Gyafiék

Nemrégen Székely-

udvarhelyen jártam, s a napsütéses szeptemberi délelőtt szinte törvényszerűen kivezetett a katolikus temetőbe, a város fölötti dombra. Elgondolkozva, a sírkövek feliratait olvasgatva jártam szerre a kanyargós allékat, s hirtelen megakadt a szemem egy fekete márványoszlopon, rajta a név: dr. Márton Gyárfás, 1928-2009, alatta meg a feleségéé, Máriáé, aki 2002-ben távozott el az élők sorából.

Ha csak sejtettem volna, hogy már csak így és ilyen körülmények között találkozunk, annyi hosszú év után...

Évtizedekig éltünk egymáshoz pár perc járásra, a bukaresti Pajurei lakótelepen, szűk tömbházlakásban. De életünknek egyéb, lényegesebb közös pontjai is voltak.

Nekik is három gyerekük volt, nekünk is. S ami mindennél fontosabb: Mária, Márton Gyárfás felesége, a bukaresti magyar iskola okleveles tanítónőjeként sokat tett gyermekeink oktatásáért. Sajátjait is ugyanolyan szigorral tanította, mint a máséit, bár elnéző is tudott lenni. Igazi tanítónéni volt - ő volt a Tanítónéni -, aki gyönge, védtelen lénynek tekinti a gondjaira bízott nebulót és a szép szó, a bizalom erejével igyekezett kordában tartani, terelgetni.

A nagy bukaresti távolságok, a hosszadalmas, időrabló autóbuszozások-villamosozások dzsungelében nagy segítség volt, amikor a nagyobb Márton-lányok vállalkoztak arra, hogy hazakísérjék legkisebb fiunkat, aki akkor még csak az iskola részeként működő magyar óvodába járt.

Nagyon nem volt időnk összejárni, pedig ha kissé megerőltetjük magunkat, akár meg is tehettük volna. Valahogy Bukarest, a nagyváros, a sok kényszerű holtidő fásulttá zárkózottá, tohonyává teszi az embert. Munka és kései ebéd után nehezen mozdult meg az ember a lakásából, hogy még társasági életet is éljen.

Persze, én itt most csak a saját bizonyítványomat magyarázom.

De azért egyszer sikerült együtt köszönteni, családi körben az új esztendőt, a Gyafiék lakásában. Zavarban voltunk, próbáltuk kitapogatni egymás szellemiségét, hogy meddig mehetünk el az őszinteségben, a kitárulkozásban. Közben koccintottunk, népdalokat hallgattunk, süteményeket kóstolgattunk. Odakint az éjszaka és a bennünket körülvevő idegenség.

Gyafiék - ismerősi körben mindenki így szólította Márton Gyárfást, ezt a korán galambősszé vált, egyenes tartású katonatisztet - az 1950-es évek elejétől éltek Bukarestben, matematikát végzett katonaként került a Műszaki Katonai Akadémia geodéziai tanszékére, ahol bevallása szerint "fizikusokat és matematikusokat gyűjtöttek, és kiképeztek erre a szakra. Én 52-ben átvettem egy szeminárium vezetését, 53-ban már előadtam Bukarestben. Persze nagy hátránnyal indultam, mert nem tudtam jól románul – Kolozsváron magyarul végeztem, Udvarhelyen is magyarul beszéltünk... Aztán megtanultam. S ugyanakkor tanultam meg németül és oroszul is, mert kellett a szakmához."

(Mindezt egy interjúban mondta el az Udvarhelyi Híradó riporterének, 75 éves születésnapja alkalmából, de akkor már Mária nem élt, Gyafi és fia, Huba már Székelyudvarhelyen éltek, ahová a rendszerváltás első évei után hazatelepedtek.)

Mindezt az elején nem tudtam Gyafiról, furcsállottam is, milyen élete lehet a tanító néninek a román hadsereg egy tisztje mellett, aki ezredesi egyenruhában indult minden nap munkába, katonai szabályok szerint élt, viselkedett, pedig ha levetette az uniformist, ugyanolyan civil emberré változott, mint mindenki más, aki ingujjban vagy házikabátban fogadja a vendégeit.

Aztán apámtól megtudtam, hogy Gyafi az egyik legkedvesebb tanítványa volt a Bolyai Egyetemen, s melegen ajánlotta a katonai akadémia vezetőinek, amikor képességei felől érdeklődtek nála. És attól kezdve, kissé szégyenkezve és magamra neheztelve, más szemmel kezdtem nézni e halk szavú, de igen határozott férfi embert s rendre megtudtam, hogy nem akárkivel hozott össze a sors: Márton Gyárfás megbecsült munkatársa volt a Katonai Akadémiának, majd igazgató lett a Földméréstani Intézetben. Később visszakerült az akadémiára, majd a Katonai Térképészeti Kutatóintézet vezetője lett, neves külföldi szakemberekkel tartotta a kapcsolatot, tudományos ülésszakokra utazott, megbíztak benne, merthogy egyenes tartása volt. A szakma mellett kötelezte el magát, lélekben megmaradt magyarnak, gyermekei valamennyien magyar iskolát végeztek s a maguk során kiváló szakemberek lettek.

Úgy hozta a sors, hogy legkisebb gyereke, az egyedüli fiú gyermek, Huba a földmérő pályát választotta, s így apa és fia már közösen dolgozhatott az 1990-ben alapított szoftverfejlesztési magáncégüknél, s már az első évben sikerült szakprogramokat eladniuk. 1993-ban hazaköltöztek Székelyudvarhelyre, s a cégalapítás ott folytatódott: az azóta is sikeresen működő Geotop cég megálmodója és vezetője volt. Munkáját Huba vette át, s ha meg kellene határozni az ott folyó munka lényegét, megint Gyafit hívnám segítségül, a már említett beszélgetés nyomán:

"Térinformatikai szoftverfejlesztéssel foglalkozunk, ezen a területen országos szinten elsők vagyunk, külföldön is vannak felhasználóink. Elég sokat foglalkozunk kiképzéssel – ez nem azt jelenti, hogy diplomát adunk, de vannak olyan modern szoftverek, amelyek kezelését tanítjuk néhány napos képzésben, konkrét munkákon. Ugyanakkor el szoktuk vállalni nagyobb informatikai rendszerek tervezését is. Végzünk terepméréseket modern technológiával, digitális térképezést, kataszteri, topográfiai, közmű vagy más tematikával. De komplex térinformatikai adatbankok létrehozásával is foglalkozunk."

Amikor felesége, Mária váratlanul meghalt, még inkább a munkába temetkezett. Azelőtt is a megfeszített, rendszeres munka embere volt, de utána már szinte csak a cégének élt. Amikor 2003 végén Csíkszeredába költöztem, azonnal üzent nekem, hogy bármikor szívesen lát, ha arra járunk, ne kerüljük el.

Igaz, sokat nem koslattam arrafelé, de azért bizony, jártam néhányszor Udvarhelyen az elmúlt évek folyamán. Minden alkalommal azzal a patópáli gesztussal odáztam el a látogatást, hogy majd a következő alkalommal biztosan felkeresem Gyafiékat. Ez a következő alkalom aztán a következő alkalommal is csak a következő lett, és így halmozódott egymásra minden egyes halasztás, amíg aztán már csak a halál hírét olvashattam koratavasszal a helyi újságban.

És most itt van ez a sír, amire tiszta véletlenül rábukkantam. Amikor újra Udvarhelyen jártam, és már nincsen következő alkalom...

Ekkor ért meg bennem a maga eredendő súlyával a döbbenet, hogy nem tudtam eléggé megbecsülni, milyen kiváló szakember és ember mellett éltem. A hétköznapokban, elérhető közelségből nem tűnik föl valakinek a rendkívülisége. A fáradtsága, az elnyűttsége, a gyűrődése - az bezzeg igen. Meg az, hogy poros a cipője, hogy félreáll a nyakkendője, hogy fényes a könyökén a kabátja - arra is megvan a szemünk.

Sok emberi melegséget kaphattam volna Gyafiéktól, mint ahogy persze kaptam még így is, hogy nem fogadtam el teljesen a felkínált barátságát, amihez pedig minden feltétel adott volt.

Így már csak az emlékén tudok borongani s szégyenkezni minden eszembe jutó mulasztásomért...

***

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának honlapján Busics György így búcsuztatta a neves szakembert:

"Elment Márton Gyárfás professzor

Március elsején kaptuk a szomorú hírt: Dr. Márton Gyárfás professzor, az erdélyi magyar műszaki értelmiség jeles képviselője, kiváló matematikus és geodéta eltávozott az élők sorából.

Az 1990-es évek közepén, már nyugdíjasként, Székesfehérváron, a GEO-ban volt egy évig vendég-kutató. Itt ismerhettük meg egyenes jellemét, okos érvelését, nagy munkabírását, szakmaszeretetét. Nagy tekintélye volt Erdélyben, Romániában, Magyarországon és német nyelvterületen is, mert számos szakmai újítás és sikeres fejlesztés fűződik a nevéhez.

Szegény sorból jött székely volt, mint Tamási Áron Ábele, s a rengetegben, nehéz időkben, nehéz körülmények között kellett megmaradnia embernek.

Gyászoljuk mindannyian, akik ismerhettük szigorú, de szerető egyéniségét.

Álljon itt róla néhány szikár életrajzi adat, amelyek egyáltalán nem láttatják azt az embet, aki a tények mögött van.

Dr. Márton Gyárfás 1928. február 28-án született Erdélyben, Szentegyházasfaluban. A székelyudvarhelyi katolikus gimnáziumban érettségizett 1948-ban. 1951-ben matematika-fizika tanári diplomát szerzett Kolozsváron a Bolyai Egyetemen.

1951 és 1960 között a bukaresti Műszaki Katonai Akadémián volt laborvezető, doktorandusz, oktató, itt védte meg doktori értekezését 1957-ben. 1960 és 1968 között a Fotogrammetriai Intézetben dolgozott különböző beosztásokban, amelynek 1963-ban igazgatója lett.

1968-tól 1987-ig egy bukaresti katonai kutatóintézetben tudományos és kutatási kérdésekkel foglalkozott kutatóként illetve az intézet parancsnokaként.

1987 óta nyugdíjas, 1991-ben alapította a Geotop Kft-t (www.geotop.ro). Itt számos szoftvert fejlesztett ki és a fiatalok oktatását tartotta szívügyének."

Illusztráció: Gyafi és a Geotop csapata (a cég honlapjáról)