OVIDIU GENARU
Rajzszeg, négyszögű fejjel
Egy amúgy egész értelmes, hetedikes srác hiába járta be a város írószerboltjait, mert azok a kis, fényesre acélozott bádogdarabkák, melyek hegyes szegben végződnek, valamennyi boltban visszataszítóan egyformák voltak; kerekek. Szóval, a fejük volt kerek, ám Gigel nem hagyta magát, s egy vasreszelővel négyszögű fejet rittyentett a rajzszegnek.
Neki ilyen szeg kellett, négyszögű; a kerek fejűeket ki nem állhatta. Már akkor ellenszenvesek voltak neki, amikor először megpillantotta őket.
Másnap, mihelyst az iskolába érkezett, megmutatta osztálytársainak a szokatlan művet. Nagy tolongás támadt körülötte.
Nagy hülye vagy, te, ki hallott ilyet, nekem sose jutott volna eszembe ... És így tovább, mindenki mondott valamit.
Az osztály közvéleménye megoszlott a csodálat és az idegenkedés között; a gyerekek idegesen lármáztak és két pártra szakadtak. A tanárok nem is tudtak órát tartani a féktelen zajban. Akkor lépett színre az osztályfőnök, akinek a meggyőző erejében senki se kételkedett; Gigelnek jócskán megtéphették a fülét, de a vizsgálat után, öszvér módjára továbbra is csak a magáét hajtogatta.
A fiú tettét ezek után fegyelmezetlenségnek, kihívásnak tekintették. S talán nem is alaptalanul, hiszen ezáltal rést ütött a hagyományos meggyőződésen, hogy a világ valamennyi rajzszegének a feje kötelezően kerek. Tanácsülésre került sor, amelyre a szülőket is meghívták, s ez alkalommal a hagyományos rajzszegről egyöntetűen a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak; a négyszögű változatot ezzel szemben nyilvánosan megbélyegezték és betiltották. Beteges ötlete miatt alaposan megmosták Gigel fejét, majd napi két óra erejéig a legtapasztaltabb nevelők kezére adták, akik egy hónap múltán kijelentették: a srác menthetetlen és eredendően makacs, egyszerűen hallani sem akar más rajzszegről, mint a négyszögű. Híres mértantudósokat és pszichológusokat hívtak össze különféle nagyhírű egyetemekről, de Gigel nem és nem, és neki akkor is a négyszögű rajzszeg marad a kedvence, ha kicsapják az iskolából, mert a kerek fejű szeget ki nem állhatja, szívből utálja.
Mellesleg Gigel jól tanult, és soha nem hiányzott az iskolából.
Apja-anyja mindinkább kétségbeestek. Munkahelyükön - az apa egy vasúti raktárban, az anya a csavargyárban dolgozott - rosszindulatú pletykák keltek szárnyra, miszerint ez lesz a vége, ha a szülő nem érti meg a kölykét, mert nem konyít a neveléshez, s ki tudja, még mi minden történik, ha...
A szakbizottság javasolta Gigelnek: érje be inkább egy óriási méretű, de kerek fejű rajzszeggel a négyszögű helyett. A formát ugyanis minden áron meg kell őrizni.
Még mit nem, tiltakozott a srác, kizárt dolog, hogy kerek legyen.
Repülni fogsz, fenyegetőzött a Bizottság, bár a kicsapáshoz semmilyen törvényadta joga nem volt.
Egy nyavalyás négyszögű bádogocska miatt?
A tudósok hallgattak; miként magyarázzák meg egy gyermeknek azt, amit tulajdonképpen maguk sem tudtak megfogalmazni?
Minekutána a négyszögű rajzszeg, mivel betiltották, még inkább felcsigázta a gyerekek érdeklődését; akár egy drágakő, amely a sötétben is csodásán szikrázik.
Jó útra kell térítenünk, oda kell hatnunk, hogy újra megszeresse a mi jó öreg rajzszegünket - hangzott a Bizottság jegyzőkönyvének zárómondata.
Könnyű azt mondani!
Az iskola kapujában mindenkit alaposan megmotoztak, és a diákok által árulkodónak nevezett jóakarók süteményt kaptak, valahányszor sikerült leleplezniük egy-egy négyszögű rajzszeget rejtegető nebulót. Az intézkedés eredményesnek bizonyult, s kis idő múlva az osztály, amely imádta az édességet, mintaközösség lett; leszámítva Gigelt, akit az eset óta öszvérnek csúfoltak. Állandóan veres fülei megnyúltak, s magányosan gubbasztott egy padban, amelyre társai krétával felírták, hogy „szemtelenek padja".
Jó lelkére hallgatva, Gigel egy napon meglátogatta a legelvetemültebb árulkodót, akinek éppen csúnyán begyulladt a füle. Gigel nem volt bosszúálló természet, s nem sokáig tartotta a haragot. Sőt, ahányszor csak alkalma nyílt rá, bizonyságot tett nagylelkűségéről; társai el is fogadták titokban a segítségét, kivált telefonon keresztül,megoldott számtanpéldák formájában. Most viszont úgy bántak vele, mint egy pestisessel. Hiába, na, féltették a bőrüket.
A nagy árulkodó otthonában majd leesett az álla, amikor egy fiókban, néhány boríték alá rejtve legalább 11 darab négyszögű rajzszeget pillantott meg! Ez már több a soknál! Úgy tett, mintha semmit nem látott volna, de megkeseredett a szája íze, s reszketett a felháborodástól. Negyedóra múlva el is búcsúzott, s egész hazaúton vicsorgatta a fogát. Maga sem tudta, miként ért a szobájába... Szóval, ilyenek vagytok? Majd megtanítalak titeket becsületre... Kinyitotta az ablakot, s egyetlen négyszögű rajzszegét kihajította az éjszakába... Most már mehetsz, mondta magában utálkozva és kiábrándulva, most már saját magamtól hagyok fel a dologgal. Eredj, intett a szeg után, amely ahelyett, hogy lefelé zuhant volna, megindult felfelé, s szállt-szállt, amíg be nem fúródott az esti égboltba; különös ragyogással tűnt ki a csillagok kórusából, s még visszaküldött számára egy sugarat, hogy elvezérelje egész életében.
Előre nem látott akadályok
A Szárnyalás utca három szám alatt lakó Grotovszkinak lejárt a személyi igazolványa.
Kellemes megjelenésű, magas, életerős, derék férfi volt, ősz haja rövidre nyírva, akár az űrhajósoké; külseje alapján fiatalabbnak látszott a koránál. Újra rápillantott a dátumra, s megnyugodott; holnap elmegy a megfelelő irodába. Ha az ablak mögött hölgy ül, akkor egy doboz csokoládébonbonnal illik kedveskednie. Képzeletében az irodaablak tökéletesen egybemosódott egy mosolygó tisztviselőnő bájos arcával. Egyszerű kis mozdulat, egy mosoly, köszönöm, uram. Szóval, kellemes benyomást hagy maga után, s az élet megyen tovább.
A személyi igazolvány cseréje egyszerű, időszaki művelet, morfondírozott Grotovszki; meg se érzi az ember, nem olyan, mint az oltás vagy egyéb fájdalmas dolgok, és tízévenként kerül csak rá sor. Az igazolvány legelején ott áll a bejegyzés: érvényes... És következik négy számjegy az okmányokban használatos, fekete tintával írva: a határidő éve. Mikor az lejárt, újra meg kell jelennie a hivatalban, s így tovább. Létezünk, helyünk van egy nyilvántartásban, a világegyetem állampolgárai vagyunk és ez a lényeg. Na meg, az orvosok szerint (kutatásaik legutóbbi eredményei is igazolják) az átöröklés, a szervezet, vagyis a sejt minősége; legyünk hát derűsek és mértékletesek. Ez van. Élünk és felejtünk, mígnem egy szép napon felébredünk, hogy lejárt az igazolványunk, s minden kezdődik elölről.
Grotovszki úr jólnevelten köp egyet a zsebkendőjébe, mert ugye, mégse köphet a földre.
A kifüggesztett útmutatásoknak megfelelõen összegyűjtötte a szükséges iratokat. Jó alkalom volt ez arra, hogy felelevenítsen néhány régi igazságot. Születési éve 1928; egy álom, egy ábránd, egy szerelem. Szerencsésen derűs természete nem hagyta, hogy úrrá legyen rajta a lelkiismeretfurdalás. 50 éves múlt tehát, és makkegészséges. Aprókat csattogtatva ellenőrizte egészséges fogsorát; sehol egy foghíj, minden a legnagyobb rendben. A prosztata kifogástalanul működik; a reuma messzire elkerülte; fogalma se volt arról, milyen a kórházi jód vagy az orvosi szesz szaga. Tizenöt éves korától dolgozott; hát igen. És boldog, befutott ember lett belőle, s a nőket se vetette ám meg. Ellenkezőleg...
Így aztán eljött ez a nap is, s Grotovszki polgártárs megjelent az irodaablaknál, kezében a szükséges okmányok, zsebében egy doboz csokoládébonbon; a deszkaablakocska kinyílt, s Grotovszki meglepetésében lenyelte az első szavakat, elbizonytalanodott: a szolgálatos őrmester szigorúan összevont szemöldöke olyan embert ígért, aki nem rajong túlságosan a nyalánkságokért.
Jöjjön pénteken, szólt ki neki. Péntekig készen lesz.
Előfordul, hogy melléfog az ember, vigasztalta magát Grotovszki. Az ilyen tévedések jelentik az élet savát-borsát. Egy kis számítási hiba, semmi több. Péntekig nyugodtan végezte tovább dolgát.
Pénteken, a megadott időpontban egy tisztviselőnő átnyújtotta neki a vadonatúj személyi igazolványt. Aláírásával hitelesítette, hogy átvette az okmányt. Meggyőződése: ha akkor történetesen nála a doboz bonbon, a szenvelgő arcú nő nem mordul rá, miszerint vigyázzon az igazolványára.
Ámbár az is igaz, hogy szigorú szabályok írják elő, mit szokás ilyenkor mondani.
Ez az utolsó, hallotta még a nő hangját. Grotovszki úr hátra fordult; valóban, nem állt mögötte senki. A nőre mosolygott, bár az nem érdemelte meg, és egyenesen hazafelé vette útját. Az utcán arra gondolt, mily gyorsan telik az idő, s nemsokára itt lesz az a nap is, amikor igazolványába nézve megállapíthatja, hogy vészesen közel az érvényességi határidő, és aztán újra... és újra...
Míg a lépcsőket mászta, Grotovszki úr lélegzete alig észrevehetően felgyorsult. Azt hiszem, meleg van, s ráadásul siettem is. A hivatalbeli hölgy, a sótalan viselkedésével az idegeimre ment - kereste a magyarázatot. A felesége tréfálkozva fogadta:
- Lássuk csak... Nézd a kis hamist, új igazolványa van, benőtt a feje lágya. Mikor lesz az érettségi ?
Grotovszki átnyújtotta a könyvecskét. A tréfa újra jókedvre hangolta. A hivatali ügyintézés miatti idegessége egycsapásra szertefoszlott, ahogy a cukor olvad el a gyermek szájában.
- Itt valami nem stimmel. Nem voltál elég figyelmes. Eredj gyorsan és tisztázd. Nem írták be, hogy mikor jár le. A keltezés, az rendben van, de hiányzik az érvényesség éve. Szedd a lábad, nehogy közben bezárjanak. Nincs joguk rá, hogy ilyesmiért megbírságoljanak. Elmagyarázod nekik, hogy és mint történt...
- Ó, ez a rohanás... - sóhajtott Grotovszki... - ez tesz a sírba minket. És nyugtalan lelkiismeretétől űzve, valósággal repült a hivatal felé. Akkor tapasztalta először, hogy a sietség folytán mennyire megnőnek a távolságok, mintha az utak szürke gumiból lennének, nem beszélve az előre nem látott akadályokról; előbb egy nagy rakás vakolat állta útját, majd egy hazafias osztag menetelése, egy emelődaru a gyalogjárón, egy temetési menet, fúvószenekarral, végül a köztisztasági vállalat emberei nyesegették szorgalmasan a fákat, s annyi volt földön a gally, hogy minduntalan beléjük gabalyodott az ember. Ámde Grotovszki acélos akarattal készen arra, hogy helyrehozzon egy elrontott dolgot, elvergődött az irodaablakig, s kissé rémülten, ámde végtelenül udvariasan előadta a tényállást.
- Semmilyen tévedés nem történt, jött a válasz, ötven év után már nem számít.
Grotovszki azt hitte, hogy nem jól hallott.
-Mi nem számít?
- Semmi, mosolygott rá a tisztviselőnő. Ez a szokás.
- Akkor hát... - vesztette el az önuralmát... - hát akkor, nem?
- Pontosan. És orra előtt becsapódott a deszkaablak.
Illusztráció: Keller Emese karikatúrája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése