2009. április 29., szerda

Spanyolviasz helyett (9)


Ikrek

"Ha a szem nem kíván látni, se fény, se szemüveg nem segít rajta."
(Német közmondás)

Egykori osztályunkba járt egy ikerpár, s tanáraink többsége egyszerűen képtelen volt megkülönböztetni egyik testvért a másiktól.

Nekünk ez sehogy sem fért a fejünkbe, hiszen előttünk nyilvánvaló különbségek egyénítették két társunkat; egyiküknek borsószemnyi anyajegy barnállott ajkának jobb sarka fölött, a másiknak nem. Az egyik testesebb, izmosabb volt, a másik törékenyebb, véznább. Az egyik mutálás előtti gyerekhangon szólalt, a másik javában átváltott már holmi mackós dünnyögésbe.

Úgy gondoltuk: ha ennyi eltérés után se tudja valaki megkülönböztetni a fiúkat, az egyszerűen - ostoba!

Pedig hát a tanáraink nem voltak ostobák. Éppen csak, mivel ők nem kizárólag egyetlen osztály, hanem egy egész iskola diákságának heterogén arcképcsarnokában kellett hogy eligazodjanak, nem vették maguknak a fáradságot, hogy az ikrek különös ismertetőjegyein külön is eltöprengjenek. Egyszerűen, leírták magukban a problémát, mint olyat, ami vel fölösleges törődni. Így kaptak lábra aztán a macska-egér harchoz hasonlatos, emlékezetes konfliktushelyzetek tanáraink és az ikrek között.

Egyes tanárok például, feleltetéskor, mindkettőjüket felszólították. Csakhogy az ikrek egy óvatlan pillanatban - mert felváltva, pontosan beosztott rend szerint tanultak - helyet cseréltek, s a "szolgálatos" testvér kétszer darálta el ugyanazt a leckét. A katedrán ülő gyanította, hogy módszere nem a legtökéletesebb, ezért a következő alkalommal már egy időben szólította ki őket a tábla elé, hogy mindvégig szem előtt legyenek. Az ikrek, természetesen, abből a kutyaszorítóból is megtalálták a kivezető utat, s a tanári cselek kifinomodott sora rednre fennakadt a diáktalálékonyság kikezdhetetlen pajzsán.

Ma már, felnőtt ésszel, tudva tudom: tanáraink igazából nem is nagyon akartak a "rejtély" mögé látni. Nemrégen megtartott, harminc éves érettségi találkozónk egy meghitt pillanatában egykori rettegett tudorunk bevallotta: ijesztő pontossággal emlékezik egy dolgozatírásunkra, amikor én például meg voltam győződve arról, hogy sikerült éberségét kijátszani, s a leckefüzetből isnpirálódnom. pedig ő, onnan, a katedráról, mindent látott. és hallgatott. Hogy miért, azt csak ma árulta el: hirtelen helyettem is elszégyellte magát.

(Megjelent az Előre Vasárnap c. mellékletében, a nyolcvanas évek vége felé)

Keller Emese rajza

2 megjegyzés:

kövi sára írta...

Jó párszor lebuktam én is, amikor Lacikát meg kellett különböztetni Bélától... Volt egy anyajegyes trükk, tudtam is róla, de valahogy mindig elfelejtettem, hogy melyikükön keressem. Azóta eltelt nyolc év. Lacikából fizikus hallgató lett, Bélából meg történész. Hogy is tudtam összetéveszteni őket!

világosító írta...

koszonom, hogy igazolta az egyedi megfigyeles "melysegelesseget"