Született 1966-ban Nagyváradon. Újságírónak tanult az Esztergomi Újságíró Iskolában, illetve a MÚOSZ Bálint György Akadémiáján, Budapesten. Dolgozott rendre a Bihari Naplónál (szerkesztő), az Erdélyi Naplónál (felelős szerkesztő), majd televíziós korszak következett (TV-S, Lotus TV - főszerkesztő), jelenleg a Partium Rádió főszerkesztője. Megjelent kötetei: Kiáltó Getsemáne (versek, Literator kiadó, Nagyvárad, 1993); Szökés az elmeosztályra (versek, Literator kiadó Nagyvárad, 1997); Békák a szőnyegen (esszé, Literator kiadó, Nagyvárad, 1999); Burleszk (regény, Literator kiadó, Nagyvárad, 2002); Levelek Isonzóból (versek, Literator kiadó, Nagyvárad, 2003); Szerelem (versek, Nagyváradi Ady Társaság, 2006); Vaníliás gumicsont (regény, AB-ART kiadó, Pozsony 2009).
Levelek Isonzóból
Már csak szakadt mondatok
Már csak szakadt mondatok.
Törött szavak.
Pihen a század.
Öncsonkítás minden pillanat.
Halál előtti gyáva pihenő.
Gyomrában remegő élettel,
suttog a század,
mint lombját hullajtó erdő.
Kezem nyoma a fegyveren
Kezem nyoma a fegyveren.
Kezem érinti gyermekem.
Kezem kézben. Meztelen.
Kezem fátyol sebemen.
Lágy és meleg hangzók
Lágy és meleg hangzók,
s a zsebben csörgő kemény aprók.
Néhány én, néhány te, néhány ő.
Görnyedtté válsz,
akár a lehűlő idő.
S ha felhangzik a táborban az ének,
nekidőlsz fáradtan egy tétova mesének,
mert hiszel a szavaknak,
s egy kicsit szereted is őket,
véresen és játszva,
ahogyan szeretni kell a nőket.
Majd értő leszel.
Megértenek.
Szavakká lett Isonzó.
Tegnap írtam ezt a levelet,
megláttam mindent az alkonyatban.
Ülök. Írok. Rémülök.
Csak én vagyok kimondhatatlan.
Amikor nem fáj már
Amikor nem fáj már,
de reszket
roncsolt kezed egy keresztet
sebzett testtel
eleresztett.
Amikor végigdöngenek rajtad
ismeretlen, nehéz
hatalmak.
Amikor a Nincs tovább!
utolsó átkozott imád.
Amikor rongyos zubbonyod fölött
sorsot vetnek jóllakott ördögök.
Amikor úgy aláznak,
hogy az már jó
és kendődön véres arcod mása,
csak senki, senki meg ne lássa,
elterülve síkos macskaköveken
nézel bambán egy hang után.
Feltámadsz.
Meghalni kell csupán.
Kilencszáztizenhat
Kilencszáztizenhat.
Szeptemberi álmos este.
Csak a sátor ponyvája beszél,
ahogy őrjíti, tépi, marja a szél.
Alkony még nem volt soha ilyen hiú.
Kilencszáztizenhat.
Kilátástalanul,
akár lőtt seb a hason,
már két éve tart a háború.
Ölni.
Győzni, ha lehet.
Ártatlanul,
földön fekve
felemészt a gyűlölet.
Szökés az elmeosztályra
LIV
Hatalmas döglött macska tesped
a város utcáin.
Házmesternék és gyermekek kedvence ő.
Házmesterek gondosan tisztogatják szőrét.
Gyermekek a szemgolyóival játszanak.
Mi a húsából élünk.
LIX
Egy napon rámcsapták az ajtót.
Állat vagy! - mondták.
Állat voltam.
Soha többet?
Soha többet!
Bár lehet, hogy kitértem a válasz elől.
Nem summáztam,
nem mérlegeltem,
s ha féltem is,
csak magamért féltem.
/Ismétlem, állat voltam!/
LXIII
Csontjaimból száraz karók.
Sámánok szeméből fekete hajók.
LXVI
Rúzsodat félted.
Csak én olvadtam le rólad.
Púderért kiáltasz
és kinyitod illatos Bibliád.
LXX
Kopogtam.
S a csend
belehasított a tenyerembe.
LXXII
Lehajtott fejjel fal mellett,
ott, hol kötél sem szakad,
csak a part s a gondolat,
ember egyedül,
farkas, öleb elkerül,
aszfaltba vájt virradat
- a harmadik kakasszó túlhaladt
időt, teret, holtakat -,
leírok mindent, mit nem szabad,
tépett seb szegélyén
mormogom rímeim
- emésztem Attilát,
sínhideg, cafat rongybabát -
s állok,
míg állhatok tovább,
semmi ágán csonka báb.
LXXVI
A mocsárban apró békák üvöltik szerelmi dalaikat.
Ki mondja meg nekik,
hogy ők is,
énekeik is
rondák.
LXXIX
Írok, ami épp eszembe jut.
A költészetben amúgy sem ildomos
az érzelgősség.
Csupán a rímekre kellene ügyelni,
s arra,
hogy mondanivalóm megfejthetetlen legyen.
Ezért nem lettem költő.
Zsebembe gyűröm a ritmustalan gondolatokat,
s szót próbálok érteni önmagammal.
Ha ez végképp nem sikerül,
halk diszkrécióval ugatom a holdat.
Kutyák között lánctalanul.
LXXXIV
Az ebéd ma roppant egyszerű volt.
Barátságos kutyakölyköket szolgáltak fel,
s mindegyik szájában egy nagy lila citrom volt.
A főpincér Hrabalra hasonlított,
s valami azt súgta nekem,
gyűlöli a kínai konyhát;
Az étteremben nem pénzzel illett fizetni.
Csak költők jártak ide,
s a fogyasztás mértékében kellett verselni.
Egyértelmű, hogy a kövér vendégek
tehetségesebbek voltak a soványaknál.
Ebben a vendéglőben
az ennivalóért írtak.
A vers értékét az ételben levő kalória
határozta meg.
Itt mindenki írt.
Csak az számított művésznek, aki sohasem evett.
Kiáltó Getsemáne
VI
Árnyékok matatnak üres poháron.
Zsebrádió recsegve kaparja a falakat.
Bent tér.
Kint mindenség.
Közöttük ablak a lakat.
Füst rángatózik tüdőmben.
Próféták borotválkoznak.
Kereszten botlik az alkohol.
Istenben hisznek valahol.
A percek
homokzsákokat
cipelnek.
Sötétben autók szaladnak boldogan.
Hazafelé.
Nincs más,
megszólítom önmagam.
Köd kiált.
Állsz a csendben, hol kín gagyog.
Nem félsz, nem szólsz, nem nevetsz.
A köd, a csend, a kín vagyok.
VIII
Az imák hajnalra keresztté koptak.
Sörszagot liheg az ősz.
A járdán patkány bomlik,
csendben és gyorsan.
Ébred a város.
Benzingőzzé vált lelke tornyok felé suhan.
Ez már a másik nap,
másik halál,
másik kereszt.
Tudom, mindent megbocsátasz,
te szomorú Isten, miért hagytad ezt?
XXXVIII
Vérszagú kölykök bőgnek a küszöbön.
Arcukra száradt a dinnyelé.
Ez a reggel mocskos.
Nem az üdvözülteké.
LIII.
Kifutottam az időből, mint halott gyermek szeméből
a könnycsepp.
Szerelem
1.
Emlékezz.
Hét ördög pusztult ki testéből.
Mélyebbre nem hajolt senki.
Úttalan volt,
Mint parton a homok.
Ajkukban véres fogakkal,
vigyázták dühödt apostolok.
2.
Követlek, mint kendő a szelet.
Lángot az árny.
Ajtót a magány.
Megtörtént egyszer.
Láttalak.
A néma getsemáni fák alatt.
Talán az idő bántott.
A hely.
Nem itt akartad.
Meztelen csillagok betakartak.
3.
Többek vagyunk, mint kövek,
s kevesebbek, mint csillagok.
4.
Ha egyszer e földnek porát
szétfújja majd a felejtés,
Sion testéből török egy darabot,
pattanó szikla élére dőlve,
szemem gödrébe vésem az alakod.
Arcod a legmélyebb szoba titka.
Leülsz egy kőre.
Rájuk hagysz egy istent.
Megfulladsz szertartásaikba.
5.
Gyertyákat ölelő templomok.
Falain sosemvolt szentek. Szépek.
Térdeplő fölényben híznak.
Pénzváltók asztalán fekszel.
Felvágnak. Köpnek. Kimérnek.
6.
Szeretlek.
A városból kizártak
hajlékot keresnek.
Udvart. Ólat. Sátrat.
Ma este vacsorával várlak.
Újra és újra kifésülöm hajam.
Asztalom oltárom.
Terítve van.
Közömbös tálak.
Fáradó homály. Vak
ételek mozdulatlan dombján.
Tudom.
Nem jössz ma el hozzám.
Konok kendőmben párám.
Ágy szélén hallgatok.
Elhal a huzat.
Elfogy a gyertya.
Egyedül vagyok.
Szerkesztette: Cseke Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése