Guiness-rekord

Szeptember 23-án délben dr. Balázs Tibor költő, a budapesti Littera Nova kiadó igazgatója, aki 2007-ben ragaszkodott hozzá, hogy új könyvsorozata (Erdélyi mesélők) első köteteként kiadja meseregényemet(Sashegyen innen, Sashegyen túl, Gábor Enikő illusztrációival), az alábbi levéllel lepett meg:

Domine Gábor,

nem sok íróval fordul elő, hogy művét emígyen fordítják le...

Én ezt a mű iránti guiness-rekordokba illő tiszteletnek érzem... A szerző egyébiránt matematika professzor...

Remélem, egy kis jó kedélyt okoztam.

Szó, ami szó, meglepődtem és zavartan vettem szemügyre a könyv ellen elkövetett "merényletet." De mert magam egy ilyen teljesítményre nemhogy képtelen, de mindenféleképpen alkalmatlan lettem volna, megadtam magamat sorsomnak és és elfogadtam Tibor ajánlatát: tiszteletként könyveltem el a helyenként erőteljesen döccenő, ám jószándékú kísérletet. Remélem, senkinek sem ártok vele, ha e blogban közzéteszem.

*

Cseke Gábor:

Sashegyen innen, Sashegyen túl

(A prózában írott mese-ciklust verssé átdolgozta: BOGNÁR Stefánia)

SANYÓ ÉS KORMOS

Volt egyszer egy óriás

Egy nagy sziklavárban.

Néha hosszabb útra ment,

S fia játszott magában.

Hosszan várta az apját

Egyik alkalommal,

Elfogyott az élelem,

Küszködött a gonddal.

Földből cipót dagasztott,

Nem egyet, de hármat,

Meg kellene sütnie!

Híján volt gyufának.

Sashegy, Szőlősdomb, Juhos

Szikkadó cipócskák.

Nap szárítja azóta

Keménnyé e tésztát.

Szárazságban téglaszín,

Ha megázik, barna.

Ahol Sanyó született,

Falunép így tartja.

Téglafalván a fiú

Anyja mellett sírt fel.

S a tornácon nyüszített

Szőrmók ázott testtel.

Apa, anya úgy vélte,

Nem árt ház körül sem

Egy kutya. Legyen Kormos,

Játszik a gyerekkel.

Így is történt, uralták

Az udvart mindketten.

Éjjel, álom-őrizőn

Zajra Kormos rezzen…

KÓBOR KENDERMAGOS

Egyik reggel, miután

Sanyó anyja főzött,

Szólította kisfiát,

S ezt mondta többek közt:

Nagyra nőttél már gyerek,

Elmegyek kapálni,

Hagytam ízes kenyeret.

Itthon kell vigyázni!

Sanyó tuskón üldögélt,

S fejét azon törte,

Mit csináljon egész nap.

Kormos kerülgette.

Bárcsak jókedvű lenne

Kedves kis gazdája!

Nyelvét is kiöltötte,

Hogy vidámnak lássa..

- Hol van a kis ostorom?

Édesapám fonta,

Csattintsak egy jó nagyot,

Ha baromfi lomha.

Rettegtek az állatok,

Süldők visítottak,

Szomszéd bárány bégetett,

S Kormos bújt bokorba. -

- Mégsem kell most kisostor! -

Változtatott gyorsan.

Lószekerét kereste.

De hát a ló hol van?

- Állj meg, Kormos, befoglak,

Ne légy rakoncátlan! -

- Fogj meg, ha tudsz, kis gazdám! -

Kergetőztek lázban.

Végül Kormos beszökött

A tiltott kiskertbe.

Sanyónak könnye pereg:

Oda nem mehet be.

Sok-sok selymes fű terem,

Széna lesz belőle,

Ebből él az egyetlen

Tehenük, a Szürke.

Hullámzani kezd a fű

A tilalmas kertben.

Kormos fa alatt pihen,

Ő nem ludas ebben.

Fény derül a rejtélyre,

Előbukkan menten

Kendermagos tyúkocska.

Kotkodács! - szól bölcsen.

Kerítésen átrebben,

Gyakorlott a lelkem.

Látszik, hogy nem először

Bujkált a füvesben.

Sanyó sokat téblábolt

Emerre meg arra,

Befelé a konyhába,

Majd ki az udvarra.

Apa, anya érkezett

A munkából végül,

Sanyó tikkadt lelkében

Várás-kín elévül.

Minden rendben, víg mosoly

Az egész családban,

Sanyónak cukor jutott

Dicséret szavával.

Kérésre még mese is,

Rövidke, de oly szép,

Álomtündér ráhajolt,

S nem hallotta végét.

MERRE MEGY A KENDERMAGOSKA?

Sok a munka a háznál,

Anya olyan szorgos!

Mielőtt kapálni megy,

Ellátja az otthont.

Megint Sanyó őrködik

Cukor reményében,

Bár a magány nyomasztja,

Szemlélődik szépen.

Lám, a kis Kendermagos

Itt csipeget fürgén!

Tegnap már nyoma sem volt

Ilyenkor, napkeltén.

Persze, most is megindul,

Szárnyait lebbenti,

Borzolódik már a fű,

Feje sem látszik ki.

Sanyó nem ment utána,

Az apjától tartott,

Vagyis a nadrágszíjtól,

Mit eddig nem kóstolt.

- Bárcsak Kormos lenne itt,

Hogy tanácskozhatnánk!

Ám az is elcsavargott,

Suhint majd ostorkám! -

Gyötri a kíváncsiság,

Kendermagost félti.

Talán sas ragadta el,

Vagy egy róka tépi?

A kertbe be nem mehet,

S maradni veszélyes.

- Nem hagyhatom a tyúkot! -

S a tilosba lépett.

Vesszőből font kerítés

Végül útját állta,

Rajta egy kicsike rés!

Ez a titok nyitja.

Kapaszkodott sövényre,

Túloldalra huppant.

A falu kaszálóján

Épp Kormosra bukkant.

Egy boglyából kirontott,

Egyenest Sanyóhoz,

Aki az ijedségtől

Majd' hanyatt vágódott.

Kormosnak e rémület

Nem fért a fejébe,

Pedig a nagy boglyáról

Csodákat mesélne.

A FEHÉR KINCS

Nem szörnyeteg vágtatott

Vörös nyelvet öltve:

Kormos kért bocsánatot,

Farkát meglengette.

Szertefoszlott rémület

Nagy örömnek helyt ád,

Sanyó Kormoshoz hajol,

Simítja bundáját.

- Máskor ilyet ne csinálj! -

Hangzik intő szózat.

Viszont híre-hamva sincs

Kis Kendermagosnak!

Kormos lelkesen csahol,

S ide-oda száguld

Boglyák és gazdája közt,

Míg Sanyó bukdácsol.

Torzsák bökik a talpát,

Tűző nap izzasztja,

Kutyája meg vezeti,

Mind távolabb csalja.

„Ej, mi a kő?” - kotkodács!

Boglyáról leszökkent

A csavargó tyúkocska.

S még neki állt följebb.

Iszkolt a kiskert felé,

Sanyó a boglyához,

Kormos segített neki.

És vajon mit látott?

Jó illatú szénában

Egymáshoz lapulva

Kilenc darab hófehér

Tojás volt megbújva.

Mint ékkövek, szikráztak.

- Nem lehet itt hagyni! -

Négyet tudott hirtelen

Zsebeibe rakni.

Hazaszaladt, s ezeket

Az asztalra tette,

Apja szalmakalapját

A boglyához vitte.

Jól elfért a maradék

A tágas kalapban.

Végre már minden tojás

Birtokon belül van.

Fáradalmait Sanyó

Piheni a tuskón.

Motoszkál a gondolat

Furcsán, vérlázítón:

Előfordult, hogy apja,

Ha boltoshoz indult,

Két tojást tett zsebébe.

A két tojás mit tud?

- Cigarettát ad érte! -

Magyaráz a válasz…

Akkor előfordulhat,

Hogy most éppen mást ad!

Jó kis savanyúcukrot,

Egy egész zacskóval!

El is loholt a boltba,

Nyomában Kormossal.

- Minek ez a sok cukor? -

Nevetett a boltos.

- Mind megeszed egyedül? -

S hatalmas zacskót hoz.

- Mind megesszük, persze! -

Mentette az irhát.

Az ugató Kormossal

Loholt az utcán át.

ANYJUK, ITT VALAMI RÁG!

Apa, anya hazatért

Munkától leverten,

A savanyú cukorka

Bent maradt a zsebben.

Sanyó nem hozta szóba,

Hiszen titkot őrzött,

Párna alatt cukorból

Tasaknyi rejtőzött.

Leszállott a sötétség,

Éjfekete tinta,

Sanyó eldugott kincsét

Haj, kitapintotta!

Óvatosan szemelte

Egyenként a cukrot,

Hogy hamarabb végezzen,

Fogával roppantott.

Apja hirtelen riadt

A furcsa neszekre:

- Anyjuk, valami rág! -

Gyújt gyufát sietve.

- Csakis egér lehet az,

Vedd a pántos ládát! -

Szólt anya nagy álmosan.

- Zárd el a szalonnát! -

Csend borult a szobára.

Sanyó nagy remegve

Újra a zacskóba nyúlt,

Cukrát eszegette.

Apja ismét felébredt,

Csapdát állított fel

A szemtelen egérnek

Gyilkos lelkülettel.

Sanyó nyelvét felmarták

A cukorszilánkok,

Édes ízt már nem érzett,

Csak kapkodva rágott.

Kimerülten elaludt.

Apja jókor reggel

Üres csapdát figyelt meg,

Majd kaszálni ment el.

Édesanya megfőzött,

S elköszönt utána.

Utolsó két szem cukrát

Sanyó „mind bekapta”.

Szörnyen csikart a hasa.

Fájdalomtól görnyedt.

Felbolydult az udvar is,

Egyik lúd elröppent…

PATKOL A KOVÁCS

A tuskó mélyedése

Sanyó kedvenc helye,

Odafut reggelente

S lehuppan ölibe.

Jó édesanyja szidja:

Nadrág kopik, reped,

Hovatovább csupasz lesz

Hátsóján a gyerek.

Mindenre jó a tuskó,

Onnan bámul eget,

Eresz alatt fecskét,

Mint fiókát etet.

Amott méhek sürögnek,

Példás szorgalmúak,

Kémények szálló füstje

Ebéd-főzést mutat.

Kormos rossz szemmel nézi

Ezt a hűtlenkedést,

Sanyó már nem a régi,

Megszűnt a kergetés,

A sok bolondos játék,

Vidámság, hajcihő.

Ugat is nagy haraggal,

A kárvallott csak ő.

„Kipp-kopp, kipp-kopp kalapács”,

Cseng kovácsok hangja,

A koppanó fémcsengést

Egész falu hallja.

Oly bátrak a kovácsok,

Nem félnek a tűztől,

Könnyen vasat hajlítnak,

Duzzadva erőtől.

Megbillent a tuskó is.

Vagy csak képzeletben?

Sanyó lába földet ért:

Jeladás van ebben!

- Nézd meg őket, indulj el! -

Ezt súgta a tuskó.

Meg-megállva lépkedett

Kapu felé Sanyó.

Kormos menten lehevert

Gazdája helyére,

Aki vállat vonva ment.

Ugatás kísérte.

Mit sem törődött ezzel.

A Gatyaszár utcán

Lába vitte felfelé,

Hangon bátorodván.

A tévedés kizárva,

Derékig meztelen

Két ember kalapáccsal

Ütöget szüntelen.

Amott egy lovat csitít

Jó gondos gazdája,

S kiscsikó fickándozik

Előre meg hátra.

Megkezdődik csakhamar

Pata patkolása,

Kiskovács ölében már

A ló hátsó lába.

Előzőleg nagykovács

Kalapált új patkót,

Most a régit levette,

Tisztított, faragott.

Majd rövid ütésekkel

Felverte az újat.

Sanyó zsenge lelkében

Feltört a sajnálat.

Csitító gyengédségét

A kiscsikó kapta,

Először a pofáját

Gonddal simogatta,

Azután lehengeredett

Melléje a földre,

Majd hirtelen a lábát

Hátán átvetette.

Talpra ugrott a csikó

Megrémült terhével,

Eszeveszett vágtával,

Őrült sebességgel

Megcélozta a kaput,

S a fiú úgy látta,

Kifut a föld alóla.

Jaj, nagyon megjárta!

UTAZÁS CSIKÓHÁTON

Rövid nyihogásokkal

Lendült a kiscsikó,

Mintha puskából lőnék,

Utcára vágtatott.

A két kovács s a kocsis

Akkor vette észre,

Amikor nagy riadtan

Néztek hűlt helyére.

Kiabáltak erősen,

Sőt káromkodtak is.

A lópatkolást azért

Mégis befejezik.

Patkó nélkül a paci

Nem juthat messzire,

Durva kövek felsebzik.

Óvni kell, nincs mese.

Némely ember mondaná:

Felesleges a ló!

Egymást éri utakon

Az a sok autó.

Igen, ám Téglafalván

Oly sok a göröngy, sár!

Meredek kapaszkodón

Szekér könnyebben jár.

Közben Sanyó markolta

Kiscsikó sörényét,

Bár erősen fájlalta

Feltört ülőkéjét.

Kacsák, libák és tyúkok

Útjukból rebbentek,

Hatalmas porfelhő szállt,

Amerre csak mentek.

Elhagyták már a falut

Árkon-bokron által,

Patakot is ugrottak

Szélsebes vágtával.

Segítség! - kiáltott Sanyó,

S a csikó vadabb lett,

Égnek dobta lábait,

Ágaskodni kezdett.

A kisfiú nem bírta,

Levegőbe lendült,

S mint egy zsák, földre huppant,

Ott aztán elterült…

A BÖLCS TRAKTOR

Magányosan bolyongott

A megriadt csikó,

Majd a határban eltűnt.

Szép szabadság de jó!

Arcát szénába rejtve

Sanyó földön feküdt,

Hihetnék, hogy csak alszik.

Nagy csend van mindenütt.

Kíváncsi nyúlfióka

Odamerészkedett,

És körbeszökdécselte.

- Vajon ez ki lehet? -

Egy bokor-rezdülésre

Gyorsan el is szaladt.

Csupán egy kis fürjecske,

Mi színen áthaladt.

Szerencse fia, Sanyó!

Lekaszált fű védte,

A nyaktörés elmaradt,

Álma leteperte.

Nagyobb volt az ijedtség,

Mint a valódi baj,

Nehezen tápászkodott

Sajgó tagjaival.

Nyögve, búsan sírdogált.

Alkony-közelgésre

A domb felé indult el,

Tán csodát remélve.

Dörgő hang szólt rá: - Ki vagy?

Mit keresel te itt? -

- Sanyó! Épp eltévedtem. -

Nyelte a könnyeit.

- Akkor töröld meg szemed! -

Szót fogadott menten.

- Gyere, gyere közelebb! -

- De kivel beszéltem? -

-Én a Bölcs Traktor vagyok!

Beszélni is tudok. -

- Ugyan már! S mit tudsz te még? -

- Ha csúfolsz, hallgatok. -

- Jaj, nehogy haragudj rám,

Nem hallottam ilyet,

Hogy a traktorok néha

Érthetőn beszélnek! -

- No jó, mivel bölcs vagyok,

Tisztem megbocsátás.

Szántok, vetek, aratok,

S munkám a kapálás,

Megforgatom a szénát,

Autókat mentek,

És móresre tanítok

Ilyen taknyos kölyket! -

- Honnan sejthettem volna,

Hogy mindenhez értesz? -

- Jól van, inkább azt mondd meg,

Erre mi vezérelt? -

- Idehozott a csikó,

Nem akartam semmit,

Kicsit ülni a hátán…

S árkon-bokron elvitt. -

- Megkaptad, mit akartál!

Ezt megérdemelted. -

- Szeretnék hazamenni,

Mondd, hol vagyok, kérlek! -

- Nézd amott azt a dombot,

Tudd, Juhosnak hívják,

Mögötte találod meg

Falud, Téglafalvát. -

- Vegyél fel a hátadra,

Vigyél haza engem! -

- Gyújtógyertyám kiégett,

Sajnos, nem tehetem.

Hallgass rám, menj előre

Juhos felé egyre,

Találsz jó nagy tűzrakást,

Ha leszáll az este.

Ott tanyázik a juhász.

Szólj: Bölcs Traktor küldött.

Éjszakára befogad,

Csak meg kell becsülnöd. -

Elindult a fiúcska,

Ment leszegett fejjel.

Nem látta, a gép alól

Traktorista kelt fel.

Szerelgette a gépét,

El is felejtette,

Hogy az ijedt gyereket

Bizony, lóvá tette.

JÓ ESTÉT, SZÉP JUHÁSZ!

Gyorsan jött az éjsötét,

Sanyó alig látott,

A baglyoktól nagyon félt,

Tűzvilágra vágyott.

Szólongatta az anyját,

Tudta, hogy hiába,

Míg ő itt botladozik,

Sírdogálva várja.

Megállni sem lehetett,

Vánszorgott szipogva.

Farkasok is jöhetnek,

Szólt a rege-monda.

- Jaj, csak kerüljek haza

Még egyszer éltemben!

Szánom-bánom tettemet,

Hogy utcára mentem! -

Bokor ágai között

Messzire világló

Tűzverőfény csillant fel,

Gyönyörűn parázsló.

- Hahó, ki jár itt éjjel? -

Kérdezte a juhász.

- Jó estét, bácsi! - nyögte,

És csuklott össze már.

- No nézd csak, egy kis bikmakk!

Otthonról elszöktél?

Rossz fát tettél a tűzre,

S most erre hoz a szél? -

Harsogtak a kutyák is,

Az öreg hátraszólt,

Elhallgattak. S a fiú

Mindenre válaszolt.

Kalandját elmesélte

Tövéről-hegyére,

Öreg juhász nevetett

Bölcs Traktor nevére.

- Kimerülten az ember

Mindenfélét képzel.

Jól forog a kis agyad,

Kápráztatsz meséddel. -

Elkeseredett Sanyó,

Szüleire gondolt,

Mindenfelé keresik,

Messze van otthontól.

- Egyet se búsulj, legény,

Nálam jó helyen vagy,

Falj valamit először,

Azután elalhatsz.

Itt ez a kis sült gomba,

S ropogós kenyér-dúc,

Igyál hozzá juhtejet,

Mindjárt erőhöz jutsz! -

Aludni volna kedve

Jóllakott Sanyónak.

Erős karjába vette,

S vitte a kunyhóba.

A FARKASOK FÉLNEK A TŰZTŐL

Ugattak éjféltájban

A felzavart kutyák,

S az öreg talpra ugrott,

Megmarkolta botját.

Tétován markolászta.

Most mitévő legyen?

Sanyó is felkelt gyorsan

És szólott emígyen:

- Itt farkasok járkálnak,

Bicskát vegyen elő,

Nekem jó a husángja,

Mert sürget az idő!

Ne maradjon le bátyám,

Most elbánunk velük! -

S mindjárt nagy lendülettel

Átugrott közibük.

Lett is nagy csihi-puhi,

Forgott kemény husáng,

Minden suhintás egy-egy

Fenevadat talált.

Ott hevertek halomban

A megölt farkasok,

Csak vezérük élt még,

S az öregre rontott.

Sanyó ott termett menten,

Hatalmasat vágott

Az állat nagy fejére,

Keze bele-sajgott.

- Hallod-e, te legényke,

Kíméld a kalyibát! -

- A farkasok hol vannak? -

- Itt egy lélek se' járt!

A farkas fél a tűztől,

S nem jön ide nyáron! -

Sanyó örült és búsult:

- Nem volt más, csak álom! -

SANYÓT KERESIK

Derűs, harmatos reggel,

Már fej a pakulár,

A kutyák heverésznek,

S békén legel a nyáj.

Kenyér, szalonna ízlik,

Aludttej jó dolog,

S ábrándozás is hozzá:

Hogyan is lett Juhos?

- Azért ne higgy el mindent,

Amit a nép regél!

Juhoson túl a várban

Kutatnak kincsekér'. -

Mesélt, mesélt az öreg,

Kevés az alkalom,

Oly ritkán hallgatják meg,

Magányban él nagyon.

A domb alatti ösvényt

Porfelhő lepte el,

Hallani szekérzörgést,

Hisz eladó a tej.

Messziről kiáltja fel

Az érkező kocsis:

- Nincs nálad János fia?

Mindenütt keresik! -

- Van ugyan egy vendégem,

De ez híres vadász,

Óriás-szakértő is,

Szóval: igazi „ász”. -

- Szeme közé nézek majd, -

Fogadkozott István.

Sanyó meg reszketve várt,

Aggódva bús sorsán.

- Petra bácsit kérdezze,

Én nem voltam hibás! -

- Itt vagy hát, te gézengúz! -

- Aha, kell a vadász! -

Szólt a juhász, s mesélte

A farkas-kalandot.

- Őt keresem, nem tudtam,

Hogy még kanász is volt! -

Felpakolták a tejet

A szekérderékba,

Sanyót pedig ültették

Előre, a bakra.

- Petra bácsi, ha ilyen

Látogató akad,

Legjobb ráereszteni

A vad kutya-hadat! -

Vígan szaladt a szekér

Le a domb aljára,

Sokáig hallatszott még

Petra kacagása.

GÁTÉPÍTÉS

Épségben hazakerült

A kis elcsavargó,

Nem is hagyták egyedül,

Nyugalom lett újból.

Oly egyhangú az élet!

Játékok Kormossal,

S anyától kapott számos

Apró feladattal.

Nappal tojás-keresés,

Kutatás zugokban,

Este zöldség-öntözés,

Gyarapodjon jobban.

Jött az aratás-idő,

Mindenki a mezőn

Hajlong, izzad a porban,

Süt a Nap rekkenőn.

De jó lenne fürödni,

Lemosni a szennyet!

Fáradtságból frissülni

Fürdő nélkül nem megy.

Apró patak folydogált

Téglafalván által,

Rucák, libák úszkáltak

Kicsiny folyásában.

Titokban a gyerekek,

Házban maradottak,

Pancsoltak a vízében

Véznácska pataknak.

Aranyat érő vízhez

Sanyó nagyon vágyott.

Ám udvarból kimenni

Számára tilos volt.

Társak viháncolását

Szomorún hallgatta,

A tuskó is sebezte,

Égette, horzsolta.

Egyik nap szeplős Peti

Gátépítést gondolt,

Csak úgy loholt legelöl,

s a „nép” nyomában volt.

Kapura kapaszkodva

Sanyó végignézte,

Mint vonultak társai

A gátépítésre.

A kapu túloldalán

Villámgyorsan csúszott

Ki a tilos utcára:

- Várjatok! Várjatok! -

Az utolsó házaknál

Csendesen osontak,

Kihívását kerülve

Veszélyt rejtő sorsnak.

Gyönyörű helyre értek,

Sok-sok fű és virág,

Amott a patakocska

Bokor-sűrűbe hág.

.

- Álljon mellém, akinek

Zsebében bicska van!

Karót, vesszőt vágunk most,

Na persze, titokban!

A többi meg keressen

Követ, göröngyöket! -

Csak úgy égett a munka,

Panasz nem lehetett.

Karóikat leverték

Sűrűn, tenyérnyire,

S a gátat kibélelték,

Követ, földet bele.

Tapasztották agyaggal,

S az árnyékba bújva

Izgatottan várták, hogy

Mint nő a víz nagyra…

SEGÍTSÉG!

Gólya repült odafenn

A csupa-kék égen,

Világunk, mint játékszer,

Olyan a szemében.

Selyemcérna a patak,

Most terebélyes lett,

Talányt okozva ezzel

A gólyaléleknek.

Sanyóék begázoltak

A gyülemlő vízbe.

Még egy kicsi kell belé,

Már térdem ellepte!

Lehet fürdeni! - hangzott

Vezéri parancsszó,

Hanyatt-homlok követték,

Hisz' merülni oly jó!

Úszni is megpróbáltak,

De mivel nem tudtak,

Tikácsolva köpködtek,

Majd fejest ugrottak.

Sanyó sem maradt parton,

Ám nagy gondossággal

Lehúzta a gatyáját,

Hogy ne ázzon által.

Összegöngyölte gyorsan,

Fűzfa alá tette,

S amúgy csurdén a vizet

Birtokába vette.

Eleinte félénken,

Azután vadabban

Órákon át mulattak

A duzzadt patakban.

Egyszer aztán reccsenés,

Később gyorsan még egy,

Rengés-hullám a vízben,

Hiszen a gát reccsent.

Sanyót ár ragadta el,

Dobta, hömpölygette.

Csak kiabált hasztalan,

Egyensúlyát vesztve.

Társai elmaradtak,

Már nem is kiáltott,

Torkára tódult a víz,

Mikor szájat tátott.

Merre visz vajon az ár,

Mi lesz velem eztán?

A falu határában

Ottmaradt a gatyám!

A MALOMBAN

- Jaj, most talán a tengert

Eléri a sodrás,

Meglehet, hogy hajók közt

Lelek szabadulást! -

Sanyó még nem tudhatta,

Hogy a patak fárad,

Súlya alatt kimerül,

Nem túl nagy a távlat.

Szomszéd falu határán

Már meg is feneklett,

Szó szerint! Áldozata

E nehéz helyzetnek.

Immár nem fullad vízbe,

De mit tud csinálni

Ruha nélkül, ha mégis

Egyszer fel kell állni?

Bokrok között nem érné

Semmiféle szégyen,

De nem segítene ez

Az egyedülléten.

Így rejteni valóját

Kezével takarta.

Jószerencsében bízva

Kiállott az útra.

István bácsi érkezett,

Tej-begyűjtő gazda.

- Hol hagytad a gatyádat,

Kódorgó ebadta? -

- Ott feljebb, né, mert a víz…

Elszökni nem szoktam! -

- Tudok a csikóról is,

Semmi sincs titokban! -

Sanyó remegett közben,

Mint a nyárfalevél.

- Tekerj magadra zsákot,

S ülj meg szekér ölén! -

Lódultak is a lovak

Már Rétfalva felé,

Egyenletes zörgéssel

Utánuk a szekér.

Malomba igyekeztek,

Mely egymagában állt,

Piros téglás falával,

S rejtett sok csodát:

Füstöt okádó csövet,

Szaggatott lihegést…

Sürgő-forgó emberek,

Eleven új mesék!

- Tartsd erősen a zsákot! -

S bár Sanyó furcsa volt

A földig érő zsákban,

A nép csak dolgozott.

István körbe vezette

Sanyót a csarnokon.

A sok szíj, s forgó kerék

Különleges nagyon!

Felül a szerkezetbe

Gabonát öntenek,

S a lehajigált zsákba

Liszt ömlik ahelyett.

Selymesen, hófehéren

És finom nyár-szagún!

Nézték a gőzkazánt is,

Malomban ő az úr.

- Mi újság, Marci lelkem? -

- Csak élünk, dolgozunk.

Hanem lóvá tett minket

Ma cseppnyi patakunk.

Nem tudom, mi találta,

De alig csordogált

Ma délelőtt sokáig,

Bizony, órákon át!

Le kellett állítani

A gépeket, hiszen

Nem volt víz a kazánban,

Mit felmelegítsen!

Azután úgy megindult

Felénk az áradat,

Akárha bolond volna,

Nem ismert gátakat. -

Sanyó majdnem elsüllyedt!

Szégyen és félelem

Marcangolta a lelkét:

Mi lesz, ha hirtelen

István bácsi megérti

A jelenség okát,

Beárulja őt s Marci

Kitekeri nyakát?

Ám csodák-csodájára

István bá' hallgatott.

Bolond idők manapság…

Békén csodálkozott.

De azért induláskor

Keményen meghúzta

Sanyó fülét. Na persze,

Hiszen ő jól tudta,

Mitől változtak itt meg

Természeti erők.

- Más munkával kínlódik,

S játszanak fürdőzők!

Na, ne beszéljünk róla,

Én sem voltam különb.

Itt egy darab kenyér,

Mit az asszony sütött! -

AZ ENGEDÉLY

A július már elszállt.

Árnyékos részeken

Kevés búzát aratni

Sanyó szüleivel

Elindult a mezőre.

Kormos is ott loholt,

Minden szembe jövőre

Élénken ugatott.

Búzatáblához érve

Kalászgyűjtők között

Segédkezett a gyermek,

De nem lelt örömöt.

Bár eleinte tartott

A kezdő lendület,

Fáradtsága nőttön-nőtt,

Hamar elege lett.

Csakúgy, mint az apjának,

Aki jobbnak látta,

Az ímmel-ámmal munkát

Fia nem folytatja.

Bokrok alá zavarta

A pityergő Sanyót.

- Felnőttek közt nem oly jó,

Mint a fürdőzés volt. -

Még akkor is szebb emlék,

Ha megérkeztekor

Csurdé bőrén piroslott

Nadrágszíj-csapta nyom!

Az óriás kastélyát

Sohasem láthatja,

Pedig nagyon vágyik rá,

Álma netovábbja!

Mekkora nagy játékok

Szobákban s a kertben!

Képzelete vetíti

Ábrándos tükörben.

Otthoni csendes napok

Következtek eztán,

Régi tuskó ölében

Csak a gondolat száll…

Egyik este az apa

Így szólt az asszonyhoz:

- Itt van nyakunkon az ősz,

Az ember most fát hoz. -

- Engedélyt kaptál-e már? -

- Itt van a zsebemben! -

Meg is csodálta Sanyó

Az apja ölében.

Érthetetlen jeleket,

Pecsétet is látott.

- Megengedi a papír,

Hogy tűzifát vágjak. -

- Könnyen adtak engedélyt? -

- Könnyen, fiam, könnyen! -

- S hol lehet a fát vágni? -

- Hol? Hát az erdőben.

A Sashegy túloldalán. -

- Arra van a kastély,

Ugye az óriásé?

Bár kapnék engedélyt! -

- Miért fontos az neked?

Nincs külön kemencéd! -

- Neked is segíthetek,

Menni úgy szeretnék! -

- Na jó, megpróbálhatom, -

Nevette el magát

A fáradt apa, s anya

Merte a vacsorát.

ERDŐ MELLETT NEM JÓ LAKNI…

Sanyó erdőben sétált

Álmában az éjjel,

Dalolva vonult fák közt,

Vállán kis fejszével.

A madarak kérdezték:

- Ki ez a nagy vitéz? -

Hirtelen ott a kastély,

Amivel szembenéz.

Pislogott hitetlenül,

S a küszöbre lépett,

Megbotlott egy nagy kőben,

Hirtelen felébredt.

Sehol sem lelte helyét

Nagy csalódásától!

Mikor tűnik fel apja

Gatyaszár utcából?

Mikor végre hazaért,

Sanyó egyre várta:

„Megadták az engedélyt!”

Hallani kívánta.

De csak jó estét mondott,

Két fejszét megvizsgált,

Hamarosan lánc, kötél,

Széna útra-kész állt.

Az engedély meglétét

Ám nem említette,

Hiába járt nyomában

Kíváncsi gyermeke.

Nem bírta túl sokáig

Apja hallgatását.

- Megadták az engedélyt? -

- Gyerekek nem kapják! -

Sanyó lefekvés után

Sűrű könnyeivel

Telesírta párnáját.

Nehezen lett reggel.

Édesapja elköszönt,

S vígan fütyörészve

Nógatta a lovait,

Fia járt eszébe'.

Mennyire kívánkozott

Eljönni az útra!

De ha itt a csínytevő,

Nem menne a munka.

Megérkeztek a célba,

Lovaké a széna.

A zsákon alszik Sanyó!

Képed el az apja.

- Nahát, te fékomadta!

Hogy kerültél ide? -

- Hol vagyok? Jaj, ugye nem

Mondjuk meg senkinek? -

- Nagyon rossz tréfa, fiam!

Ha előbb meglátlak,

Az óriás váránál

Azonnal kiraklak! -

- Igazán ott jöttünk el?

Mondja, édesapám! -

- Ott hát, csoda rúgja meg

A bajt, mit hoztál rám! -

- Vigyen vissza a várhoz!

Azzal büntessen meg! -

- Félórát veszítenék.

Majd otthon büntetlek.

Most maradj a szekéren,

Nehogy elkóricálj!

Csikó, malom… gondolj rá,

Ne csinálj galibát! -

Az erdő csak úgy zengett,

Dőltek a fák sorra,

S apja az ágaikat

Is lekopasztotta.

Késő délig tartott ez,

Nagy úr a fáradtság.

Rágtak, ettek, hallgattak,

S forrás vízét itták.

Mellényét terítette

A szekér-oldalra

Apa és kimerülten

Elszundított rajta.

AZ ÓRIÁS KASTÉLYA

Sanyó is aludt volna,

Hisz' nagyon korán kelt,

Szekéren elrejtőzni

Hajnal előtt „kellett”.

Most kerülte az álom,

Körötte furcsa zaj,

Kezdett megismerkedni

Az erdő-világgal.

Fa tövén moha, gomba,

Odébb harangvirág,

Fűcsomóban szamóca

Kínálgatta magát.

Amint Sanyó csodálja

Az erdő titkait,

Felfedező útjára

A lomb fátylat borít.

Vitte tovább a lába,

Bukdácsolt céltalan,

Látott sok újdonságot,

S kőhalmokat alant.

- Ez volna hát a kastély?

Nem így képzeltem el!

Minden kopott, szegényes.

Biztos ez az a hely?

Más nem lehet, hisz' itt van

A szekerünk nyoma. -

A lelkesedés illant,

Eltűnt valahova.

A nagy kövek látványa

Azért lenyűgöző.

Mi tanyázhat közöttük?

Vajon mi jön elő?

Azonban szél se rebbent

Most a romok között,

Sehol óriás, sárkány,

Csak riadt néma csönd.

Csupán gyíkok iszkoltak

A földön szerteszét,

Ha mozdította a vár

Egyik-másik kövét.

Pedig megmozdította,

Ha erőlködve is,

Hiszen fejébe vette:

Kisebb várat épít.

Majdan az erre járók

Bizony, megláthatják:

Nem csupán mese a vár,

Egy kicsit valóság!

Nem vette észre közben,

Hogy leszállott az est,

A lombok sóhajtoztak,

S az éhség sem volt rest!

A szekér visszaútban

Csakis erre jöhet,

Okoskodott a fiú,

S kovácsolt egy tervet.

Meg is valósította,

Szekérnyikorgásra

Elkiáltotta magát

A vár „óriása”:

- Ki jár birodalmamban?

Ki mer megzavarni? -

Felhorkantak a lovak.

- Nem fogod megúszni! -

Tíz fenekest szenvedett

El a nagy óriás,

Valós földi könnyeket

Gördített a sírás.

- Édesapám, nézze meg,

Hogy mit építettem! -

Méltatlankodott Sanyó,

S apja meghökkenten

Mormogott: - Felesleges

Mindig tekeregni.

Siessünk, mert anya vár,

Ki kell engesztelni! -

Amint hazaérkeztek,

Aggodalma elszállt,

Tálalt csirkepaprikást

És mellé puliszkát.

„TETSZIK TUDNI, MIÉRT JÖTTÜNK?”

Jöttek az őszi esők.

Tornác-eresz alatt

Szomorúan állt Sanyó,

Fájlalta a nyarat.

Mellette Kormos hevert,

Szintén búslakodva,

Kioldalgott s visszajött,

Farkát is behúzta.

Ökrösszekér döcögött

Nagyritkán az utcán,

Szalmakalap és pokróc

Védelem a gazdán.

A végtelen unalmat

Az sem enyhítette,

Hogy az anya fiának

Kedvencét sütötte.

Ház mellett az udvaron

Tyúkok gubbasztottak,

A tuskó árválkodott.

Vége lett a nyárnak.

Otthon mind több szó esett

Már az iskoláról,

Elküldik majd Sanyót is.

Ez a szokás bárhol.

Táskával a hátukon,

Mihelyt valamelyest

Megnőnek a gyerekek,

Iskolába mennek.

- Hol van az az iskola?

Milyen az a táska?

Talán fonott kosarat

Kötnek fel a hátra? -

- Fiacskám, az iskola

Ház a faluvégen,

Gyepes udvar közepén.

A gyerekek csendben

Hallgatják a tanítót,

Ő mesél mindenről,

Betűkről és számokról,

Az egész életről.

Később meg a gyerekek

Mondják, mit értettek,

Mi maradt meg fejükben,

Míg a padban ültek. -

- Sokat kell padban ülni? -

- Hát épp elegecskét!

De néha kiengednek

Futkosni kicsinykét. -

- Miért kell táskát vinni? -

- Holmidat hordod bent.

Meglátod hamarosan,

Megvesszük, amit kell. -

Újra felsütött a Nap,

Mikor mentek boltba.

Bár ismerős volt az út;

S mintha új lett volna!

Tudják-e az emberek,

Hogy Sanyó már felnőtt?

Legalább is annyira,

Hogy táskát venni jött.

Berontott a boltajtón,

Anyját elengedte.

- Tetszik tudni, hogy miért

Jöttünk ma üzletbe? -

Sokan voltak vásárlók,

Záporoztak tippek

Ám a gyerek huncutul

Mindre nemet intett.

- Tojást hoztál cukorért? -

Utalt a kalandra

Nevetve a boltos úr,

Sanyó bánatára.

Édesanya elmondta:

Sanyó iskolás lesz!

Táskára van szüksége,

S belevalókat vesz.

Golyós számológépet,

Radírt és tolltartót,

Sok szép színes ceruzát,

Címkéket, itatóst.

Füzetet is néhányat,

Vonalasat, kockást.

Szörnyű mód élvezetes

E nagy bevásárlás!

- Fizessen, Édesanyám! -

Sürgette a dolgot

A leendő iskolás.

Hátha csak álom volt!

Mikor végre számoltak,

Benne minden kinccsel,

Megkapta a táskáját:

- Viseld becsülettel! -

Piros rózsák örömtől

Égtek gyermek-arcon,

Bár a súlytól meggörnyedt,

Nem szólalt panaszlón.

Elképzelte, hogy Kormos

Is megilletődik,

Csodálattól négy lába

Földbe gyökerezik.

Kormos lustán hucorgott

A tuskó ölében.

- Ez itten az én helyem! -

S elkergette szépen.

Rakosgatja kincseit,

Kormos nagyot ásít,

Unottan elsomfordál,

Semmi újság már itt!

- A táska is pihenjen

Iskolakezdésig! -

Tuskóhoz menekülni!

Ott gondolja végig:

Megnézni az iskolát!

Hiszen oda jár majd.

Azzal nem árt senkinek,

Ha előbb tapasztal.

Favágáshoz engedélyt

Kért, de hát becsapták!

Ha szót fogad, nem látja

Óriás kastélyát.

Jobb, ha titokban marad

Tisztességes szándék!

Táskával majd elindul,

Mit tehetne másként?

Elmegy az iskoláig,

Párszor körbejárja,

Talán még ajtaját is

Kinyitva találja!

AZ ISKOLAUDVARON

Apa, anya szénáért

Elment korán reggel.

Itt a kiszemelt idő,

Fölfedezni most kell

A rejtélyes iskolát!

Elő hát a táskát

Biztonságos rejtekből!

Ez ám a boldogság!

Kormos tartaná vissza,

Ugat rendületlen.

Talán óvná a bajtól,

Vagy irigy a lelkem!

Kipattant a kiskapun

Gazdája nyomába,

Az békélt a helyzettel,

Vitte fürge lába.

Messziről megismerte

A vágyott iskolát,

De biztonság kedvéért

Kérdezett egy kislányt.

Aki jól kinevette,

Mit keres táskával

Az iskola környékén,

Mikor még szünet van.

- Én csak látni akartam,

Ide fogok járni. -

- Gyere hát be a kapun,

Fogok magyarázni. -

Nagyobb fiúk serényen

Padokat cipeltek,

Lányok és kisebb fiúk

Rendezték a kertet.

- Piri vagyok Felszegről. -

- Én Sanyó Alszegről,

A Gatyaszár utcából. -

- Hallottam már erről.

Néhány nap tanításig,

Rendbe teszünk mindent -

- Aki még nem jár ide,

Azért tán segíthet? -

- Szedj paprikát a kertből,

Ez lesz a te munkád. -

Jól ismerte a növényt…

- Később majd eladják.

Iskoláé lesz a pénz.

Kis minta-gazdagság!

Mindent gyerekek vetnek

És ők is gondozzák. -

Jaj, de hová lett Kormos?

Hiába füttyentget!

Nyakába veszi lábát,

Hazafelé ered.

Vállát vágja táska-szíj,

Szemébe tűz a Nap,

Arcán verejtékcseppek…

S a kapun beszalad.

Kormos csúfondárosan

Nyelvét nyújtogatja,

Ül a tuskó ölében.

Táskát nyel a láda.

Szénásszekér feltűnik

Sikátor elején…

- Szerencsésen megúsztam! -

Ujjong a kis legény.

A TUSKÓ HALÁLA

Turkáltak a ládában,

Mondta anya este.

Sanyó annyit bevallott,

Táskáját megleste.

El is feledték volna,

De kapun belépett

Pirike. Kötőjében

Úgy köszönet végett

Az iskola kertjéből

Sanyónak almákat

Hozott, amiért szépen

Szedett paprikákat.

- Méghogy Sanyó paprikát?

Nem tévedsz, kislányom? -

- Én aztán nem, Kormost is

Az udvarban láttam. -

- Gyere csak te nagylegény,

Vedd el az almákat!

Neked hozták, érdemled. -

- Találkozunk holnap. -

Anya mosott, s hallgatott,

Aztán ebédeltek,

Ebéd után szüleit

Sanyó kínálta meg.

Édesapa kérdezte:

- Honnan ez az alma?

Nem hinném, hogy e fajta

A kertünkben volna! -

- A fiú szerzeménye,

Megdolgozott érte.

Elkódorgott már megint,

Nem dicsekszik véle. -

- Dolgozott, nem büntetem,

Bár hazudott. Ej, hát!

Felejtsük el, cserébe

Együtt szedünk szilvát. -

Sanyó a nagy örömtől

Mint egy robot, szedte

A sok vödörnyi szilvát.

Összetört a teste.

Meg sem tudott mozdulni,

Úgy aludt az éjjel.

Reggel anyai szóra

Kelt friss szökkenéssel.

Kézen fogva vezette

Anya iskolába.

Útközben a fejében

Felsejlett a távlat:

Ezután már minden nap

Ez a kötelesség,

Vége az unalomnak,

De vajon mi jön még?

Az iskolaudvaron

Sok gyerek gyűlt össze.

Kerítés mögé szorult

Szülők nézhettek be.

Sanyó meglátta Pirit

Az egyik csoportban,

Nevetve intett neki.

Milyen jó, hogy itt van!

Nem volt idő beszédre,

Kettes sorba álltak,

Bementek a terembe,

Tanuláshoz láttak.

Hazaérkezve Kormost

A tuskón találta,

Botot ragadott, s az eb

Eliszkolt vakkantva.

Sokasodtak a leckék,

Füzetre hajolva

Sanyó vonalakat rótt

Egymás után, sorba.

Jöttek derűsebb napok,

Szilvafőzés üstben

Odakint az udvaron.

- Fiam, tégy a tűzre! -

Pihenni is volt idő,

Tuskó vacka várta.

Anya mesét is mondott

Örökké tarthatna!

Gondolt az iskolára,

Másnap megy majd újra,

Rámarad a jó kis hely

Ismét a Kormosra.

Tuskó miatt Kormossal

Lazult a barátság.

A korhadt fadarabot,

Galibák forrását

Sanyó nagy-nagy haraggal

Elhengerítette,

S üst alá taszította,

A lobogó tűzbe.

Szikrakönnyek hullottak,

A kutya nyüszített.

Sanyó csak hamut látott

Iskolába menet.

Édesanyja kötözte

Már az üvegeket,

Miután majd lehűltek,

A pincébe mennek.

SANYÓ BÚCSÚZIK

Növekedett a fiú,

Meg is okosodott.

Hol vannak buta csínyek

És kalandos napok?

A tuskóval elégett

Kora gyermeksége.

Apa új tuskót szerzett,

Az álmoknak vége.

Kormos sem a régi már,

Hangja rekedtes lett,

A határban kóricál

Ebtársai mellett.

Tavaszi kirándulást

Tettek a tanulók,

Viszontlátta Sanyó is

Mind a három dombot.

Régi jó ismerősök,

Juhos és a Sashegy,

Szőlősdomb. De lekopott,

Valahogy kisebb lett,

Amit gyúrt az óriás.

S a fák csenevészek.

Mégis felderült, mikor

A „kastélyhoz” értek.

Vadnövények futották

Be a kis kőházat,

Mit pár éve épített.

- Hallga! Osztálytársak! -

Dicsekedve elmondta,

Hogy ez az ő műve,

Azok meg kinevették,

Senki el nem hitte.

Csak a tanító néni

Vette őt komolyan.

Szégyenkezve mondta el,

Mi történt a múltban.

A verésről hallgatott,

Nem is az a lényeg.

Egyszer választani kell

Majd egy mesterséget.

Az igazgató bácsi

Behívta az apját:

Hallom, ügyes keze van

Fiának, úgy mondják.

Nem volt ez oly nagy újság,

Otthon is segített.

Megbeszélték, azután

Útnak eredhetett.

Vitte kis fabőröndjét

A Sashegyen túlra,

Megsejtette, nehéz lesz

Ezután az útja.

Elhagyott néhány falut,

Elérte a várost,

Ott pedig vonatra szállt,

Nagyobb helyre vágyott.

A nagyvárosban beállt

Építő inasnak,

Képzelte magát kastély-

Rakó óriásnak.

Csakhogy a Sashegyen túl

Már nem mesék jártak,

Nem kastélyok épültek,

Hanem LAKÓHÁZAK!

2009. szeptember 13.