2009. április 8., szerda

Magyar "trófeák" a tengerentúlon


Pár évvel ezelőtt olvastam, hogy a brit légitársaság (márkanevén a British Airways) nyilvánvaló turisztikai érdekből, no meg a kuriózumok általános népszerűsége miatt közzétette azoknak a látnivalóknak a listáját, amelyek a világot bekószáló, utazni vágyó magyarok büszkeségét növelhetik. Tette ezt már csak azért is, mert egy friss felmérésből kiderült: minden 4. világutazó magyar a tengeren túli kalandokat kedveli. Így aztán érthető, hogy a válogatott kuriózumok is elsősorban ezt a területet célozzák meg.

És ha már a lista elkészült, akkor néhány tétel erejéig ismerkedjünk meg mi is a tengeren túli magyar "trófeákkal".

Mindjárt elsőnek ott van az a Bartók emléktábla, melyet 2004. október 31-én avattak fel a New York államban lévő Saranac Lake városkában, éppen abban a házban, ahol a híres magyar zeneszerző 1945-ben élete utolsó nyarát töltötte. Az 1940-ben Amerikába emigrált Bartók hamvait ugyanakkor 1988-ban hozták haza Magyarországra.

Az sem újdonság, gondolom, hogy az amerikai földrész amúgy gazdag Kossuth-emlékekben. New Yorkban mindenképpen érdemes fölkeresni - sugallja a brit légitársaság - a nagy 48-as forradalmár szobrát (1928-ban avatták, nemzetközi részvétellel), de a 2001-ben létrehozott washingtoni Kossuth-ház is méltó arra, hogy útitervbe iktassuk (pontos címe: Massachusetts Ave, NW Washington, D.C. 20036 U.S.A.). 1990. március 15-én ugyanakkor a washingtoni Capitolium épületében felavatták Kúr Csaba alkotását, Kossuth Lajos bronz mellszobrát.

Detroitban járva, a makói születésű Galamb Jánosra emlékezhetünk, aki 1903 őszén érkezett meg New Yorkba, 1905. december 4-én lépett be a detroiti Ford Motor Company munkatársai közé. Henry Ford hamar felfigyelt Galamb műszaki zsenialitására és 1907-ben megbízta egy új autó tervezésével. Galamb József rövid idő alatt elkészült a tervekkel, és 1908. október 1-én kigördült a gyárkapun az első Ford T- modell, amelyből azóta több mint 15 millió darabot gyártottak. Persze, a mostani recesszió némileg elhalványítja e fegyvertény jelentőségét, de nem tudja semmissé tenni. A magyar tervező emlékére különben táblát állítottak a Ford detroiti központjában.

Kirkland-ben található a Perth Amboy-i Magyar Református Egyházközség, amely az egyik legrégibb magyar gyülekezet Amerikában. Dr. Kaciány Géza, a szervező lelkipásztor 1903. augusztus 30-án tartotta itt az első istentiszteletet. Perth-ben 1925-ben bontották le az első, magyar mesterek által fából emelt templomot, mivel a gyülekezet létszáma jelentősen megnőtt - közel 300 főt tesz ki napjainkban -, és építették meg a jelenlegit.

Híres továbbá a Chicagóban 1995-ben megnyílt Parika étterem, a magyaros ízek e "temploma", illetve érdemes fölkeresni a Hawai-szigeteken a Nobel-díjas Békésy György magyar származású orvos emlékéről elnevezett egyetemi laboratóriumot. De Hollywoodhoz is fűződnek magyar emlékek. Egyik ilyen az a herendi porcelántábla a XXth Century Fox Filmstúdió nagyvetítőjében, mely az alapító emlékét őrzi: William Fox, a 20th Century Fox "szülőatyja", Fried Miklósként (1879-1952) ugyanis a hegyaljai Tolcsváról származott és még gyermekként került ki Amerikába.

Nem a hivatalos lajstromban, hanem egy nemrégiben a Pallas-Akadémiai Könyvkiadónál megjelent könyvben (P.Pap Leonárd: Erdélyi ferences nyomdák és kiadványok. Bibliotheca Transsylvanica, 63.) olvasom, hogy a múlt század huszas éveiben Erdélyből elszármazott ferencesek Amerikában kusztódiát alapítottak, amely 1992-ig népes tagsággal működött. A ferencrendiek működése azóta sem szűnt meg, s az ottani magyarság körében végeznek népnevelő, karitatív munkát. Younstown-ban ugyanakkor, a hatvanas-hetvenes években Szomorúak Vigasztalója néven Mária kegytemplomot alapítottak, amely körül a csíksomlyói búcsú idején hasonló eszmeiségű körmenetet rendeztek az amerikai magyar katolikusság részére.

Külön kuriózum az a sangháji létesítmény, mely jó pár éve Shanghai Global Paradise néven hatalmas parknak adott helyet. A világ jó néhány híres épületének és emlékművének építették itt fel a méretarányos mását. Megtalálhatóak voltak itt a gizai piramisok, a berlini Brandenburgi kapu vagy a Mount Rushmore-ba vésett amerikai elnökszobrok, csakúgy mint a magyaroknak kedveskedve, a főbejárattal szemben, a Hősök tere 90 százalékos méretarányú másolata. Sajnos, hogy az Index.hu értesülései szerint a park hamarosan befuccsolt, s az azsia.net honlap galériájának segítségével sokan meggyőződhetünk: a híres tér szobrai már-már felismerhetetlen romokban hevernek.

Így múlik el a világ dicsősége?

Illusztráció: Kúr Csaba clevelandi Kossuth-mellszobra, és a sangháji Hősök tere maradványai


Nincsenek megjegyzések: