2009. szeptember 19., szombat

Fotósuli másodszor (nyitány)


2009. máj. 25-ei és 29-i bejegyzéseimben arról számoltam be, hogy a háttérből végigkísérhettem egy fotótanfolyam lefolyását, amelyet a Hargita Megyei Kulturális Központ rendezett, s amelynek a végén szakképesítést jelentő oklevelet kaptak a végzősök, amennyiben sikeresen letették a szakvizsgát.

A beszámolókban szó esett arról is, hogy a végére érve, miként látták a hallgatók a kezdeményezést, illetve gondoskodtam arról, hogy nyoma maradjon: milyen képekkel álltak a vizsgabizottság elé.

Eltelt a nyár, s a fotósulit ismét meghirdették Csíkszeredában, 800 lejért, ugyanazokkal a fiatal szakemberekkel, akik a projektet a tavasszal lebonyolították. Tegnap este megvolt a tanfolyam nyitó előadása a Központ pinceklubjában - ahol hallgatók, szervezők és tanárok kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak.

Márton Jutka irodavezető, a projekt kivitelezője szerényen és egyszerű szavakkal bízta a hallgatókat a "tanári karra": Ádám Gyula, Erdély B. Előd, Molnár Attila és Veres Nándor fotóművészekre, akik úgy vélték, hogy az első tanfolyam tapasztalatai és tanulságai nyomán igyekeznek majd könnyebbé tenni a tanulni vágyók sorsát, jobban beosztani azt a 80 képzési órát, amelyek nyomán elérhető közelségbe kerülhetnek az oklevél megszerzéséhez.

Majd a családias "névsorolvasás" következett: a 14 beiratkozott hallgató közül 13-an voltak jelen, s szerre elmondták, mi vezette őket a tanfolyamra, mit szándékoznak kezdeni az ott megszerezhető szaktudással. Sikeres, már tárlatokon is bizonyított amatőr fotóstól kezdve iskolai pszichológuson, villanyszerelőn, hivatalnokon át a fogtechnikusig mindannyian azt hangsúlyozták, hogy szenvedélyesen érdeklődnek a fotó iránt és tökéletesíteni szeretnék eddigi - jobbára rudimentáris, önképzéssel szerzett - szaktudásukat.

Én magam arra vállalkoztam, hogy akárcsak az első eresztés esetén, e második tanfolyamot is végigkísérem a krónikás kíváncsiságával és a blogomon keresztül fórumot teremtek a tanfolyamnak, ami talán nem nagy "was is das", de talán még sem teljességgel elhanyagolható...

Az első estén, hogy meg ne feküdje a gyomrunkat, csupán egy-egy órányi előadást hallhattunk Molnár Attila (fotótörténet) és Veres Nándor (riportfotózás) jóvoltából. És bár személy szerint úgy kellett volna éreznem magam, mint az a diák, aki megbukott és kétszer járja ugyanazt az osztályt, vagyis másodszor hallja ugyanazokat a leckéket, ez az érzés messziről elkerült.

Az volt a benyomásom, hogy minden sínre került, a nyitány megfelelő, s a következő napok, hétvégék majd hozzásegítenek ahhoz, hogy magam is tisztábban, értőbben lássam mindazt, amit mások ihlete és tehetsége a világból képírással felmutat.

Illusztráció: a fotó közvetlen őse a fényforrással megvilágított árnykép

1 megjegyzés:

Elekes Ferenc írta...

Na, szerbusz, Gábor !

Minden sorodat elovastam, amit tegnap óta írtál. Most egy könnyebb asztalt keresek éppen, hogy fölborítsam. Ez, a régi túlságosan nehéz és tele van rakva mindenféle vacakkal. Amiket a végén nekem kell összeszednem, ha föl is tudnám borítani ezt a régi asztalt. Azért szeretnék most fölborítani egy asztalt, amiért azt a vázát csapták volt földhöz egy régi, jó filmben. Ideglevezetés céljából. Idegalapon élek. Mint általában. Például ha valahol azt olvasom, hogy Hargita Megyei Kulturális Központ, akkor erről azonnal az jut eszembe, hogy Cseke Gábor. Teljesen egy a kettő. Honnan van néked időd ilyesmikre, Gáborom ? Mert ha egy éjjel szivarért bolyonganál, el egészen az állomásig, s leírnád, amit útközben láttál, a varjakat, a ködöket, a lődörgő, gazdátlan kutyákat, akkor talán megnyugodnék. Hát mit akarsz még magadra vállalni ?

Ott van például ez a Rusan. .. "Történész munkát is végez a máramarosszigeti börtönnél kialakított múzeumban, amelynek egyik létrehozója".
Ilyesmikkel foglalkoznak a jó költők. Ilyesmikkel. Ahelyett, hogy kizárólag az én verseim fordításával foglalkozna ez a Rusan...A még meg nem írt verseimet is mind egy szálig lefordíthatná. Mert azt is lehet csinálni. Nem is lenne eldobnivaló műfaj. Kitalált verseket fordítani. Aztán, hogy egy kulturális központtal mit lehet csinálni ? Hát annyit, amennyit bármilyen más, kulturális központtal. De jó verset nagyon nehezen lehetne írni a kulturális központokról. A lődörgő kuyákról lehetne. És a vonatok ütközőjétől elkezdve a függönytartó karnisig, mindenről lehetne.
Gyere velem, álljunk be ketten a lődörgő kutyák kulturális társaságába és húzzuk fel a függönyöket. Gyere velem, amíg még van egy csöppnyi erőm !

Ölel: frici