Torontói nyaraink (1)

2004. június 30., szerda

Gabi dolgozni ment, Anna Ilonkával elindultak a nőgyógyászhoz - már csak néhány hét van hátra, vagy tán annyi sem a szülésig. Én Andreára vigyázok. Elmegyek vele a közeli parkba (Lescon a neve), az iskola tőszomszédságában van, jól karbantartott, csupazöld területen, jól kiépített játszótérrel. Andrea egyik hintától és mászókától a másikhoz szaladgál. Stramm leányka, feszül az energiáktól. Látom, szóba elegyedik egy fiatal nővel - mint kiderül, az iskolában a gyerekekre felügyel. A kislány elmondja, hogy én csak magyarul beszélek, mire a nő meglepődve: jó-jó, Andrea, de te tudsz-e magyarul? Nem... S akkor hogy értekeztek? Hát... kézzel-lábbal...

Délután Ilonka, Gabi és Andrea bevásárolni mentek az egyik kereskedelmi központba, ünnepek előtti bevásárlásra. Július elseje ugyanis nemzeti ünnep itt. Canada Day... Anna pihen, jót beszélgetünk.

2004. július 1, csütörtök

Ismerkedésem az Annáék számítógépével. Számba veszem a programokat és fortélyaikat. Minden gépnek van egy egyénisége. Próbálom fölfedezni azt, ami közös bennük. Kapcsolatba lépek Pusztai Péterrel, talán valamikor augusztus elején el tudnánk menni hozzájuk Montrealba, néhány napra. A válasz: az időpont alkalmas, addig befejeznek egy gyors grafikai rendelést.

Ünnep lévén, eperfarmra megyünk, Missasaguába. Mindannyian, az egész család. A farmon megszedjük magunknak, amennyire szükségünk van, a kapunál lemérik és taksálják. Fontja 1,25 kanadai dollár. Nem túl olcsó, de a gyümölcs legalább friss. Azt szedünk, amit akarunk. Utánfutós traktor viszi ki a látogatókat a soros eperparcellákig. Mellette árnyékos erdőszél, ahová Anna egy hordozható székre ül. A készülődő gyermek már nagyon feszíti. Négyesben, alig egy óra alatt jókora edénnyel begyűjtöttünk. Körülöttünk csak úgy hullámzott a jónép. Mikor hazafelé indultunk, csak úgy tódultak minden irányból, gépkocsikkal, idősek, felnőttek, gyerekek, sokszor egészen kicsik is. A farmlátogatás egyfajta szabadidős szórakozás errefelé. Szedés közben mindenki annyit ehet, amennyi beléfér...

Délre haza is érünk. Meleg van, autómosás, kertöntözés. Andrea örömmel pancsol a kertben. Estefelé a szomszédok átszólnak a kerítésen: holnap elutaznak egy hónapra. Irániak. Az asszonyka Anna sorstársa, novemberre várják a gyereket. Eperrel kínáljuk őket.

Este farkasétvágyunk van. Mindent felfalnánk, de elfogy a kenyér.

2004. július 2, péntek.

Gabi elkísér a sarki üzletig, a pékségbe. Legalább megtanulom az utat a legközelebbi boltokig. Ilonka nekiáll befőzni a gyümölcsöt, eperillattal telik meg a ház, a legkisebb zugot is betölti.

Anna és Gabi vásárolni mennek, levelet hagynak Andreának, aki még alszik. Utasítások vannak benne, meg szülői intések, hogy miként viselkedjen. Továbbá, hogy elmehet velem a Lescon parkig, ahol tegnapelőtt is voltunk együtt.

Andrea későn ébred. Meglátja a levelet az asztalon, azt hiszi, anyját már be is vitték a kórházba, megijed, hogy lekésett valamiről, amiről pedig nem szeretett volna. Mikor elolvassa, megnyugszik.

A játszótéren ismerős kislányt fedezünk fe, aki a múlt alkalommal is ott ügyeskedett a szerek körül. Most is egy idős férfi vigyáz rá. Kiderül, hogy a nagyapja és románul beszélnek egymással. Távolról figyeljük egymást, de nem közeledünk. Az ember nem lehet eléggé óvatos. Fölösleges félelmek? Biztosan ugyanúgy tartózkodnak itt, mint mi: a gyermekeiknél. Segítenek, ahogy tudnak.

Délután megérkeznek Torontóban élő testvéreim: Ágnes húgom és Tamás öcsém. Ági a gyermekkori élményeit próbálja megidézni, feldolgozni. Kiderül: kellemetlen emlékei vannak rólam. Mint legkisebbik testvér - közöttünk 9 év a korkülönbség - nagyon boldogtalannak és magányosnak érezte a gyermekkorát. Tamás is teli van hasonló meghatározó élményekkel, amik az én emlékezetemből szinte teljesen kiestek. Tanulságos találkozás volt: egy kerek évtizede nem beszéltünk egymással...

2004. július 3., szombat

Anna úszótanfolyamra beiratni vitte Andreát. Minden második nap egy félórát jelent. Holnap kezdődik az oktatás.

Egyedül megyek a pékségbe. Mától kezdve én leszek a kenyérbeszerző. Anna leírta egy cédulára tudnivalókat, amiket én majd a boltban ékes angolsággal elmondok (és mindig csak azt!), megmutatta, hol áll az aprópénz, onnan mindig csak vegyek, ha kell.

Gabi egész nap villanyt szerel egy kolozsvári román fiúval, aki szakképzett villanyszerelő. Nekiállt lakhatóvá-élhetővé tenni a ház pinceszerű alagsorát - tulajdonképpen alsó szintjét -, hogy mire megjön a kicsi, nagyjából végezzen az építkezés mocskosabbik felével.

Nekilátog a román költészeti antológia összeállításának. Már tudom: Kölcsönsorok lesz a címe. Legtöbbször mindig a címmel készülök el legelébb. Amíg azt nem tisztáztam, minden zavaros bennem... Számítógépbe írom szinte valamennyi kész fordításomat.

2004. július 4, vasárnap.

Úszni megyünk Andreával, az egész család. Az uszoda Annáéktól még északabbra fekszik, egy Valleywood nevezetű klub területén, pompás természeti környezetben, óriási parkolóval. Teniszpályák, konditermek, uszoda sorakoznak egymás mellett. A strandmunkások vakációzó diákok, nagy türelemmel foglalkoznak a kliensekkel.

Közben kitör a zápor. Meleg van. Délutánra egyre közelebb morognak a felhők. Aztán elszabadul az égiháború. Hirtelen egy nagy csattanás és kialszik a villany. Órákon át várjuk, hogy megjavítják a hibát. Az eső után sétálni megyünk a környező utcákra. Olyan a fertály, mint egy hatalmas botanikus kert. Dombra fel és völgybe le. Másfél órán át kóborolunk, vacsorára hazaérünk, de még mindig nincs villany. Lámpafénynél étkezünk. Utána kiülünk a kert felé nyíló teraszra, s „tábori fényben”, gyertyák mellett beszélgetünk. Aztán lefekszünk, Gabi még éjfélig őrzi a házat, hátha megjön az áram, de belefárad és lefekszik.

2004. július 5., hétfő.

A villany éjfél után néhány órával jöhetett meg. Anna, mivel nem tudott aludni, felkelt, minden elektromos fohgyasztót ellenőrzött hajnalig. Reggel 5-6-ra időzítem a felkeléseimet. Ilyenkor még mindenki alszik, a számítógép is szabad. Elkezdtem írni az antológia bevezető esszéjét, amelyben megmagyarázom, miért ilyen a válogatás, amilyen? Meg egyáltalán, a románsághoz, a román nyelvhez és költészethez fűződő személyes kötődésem történetét. Vázlatot készítek az egészről, nehogy valami lényeges kimaradjon...

Andreával a parkban. Kissé tovább ültünk, mint az előző napokban, Anna itthon már izgult, mi történhetett velünk. Én voltam a hibás, előre szólhattam volna, hogy hosszabb ideig maradunk.

Amúgy szeles, egyre hűvösebb az idő, rendre mindenkit beparancsol a házba. Gubbasztunk a nappaliban, ki könyvvel, ki anélkül, és nézzük a kinti zord időt.

(Folytatása következik)

Illusztráció: Kanada Napján mindenütt látni az ország szimbólumát, a kanadai juharlevelet...