Spanyolviasz helyett (9)

Ikrek

"Ha a szem nem kíván látni, se fény, se szemüveg nem segít rajta."

(Német közmondás)

Egykori osztályunkba járt egy ikerpár, s tanáraink többsége egyszerűen képtelen volt megkülönböztetni egyik testvért a másiktól.

Nekünk ez sehogy sem fért a fejünkbe, hiszen előttünk nyilvánvaló különbségek egyénítették két társunkat; egyiküknek borsószemnyi anyajegy barnállott ajkának jobb sarka fölött, a másiknak nem. Az egyik testesebb, izmosabb volt, a másik törékenyebb, véznább. Az egyik mutálás előtti gyerekhangon szólalt, a másik javában átváltott már holmi mackós dünnyögésbe.

Úgy gondoltuk: ha ennyi eltérés után se tudja valaki megkülönböztetni a fiúkat, az egyszerűen - ostoba!

Pedig hát a tanáraink nem voltak ostobák. Éppen csak, mivel ők nem kizárólag egyetlen osztály, hanem egy egész iskola diákságának heterogén arcképcsarnokában kellett hogy eligazodjanak, nem vették maguknak a fáradságot, hogy az ikrek különös ismertetőjegyein külön is eltöprengjenek. Egyszerűen, leírták magukban a problémát, mint olyat, ami vel fölösleges törődni. Így kaptak lábra aztán a macska-egér harchoz hasonlatos, emlékezetes konfliktushelyzetek tanáraink és az ikrek között.

Egyes tanárok például, feleltetéskor, mindkettőjüket felszólították. Csakhogy az ikrek egy óvatlan pillanatban - mert felváltva, pontosan beosztott rend szerint tanultak - helyet cseréltek, s a "szolgálatos" testvér kétszer darálta el ugyanazt a leckét. A katedrán ülő gyanította, hogy módszere nem a legtökéletesebb, ezért a következő alkalommal már egy időben szólította ki őket a tábla elé, hogy mindvégig szem előtt legyenek. Az ikrek, természetesen, abből a kutyaszorítóból is megtalálták a kivezető utat, s a tanári cselek kifinomodott sora rednre fennakadt a diáktalálékonyság kikezdhetetlen pajzsán.

Ma már, felnőtt ésszel, tudva tudom: tanáraink igazából nem is nagyon akartak a "rejtély" mögé látni. Nemrégen megtartott, harminc éves érettségi találkozónk egy meghitt pillanatában egykori rettegett tudorunk bevallotta: ijesztő pontossággal emlékezik egy dolgozatírásunkra, amikor én például meg voltam győződve arról, hogy sikerült éberségét kijátszani, s a leckefüzetből isnpirálódnom. pedig ő, onnan, a katedráról, mindent látott. és hallgatott. Hogy miért, azt csak ma árulta el: hirtelen helyettem is elszégyellte magát.

(Megjelent az Előre Vasárnap c. mellékletében, a nyolcvanas évek vége felé)

Keller Emese rajza