BORBÉLY LÁSZLÓ
Román költők magyarul
A budapesti Pont és erdélyi társa, a sepsiszentgyörgyi Pontfix Kiadó manapság rendhagyó számba menő könyvet jelentetett meg: 36 modern és kortárs román költő verseit adta közre magyarul Cseke Gábor tolmácsolásában. Sem a kiadó, sem a fordító nem ismeretlen olvasóinknak, előbbit az Etédről indult Szávai Géza működteti nagy sikerrel Budapesten - olyannyira eredményesen, hogy erdélyi fiókintézmény indítására is módja nyílt -, utóbbi írásaival, mióta Csíkszeredába költözött lapunk hasábjain is heti rendszerességgel találkozhatnak. A Pont Kiadóról annyit azonban mégis megemlítenék, hogy dicséretes következetességgel vállalta fel magyar szerzők műveinek román, illetve román szerzők műveinek magyar nyelvű megjelentetését, s túl ezen, nemzetközi programot hirdetett meg a különféle közösségek és kultúrák kölcsönös megismertetése végett. (Néhány kiragadott példa erre: Szávai Géza Séta gramofonzenére című regénye a magyar kiadás mellett románul, oroszul és németül is olvasható, Polcz Alaine Asszony a fronton című önéletrajzi regénye magyar, román, orosz nyelven jelent meg, készülőben a holland és német kiadás, Mircea Nedelciu elbeszéléskötetét magyarul adta ki a kiadó Mészöly Miklós utószavával.) Egy ideig ismerősök, barátok révén jutottak el a Pont Kiadó könyvei hozzánk, újabban azonban a sepsiszentgyörgyi székhellyel beindult Pont Hálózat is terjeszti Erdélyben, mi több, könyvkiadásra is vállalkoznak. Asztalomon az első könyv, mely e sorok írására késztetett, Cseke Gábor Kölcsönsorok címmel kiadott versfordításai. Nem szokványos verseskötetet forgathatunk. Szinte a könyv felét a fordítónak a román szerzőkkel való kapcsolatairól írt őszinte vallomása fogalja el. Tanulságokban bővelkedő megszívlelendő példáit említi a kölcsönös szóértésnek: „A kötet egy folytonos, külső vagy belső rendelésre készült kölcsönvétel magyarázata, indoklása, genezisének folyamata, utólagos leltára, tárháza. Tartalmazza mindazt, amit érzésem szerint - úgy vettem kölcsön az életemben valamilyen szerepet játszó román költőtársaimtól, hogy lehetőleg ne legyek adósuk. Az évtizedek során úgy alakult, hogy nem csupán fordítottam, hanem vállaltam is egyik-másik költő versét. Ami e fedőlapok között van, nem egyéb, mint szerény bizonyító anyaga annak, hogy ha szabad felismerésből, előítéleteket lehetőleg mellőzve közelítek román alkotókhoz, akkor megannyi szövetségessel, szándékaimat fölerősítő kortárssal vehetem magam körül anélkül, hogy feladnám magamat." - írja a borítólapra kiemelt vallomásában a szerző.
Őszinte, mindig és mindenkor vállalható sorok. Kérdés csupán az, valóban vannak-e meghallói a másik oldalon, elkészül-e valaha is egy kötetnyi román fordítás a mai erdélyi (de nem csak) magyar költők verseiből? (Cseke a magyarországi Andressew Ivánnal internetre is felvitte a román költők magyarra fordított verseit.) A kinyújtott kéznek akkor van hitele, becsülete ha a másik fél sem ódzkodik tőle. Szerzőnk szándéka tiszta és félreérthetetlen, optimizmusa töretlen, várja és hiszi az egymásra találást, versfordításaival ennek útját kívánja egyengetni. Meglehetősen rapszodikusan válogatta ehhez a költőket, klaszszikusnak számító nevek (Jebeleanu, Labis, Sorescu, Ioan Alexandru, Ana Blandiana) mellett a jelenkori román költészetben kevésbé járatosak számára teljesen ismeretlen poéták verseiből nyújt ízelítőt. Az olvasó eligazítására minden szerzőről rövid életrajzi vázlatot közöl, értékítéletünk megfogalmazásának könnyítésére pedig mindeniktől közöl két-három verset.
GYULAI LEVENTE:
Átjárások, kölcsönsorok
Cseke Gábor: Kölcsönsorok
36 modern és kortárs román költő versei magyarul
PONT Kiadó - PONTfix Kiadó, Budapest-Sepsiszentgyörgy, 2005.
Cseke Gábor kötete kitartó munka eredménye. Hiánypótló vállalkozás - vonhatjuk le a következtetést a terjedelmes, invokációt helyettesítő első szöveget olvasva. A nosztalgiával, emlékekkel átszőtt írás mindamellett, hogy a fordítói munka motivációira derít fényt (többek között a fordítás és átköltés közötti viszonyról, a fordítás és a szocializálódás kapcsolatáról, vagy a fordításra kerülő mű kiválasztásának folyamatáról, kontextusáról szól), kultúrpolitikai kérdéseket is érint. Már címe is - Én és a románok (Invokáció helyett) - az átköltés által implikált többnyelvű médiumra utal.
A kolozsvári születésű fordító gyerekkori emlékeihez tér vissza, és vetíti az olvasó elé a kétnyelvű környezettel való ismerkedésének első mozzanatait, amelyek a Szavazz a Napra választási szlogenhez kötődtek: Cseke Gábor gyerekként a szlogen román változatában a hóstáti szót vélte felfedezni. A derűs helyzet azt bizonyítja, hogy ekkor a gyerek még nem számolt a román nyelvű környezet meglétével. Cseke bevallása szerint figyelme csak akkor terjedt ki a románokra is, amikor 1959-ben a Bolyai és a Babeş egyetemek egyesítése bekövetkezett. Ez a mozzanat jelentette igazán a román kultúrához való közeledését. „Hozzá kell látnunk ahhoz, ami eddig kimaradt az életünkből: közeledni azokhoz, akik mellettünk, de tőlünk eddig elzártan éltek” - idézi fel akkori gondolatát Cseke, akit a fordításra nem csupán a román irodalom megismerésére tett törekvése késztetett, hanem Szabédi fordítói munkája iránti tisztelete is. Szabédi a Kolozs megyei színromán faluban, Báréban tanította románra a diákokat és helyi népköltészeti darabokat tolmácsolt.
A románokkal való érintkezés a román nyelv sajátos belső szellemének, titokzatosságának, hangulati erejének felfedésére alkalmas lehetőségnek bizonyult. A Dan Culcerral való barátsága pedig megadta az első impulzust, indítékot a román nyelvű irodalmi művek tolmácsolására. A román környezetben való „megfordulás” mellett a román nyelvű folyóiratok gyakori olvasása képezte a fordítói munkára való felkészülést. A versek tolmácsolása nem valósítható meg könnyedén. „Furcsa kettősség társult a versfordítói élményhez, amelyet az évek múltával hol sűrűbben, hol ritkábban kívántam átélni: a nekikészülődés és a tényleges fordítói ténykedés alatt erőteljes ellenérzés, szorongás, feladási kényszer kerített hatalmába. (...) Egy-egy fordítás sikere fölött nagyobb elégtétellel tudtam magamban ünnepelni, mint amikor saját verset hordtam ki; talán azért, mert volt mihez mérnem a teljesítményt” - írja Cseke. Később saját tapasztalatait osztja meg az olvasóval: „Egy műfordítás lehet jó vagy rossz, közepes vagy gyenge, de fölötte kockázatos belőlük kiragadott elemeket - akár a legjobb szándék dacára is - összedolgozni, egymásba illeszteni.” A fordító akkor lehet boldog igazán, ha nem csupán tolmácsolja a művet, hanem vállalni is tudja azt.
Cseke úgy érzi, hogy bármennyire is szerény az olvasók száma, az írónak, fordítónak kötelessége kiszolgálni őket. „Csakugyan nagyon kevesen olvasnak verseket, de ahhoz képest, amennyire gondolunk, azzal, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk értük, meglepően sokan. De ha összesen ezerötszáz a tizenötmillióból, akkor annyinak is tartozunk.”
A fordítások nem véletlenszerűen kerültek be a kötetbe, mindegyiküknek megvan a maga saját története, ezenkívül gyakran előfordul, hogy érzelmi kötődést rejtenek. Szúrópróbaszerűen nevezek meg néhányat a tolmácsolt költők közül: Nicolae Labis, Adrian Popescu, Monica Pillat, Ana Blandiana, Ioan Vieru vagy Yossef Abraham. A szerzőkről rövid életrajzot is olvashatunk. A többszerzőség változatossá, színessé teszi a könyvet. Ízelítőként: „Kivetem a hálót / A szavak tengerébe, / Volnál lehúzó mélység / És a hallgatás partja...” (Monica Pillat: Oly közel); „egy roppant légy mászik át fejem fölött / zümmögéséből kicsendül magányossága / marad a másfajta tájak csöndje” (Nicolae Prelipceanu: Tabula rasa); „behunyt szemmel ott hol az utak egymásba futnak / istentelenül sokat beszélünk azokról akik / a költői illúziók helyett elégnek” (Ioan Vieru: Költői illúzió).
Cseke Gábor Kölcsönsorok című munkája a Pont Kiadó fordításorientált marketingjének újabb példája. Konrád György, Mészöly Miklós és Nemes Nagy Ágnes román, orosz vagy szlovák nyelvre lefordított műveinek társaságába kerül. Cseke kölcsönsorai azt bizonyítják, hogy „a megértés nem a pergő nyelven előadott szavak sokaságán múlik, hanem azok minőségén; azon, hogy mindig azt és úgy mondjuk el, hogy a másik is ugyanazt értse”.
MÁRIÁS JÓZSEF
Hídverés - kölcsönsorokkal
36 modern és kortárs román költő versei magyarul, Cseke Gábor tolmácsolásában
Axiómaként említhetjük, hogy két nép kölcsönös megismerésében a kultúra, az irodalom nyújtja a legjárhatóbb utat; a műfordítások építik a legidőtállóbb hidat; a szellem értékei alkotják a legbiztosabb tájékozódási pontokat. Az egységesülő Európában erre talán még nagyobb szükségünk van, mint a múltban. Különösképpen igaz ez a Duna-medencében élő magyarság és szomszédai, az Erdélyben együtt élő román és magyar nép viszonylatában. Ez a felismerés vezette/vezeti legjobbjaink törekvését, hogy e szolgálatot felvállalják, Németh László szellemi hídépítő szavaival maguk is vallják: „a megismerés: megértés, a megértés: szeretet".
Ennek a gondolatnak a kitartó munkása Cseke Gábor, kinek legújabb fordításkötetét 2004-ben jelentette meg - koprodukcióban - a budapesti PONT Kiadó és a sepsiszentgyörgyi PONTfix Kiadó(x). „A kötet - a szerző vallomása szerint - egy folyamatos, külső vagy belső megrendelésre készült kölcsönvétel magyarázata, indoklása, genezisének folyamata, utólagos leltára, tárháza." Nem mindennapi ajánlósorok - nem szokványos fordításkötet. Miben rejlik sajátossága, különlegessége? A könyv felépítésében, a benne foglaltak tartalmi megoszlásában.
Mintegy felét az Én és a románok című esszé tölti ki, amely szuggesztíven vetíti elénk e bonyolult kapcsolatrendszer közösségi és személyes hátterét, a mögöttünk maradt négy évtized tükrében. Cseke Gábor újságíróként, lapszerkesztőként élte át a hétköznapokat, vívódott annak Prokrusztész-ágyában; íróként, költőként magasabb szellemi szinten adta látleletét egy kornak, amelyben élnie adatott. Miként lehetett mindezt ellensúlyozni? Az emberségüket, becsületüket, identitásukat őrzők arcának, küzdelmének felmutatásával nyújtva hitet és erőt a küzdelemhez; a szépség, a jóság, a tisztaság, az igazság eszményeinek, erkölcsi, humán értékek lírai, prózai művekben való közvetítésével védve önmagunkat, kultúránkat, közösségünket. S ott volt ama harmadik lehetőség is: „a kis nyelvek sorsa meg van pecsételve…" herderi eszményt hirdető hegemonisztikus törekvésekkel szemben felmutatni azt, hogy az ellenünkre törők közt is vannak tiszta szándékú emberek, hogy az ideológia torzításai, hazugságai mögött is vannak ellenerők, amelyek reményt kelthetnek bennünk, vannak értékek, amelyek felülírják a napi politika törekvéseit.
A bevezető esszé egy folyamat tükre: az együttélés első jeleinek megtapasztalásától, a „muszáj-helyzet" felismerésével folytatólag fejti ki a maga románság-élményét. Sajátos sors ez: küzdelem a ránk erőszakolt, kényszerített helyzet és a többségi nyelv elsajátítása szükségességének belülről fakadó indíttatása között; a kirekesztő gyűlölet és az egymásrautaltság felismeréséből fakadó tudatos, önkéntes cselekvés között. Cseke Gábor azon szerencsések közé tartozott, akiknek Dan Culcer, a későbbi író, emigráns ellenzéki személyében már diákkorában s a későbbiekben is őszinte, nyílt, mondhatnánk testvéri barátja akadt, segített felülemelkedni az elfogultak szűkkeblű, elutasító szemléletével szemben. Az ő - személyes és a magyarsághoz fűződő - testvéri viszonyulása erősítette, szilárdította meg benne a hitet: „a románság felé kinyújtott kéz, minden időleges és sajnálatos látszat ellenére, az egyedüli természetes és szorgalmazásra érdemes gesztus e tömeggyűlölködésre berendezkedő - mert kihegyezett - világban." Ugyancsak Dan Culcer mondja ki, hogy az erdélyi magyarság ebbeli törekvése - az igen kevés kivételtől eltekintve - az egyirányú utcához hasonlatos: „…miközben a romániai magyarság szellemisége szorgalmasan igyekszik hidat építeni a túlpartra, a románság felé, addig az ellenkező irányú mozgás túlságosan gyér, ötletszerű és nem meggyőző". Ugyanezt erősíti meg az 1980-as gyergyószárhegyi tanácskozás is: „a románság lemaradt a kölcsönös megismerés versenyében". A főváros szellemi forgatagába került alkotót ez sem tántoríthatta el: „…nem szűnik bennem a meggyőződés: minden aránytalanság ellenére, saját magunk megbecsülésére és épülésére, folytatnunk kell a megismerést, az értékek beépítését." Tudta, érezte, hogy nem mindenik szerző volt/lett e kapcsolatépítés emblematikus személyisége - ha szemünk végigszalad a kötetben szereplők névsorán, magunk is meglepődünk egy-egy név olvastakor -, mégsem hátrál meg, hisz „ez esetben sem szabad az önálló életre kelt művet összemosni alkotójával".
Önkéntelenül is keresnénk valamilyen iránytűt, rendszert a versek válogatásában. Reménytelenül. De miért is tennénk! A fordító sem törekedett erre. A főváros tágabb szellemi környezete, a személyes ismeretségek alkalmi kínálata teszi színessé a kötetből elénk táruló költői világot. Ismerkedünk vele, érezzük a belőlük kiáradó sugárzást, a tetten ért pillanatot, a lét csodáit. A fordítások a fordítóról is vallanak. A maga költői érzékenységéről, a bennünket körülvevő világ megismerésének vágyáról, képi megjelenítéséről. Tudatosan és konokan keresi azokat a fogódzókat, amelyek e versek által közelebb viszik az olvasót a román kultúra megismeréséhez. Ahány alkotó, annyi tájékozódási pont, ahány vers annyi pillér a közeledés művében. Szándéka, hogy a „hűtlen hűség" elérhető határain belül közvetítse számunkra a román költészet értékeit. Sokszínű világ tárul elénk, melynek megismerésével magunk is gazdagszunk.
Gazdagszunk, immár nemcsak a könyvek által, hanem, újabban, az elektronikus médiában, az internet révén is. A Kölcsönsorokhoz írott vallomásból értesülhetünk arról a vállalkozásról, amely Andrassew Iván nevéhez fűződik: a http://irodalom.elender.hu/roman weblapon megjelenített Román költők - (61 költő 480 verse 61 fordító tolmácsolásában) - című VirtuArt-antológia e kötettel megközelítőleg azonos időben jött létre. Miért szólunk róla? Azért, mert a válogatást ugyancsak Cseke Gábor végezte, az ő hídépítő, kultúraközvetítő szándéka és törekvése jut kifejezésre benne, fordítóként is társszerzője annak.
Százados hagyományt folytat e kötet fordítója, amikor e sokszínű verscsokrot asztalunkra teszi, figyelmünkbe ajánlja. Vegyük kezünkbe azzal az érdeklődéssel és kíváncsisággal, amiként Ana Blandiana csodálatosan szép verse közelít a mező virágaihoz: „Milyenek vajon a virágok,/ amikor senki sem néz rájuk,/ s titokban levethetik bátran/ minden ruhájuk?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése