Albumba illő fecskefarkú-művészet (Páll Lajos)

"Csak elbeszélésekből tudom, hogy háromévesen kaptam ki először. Apám egész nap fazakalt, és tíz nagy fazakat csinált. Ezeket a fazakakat árnyékba kellett állítani. Széles fenyőfa deszkákon száradtak a korsók, s én ujjal mindegyiket kilyukasztottam. Egynapi munkát tönkretettem egy ujjal. Nem kaptam volna ki, de akkor született Antal öcsém, s általában az volt mifelénk a módi, hogy fiúgyermeket addig nem lehet bántani, míg nincs más utód. Én voltam az első fiúgyermek, aki megmaradtam, addig óvtak. De akkor megvolt a pótlás, s a nevelés elkezdődött..."

A fenti visszaemlékezés később sokszorosan is szenvedő alanya nem más, mint Páll Lajos költő, festőművész és fazekasmester, aki április 2-án lesz 70 esztendős. A történetet pedig abból a nyomdát elhagyni készülő könyvből mazsoláztam ki, mely a tervek szerint a születésnapon, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó 450. köteteként kerül bemutatásra Csíkszeredában, a kiadó 15 éves születésnapi ünnepségén.

Születésnapot születésnappal ünnepelni, az ünnepet pedig munkával megtisztelni - ez a mindenkor és bármerre értelmes gyakorlat sosem volt idegen a Tőzsér József által alapított és irányított kiadótól és könyvkereskedéstől.

A sajtóban már beharangozott és előrendelhető díszkiadványnak több szerzője és bábája is van, segítségükkel, vallomásaikkal villantjuk föl a vállalkozás egyediségét és kiemelkedő fontosságát.

*

 - Kitől jött az ötlet, ki találta ki ezt a mélyinterjút, versgyűjteményt és művésznyomatokat egyaránt tartalmazó kötet összeállításának a gondolatát?

 A könyv szerkesztője, Kozma Mária, a Pallas-Akadémia főszerkesztője szerint:

 - Kozma Huba kereste meg a kiadót Kiskunmajsáról, már nem is tudom, milyen úton-módon figyelt föl a mi kiadónkra, örömmel fogadtuk az ötletet, s végül ez a könyv lesz a 450. kötetünk, örvendünk, hogy egy ilyen reprezentatív kiadvánnyal ünnepelhetünk. Ráadásul nem is volt túl sok gondom vele, hiszen egy igen jó, kimunkált szöveget kaptam, igazából a műszaki szerkesztése, a nyomdai előkészítése volt nagyon fontos, azt kellett elsősorban kitalálni, hogyan illeszkedjenek egységbe benne a színes reprodukciók, a versek, a visszaemlékezés, a jegyzetanyag. Szerencsére, nem ez az első albumszerű díszkiadványunk, így formailag és szellemileg is igazodhattunk az előzményekhez. Kezdődött pedig Domokos Géza Igevár-ával, folytatódott Kányádi Sándor Noé bárkája felé című születésnapi albumával, ezt Deák Ferenc tervezte és illusztrálta, majd jött két vérbeli album, a Nagy Imréé és a Nagy Istváné, ezek már szinte "ikreknek" hatnak, s formailag melléjük illik a Banner Zoltán tavalyi pódiumnaplója is. Nem rossz dolog, ha egy kiadónak sorozatai vannak.

- A mi sorozataink, hiszen több is létezik és él, szinte menet közben születtek. Amikor  a mai, alapsorozatunknak számító Bibliotheca Transsylvanica indult, az első 10 könyv még nem viselte a sorozatcímet, csak a külsejük volt hasonló, meg a profiljuk, s egyszer Veress Dánielnél üldögélve Sepsiszentgyörgyön, azt találta mondani, hogy ezek a könyvek bizony egy családból valók, az erdélyi tudományosság és történetiség kérdéskörében gyökereznek, s adjunk nekik egy közös nevet. Igaza volt, s fel is hatalmaztuk, hogy ha ezt olyan okosan megállapította, akkor találja is ki a nevet. Ez lett belőle... Igaz, manapság mondogatják innen meg onnan, hogy a külalakját ideje volna némileg piacosítani, a puritán, túl egyszerű külsőt a képi ábrázolással is vonzóbbá tenni. De amikor tizenöt évvel ezelőtt indultunk, behatároltak a szűkös anyagi lehetőségek, s úgy láttuk, hogy ezek olyan alapmunkák, amiket mindenekelőtt a tartalmáért keresnek és vásárolnak az olvasók. Köt a sorozatjelleg, hiszen az 57. könyvcímen is túl vagyunk, és számos szerző már csakis ebben a sorozatban kívánja a munkáját megjelentetni.

 *

 A készülő album 50 versét Gálfalvi György marosvásárhelyi író-szerkesztő válogatta. Amikor ezzel kapcsolatos élményeiről, gondolatairól kérdeztük, felhatalmazott arra, hogy nyilatkozat gyanánt a kötet verseihez általa írt bevezető szöveget használjuk fel.

 A költő hiába sóvárog csöndesebb éjszakákra, fülébe zakatol az élete. Héphaisztosza huzatos műhelyén átdübörög a „lelki kentaurménes", zárhatja a kapuját „a por, a ricsaj áttör a dió lombjai között... s veri a dobot egy bűbájos bivaly". Megy a dáridó, holddal, hold nélkül. Páll Lajos verseiben feketén havazik, de a kibeszélés terápiája segít, hogy ne havazzon egyre feketébben. Megtanult „tömören sírni, amikor vernek". Verseit jó hallani élőben, saját mormolatában, de talán még jobb mellette, vele együtt hallgatni, amikor pontosan tudjuk, miről hallgatunk. Kéretlenül táncoltatta meg a „vőfélykedő ország" - „annak jaj, akinek létét / nem kerékbe / táncba törték" - de mint vérbeli táncos, a saját figuráját járja. „Jobb nem emlékezni / semmire, semmire" - zárja a kötetet, de egész költészete azt sugallja: emlékezni kell.

 - Ennél jobban és tömörebben nem tudnék fogalmazni... A kötet jónak ígérkezik, a mélyinterjú szerzője igen megbízható és hasznos embere a magyar szellemi életnek, csak jót mondhatok róla - zárta beszélgetésünket Gálfalvi György.

 *

 Kozma Hubát, a mélyinterjú szerzőjét, a kiskunmajsai múzeum igazgatóját, aki a Páll Lajossal készített emlékező beszélgetés egy korábbi, rövidebb változatát (Fekete szalag. Beszélgetés Páll Lajossal) már közölte a Forrás 2003/5. számában, elektronikus postán értük el és nagyon gyorsan az alábbi sorokat fűzte a készülő könyvhöz:

 - Menjen olyan helyre – mondták a börtönből szabadult Páll Lajosnak, hová 1956 ellenállhatatlan lendülete sodorta -, ahol jót is tudnak mondani magáról! Aki nem égette föl maga mögött botrányokat szikrázó ifjúkorában a hidakat, az haza megy ilyenkor. Páll Lajos erdélyi költő és festő azóta szülőfalujában, Korondon éli életét. Sokan hasonlítják őt a megmaradás festőjéhez, a Csíkzsögödön hosszú évtizedekig élő, alkotó Nagy Imréhez, ő azonban nem másol idegen formákat, életeket, a magáét alakítja, éli – immáron hetven esztendeje.

- Ötven verset – a jóbarát Gálfalvi György válogatásában és ajánlásával - és ugyanennyi színes festményt, s további húsz grafikát tartalmaz majd a Páll Lajos életútját bemutató könyv, amelyben először mondja el prózában szűk terű, mégis változatos-viszontagságos életét a könyv főszereplője. Megismerhetünk egy fazekas családot, és a falut, amely őt fölnevelte, a kort, mellyel megküzdött, s melyet képben, versben megformált. Megismerhetjük a kortársakat, festőket, költőket. Páll Lajos jóízű mesélő kedvvel beszél róluk, a barátokról, akikkel együtt festette Korond utcáit, s akikkel együtt lépett fel – míg lehetett – az irodalom színpadaira. A bandázások utáni egyedüllét égető kemencéje maradandó verseket, festményeket termett, s a kényszer-lakhelyként kijelölt szülőföld is kezdi végre megérteni, értékén becsülni Páll Lajos fecskefarkú-művészetét. Erről is – a költő-festő és a szülőföld kapcsolatáról – szól majd szándéka szerint ez a kerek évfordulóra elkészülő, a magyarországi ORTT támogatásával és a tizenötödik születésnapját ünneplő Pallas–Akadémia Kiadó gondozásában megjelenő könyv.

- Hogy miért a Pallas? Régóta és viszonylag nagy gyakorisággal járom az erdélyi utakat, s ugyancsak sűrűn fordulok meg könyvesboltokban is. Otthon és itthon egyaránt. A tartós értékeket keresve nem volt nehéz észrevennem a Pallas-Akadémia Kiadó igényes könyveit, köztük Páll Lajos munkáit. A Korondon élő és alkotó költő-festő tucatnyi megjelent kötete közül nyolcat ez az egyre rangosodó kiadó jelentette meg. S mivel nem csak munkatársi, de több évtizedes baráti kapcsolat is egybefűz bennünket, beszélgetésünk végén természetesen megkérdeztem az Illetékest is: melyik kiadó jelentesse meg ezt a jubileumi könyvet? Mint harminc év alatt általában, most sem volt vita közöttünk.

 *

 Tőzsér László, a csíkszeredai Gutenberg Műhely vezetője személyesen kétszer is megfordult a tavaly Korondon, Páll Lajos portáján, hogy a könyv megtervezéséhez és nyomdai előkészítéséhez szükséges képanyagot a művésszel együtt kiválogassa.

 - Számomra ez volt a sorban a harmadik hasonló album tervezése. A két Nagy-album esetében a képek felől már csak az alkotók - Nagy Imre és Nagy István - képviselőivel egyeztethettem, most viszont közvetlenül Páll Lajossal folyt a tárgyalás, s a szerepem ezúttal némileg kegyetlenebb volt, mert amikor kinyíltak a fiókok és előkerültek a régi emlékek, mindaz az anyag, amivel a könyvet illusztrálni lehet, akkor nekem kellett megmondanom, hogy ez nem fér bele, ezt most már hagyjuk... Nekem kellett a korlátokat képviselnem. A színes részben még legalább húsz képnek helye lett volna, de elfogytak az oldalak. Ha igent mondhattam volna, sokkal jobban érzem magam, így szőrős szívűnek kellett lennem... A nagyobb gond mégsem a táblaképekkel volt, hanem a szövegközti rajzokkal, mert eleinte nem is nagyon akart hallani róluk. Még egyszer le kellett ugranunk hozzá, legyen mivel feloldanunk a nagy szövegtömböt, de akkor már engedett. Addigra én is ismertem már az interjút, tudtam, milyen kapcsolódási pontokhoz válogassak a rajzokból, vázlatokból, fotókból. Ezúttal is a bőség zavarával kerültünk szembe...

- Nagy élmény volt az album tervezése, ráadásul érzelmileg is sokkal inkább elkötelezett az a tény, hogy egy élő alkotóval ilyen közvetlen munkatársi viszonyba kerülhettem. Amúgy is rendkívül tisztelem és becsülöm Páll Lajost mint embert és művészt, korábban is volt már egy közös munkánk, s az igen nagy élményem: hogy a Partraszállás c. kötetét nekem egy az egyben lediktálta! Váratlanul beállított hozzám, s azt mondta, sürgősen kell csináljunk egy kéziratot. Jó, mondtam, hát akkor majd begépeljük, ha leírta, vagy ha itt van nála. Nem, azt mondja, egyből gépeljed be, mert én tudom őket. Leültünk két délutánon, s az egész verseskötet anyagát lediktálta nekem, de úgy, hogy közben csak én tévedtem, ő nem...

 *

 Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója:

 - Kerek évfordulókra jó ideje szokásunk, hogy egyúttal egy kerek sorszámú könyvet is leteszünk az asztalra. A tízéves évfordulónkra, 300. könyvként Nyirő József, a székely nép krónikása c. tanulmánykötetet hoztuk ki Pomogáts Béla válogatásában és szerkesztésében. Most úgy gondoltuk, választunk egy olyan művészt, akit egy elegáns díszalbumban felmutathatunk. Páll Lajosra gondoltunk, azon egyszerű oknál fogva, hogy jelentkezett nálunk Kozma Huba, a nemrég alakult kiskunmajsai Csantavér Könyvkiadó vezetője, hogy született egy mélyinterjúja a költő-festővel, s ha lehet, születésnapjára adjuk ki közösen, Páll-képekből álló illusztrációkkal. Akkor még csak egy kisebb kiadványról lett volna szó. Jónak véltem az ötletet, s javasoltam, hogy föltétlenül válogassunk bele a Lajos verseiből is. A tavaly őszi szárhegyi képzőművészeti táborban megmutattam Kozma Hubának a frissen megjelent Nagy István albumunkat azzal, hogy valami hasonlót kellene kihoznunk. Így körvonalazódott az ünnepi kiadvány terve, s közben hosszas meggyőző munkával sikerült leszerelnünk a művész eredendő szerénységét is, hogy az ünnepi bemutató alkalmával egyúttal ki tudjuk állítani eddig sehol még be nem mutatott képeit. Mellettük kiállítjuk a Műterem-sorozatunkban megjelent mintegy kéttucatnyi művész közönség által még nem láttott alkotásait is.

- A Páll-kötet bemutatója és a köréje szervezett események csak egyik momentumát jelentik a kiadói ünnepségsorozatnak. Április első napjaiban a kiadónál közölt írók, költők részvételével rendezünk találkozót Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, majd Marosvásárhelyen. A Pallas-Akadémia 15 éves fennállásának égisze alatt ugyanakkor egész évben bel- és külföldi találkozókon keressük a gyümölcsöző és a kölcsönösen hasznos kapcsolatot már létező és potenciális olvasóinkkal.

Összeállította: Cseke Gábor

 ******

Versek a PÁLL LAJOS 70 ÉVES 

 „Ti óvtatok meg, társak, elégiák" c. készülő albumból

 

Szárazvillámlás

 

Fülledt szürkületkor

megnémult villámok,

halott ősök ragadnak el

járni panasztáncot.

 

Nagyapámért, nagyanyámért,

Kontyon koppant fakanálért,

Lányért, földért, Szűzanyáért,

Hulló kőért, szép halálért.

 

Nekem nincs menekvés,

Törvénytartó népem

ajkán én már ki nem mondott

káromkodás lettem.

 

 

1959. januárban

 

Árnyékukat cipelik a tárgyak,

vergődik a fény a falakon,

társam hörög, vérrel fűtött mozdony,

bomlott tüdő sípját hallgatom.

 

Mielőtt az űrbe lendül lelke,

teste, mint a húr, még feszül,

s reggelre a lámpa szalma-fénye,

ajkain majd hűvös zöldre hűl.

 

 

Lassú tűzön...

 

Lassú tűzön égetik a fazakat,

aki bírja, akármeddig mocskolhat,

úgyis este, ha a csendet nem állom...

kit keresnék, soha meg nem találom.

 

Azt mondják, hogy megvénültem hiába,

születésem az anyám is megbánta,

jót kacagok, hát erre mást mit mondjak?

- lassú tűzön égetik a fazakat.

 

Nincs nekem már semmi bajom senkivel,

az Isten is azt szereti, akit ver,

ez a világ úgy lett könnyű, ahogy él,

méregkútból feledni ne merítsél.

(Megjelent az Új Magyar Szó Színkép mellékletében 2008 májusában)

Páll Lajos: Önarckép