja itt hangos szóval a recepteket egy csontig lesorvadt betegnek, akinek béna tagjaira rossz freskókat ragasztottak, mint valami diákfrastromot, hogy attól gyógyuljon meg….
Jó érzés leírni mindezt ebben az ellenzéki lapban egy miniszterről.
Egy komoly férfi beszél itt a padsorok előtt a t. Házban, akiről hallgatói elfelejtik, hogy ő a miniszter, akiről jó elgondolni azt, hogy: ez a miniszter…
„Ezer művészt tartunk nyilván” - szól egy korty víz lehörpintése után - „lehetetlen, hogy ennek a kis országnak ezer igazi művésze legyen…”
Ezzel leteszi a poharat.
Ha egy szót szól még ehhez, viharos ellentmondásokat támaszt s politikummá lesz, ami egész a komikumig igaz.
„Nem békét akarok a művészetben” - szól - „én a művészetben versenyt akarok…”
S megint felhajtja a vizespoharat.
Észre sem veszik szavai célzatát s ha észreveszik, nyelnek hozzá, nehogy elárulják, hogy gyengéjükre talált…
„Csak a tehetséget ismerem el a művészetben s nem az irányt…”
Tessék ez ellen ágálni.
Tessék itt tiltakozással közbeszólni.
S mire közbeszólnál, már üriti is Hóman Bálint kultuszminiszter úr a vizespoharat, olyan, mint valami gőzölgő mozdony, mely nagy állomásoknál vizet vesz fel.
Csupa ilyen nagy állomás ez a beszéd.
A szolga viszi-hozza a vizespoharat. A miniszter úr rengeteget iszik.
Bort prédikál és vizet iszik.
Bálint Jenő
Az elfelejtett június 4-ike
1933 június
Hiába volt vasárnap, piros pünkösd napja, a tavaszi ragyogásban, a kórzókon és a napsütötte hegytetőkön megálltunk egy pillanatra és a szívünk gyászdobja így dobolt: június negyedike!.... Nem volt ebben a széjjelszabdalt országban ember, aki az ünnepi vigasságok közepén el ne borult volna, mikor eszébe jutott, hogy piros pünkösd napján, június 4-én tizenharmadszor tért vissza Trianon évfordulója. Az egyes ember, akárki legyen is, akármilyen rendű-rangú, foglalkozású tagja a nemzetnek, komolyan maga elé nézett és azt sóhajtotta: Trianon…
Csak éppen mintha a hivatalos Magyarország feledkezett volna meg, ami mindannyiunknak közös gyásza: a trianoni évfordulóról. Nem láttuk a gyászlobogókat a hivatalos épületeken, még a hivatalos lap is megfeledkezett a gyászos emlékezetű tizenharmadik évfordulóról.
Könyvpropaganda és könyvégetés
1933 június
Az idei magyar könyvnapot kevéssel előzte meg az európai könyv tragikus napja: a berlini könyvégetés. Barbár szelek fujnak, s Omar Kalifa korszaka látszik visszajönni. Az életet többre tartjuk a betűnél, s életnek pártunkat és harcunkat értjük, pártunk egyedül üdvözítő világmegváltását. Ha ennek a betű nem segít, vagy épen ellene hat: pusztuljon a betű! A berlini könyvégetők voltakép egészen modern elv szerint jártak el, oly elv szerint, melyet a mi (teljesen más világnézetű) ifjú irodalmáraink egy része is unton hangoztat.
Csak ép hogy a könyvégetők a végső következéseket is levonták. "A könyv hatalom": mondja egy régi közmondás. Ez kifejezi a barbár nézőpontot, mely napjainkban ismét kezd uralkodni. A barbár lélek hatalmat lát a betűben. S azt lát benne, mindinkább csak azt, a mai lélek is: előnyt, propagandát, fegyvert, egyszóval hatalmat. Még jó ha nem varázshatalmat, mint az ősbarbárok. Az az érzés legalább, amivel a "horogkeresztes" máglyára viszi a "nem-német" irodalmat, alig külömbözhet lényegesen attól, amivel hajdan a boszorkánymesterek könyveit elégették. A naív és félművelt antiszemita szemében a "zsidó" irodalom valami rejtelmes varázshálóhoz hasonlít, mely a szellemeket befonja és megbabonázza.
A könyv tehát hatalom, szellemi fegyver vagy varázserő, amit lehetőleg ki kell venni az ellenfél kezéből, s monopolizálni, vagy máglyába gyüjteni és elégetni. Ez a szent borzalom a Könyvvel szemben még mindig nincs a Könyv bizonyos tisztelete nélkül; s a berlini máglya voltakép nagy hódolatünnep a Könyv hatalma előtt. Sokkal inkább mint egy ilyen pesti "könyvnap", melynek alapgondolata az, hogy a könyv manapság nem kell senkinek, nem lehet eladni, s mesterséges üzleti fogásokhoz, propagandához kell nyúlni, hogy egyáltalában eladható legyen. A könyvégető tiszteli a Könyvet. Csakhogy barbár tisztelet ez: a Könyvben is az erőt tiszteli, a hatalmat, a harc fegyverét, a propaganda eszközét, és nem célját.
Mi még a Könyv régimódi tisztelői közé tartozunk, e modern világ új barbárjaival szemben; és sok tekintetben kevesebb az az erő és hatalom, amit a Könyvnek tulajdonítunk. Mi talán egy eltűnt világból maradtunk itt, amely a Könyvvel még intim viszonyban volt. A barbár, írástudatlan ember varázserőt lát a fóliánsban, az írástudó, a tudós, az olvasó távol van ettől a varázshittől. Mi jól tudjuk, hogy a Könyvnek hatását és hatalmát az Élet harcosai nagyonis túlbecsülik. Ha a Könyv valóban oly hatással volna az életre mint hiszik, akkor az élet ma, a XVIII. és XIX. század irodalma után, egészen máskép folyna, mintahogy foly.
Az élet azonban megy a maga útján, a saját különös reakciói és komplikált lélektana szerint, és nem igen engedi magát befolyásoltatni a könyvektől. Inkább ő befolyásolja, s akarja is befolyásolni azokat, s az Élet hívei és harcosai, a külső élet emberei, valóban nem igen láthatnak a könyvben mást, mint az élet eszközét. Igy akarják igába fogni a könyvet, üldözik, égetik, vagy megrendelik és termelik hivatalból, terjesztik vagy tiltják, mindebben csak eszköznek tekintve - az élet eszközének.
De aki igazában tudja, mi a könyv (legalább a legjobb része a könyveknek) az nem csupán az élet eszközét keresi benne. Eszköz helyett életet keres benne. Nem hatalmat keres, mert a hatalom mindig csak eszköz - hanem gazdagságot, ami cél. Leszűrődött régi életek gazdagságát keresi a könyvben amivel a maga belső életét gazdagítsa. Az élet nem csupán harc, hanem béke is, nem csupán kívül van, hanem belül is - a harc csupán eszköz, a béke a cél, a külső csak eszköz, a belső a cél. Nem a halálos békét értem, hanem a kincses békét, a belső gazdagságot, minden külső élmény legvégső gyümölcsét, amelyet a könyvek élményei érlelhetnek és szaporíthatnak.
Szó sincs róla, hogy az igazi olvasó (azért mert másnak és többnek tekinti a könyvet az "élet eszközénél"), az élettől való menekvést, elzárkózást keresné az irodalomban. Ellenkezőleg: még több életet szomjaz, nem elégedve meg a magáéval, és a körülötte élő élettel, s egyáltalán a saját kora életével; idegen lelkek könyvbeszűrt életét szívja föl, távoli tájak, elmult korok életével és lelkével akar gazdagodni ...
Hogyha magyar könyvére találsz, jó légyen, akár rossz,
Megvegyed, ámbátor olvasod azt sohasem,
- így hangzik felénk a régi mottó Kazinczy korából, aminek tanítását ma sokan ismét lelkére szeretnék kötni legalább a könyvnap közönségének. Mi azonban arra gondolunk: ha a magyarban élet van és szomj az életre, mentül több életre, (ami a lelki gazdagodás és fejlődés szomját jelenti), akkor a magyar nemcsak eszköznek fogja érezni a könyvet, nemzeti vagy egyéb célok érdekében, s nemcsak megveszi és terjeszti és propagandát csinál neki, hanem olvassa is és gazdagodik vele. De ha korunk kezdődő barbársága, mely első lépés a halál felé, az ő lelkét is kikezdené: akkor propagálja - és égeti.
Babits Mihály
József Attilla: Lassan tűnődve
1933 június
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent; nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén,
ezüstös fejsze-suhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan vacog;
köréje gyülnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Verőfényes festőművészet - egy kofferban
1933 június
Új földműves festőtehetséget hozott a Nemzetközi Vásárra érkező kassai vonat - Oravecz Imre Kassa autodidakta művésze fát vág, szénát hord, tejet fej, zsákol és - fest
A keze izgalomtól remeg, ahogy bontogatja kofferét s szedegeti elő belőle, mint színes vásárfiát, regélő paszteljeit, vásznait, Tegnap hajnalban ért ide a Nemzetközi Vásárra érkező vonattal. A szeme majd leragad az álmosságtól.
- Két éjszaka nem aludtam. De tíz esztendeje készülök a szerkesztő úrhoz, bocsánatért.- Minden második szava ez: bocsánat. Közben előkerül kofferjának mélyéből egy kép. Teheneket ábrázol, széles nagyívű agancsokkal. Az agancsok elefántcsontfehérek és úgy simulnak egymásra, mint a vívókardok. Lassan, komótosan lépkednek a tehenek, szénával megtetézett szekeret vontatnak - a sötét hazafelé vonulást körülönti az alkonyati ég... Az egész táj alszik.
Beszél
- Rengeteg könyvet olvastam. Mindig olvasok. Kant, Nietsche az olvasmányaim... Aztán klasszikusok. Modernek.
- Hány iskolát járt?
- Hatot. Elemit.
Néz.
- A klasszikusokat csodálom, a modernek közelebb állnak hozzám...
Így beszél.
- Kiket olvas?
- Herczeg Ferencet... Babitsot.... Kosztolányit.....és régen készülök Budapestre. De visszatartott a félelem, hogy nem fognak tetszeni a képeim. Tíz évig készültem szerkesztő úrhoz, bocsánat. Azt hiszem, szószegény vagyok. Tíz évvel ezelőtt olvastam a Benedek Péterről szóló könyvet.
Azóta készülök...
- Adyt szereti?
- Jaigen. Nagyon. És Tolsztojt. Azt is nagyon.
Egy kép van most a kezében, vásári mozgalmasság, előtérben egy kép egész előterén groteszk alakzattal: egy ormótlan bohóccal, a kikiáltóval. Alatta ámuló-bámuló fejek. Hallgatják, csodálják. Mesterien összehangolt színek, fölényesen összefogott kompozíció. Az egész : derűs, friss, megkapó és mulatságos.
- Azokat a képcímeket szeretem a legjobban, amelyekben benső érzéseimet vetíthetem ki. Szóval érzéseimet szeretem megfesteni. Bocsánat.
Most egy fonót ábrázoló képet tart a kezében. Lágy színek, finoman megkomponált alakok. Sehol egy kirívó szín, egy elrajzolt mozdulat. A figurák úgy állnak, úgy mozdulnak, mintha drótra járnának.
- Falusi képeket szeretek festeni. Állatokat. Bocsánat. Népies jeleneteket. Azt, amihez valami emlék fűz... Természet után nem tudok festeni, csak lelki élmény után. Szóval, leszűrve. Azt hiszem, a képeim ilyenek.... Csak a lényeget keresem és szeretem... Bocsánat.
- Újságokat olvas?
- Soha. Politikával nem foglalkozom.
- Hitler? - ijesztgetem.
Kérdő szemekkel néz rám,
- Mi az? - álmélkodik.
Új képet mutat. Önarckép. Színes sipka alól kicsodálkozó széles tatárfej. Kék szemek. Egy bámészkodó nagy, hallgatag feje. A furulyázó férfi ujjainak jól megfigyelt mozdulata szinte megszólaltatja az andalgó furulyát... Nem illusztráció, ragyogó festői vízió.
- Vágyom megértő lelkek után. Bocsánat! Barátaim nincsenek. A mellőzés fáj. Nem festői, de emberi szempontból...
Rakosgatja elém a képeket. Itt van egész Nagyida, ahova való, ebben a kofferban.
- Van valami oroszos a maga dolgaiban - mondom.
- Oroszos!! - riad fől.
-Az.
Nagy, széles homloka egészen belepirul.
- Magyar vagyok, bocsánat.
Gyorsan elővesz egy gyönyörű tájképet
- Tessék nézni. Ez magyar ég... bocsánat.
Harmincnyolc éves. 1914.ben látott életében először festőt, a fronton... Ekkor elfogta a festési vágy. De a harctéren gránátnyomást kapott s így sokáig abbamaradt számára a művészkedés. Egyszere aztán megint elkezdte.
- A kassai múzeumi igazgatónak feltűntek rajzaim, ő biztatott, hogy csak folytassam, csak rajzoljak tovább. Azóta dolgozom. A falumban lusta embernek tartanak, pedig mindent végzek. Fát vágok, tehenet fejek, ások, kapálok, szénát hordok, hordáskor segítek, csépelésnél zsákolok...(gondolkozik, hogy mit csinál még) ...és ….és.....több nincs … (Hirtelen észbekap) ...és ...és festek ...bocsánat.
Fürkésző szemekkel vizsgálgat.
- A művészet megmagyarázhatatlan. Bocsánat.
Nem néz ki parasztnak. Buggyos pepita térdnadrágjából, kiugró hosszú lábszárai, zöldre beretvált szegletes szájvidéke angol drogista utazóra emlékeztet, vagyis szláv hitoktatóra....
- Csizmába járok otthon. De ha városba megyek, akkor elegánsabban öltözködöm...
Nyakkendőt nem visel. Bocsánat. Élénk, citromsárga puha ing van rajta, elöl gyöngyfényű, begombolt gombbal.
- Vallásos vagyok - szól hirtelen. - Pedig sokáig nem is atheista, de mindenesetre kételkedő voltam. Bocsánat. Egyszer aztán tífuszba estem. Akkor láttam, hogy a modern bölcsészet nem nyugtatja meg lelkileg az embert...
Folyton mosolyog. Megkérdezem, min mosolyog. Fél kimondani, mondja. Csak mondja ki. Félénken néz körül a kávéházban, nehogy meghallja valaki.
- Először vagyok kávéházban... Bocsánat!
Tavaly ősszel harmadmagával kiállítást rendezett Kassán, a múzeum kiállítási termében. Harmincöt képpel vett ő részt ezen a kiállításon és egy szoborral. Ezt a szobrot a kassai múzeum megvásárolta.
- Volt sikere?
- Volt. Erkölcsi sikerem A lapok azt írták Kassán rólam, hogy istenáldotta őstehetség vagyok. Neoprimitív. Botticellihez hasonlítottak és az olasz primitívekhez. Bocsánat. Azt írták: a kiállítás meglepetése Oravecz Imre...
Lesüti a két kis szemét...
- Azt is írták: igazi truville.
Így mondja, ahogy írom.
Trouvaille -igazítom ki.
- Az. Sok komikus dolgot összefecsegek, bocsánat.
- Rousseau-val nem hasonlították össze?
- De. És Fra Angelico-val. A Terka.
- Az ki?
- Egy nagyon okos lány. Úrilány. Kassai. Szép. Igazi filozófus. Nagy barna szemei vannak.
- Szerelmes belé?
Gondolkozik.
- Nem. De nagyon-nagyon szimpatikus.
Most itt áll Oravecz Imre, az elszakadt magyar paraszt, egyedül, ismeretlenül, igazi hazája fővárosában, kezében egy kofferral... Ebben a kofferben papírszeletekben és vászonfóliánsokban egy szív kopog az anyaföld ajtaján - a poggyásza -
Ez a cikk csak eléje akart sietni, hogy ajtót nyisson a gazdag vásárfiával érkezőknek.
Bocsánat.
Forrás: huszadikszazad.hu
Illusztráció: Oravecz Imre csendélete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése