A mai napon valami furcsa hirtelenséggel egy általam nagyra becsült vállalkozásnak a hivatalos része lettem. Nem tudom, miért hoz zavarba ez a nem várt pillanat, talán mert nem vettem elég komolyan a felajánlást, ami a huszadikszazad.hu felelős szerkesztőjétől, Szabó Zoltántól származott. Azt is bevallom, hogy gyanakodtam: szorgalmas írkálásomnak szóló kényszeres hálagesztus íze van az egésznek, de most már tudom, hogy nem így van. Kishitű voltam és negatív gondolkodású. Mentségemre szolgáljon, hogy ezzel talán a század neurotikus gyermeke lennék, s nem is egyedül.
A Páholy rovatvezetőjének lenni - nem semmi. Azon töröm a fejem, mi a szöszt csinájak jobban, többet vagy másként, hogy megfeleljek a bizalomnak? Igaz, erre még van időm, előbb barátkozzam meg a gondolattal...
Ami mélyen megrendített, az a nálam fiatalabb Zoltán vallomása, aki történészként azzal töltötte augusztusi pihenőjét, hogy szívvel-lélekkel beleásta magát az első világháború sajtójába, s őszintén megosztotta velem a tapasztaltakat.
"Fantasztikusan érdekes most (is) a honlap. És mérhetetlenül lehangoló a Nyugatban olvasni, hogy az ország legműveltebb humanistái, művészei teljes odaadással odaállnak a háború mellé. Kivéve a műveletlen ős-zseni Ady-t. Olvastam én erről az odaállásról, benne van a Spenótban (A régi haragoszöld 6 kötetes magyar irodalomtörténetet hívtuk így egyetemista korunkban), de sosem olvastam még Ignotust, amint kifejti, hogy szükségünk van a háborúra és hogy ez az egyetlen jó megoldás. Nehéz felismerés számomra, hogy a kultúra nem véd meg semmitől. És miféle védelmi rendszere lehetett a kisjánosoknak akkor, ha Fenyő Miksáékkal ez történt. De a legnagyobb szívfájdalom Babits... Megtévedt a homo moralis, mint ahogy megtévedt szerintem élete végén is, amikor Olaszországban átvette a San Remo díjat, karlendítéssel üdvözölte a Ducét. Ez a "heil" csöndben lapul irodalomtörténetünk képzeletbeli fiókjának legmélyén.
Aztán ott van az egyház áldása a szuronyokon. Az egyház fölfoghatatlan és vérlázító szerepet vállalt ebben a háborúban. Vagy hogyan értelmezzük azt, hogy a Krisztusban született, keresztelkedett, Benne áldozó és Általa üdvözülő francia katona szuronyát megáldja a pap, hogy ontsa ki vele a Krisztusban született, keresztelkedett, Benne áldozó és Általa üdvözülő osztrák katona beleit. Mert itt még csak arról sem beszélhetünk, hogy egy másik vallás elleni keresztesháborúról lenne szó: nem! Hogyan lehetséges ez, és utólag kaptunk-e rá valamiféle magyarázatot?
Több ezer képet kifotóztam a háborúról a nyáron. Mondhatom, fölfordult a gyomrom. Fölfordult a hatalom álszent felkentjeitől, akiket Batsányi János jogosan nevez koronás gyilkosoknak, mert az I. világháború a történelem első
világméretű tömeggyilkossága, amelyet a hatalmon lévők a politika eszközeivel generálnak és az áldozatokkal hajtatnak végre. A verduni vérszivattyú naponta 80 000 áldozatot szed! Gyáva tábornokok küldik a huszonéves gyerekeinket a front mögötti bunkerekből az ellenséges golyószórók elé. Igen, ezek a történelem első gyáva generálisai, akik már nem állnak oda katonáik élére, mind mondjuk még Napoleon anno, de nem ám, hanem luxusbunkerekből szivarozva, viszkizve, prostituáltaktól ölelve telefonon hadvezérkednek. Fölfordul az álszent úrassszonyoktól, gyárosfeleségektől, akik mosolyogva járják a kórházakat és ajándékokat osztogatnak a széttépett testű sebesült katonáknak, miközben férjeik papírtalpú bakancsok gyártását rendelik el éppen, vagy romlott lóhúst gyömöszöltetnek fémdobozokba katonakonzerv gyanánt. Fölfordul a már említett egyháztól, akik Isten áldásával szentesítik az öldöklés és szentségtelenítik meg saját hitüket, önmagukat, fölfordul a parlamentekben, köztereken üvöltöző politikus hóhéroktól, akik szítják az őrületet megállás nélkül, és nincs bennük irgalom, nincs fülük a béke halk hívószavaira.
Három ember hangja hallatszik ki ebből a szörnyű csinnadrattából: a mi Adynké és az oroszok Leninjéé és az amerikaiak Wilsonjáé.
Nem folytatom, így is elszaladt a fejem, köszönöm még egyszer az írásodat és a segítségedet. Ha itt lennél most, egy pohár szürkebaráttal koccinthatnánk az új rovatvezető egészségére.
Üdvözlettel: Sz. Z."
Nálam most csak merlot van, de az is megteszi...
Frontvázlat nagyapámról, 1915-ből, nagyanyámnak: "Az indulás előtti utolsó órákból millió csókot küld Apukád"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése