Székelyföldi vízkerekek nyomában

Könyv készül ezzel a címmel, méghozzá gőzerővel. Pár nap múlva lejár leadásának határideje...

Több mint egy éve gyürkőzöm Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész felkérésére, hogy összehordjak egy csokor használható szöveget ahhoz az albumhoz, mely az ő malmos fotóiból állna össze.

Előbb egy ismeretlen magyarországi kiadó érdeklődött a téma iránt, aztán mikor elkészült a szinopszis és néhány mutatványképet is mellékeltünk hozzá, kiderült: a felszólítás komolytalan, s a terv fiókba került.

De hát ahogy a kenyértészta sem marad meg az edényben, ha odateszik kelni,  a könyv gondolata és szándéka is mind jobban dagadozott bennünk, s addig-addig, hogy a szeredai Pro-Print kiadó unszolására másodszor is elkészült egy, az elsőnél jóval áttekinthetőbb, gazdagabb szövegkönyv, s Gyula összegyűjtötte múltbeli s időközben készült fotóit, a kiadó pedig megnyerte a bukaresti művelődési minisztérium támogatását. Jöhetett a munka...

A legnagyobb dilemmánk az, hogy a Gyula képei nélkül a sötétben tapogatóznék, semmit sem tudnék a témáról, ő viszont azt nem tudja, hogy az összehordott szövegszilánkokból mit és milyen sorrendben emeljen át a könyvbe. Én nem tudom, amit ő tud, ő meg nem tudja, amit én...

Ráadásul, neki vannak malom-élményei, nekem meg alig-alig, s azok is erősen soványak. Van viszont mindkettőnknek egy nagyszerű kalauzunk: Márton László gyergyószentmiklósi mérnök, akinek remek molinológiai könyve jelent meg pár éve a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál. Abban megtalálható a malmok története, tudománya, még az irodalmi vonatkozások se maradnak el. Szerencsére, az első projekt idején interjút készítettem vele, s az a beszélgetés nagy segítségemre volt ahhoz, hogy megértsem a malmok világát, a kérdéskör fontosságát. Igyekszem is a végső szövegváltozatban minél jobban kidomborítani az ő szerepét a magyar és a székelyföldi malomtudományban és -szakirodalomban, hiszen nem szándékunk idegen babérokkal ékeskedni.

A könyvet amolyan képes albumnak és egyúttal miniatűr olvasókönyvnekképzeljük, amelyben nem csak malmok és vízkerekek konkrét világáról adunk hírt, hanem az irodalomban szerepet játszó malom-motívumok dimenziójából is ízelítőt nyújtunk - Áprily Lajos, Robert Burns, Juhász Gyula, Borisz Paszternak, Kenéz Ferenc, Karácsony Benő, Ignácz Rózsa, Nemes Nagy Ágnes stb. - munkái révén, de nem hiányzik majd a népmese vagy a mondóka sem.

Az interjú annak idején (2007) megjelent az Új Magyar Szó Színkép mellékletében, és alább olvasható, azzal a  pár nappal ezelőtti vallomással együtt, amelyet Ádám Gyulától mint szerzőtől az albumról kicsikartam, s ami minden valószínűség szerint a könyv bevezetője lesz.

1.

Könyvbe illő malmok

Erdélyi molinológusunk: dr. Márton László

Ez év nyarán Gyergyószentmiklóson tartja éves konferenciáját a Magyar Molinológiai Társaság. Az esemény előtörténetében kulcsszerepet játszott egy 2003-ban megjelent technikatörténeti könyv (Vízimalmok, Pallas-Akadémia Könyvkiadó), szerzője dr. Márton Lászlótribológus gépészmérnök. A kitűnő munka,  mel gyorsan el is fogyott, Erdélyben tulajdonképpen az első és egyetlen átfogó malomtudományi összefoglaló, s az anyaországban sem jelent meg hasonló az egyetlen létező alapmunkán - Pongrácz Pál: Régi malomépítészet. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1967 – kívül.  Ennek ellenére, dr. Márton László így ajánlotta be könyvét az olvasóknak: „Tarisznyás Márton történész, muzeológus emlékére, aki a Székelyföld első malomkutatója volt."

- Ez így igaz, mert a téma, a székelyföldi vízimalmok néprajzi szempontú feldolgozása az ő érdeme – erősíti meg dr. Márton László.- Szegről-végről még rokonok is voltunk, s személyesen én vittem föl a bukaresti Kriterionhoz átfogó munkáját, a Gyergyó történeti néprajzát, amely 1982-ben meg is jelent. A könyv körüli hercehurcák válthatták ki tragikus agyvérzését, ami idő előtt aztán el is vitte... Én tulajdonképpen csak belehelyeztem Erdélyt, a Székelyföldet a vízimalmok európai történetébe, hiszen a malom, azon túl, hogy az emberiség egyik alapvető találmánya, nagyon fontos civilizatórikus és kultúrtörténeti intézmény is. Ahol megjelenik, oda a haladást, az emberek közötti kommunikációt, a kereskedelmet, a nyitottabb gazdasági kapcsolatrendszer esélyeit viszi el. A malom az a köz-hely, ahol a távolabbról érkezők megfordulnak, elidőznek, beszélgetnek, szorosabb emberi kapcsolatokat teremtenek. Viszik a hírt, hozzák a hírt, s a malomban minden összefut. Odáig menően, hogy Franciaországban pl. a malmok mellett szabályszerű bordélyházak is megjelentek, a várakozók szexuális igényeit kielégítendő. Mire az uralkodó, jellemző módon, nem a kupik, hanem a malmok bezárását rendelte el...

(Némi nyelvi búvárlás után kiderül: a malom szó a latin molinából ered, és a legtöbb európai nyelvben hasonló: a szerb mlin /molin, szlovák mlyn, ónémet mulin, német mühle, holland molen, francia moulinmind ugyanazt jelentik. Magyarba különben az óhorvát-ószlovén nyelvből került, molna alakban, a molnárral együtt.)

- Minden malom volt a középkorban, amit a víz hajtott: a lisztelő, a vízifűrész, a ványoló, az érczúzó, az öntöző... Minden, amit a víz energiája hozott mozgásba és dolgoztatott az ember hasznára. Ezekből a Székelyföldön a fából készült szerkezetek szaporodtak el s jelentenek még ma is megmentendő értéket...

(Dr. Márton László életében nem csupán könyvtéma, hanem sorsdöntő motívum is a malom: egyik gyerekkori szünidejét Pottyondon, egy malomban töltötte, s a magával vitt füzetet lelkesen telerajzolta a helyszín minden részletével. Azóta is nagy csodálója valamennyi malomnak és építőiknek.)

- Sokáig nem hagyott nyugodni a gond, hogy kiderítsem, honnan tudta az a félanalfabéta molnár, aki a régi vízimalmot megépítette, milyen műszaki adatoknak kell megfelelnie a szerkezetnek, hogy működhessen. Olyan problémákat kellett megoldania, mint például a fogaskerekek illesztése. A kérdésnek könyvtárnyi a szakirodalma, s ha 100 gépészmérnök feladatot kap, számítsa ki a szükséges formulákat, képtelen megcsinálni. És a régi, még ma is létező vízimalmok pompásan működtek! Most, hogy sikerült bejárnom a székelyföldi szerkezetek legalább 70 százalékát, mintegy negyven malmot, megtaláltam a választ is: a hajdani molnár hályogkovács módjára, saját tapasztalatára, jó megfigyelésére alapozott, s hibázott rá a megoldásra.

(Elmeséli: a ma is álló gyimesi Csillag-malom molnár-építője az első világháborúban került orosz fogságba, ahol egy malomban dolgozott, ott leste el a konstrukció titkát, s hazatérve, a tapasztaltak nyomán lisztelőmalmot és fűrészmalmot is épített. Az első kitűnően működött, a másik fiaskónak bizonyult. Erre fogta magát, s amikor lecsillapodtak a háborús kedélyek, visszament az oroszokhoz, majd hazatért a hiányzó információkkal  – sikerrel.)

- A rendszerváltozás után ott álltam ötvenkét évesen, állástalan üzemi kutatómérnökként, teljes bizonytalanságban. Éreztem, tennem kell valamit, hogy megtaláljam a helyemet. Alaposan körülnéztem Gyergyószentmiklóson, mi az, ami nincsen a városban, hogy azzal foglalkozzak, s ne keresztezzem az érdekeket. A városban sok minden volt, malom nem. Na, akkor csinálok malmot! Igaz, nem vízit, hanem rehengermalmot. 77 darab alkatrészt kellett legyártatnom kisipari módszerekkel, majd egy garázst béreltem, ahol összeszerelhettem. Két szokványos szobában elfért az egész. S működött, tíz éven át, két váltásban. Valaki meglátta, megtetszett neki s rendelt nálam egyet. Arra már alkalmaztam néhány szakmunkást. Így jött létre 1992-ben vállalkozásom, a Mecatex.

(Azóta a káefté 67 malomsort gyártott le, s ma is tucatjával állnak sorba országszerte a megrendelők. 8 malmuk jár Magyarországon, 5 a Pruton túl, a többi Romániában működik. Hamar híre ment, hogy él Gyergyószenmiklóson egy malomgyártó szakember. A szentendrei skanzen meg is kereste Márton Lászlót: építene számukra újra egy balatonfelvidéki öreg malmot. Nem mondott nemet, bár vízimalmot életében nem gyártott, s a 3 és fél méteres kerekű malom ma is a skanzen fénypontja, naponta kétszer beindítják, működtetik.)

- Szentendre után a vácrátóti akadémiai botanikus kert jelentkezett, hogy átfolyik rajtuk egy rendkívül lassú folyású patak, arra szeretnének evízikereket, de a szakemberek, amikor megvizsgálják a lusta vízsodort, hátat fordítanak a megrendelőnek... Elvállaltam azt is, s a kerék most 13-at fordul percenként, valósággal zenél, egyetlen mozgalmas pontja a különben álmos, mozdulatlan kertnek...

(A harmadik "vizes"vállalkozása most épül, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum skanzenjének, s még az idén elkészülnek vele.)

- Ilyen előzmények után láttam neki a könyvírásnak. Amerre jártam, a molnárok nagy szeretettel, ragaszkodással fogadtak, mindent megmutattak, elmeséltek, legtöbbször alig lehetett leállítani őket, annyi gondolat, tapasztalat és közlendő szorult beléjük sok-sok évtizeden át, s most végre, valaki kiváncsi volt rájuk. A molnár-társadalom különben  roppant összetartó, egyik segíti a másikat. Nem vetélkedtek egymással, inkább felosztották egymás közt a piacot. A székelyföldi molnárok különben rendkívül találékonyak voltak: igaz, a legtöbb helyre idegenként telepedtek be s hozták magukkal a mesterség tudományát, de végül beolvaa helyi közösségbe. Annyi mindent tudunk a székely történelemről: a csatákat, a veszteségeket, az adatokat, az évszámokat. De legalább ennyire kellene ismernünk és becsülnünk a székely népélet maradandó értékeit: a malmokat, a harangokat, a toronyórákat. Amelyek mind-mind egy-egy könyvembe kívánkoztak...

(Dr. Márton László, könyvei megírása előtt, szenvedélyesen gyűjti a téma irodalmi, levéltári vonatkozásait, s azokat felhasználja írásai kiegészítéseként. Az egyik legszebb malom-vers vitán felül az Áprily Lajosé. De a malom amúgy rengeteg irodalmi műben jelentős tárgyi-stilisztikai szerepet játszik, legutóbb éppen Tompa László költészetében bukkant rá a gyakori malom-motívumra. Népi énekek, történetek, viccek élnek és terjengenek a malomról – amelyek továbbra is csak őrölnek, őrölnek...)

Névjegy

Dr. Márton László (sz. 1940, Gelence) gyergyószentmiklósi vállalkozó. A rendszerváltás előtt a helybeli öntött alkatrészgyár tirbológiai (súrlódástani) laboratóriumában dolgozott, tizenhárom találmányt szabadalmaztatott. Magyarul a műanyagokról (1983) és a súrlódástanról (1985) a Hargita Kalendáriumban, a tribológia romániai eredményeiről a Korunk hasábjain (1986/2) számolt be, Változatok a Gyilkos-tó vízrendszerének hasznosításáról c. tanulmányáaz 1989-es Korunk Évkönyv közölte. Fő munkái: Harangok (2001, Pallas-Akadémia), Vízimalmok (2003, Pallas-Akadémia), Toronyórák (2005, Pallas-Akadémia)

2.

Miről is szóljon a könyv?

Mielőtt útnak indulnánk, gondoltam, jó lesz megkérdeznem Ádám Gyulát, miről is szóljon ez a könyv. Ő eltünődött kissé, majd nagyon határozottan így szólt:

- Azt hiszem, ez az album a képekről fog szólni... Miegyébről szólna? Meg, természetesen, emlékekről...

- Régóta fogalmazódik bennem, valahol a tudat alatt... Elsőbben is a látvány fogott meg, még gyermekkoromban. Azt hiszem, valami régi magyar filmet láthattam, csak úgy kittegett-kattogott benne egy malom... Ugyanazt láttam én, jutott eszembe, amikor Karcfalván a nagyapám kaszálója felé mentem... És láttam, van ott egy nagy udvar, hatalmas fűzfákkal tűzdelve, de igazából nem láttunk bele, olyan volt, mint valami álom, valami más, mint amit megszoktam a faluból. Valami, ami azon kívüli. A vizek is másak, a fa is más, s a tetejében az nyüzsgés a sok szekérrel, a sokféle élet, az a kattogás, az a zaj, ami nem holmi idegesítő fajta...

- Akik malomba járnak, azok még valahol romlatlan emberek, még mindig a hagyományokban élnek, nem a finom üzleti lisztből sütnének kenyeret, bár ma már az a divat. 

- Ahogy érkeztek, maga a fogat, az emberek valósággal mesébe illően, népviseletbe öltözve ültek a szekéren, mindig ott volt velük a nagymama, a gyermekek. A munka ünnepnapjának tűnt az egész, mintha egyenesen a városba mentek volna. Felkerekedtek s kimozdultak a munka szigorú otthoni rendjéből.

- A könyvben nem akarok leltárt készíteni. Nagyrészt ezek a malmok már nem élnek. Vagy ha igen, úgy semmiképp, mint hajdanán. Viszont emléket akarok állítani annak a diákkori élményemnek, amikor átmentem a hegyen, Hidegség patakára, s ott éppen a malomhoz tévedtem... Tudtam róla, hogy létezik, hallomásból, sejtettem is, hogy merre, de addig még nem merészkedtem távolabb. Azt hiszem, talán ezért is mentem át a hegyen... Most pedig megtaláltam az akkor készített képeket...

- Kicsit még büszke is vagyok, mert a hidegségi malom sorsába én is besegítettem valamennyit. Diákkorom óta számtalanszor jártam ott, ismertem mindenkit a környéken, a vezetőket is. Míg az öregek éltek, volt élet a malomban is, mikor meghaltak, leállt minden... Rendszeresen eljártam: tavasszal, télen, nyáron, s egyszer hosszasabban elbeszélgettem az örökössel, annak nyomán pedig elmentem a polgármesterhez, s megkértem, írjon ki fát, hogy megjavíthassák, mert ez a helységnek is érték... A malom így saját erőből, mindenféle pályázás és külföldi támogatás, adomány nélkül újult meg, egyszerűen, abból a fából... 2006-ban, hogy olyan gyenge tél volt, nekifogtak megcsinálni. Nem kellett oda mérnök, tervező! Toldva, foldva, de saját erőből, ahogy mindenkor történt a malmok háza táján, de meglett. Kicsi, egyszerű, nincsenek benne nagy, komplikált mechanikai megoldások, könnyű kezelni... Meglátta a ványolós, mire kedvet kapott, s megcsinálta ő is a magáét... 

- Elég hosszú folyamat, ahogy én a malmokat, vízkerekeket fényképezem. Nem tavaly-tavalyelőtt fogtam a munkának, hogy na, most csináljunk egy könyvet a malmokról. Nem ez késztetett, hanem a kíváncsiság, hogy az életemben mindig is fontos és vonzó témáról milyen termést tudok betakarítani a saját fotógyűjteményemből. 

- A mindenkori malom bennem élő zenéje kíván lenni a könyvem, némi kísérőszöveggel ellátva: a nagy csobogás, zakatolás, beszélgetés, újságolás könyvbe foglalása. A címben szereplő "székelyföldi" nem arra utal, hogy az itt található vízkerekek valamiképpen rendkívüliek lennének, de én ezek között éltem, járkáltam, ezekről vannak élményeim. Mehettem volna a mócok közé vagy Beszterce környékére, esetleg a Néra völgyébe, a Berettyó mentére, az országban sokfelé, Magyarországra, az egész Balkánra, sőt Európába, a szélrózsa minden irányába, mert mind ugyanaz a mese. Engem az itthoniak érintettek meg életem során...

- Az általam megismert molnárok mind-mind ügyes emberek. Ugyanígy a molnárasszonyok is, tudok néhány helyről, ahol meghalt a molnár s az asszony ugyanúgy folytatja a munkáját... Közös bennük a nosztalgiázás. Valamikor ott, a házuk táján tényleg nagy közösségi élet volt, ma már nem jár arra senki. Valamikor az központnak számított. A kultúrházban nem fordultak meg annyian, mint egy-egy malomban. Elmondták, sokszor 40-50 szekér is állt az udvaron, s ritka volt, hogy valamelyik csak malom legyen. Kovácsműhelytől ványolóig s fűrészig minden egy helyen volt... Ott készült nemcsak a kenyér alapanyaga, hanem a viseleté is, a posztó. A ványolás nélkül nem lehetett ruhát készíteni...

- A fűrészmalmokra nem volt elég rálátásom, pedig a nagyapám ugyancsak azzal foglalkozott, nem hallottam tőle egyebet, mint fűrészmalom, fűrészmalom... Talán ezért nem kiváncsiskodtam eléggé. Elképzeltem s kész... Pár éve, Remetén s Dánfalván jártamban alaposabban megnéztem azt is. Azt hiszem, az egy más, egy üzletibb, zavarosabb világ...

- Örvendek, hogy még valódi molnárokkal is találkoztam. Sose volt célom, hogy befogjam valamennyi malmot, hogy enciklopédiát csináljak. Rendszeresen eljártam a számomra kedves helyekre, fényképeztem, raktároztam, tovább mentem... Elképzeltem, mi lesz, ha megjelenik ez a könyv? Attól kezdve talán békén hagyom a malmokat? Dehogy! A kíváncsiság mélyebb bennem a hiúságnál. Nem ezért a könyvért csináltam az egészet...

- Olyan szerkezetek ezek, amiket minden nap nem látni... Egyszerűek, de mégis olyan lenyűgözőek... Sose féltem tőlük, bár azért ha lenéz az ember a forgó kerék alá, s elképzeli, hogy oda valaki vagy valami beléhull, hát azt szabályosan szétaprítja. De mikor az ember elnézi a malmot, nem azt a részét bámulja...

- Furcsa módon, ezek a malmok valahogy összenőttek bennem a moldvai aratási képekkel, az ottani hagyományos búzabetakarítással. Akkor fotóztam ezeket az arató képeket, amikor az országban már legtöbb helyt modern gépekkel vágtak s csépeltek, a csángóknál azonban egy az egyben a kézi módszereket alkalmazták, mintha a távoli múltban járnánk. Ezek a képek nagyon jól rímelnek a hagyományos székely vízkerekekre, életre kelnek, megkapják a méltó folytatást. 

- A malom élete, értelme végtére olyan, mint egy kicsi mese. Elvetjük a búzát, learatjuk, kicsépeljük, elvisszük a malomba, ott megőröljük, megszitáljuk, kenyeret gyúrunk belőle, kisütjük, aztán, egy kis szalonnával, hagymával s túróval, jóízűen mind megesszük!

Cseke Gábor

 

A könyv tervezett borítója Ádám Gyula munkája