Több mint öt éven át szerkesztettem Andrassew Ivánnal az erdélyi költészet internetes antológiáját, s ennek az öt esztendőnek - mint minden hosszúra nyúlt emberi tevékenységnek - megvoltak a maguk tető- és mélypontjai, magával ragadó szakaszai és kínos vargabetűi.
Néha a mindennapi szerkesztői munka annyira magába szívta szinte minden fölös (?? hm!) energiámat, olyannyira egyfelé terelte a gondolataimat, hogy például az antológia, meg mindaz, ami hasonlóképpen kedves a szívemnek, egy kicsit csősz nélkül, magukra maradtak. Nem hajtott ugyan a tatár, de amikor huzamosabb ideig nem küldtem Ivánnak semmit, tehetetlenség és bűntudat mardosott. A közös munkában az volt a szép, ahogy elnézte az ember, hogy napról napra miként gyarapodik, ha aprádonként is, az Egész.
1998-ban, pár hónappal a közös munka beindulása után furcsa cikk érkezett a szerkesztőségbe Nagy Pál tollából, aki az internet és az irodalom témaköre kapcsán az erdélyi irodalom digitalizálásának szempontjait kezdte feszegetni, különös tekintettel készülő antológiánkra...
A cikket azonnal elküldtük Ivánnak, aki másnap reggelre már meg is írta állásfoglalását, s a két álláspontot egyszerre közöltük. Pengeváltásuk nyomán aztán a digitális könyvtár illetékesei is segítettek a tisztázásban.
****
Irodalmunk az interneten
A Magyar Nemzet július 11-i számában olvashattuk Hanthy Kinga ismertetését a Magyar Digitális Akadémia létrehozásával kapcsolatos elképzelésekről, valamint a Magyar Elektronikus Könyvtár kiépítésére irányuló erőfeszítésekről. E két különálló, ám azonos célú - merőben modern, az írott szó közvetítése terén forradalmi távlatokat fölvillantó - programról eddig nem sok információ került szélesebb nyilvánosság elé. Érdemes hát közelebbről szemügyre venni a Kik lehetnek halhatatlanok? cím alatt olvasottakat.
Kiderült Hanthy Kinga cikkéből (a budapesti Magyar Irodalom Háza kortárs irodalmi központját irányító főigazgató-helyettessel, Magos Györggyel folytatott beszélgetésből), hogy a Digitális Akadémia megteremtésének gondolata nem talált egyértelműen helyeslő fogadtatásra. "A köznapokban (?) csak digitális halhatatlanoknak nevezett csoport létrehozását nem csak azok tekintették legalábbis vitatható elképzelésnek, akik nem kerültek be a programba - és vele az igencsak gáláns honoráriumkörbe." Mert nem utolsósorban erről van szó (ezúttal is): a pénzről. Arról az adóköteles bruttó havi hatvannyolcezer forintról, mely összeg digitális jogdíj fejében már az idén júniustól jár a tervek szerinti harminckilenc Kossuth díjas és babérkoszorús magyar írónak (illetve ezek jogörököseinek).
Mint látható: nem babra megy a játék...
Azonban "A Digitális Akadémia körül még sok a megválaszolatlan és eldöntetlen kérdés" - értesülhetünk a nehézségekről. Hogy egyebet ne mondjak: a tervezett juttatásnak egyelőre nincs meg az anyagi fedezete; azt a Nemzeti Kulturális Alapnak évente kell megítélnie. Meg aztán: Magos György szeretné, ha végül a teljes életművek bekerülnének a rendszerbe, "még esetleg azok a vitatott alkotások is, amelyeknek ma már inkább kultúrtörténeti, mint irodalomtörténeti értékük van." Eldöntetlen kérdés, hogy a "napi publicisztika" része lehet-e az életműnek? Tény viszont, hogy 1999. január elsején már meg kell jelennie a hálózaton írónként legkevesebb tizenöt ívnyi anyagnak. Hogy kik olvassák majd a digitalizált regényeket, novellákat, verseket? Úgy vélem, főként unokáink: a nemsokára ránk köszönő új évezred irodalombarátai. Talán...
És itt van a Magyar Elektronikus Könyvtár, aminek kiépítése négy esztendővel ezelőtt kezdődött. Alapítója három könyvtáros: Moldován István, Drótos László és Kokas Károly. A minimális állami támogatással, számítógépes szakemberek önkéntes munkájával létrehozott elektronikus könyvtár jóvoltából ma már kétezernél több magyar szépirodalmi és szakmai munka olvasható az interenten. A világhálón. Ahol számos kortárs magyar író alkotása is hozzáférhető immáron. Határokon belüliek, határokon kívüliek egyaránt. (Értesítették őket erről; kötöttek velük szerződést? Több olyan esetet ismerek, melyek az effajta - kötelező! - formaságok elmulasztásáról tanúskodnak.)
A Magyar Nemzet szóbanforgó száma közli azoknak a kortárs szerzőknek a teljes névsorát is, akik jelen vannak a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Ha jól számolom, összesen száztizennyolc szerzőnek jutott osztályrészül ez a kitüntető besorolás, közülük tizenkilencen Erdélyben/Romániában élnek (éltek). Valamennyien költők és prózaírók.
A Magyar Elektronikus Könyvtár szervezői azonban egyetlen kortárs esszéistát, irodalomtörténészt, kritikust sem tartottak arra méltónak, hogy műveikből legalább szerény válogatás kapjon helyet abban az anyagban, melyet az elképzelések szerint tanulóknak és egyetemistáknak, irodalomtörténészeknek, tanároknak szántak. Ami legalább is furcsa szemléletre vall...
Kik a digitalizált erdélyi/romániai magyar írók - ebben a különös könyvtárban? Minden él és elfogultság nélkül állíthatom: fölöttébb vegyes minőségű ez a tizenkilenc főből álló csapat. Vannak a sorban kiváló, az egyetemes magyar irodalom állományát időtálló értékekkel gazdagító szerzők, és vannak bizony - alig ismert nevű, jelentéktelen tollforgatók is. Hadd ne említsek neveket... Persze, a magyarországiak között is akad nem egy harmad-negyedrangú szerző - az ismert-becsült nagyságok társaságában.
Ide írom azonban néhány olyan (ma is élő) erdélyi/romániai magyar író nevét, akik szerintem semmiképp sem hiányozhatnának a kortárs szerzők bármely könyvtárának "lapjairól": Bálint Tibor, Bogdán László, Farkas Árpád, Ferenczes István, Fodor Sándor, Király László, Kovács András Ferenc, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Magyari Lajos, Markó Béla, Mózes Attila, Páll Lajos, Pusztai János, Sigmond István, Szabó Gyula, Szász János, Szilágyi István, Szőcs Géza. Példának okáért... Folytathatnám a névsort, de legyen elegendő ugyancsak tizenkilenc név említése... S hol vannak a közelmúltban elhunytak: Bajor Andor, Gellért Sándor, Horváth Imre, Horváth István, Kiss Jenő, Méliusz József, Kacsó Sándor, Palocsay Zsigmond, Szemlér Ferenc, Szilágyi Domokos - például? Vagy azok, akik jelenleg nem Erdélyben/Romániában élnek: Beke György, Bodor Ádám, Bodor Pál, Csiki László, Huszár Sándor, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Panek Zoltán, Vári Attila, Veress Zoltán? S a korán eltávozott Deák Tamás, Hervay Gizella? Ismert neveket lehetne elősorolni a méltatlanul mellőzött esszéisták, kritikusok rendjéből is. Alig érthető, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtár háza táján miért nem gondolnak rájuk is a válogató illetékesek...
*
Kezemben egy Tamási-kötettel itt, a Korond vize mellett, a parajdi nyár délutáni csendjében azon tűnődöm: most már mihozzánk is elérkezett volna a Gutenberg-galaxis végleges alkonyának fuvallata? Mert arról nemrég hallottam, hogy nyugat-európai, de még inkább észak-amerikai berkekben máris megfogalmazódott, miszerint a közeljövőben azokat az embertársainkat kell analfabétáknak tekintenünk, akik nem tudnak eligazodni az interneten. Úgy lehet, ezek a távlatok határozzák meg az irodalom közvetítésének imént érintett fejleményeit is.
A "digitális halhatatlanság" színterén azonban még sok a bozót ebben a Kárpát-medencei térségben. Egyelőre.
Nagy Pál
*
Válasz a Duna mellől
Nem is olyan régen Horváth István, a Népszava felelős szerkesztője azt kérte tőlem, hogy olvassam el Markó Béla legújabb kötetét és készítsek vele interjút. Ne a politikáról, hanem a költészetről. Legalább tizenöt budapesti könyvesboltban kerestem a könyvet, de sehol nem találtam egyetlen egy példányt sem. Érdeklődtem más erdélyi költők felől is: alig-alig találtam valamit. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy jó lenne, ha az interneten, a Magyar Elektronikus Könyvtárban minél több erdélyi költő és író kapna - legalább egy kicsi polcot.
Történetesen éppen akkor futottam össze a világhálón Cseke Gáborral. Elpanaszoltam neki, mit (nem) láttam a könyvesboltokban. Kértem, hogy segítsen nekünk a gyűjtésben. Megértett és azonnal szinte emberfeletti munkához látott. Saját maga, példátlan szeretettel és szorgalommal írta be - digitalizálta - a verseket. Néhány hét alatt több mint húsz költő száznál is jóval több versét. Akkor arra gondoltam, jó lenne, ha mindezt - azon kívül, hogy mindezt a MEK polcaira tesszük - egy helyen is összegyűjtenénk. Így jött létre néhány hete a Mai erdélyi magyar költők című antológia. (Illetve természetesen csak a kezdete, hiszen Gáborral - annak ellenére, hogy sohasem találkoztunk - nyilvánvalóan sok-sok éves munkára szövetkeztünk. Ezért méltatlan Nagy Pál hangneme: a vetés idején kissé abszurd a termés minőségét számonkérni.)
Mi is nagyon szeretnénk néhány óra alatt az internetre juttatni minden magyar írástudót, de ha csak ketten dolgozunk ezen, akkor alighanem kicsit hosszabb ideig tart majd. Azért kezdjük először a költőkkel, mert most erre futja az erőnkből. Magam is nagyon örülnék annak, ha a Nagy Pál által említett csodálatos íróknak is polcot, oldalt nyithatnánk, de ehhez sajnos gépek, drága programok kellenek, nem elég a tíz körmünk. Például az általa említettek közül Mózes Attila az unokatestvérem - bánt is nagyon, hogy nincs pénzem és erőm a könyvei digitalizálására.
Mindig tudtam, hogy errefelé csak a legostobább balek végez közmunkát - csak arra nem készültem fel, hogy ez ilyen hamar kiderül. Sohasem számítottam arra, hogy valaha valaki mondjuk megköszöni, ha az erdélyi magyar költészetet az internet segítségével megpróbáljuk eljuttatni ahhoz az igen csekély számú olvasóhoz, akit ez még egyáltalán érdekel. De arra sem számítottam, hogy éppen Erdélyből érkezik az első pofon.
Nagy Pál írásában nem a kioktató hangnem, nem a bújtatott gyanúsítgatás a figyelemre méltó, hanem az, hogy mintha az idézeteit nem tudná értelmezni, és nem lenne képes különválasztani a "digitális halhatatlanokat" a Magyar Elektronikus Könyvtártól. Most itt nincs tér és idő kifejteni a dolgok politikai és szemléletbeli hátterét, de azt le kell szögezni, hogy a kettőnek az ég világon semmiféle köze nincs egymáshoz.
Évek óta épül a MEK, amelyre a magyar állam jószerével semmit sem áldoz. Ahelyett, hogy az előző kormány ezt fejlesztette volna, szakértői kitaláltak valami mást, ami súlyos milliókba kerül, ha megvalósul. Amikor a digitális halhatatlanoknak való nyudíjféle juttatás tervéről hallottam, nagyon örültem annak, hogy végre írók kapnak valamit. De azt is hozzátettem, hogy ha ennek a felét megkapná a MEK, akkor néhány év alatt a teljes magyar nyelvű irodalmat közkinccsé tehetnénk a világhálón.
Mindebből következik, hogy amit Nagy Pál a MEK-en számonkér, az teljes képtelenség. A minimális állami támogatással, számítógépes szakemberek önkéntes munkájával létrehozott elektronikus könyvtár...
Ez azt jelenti, hogy a MEK hozott anyagból épül, vagyis jószándékú emberek - egyetemisták, irodalomkedvelő számítógépes szakemberek, költők... - gépelik be mindazt, ami a könyvtár polcán található. Ahhoz, hogy ez másképp működjön, rengeteg pénz kellene. Az a csekély adomány, ami eddig érkezett, még arra se elég, hogy azok, akik a MEK-ben a valóságos könyvtárépítő munkát végzik - az egyik idézetben említett Moldován István és Drótos László - legalább egy-egy jó számítógéphez jusson.
Nagyon fontos leszögezni, hogy a MEK építésén mindenki teljesen ingyen dolgozik. (Sőt, többnyire költ rá. Én például hetente legalább egy munkanapot.)
Mostanában nagyjából hetente háromezren "látogatják" a világ minden tájáról - ha ugyan a virtuális térben beszélhetünk tájakról. Egy író ember számára tehát egy teljesen új, soha nem várt lehetőséget ad. (Bár anyagi értelemben nem jár jól, hiszen honoráriumra végképp nem jut pénz. Igaz, a papírból épülő közkönyvtárak se fizetnek a szerzőknek.)
Mindennek ellenére szinte hihetetlen sebességgel épül, ugyanis van néhány száz ember szerte a világon, akik nem okoskodnak és számonkérnek, nem azzal töltik az idejüket, hogy gyanakvást keltsenek, hanem szépen leülnek a masinájuk elé és beírják kedvenceik verseit és novelláit.
Most és itt kiváló alkalom, hogy fölhívjam a romániai magyar írók, szerkesztőségekben, kiadóknál, színházakban vagy más műhelyekben dolgozók, egyetemisták, gimnazisták és minden irodalomkedvelő figyelmét arra, mennyire igaza van Nagy Pálnak abban, hogy szinte a teljes romániai magyar irodalom hiányzik az internetről. Ezen csak a romániai magyar emberek segíthetnek. Például Nagy Pál azzal, ha leemel egy kötetet a könyvespolcáról, leül egy számítógép elé és szépen begépeli a neki kedves verseket, novellákat, regényeket, esszéket, drámákat. Ennyire egyszerű az egész. És akkor a saját ízlése (is) érvényesül majd az interneten. Vagy legalább ne hagyják elveszni a számítógépeken már rögzített írásokat, a folyóiratok anyagát és küldjék el nekünk! Mindaddig, amíg ez nem válik tömeges vagy legalább is erőteljes mozgalommá, Nagy Pál kénytelen lesz elviselni, hogy ezt a munkát olyan gyenge ízlésű, lassan dolgozó, bolond emberek végzik el, mint például Cseke Gábor vagy jómagam.
De Nagy Pál (és mások) azzal is segíthetnek, ha például összegyűjtik nekem azoknak az írástudóknak (vagy örököseiknek) a címeit, akikkel csakugyan szerződést illene kötnünk. (És elküldik nekem... - a digitalizált írásokat is.)
Pénz és megfelelő apparátus híján innen Magyarországról egyszerűen képtelenség felkutatni az írókat. Az internetre vonatkozó jog megengedi nekünk, hogy a jószándékú, mindenki számára ingyenes közszolgálati helyekre szerződés nélkül is rögzíthetjük például az irodalmi alkotásokat. Ha azonban a szerző ez ellen tiltakozik, akkor kötelesek vagyunk azonnal törölni. Személyesen vállalom a felelősséget: amennyiben bármelyik romániai magyar írástudó tiltakozik, hogy néhány művét az interneten a világon bárki számára elolvashatóvá tesszük, azokat nyomban letöröljük és megsemmisítjük.
Polcomon egy csomó Tamási-kötettel itt, a Duna vize mellett, a tahitótfalusi nyár délutáni csendjében rosszkedvűen üldögélek a masinám előtt. Azon tűnődöm, kötelességem-e figyeleztetni: ha az olvasók közül bárki rászánja magát, hogy segít nekünk a MEK építésében, a romániai magyar irodalom terjesztésében, ne számítson se pénzre, se elismerésre, de jószerével figyelemre se. Legfeljebb olyan emberkékre, akik félinformációik végiggondolása és a tájékozódás legcsekélyebb igénye nélkül, érthetetlen brutalitással fitymálják le emberek százainak munkáját.
Andrassew Iván
*
Irodalom az interneten
Úgy látszik, jótékony vita kerekedett Nagy Pál és Andrassew Iván állásfoglalásai nyomán a magyar irodalom és különösképpen az erdélyi magyar irodalom internetes hozzáférhetőségének problémáiról. Alig jelent meg a két írás, egymás után érkeznek a kérdésben illetékesek levelei - természetesen, stílszerűen, a drótpostán.
A könyvtárban megismerkedhetnek a MEK-kel
Figyelemmel olvastam Nagy Pál és Andrassew Iván írásait, amelyek az RMSZ augusztus 6-ai számában jelent meg.
Nyilvánvalóan alulreprezentált az erdélyi magyar irodalom a MEK anyagában, de ennek okaira Andrassew Iván rámutatott, s ebben bizony teljességgel igaza van - nem a MEK lelkes és önzetlenül dolgozó kis csapata hanyagolja azt el.
Magam is váltottam levelet Drótos Lászlóval és Moldován Istvánnal, felfedezvén a MEK-et gratuláltam munkájukhoz, s felhívtam figyelmüket arra, hogy a Szép magyar könyvtárak gyűjteménybe, mely a MEK egyik "osztályát" képezi, a marosvásárhelyi Teleki Bolyai Könyvtár (a Téka) is odaillene. Rövidesen írt Drótos László: feltették a Teleki Tékát is a gyűjteményükre, s kapcsolatot (linket) létesítettek a nemzetközi (pontosabban svájci székhelyű) Teleki Alapítvány honlapjával, tehát aki támogatni akarja a Tékát, módja van kapcsolatba lépni az e célra összeálltakkal...
E két levélből egyebek mellett kitűnik az is, hogy Nagy Pál nem ismeri a MEK-et s egyébként jogos fájdalmát rájuk projiciálja. Másrészt Andrassew Iván sem ismeri Nagy Pált, különben nem gyanúsítaná meg azzal, hogy annak áldozatos munkáját brutalitással lefitymálja. Minden egyébben viszont Andrassew Ivánnak igaza van - s főleg abban, hogyan segíthetnek, mit tehetnek az erdélyi magyarok a helyzet orvoslása érdekében.
De hadd jöjjek itt magam is egy konkrét javaslattal. Ez év májusában vittem Marosvásárhelyre a Kulturális Alapítvány Erdélyért ajándéka gyanánt a Bay Zoltán Könyvtárnak egy multimédiás számítógépet, internet szolgáltatást is biztosítva. A könyvtárban, amelyet az említett alapítvány szervezett meg néhány éve, az alapítvány ösztöndíjas diákjai, köztük Nagy Pál két unokája dolgoznak (s éppen most készül honlapja is). Amit e fiatalok megtehetnek, az éppen az, amit Andrassew Iván javasol - legépelni, beküldeni a MEK-nek az erdélyi írók, költők, kritikusok írásait. A MEK címe rajta van a számítógép könyvjelző-listáján, még begépelni sem kell, a felküldési technológiák rendelkezésre állnak, s Drótos Lászlóék biztos örömmel veszik az új anyagot és segítséget. Nota bene: a könyvtárban Nagy Pál (s vele együtt mások is) megismerkedhet a MEK-kel.
Persze, érdemes azon is elgondolkozni, ami egyébként mind Hanthy Kinga vitaindító írásából, mind Nagy Pál és Andrassew Iván leveléből kiderül, ti. arról, hogyan lehetne megoldani a magyar irodalom digitalizálásának méltányos, efficiens, minden érdekelt s a nagyközönség számára is elfogadható rendezését.
Kovalszki Peter
Shelby, Michigan, USA
A MEK egyfajta mozgalom
(részlet)
Kovalszki barátom azt írta: "Drótos Lászlóék biztosan örömmel veszik az új anyagot és segítséget." Valóban örömmel vesszük, tárolóhely van bőven! Péter levelének többi részével is egyetértek. A MEK egyfajta "mozgalom": az irodalmat, a tanulmányt, illetve általában az írott szót szerető emberek lelkesedése, segítőkészsége hozta létre és tartja fönn. Néhány hete egyébként egy külön "polcot" is létrehoztunk a határontúli magyar irodalomnak a MEK-ben...
Drótos László
Magyar Elektronikus Könyvtár
Éppen pénzügyi támogatásokat keresünk a nagyvilágban
Ha jól értem az eddigi vitából, az erdélyi magyar irodalom digitalizálhatósága a probléma. Először is, természetesen örömmel várunk minden ilyen tettet. Akár a MEK-ben, de ha az ottaniak nem férnek hozzá az internethez, küldhetik levélben is, egy mágneslemezen is (nem tudom, persze, így mennyire megoldható?)
Hogy van-e a tisztelt társaságnak valami kapcsolata a hazai, magyarországi kultúrkormányzattal? Ti. az MKM-ben nem olyan régen alakult egy Határon Túli Magyarok Főosztálya, amely különböző pályázatokkal, egy-egy támogatással éppen ilyen típusú tevékenységeket segít. Nekünk sajnos, semmiféle kapcsolatunk nincs arrafelé, mint ahogy nem igazán volt jó renoménk a Magyar Bálint-féle kulturális tárcánál. . Most mindenféle változások, személycserék zajlanak, talán meg lehetne próbálni, hogy egy erdélyi magyar érdekképviseletet felhívná egy ilyen igényre, akcióra a figyelmet és segítséget kérne, konkrétan az erdélyi magyar irodalom digitalizálása és a MEK-ben való szolgáltatása számára.
Nézegetve a volt MKM internet-lapját, rábukkantam az Illyés Közalapítvány folyamatos határidejű pályázatára. Erre azt hiszem - legalább is remélem - érdemes volna egy konkrét pályázatot beadni, szerzőkkel, művekkel stb. Én is felvetem a MEK-es csapatnak, hogy próbálkozzunk meg ezzel a forrással, úgyis éppen pénzügyi támogatásokat keresünk a nagyvilágban.
A közelmúltban kerültünk kapcsolatba többek között egy lelkes erdélyi fiatallal (...),aki a kolozsvári francia intézetben dolgozik, úgy tippelem, informatikus. Legutóbbi levélváltásunkkor éppen arról volt szó, hogy megkértem, rögzítené-e Szilágyi Domokos verseit. Ti. itt Budapesten kapcsolatba kerültem Nagy László fiával, aki lelkesen ajánlotta Szilágyi Domokos digitalizálását. B. János jelenleg szabadságon van, de utána vállalta a munkát, bár - mint írta - Sz. Domokos műveinek kiadása még éppen most van folyamatban.
De amennyiben eljuttatnak hozzánk nyomtatott műveket, itt, Magyarországon biztosan meg tudjuk szervezni a digitalizálást, korrektúrát.
Moldován István
MEK-könyvtáros
(A vitába már csak azért sem kívántam belekeveredni, mert a szakértőkhöz képest az én hozzájárulásom a könyvtári raktáros fiúéval ért fel, továbbá Iván elkövette azt a csöppet sem diplomatikus gesztust, hogy tőlem kért néhány verset és azt se szó, se beszéd, ugyancsak fölszerkesztette az antológiába. Formailag amúgy nem lehetett kifogásom ellene, hiszen az elképzelések szerint olyan tágra terveztem ezt az antológiát, hogy akár a másod- vagy a harmadrendbeli alkotók is helyet kaphassanak benne.
Nagy Pál kekeckedésében az háborított fel, hogy meg sem kísérelyt utánanézni az irodalom digitalizálási körülményeinek, annak, hogy mindez nagyrészt önkéntes, szenvedélyből végzett munkából építkezik, a támogatást a tárhelyek és a számítógépi hozzáférés biztosításában lehet remélni.
A Magyar Digitális Akadémia, amelynek életrehívása ma is képes megosztani az írótársadalmat azon oknál fogva, hogy egyszerre mindig csak 50 író-költő részesülhet a magyar állam teremtette kegyekben, s senkinek nem mindegy, éppen ki ez az 50 kiválasztott, csak egy kis része mindannak, ami az elmúlt évtizedekben a magyar szép- és szakirodalom digitalizálása terén - akár erdélyi vonatkozásban is - megtörtént. Gondolom, ha Nagy Pali ma tekintené át az azóta összeállt listákat, illetve azt, hogy az akkori kétezerhez képest ma már közel hétezer mű vár az olvasóra a MEK "polcain", könnyen belátná, hogy hol szúrta el akkori problémafelvetését...)
*
2002-ben váratlanul Komán János kopogtatott az emlékezetem ajtaján, ideírom Maroshévízről keltezett rövid levelét; tanulságos...
„Kedves Cseke Gábor!
Nagy érdeklődéssel olvasgatom (és másoknak is ajánlgatom) az Andrassew Ivánnal összeállított internetes versantológiát, mellyel kapcsolatban egy-két megjegyzésem, javaslatom lenne:
- az életrajzoknál bizonyos elírásokat észleltem (sajnos, nem jegyeztem fel őket, de a hozzám közelebb álló Szőcs Kálmán születési és elhalálozási éve közül valamelyik téves)
- talán értékesebb lenne a válogatás, ha az élő költők közül megkérdeznétek, hogy melyik írását tartja sikerültebbnek. Meglátásom szerint az elhunyt költők több értékes verse sem olvasható ebben az antológiában.
- ami a magam életrajzát illeti: 1971-ben a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán szereztem diplomát a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola elvégzése után. A mégis reménnyel c. verseskötetem, a megjelenés évében, a Korona Pódium pályázatán a határon túli költők pályadíját nyerte el. Tagja vagyok a magyar írószövetségnek.”
A levelet olvasván, az első reflexem a szégyenkezés volt. Hiszen nem igaz, hogy teljesen megfeledkeztem volna az Erdélyről, tudat alatt tovább építgettem, osztottam-szoroztam, hogyan lehetne vele magasabb osztályba lépni, de nagyon sokszor magával sodort a nap kényszere, amelynek végén az Iván honlapján vezetett blogra szakítottam még ki húsz-harminc-negyven percet. Loppal, mintha tilosban járnék. S közben tudtam, hogy ezzel az Erdélyt csalom meg, meg a Román költőket, meg mindent, amit szívvel és játékszenvedéllyel végzek.
Nincs mit tennem: a Komán levele mindenképpen lökés volt affelé, hogy átgondoljam az újításnak, a tökéletesítésnek az útjait. Nem volt könnyű, mert a gyűjtőmunka, a digitalizálás nem intézményes vállalkozás, hanem csak amolyan partizánakció. Ezért is maradt benne annyi szubjektivizmus. Ezért nem akartam, nem mertem a költőkre bízni a válogatást. Egy meglévő valamit, akármilyen is legyen az, könnyebb tökéletesíteni, formázni, tenni-venni, mint egy elképzelést, amely csak ötleteket szül, szaporít, variál, de még csak alapozásra se kerül.
Ért még övön aluli ütés Majla Sándor költő részéről, aki a kilencvenes évek elején néhány éven át megszerkesztette a Fagyöngy antológiát, a jelenkori erdélyi költészet amolyan átfogó tárházát, amelyben kezdetben meghívásos alapon, azok a költők kaptak helyet, akik válaszoltak a felhívásra, később meg csak azok, akik az illető esztendőben verset közöltek az irodalmi lapok hasábjain. Egyik nap váratlanul jelentkezett Ivánnál, azzal az ürüggyel, hogy az antológiánk meglehetősen amatőr munka, neki viszont nagy tapasztalata van már az ilyesmiben és szívesen átveszi a szerkesztést...
Udvariasan megköszöntük neki a felajánlkozást, s folytattuk tovább úgy, ahogy tudtuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése