2009. szeptember 23., szerda

Guiness-rekord


Szeptember 23-án délben dr. Balázs Tibor költő, a budapesti Littera Nova kiadó igazgatója, aki 2007-ben ragaszkodott hozzá, hogy új könyvsorozata (Erdélyi mesélők) első köteteként kiadja meseregényemet(Sashegyen innen, Sashegyen túl, Gábor Enikő illusztrációival), az alábbi levéllel lepett meg:


Domine Gábor,

nem sok íróval fordul elő, hogy művét emígyen fordítják le...
Én ezt a mű iránti guiness-rekordokba illő tiszteletnek érzem... A szerző egyébiránt matematika professzor...
Remélem, egy kis jó kedélyt okoztam.

Szó, ami szó, meglepődtem és zavartan vettem szemügyre a könyv ellen elkövetett "merényletet." De mert magam egy ilyen teljesítményre nemhogy képtelen, de mindenféleképpen alkalmatlan lettem volna, megadtam magamat sorsomnak és és elfogadtam Tibor ajánlatát: tiszteletként könyveltem el a helyenként erőteljesen döccenő, ám jószándékú kísérletet. Remélem, senkinek sem ártok vele, ha e blogban közzéteszem.

*

Cseke Gábor:
Sashegyen innen, Sashegyen túl

(A prózában írott mese-ciklust verssé átdolgozta: BOGNÁR Stefánia)


SANYÓ ÉS KORMOS

Volt egyszer egy óriás
Egy nagy sziklavárban.
Néha hosszabb útra ment,
S fia játszott magában.

Hosszan várta az apját
Egyik alkalommal,
Elfogyott az élelem,
Küszködött a gonddal.

Földből cipót dagasztott,
Nem egyet, de hármat,
Meg kellene sütnie!
Híján volt gyufának.

Sashegy, Szőlősdomb, Juhos
Szikkadó cipócskák.
Nap szárítja azóta
Keménnyé e tésztát.

Szárazságban téglaszín,
Ha megázik, barna.
Ahol Sanyó született,
Falunép így tartja.

Téglafalván a fiú
Anyja mellett sírt fel.
S a tornácon nyüszített
Szőrmók ázott testtel.

Apa, anya úgy vélte,
Nem árt ház körül sem
Egy kutya. Legyen Kormos,
Játszik a gyerekkel.

Így is történt, uralták
Az udvart mindketten.
Éjjel, álom-őrizőn
Zajra Kormos rezzen…


KÓBOR KENDERMAGOS

Egyik reggel, miután
Sanyó anyja főzött,
Szólította kisfiát,
S ezt mondta többek közt:

Nagyra nőttél már gyerek,
Elmegyek kapálni,
Hagytam ízes kenyeret.
Itthon kell vigyázni!

Sanyó tuskón üldögélt,
S fejét azon törte,
Mit csináljon egész nap.
Kormos kerülgette.

Bárcsak jókedvű lenne
Kedves kis gazdája!
Nyelvét is kiöltötte,
Hogy vidámnak lássa..

- Hol van a kis ostorom?
Édesapám fonta,
Csattintsak egy jó nagyot,
Ha baromfi lomha.

Rettegtek az állatok,
Süldők visítottak,
Szomszéd bárány bégetett,
S Kormos bújt bokorba. -

- Mégsem kell most kisostor! -
Változtatott gyorsan.
Lószekerét kereste.
De hát a ló hol van?

- Állj meg, Kormos, befoglak,
Ne légy rakoncátlan! -
- Fogj meg, ha tudsz, kis gazdám! -
Kergetőztek lázban.

Végül Kormos beszökött
A tiltott kiskertbe.
Sanyónak könnye pereg:
Oda nem mehet be.

Sok-sok selymes fű terem,
Széna lesz belőle,
Ebből él az egyetlen
Tehenük, a Szürke.

Hullámzani kezd a fű
A tilalmas kertben.
Kormos fa alatt pihen,
Ő nem ludas ebben.

Fény derül a rejtélyre,
Előbukkan menten
Kendermagos tyúkocska.
Kotkodács! - szól bölcsen.

Kerítésen átrebben,
Gyakorlott a lelkem.
Látszik, hogy nem először
Bujkált a füvesben.

Sanyó sokat téblábolt
Emerre meg arra,
Befelé a konyhába,
Majd ki az udvarra.

Apa, anya érkezett
A munkából végül,
Sanyó tikkadt lelkében
Várás-kín elévül.

Minden rendben, víg mosoly
Az egész családban,
Sanyónak cukor jutott
Dicséret szavával.

Kérésre még mese is,
Rövidke, de oly szép,
Álomtündér ráhajolt,
S nem hallotta végét.


MERRE MEGY A KENDERMAGOSKA?

Sok a munka a háznál,
Anya olyan szorgos!
Mielőtt kapálni megy,
Ellátja az otthont.

Megint Sanyó őrködik
Cukor reményében,
Bár a magány nyomasztja,
Szemlélődik szépen.

Lám, a kis Kendermagos
Itt csipeget fürgén!
Tegnap már nyoma sem volt
Ilyenkor, napkeltén.

Persze, most is megindul,
Szárnyait lebbenti,
Borzolódik már a fű,
Feje sem látszik ki.

Sanyó nem ment utána,
Az apjától tartott,
Vagyis a nadrágszíjtól,
Mit eddig nem kóstolt.

- Bárcsak Kormos lenne itt,
Hogy tanácskozhatnánk!
Ám az is elcsavargott,
Suhint majd ostorkám! -

Gyötri a kíváncsiság,
Kendermagost félti.
Talán sas ragadta el,
Vagy egy róka tépi?

A kertbe be nem mehet,
S maradni veszélyes.
- Nem hagyhatom a tyúkot! -
S a tilosba lépett.

Vesszőből font kerítés
Végül útját állta,
Rajta egy kicsike rés!
Ez a titok nyitja.

Kapaszkodott sövényre,
Túloldalra huppant.
A falu kaszálóján
Épp Kormosra bukkant.

Egy boglyából kirontott,
Egyenest Sanyóhoz,
Aki az ijedségtől
Majd' hanyatt vágódott.

Kormosnak e rémület
Nem fért a fejébe,
Pedig a nagy boglyáról
Csodákat mesélne.


A FEHÉR KINCS

Nem szörnyeteg vágtatott
Vörös nyelvet öltve:
Kormos kért bocsánatot,
Farkát meglengette.

Szertefoszlott rémület
Nagy örömnek helyt ád,
Sanyó Kormoshoz hajol,
Simítja bundáját.

- Máskor ilyet ne csinálj! -
Hangzik intő szózat.
Viszont híre-hamva sincs
Kis Kendermagosnak!

Kormos lelkesen csahol,
S ide-oda száguld
Boglyák és gazdája közt,
Míg Sanyó bukdácsol.

Torzsák bökik a talpát,
Tűző nap izzasztja,
Kutyája meg vezeti,
Mind távolabb csalja.

„Ej, mi a kő?” - kotkodács!
Boglyáról leszökkent
A csavargó tyúkocska.
S még neki állt följebb.

Iszkolt a kiskert felé,
Sanyó a boglyához,
Kormos segített neki.
És vajon mit látott?

Jó illatú szénában
Egymáshoz lapulva
Kilenc darab hófehér
Tojás volt megbújva.

Mint ékkövek, szikráztak.
- Nem lehet itt hagyni! -
Négyet tudott hirtelen
Zsebeibe rakni.

Hazaszaladt, s ezeket
Az asztalra tette,
Apja szalmakalapját
A boglyához vitte.

Jól elfért a maradék
A tágas kalapban.
Végre már minden tojás
Birtokon belül van.

Fáradalmait Sanyó
Piheni a tuskón.
Motoszkál a gondolat
Furcsán, vérlázítón:

Előfordult, hogy apja,
Ha boltoshoz indult,
Két tojást tett zsebébe.
A két tojás mit tud?

- Cigarettát ad érte! -
Magyaráz a válasz…
Akkor előfordulhat,
Hogy most éppen mást ad!

Jó kis savanyúcukrot,
Egy egész zacskóval!
El is loholt a boltba,
Nyomában Kormossal.

- Minek ez a sok cukor? -
Nevetett a boltos.
- Mind megeszed egyedül? -
S hatalmas zacskót hoz.

- Mind megesszük, persze! -
Mentette az irhát.
Az ugató Kormossal
Loholt az utcán át.


ANYJUK, ITT VALAMI RÁG!

Apa, anya hazatért
Munkától leverten,
A savanyú cukorka
Bent maradt a zsebben.

Sanyó nem hozta szóba,
Hiszen titkot őrzött,
Párna alatt cukorból
Tasaknyi rejtőzött.

Leszállott a sötétség,
Éjfekete tinta,
Sanyó eldugott kincsét
Haj, kitapintotta!

Óvatosan szemelte
Egyenként a cukrot,
Hogy hamarabb végezzen,
Fogával roppantott.

Apja hirtelen riadt
A furcsa neszekre:
- Anyjuk, valami rág! -
Gyújt gyufát sietve.

- Csakis egér lehet az,
Vedd a pántos ládát! -
Szólt anya nagy álmosan.
- Zárd el a szalonnát! -

Csend borult a szobára.
Sanyó nagy remegve
Újra a zacskóba nyúlt,
Cukrát eszegette.

Apja ismét felébredt,
Csapdát állított fel
A szemtelen egérnek
Gyilkos lelkülettel.

Sanyó nyelvét felmarták
A cukorszilánkok,
Édes ízt már nem érzett,
Csak kapkodva rágott.

Kimerülten elaludt.
Apja jókor reggel
Üres csapdát figyelt meg,
Majd kaszálni ment el.

Édesanya megfőzött,
S elköszönt utána.
Utolsó két szem cukrát
Sanyó „mind bekapta”.

Szörnyen csikart a hasa.
Fájdalomtól görnyedt.
Felbolydult az udvar is,
Egyik lúd elröppent…


PATKOL A KOVÁCS

A tuskó mélyedése
Sanyó kedvenc helye,
Odafut reggelente
S lehuppan ölibe.

Jó édesanyja szidja:
Nadrág kopik, reped,
Hovatovább csupasz lesz
Hátsóján a gyerek.

Mindenre jó a tuskó,
Onnan bámul eget,
Eresz alatt fecskét,
Mint fiókát etet.

Amott méhek sürögnek,
Példás szorgalmúak,
Kémények szálló füstje
Ebéd-főzést mutat.

Kormos rossz szemmel nézi
Ezt a hűtlenkedést,
Sanyó már nem a régi,
Megszűnt a kergetés,


A sok bolondos játék,
Vidámság, hajcihő.
Ugat is nagy haraggal,
A kárvallott csak ő.

„Kipp-kopp, kipp-kopp kalapács”,
Cseng kovácsok hangja,
A koppanó fémcsengést
Egész falu hallja.

Oly bátrak a kovácsok,
Nem félnek a tűztől,
Könnyen vasat hajlítnak,
Duzzadva erőtől.

Megbillent a tuskó is.
Vagy csak képzeletben?
Sanyó lába földet ért:
Jeladás van ebben!

- Nézd meg őket, indulj el! -
Ezt súgta a tuskó.
Meg-megállva lépkedett
Kapu felé Sanyó.

Kormos menten lehevert
Gazdája helyére,
Aki vállat vonva ment.
Ugatás kísérte.

Mit sem törődött ezzel.
A Gatyaszár utcán
Lába vitte felfelé,
Hangon bátorodván.

A tévedés kizárva,
Derékig meztelen
Két ember kalapáccsal
Ütöget szüntelen.

Amott egy lovat csitít
Jó gondos gazdája,
S kiscsikó fickándozik
Előre meg hátra.

Megkezdődik csakhamar
Pata patkolása,
Kiskovács ölében már
A ló hátsó lába.

Előzőleg nagykovács
Kalapált új patkót,
Most a régit levette,
Tisztított, faragott.

Majd rövid ütésekkel
Felverte az újat.
Sanyó zsenge lelkében
Feltört a sajnálat.

Csitító gyengédségét
A kiscsikó kapta,
Először a pofáját
Gonddal simogatta,

Azután lehengeredett
Melléje a földre,
Majd hirtelen a lábát
Hátán átvetette.

Talpra ugrott a csikó
Megrémült terhével,
Eszeveszett vágtával,
Őrült sebességgel

Megcélozta a kaput,
S a fiú úgy látta,
Kifut a föld alóla.
Jaj, nagyon megjárta!


UTAZÁS CSIKÓHÁTON

Rövid nyihogásokkal
Lendült a kiscsikó,
Mintha puskából lőnék,
Utcára vágtatott.

A két kovács s a kocsis
Akkor vette észre,
Amikor nagy riadtan
Néztek hűlt helyére.

Kiabáltak erősen,
Sőt káromkodtak is.
A lópatkolást azért
Mégis befejezik.

Patkó nélkül a paci
Nem juthat messzire,
Durva kövek felsebzik.
Óvni kell, nincs mese.

Némely ember mondaná:
Felesleges a ló!
Egymást éri utakon
Az a sok autó.

Igen, ám Téglafalván
Oly sok a göröngy, sár!
Meredek kapaszkodón
Szekér könnyebben jár.

Közben Sanyó markolta
Kiscsikó sörényét,
Bár erősen fájlalta
Feltört ülőkéjét.

Kacsák, libák és tyúkok
Útjukból rebbentek,
Hatalmas porfelhő szállt,
Amerre csak mentek.

Elhagyták már a falut
Árkon-bokron által,
Patakot is ugrottak
Szélsebes vágtával.

Segítség! - kiáltott Sanyó,
S a csikó vadabb lett,
Égnek dobta lábait,
Ágaskodni kezdett.

A kisfiú nem bírta,
Levegőbe lendült,
S mint egy zsák, földre huppant,
Ott aztán elterült…


A BÖLCS TRAKTOR

Magányosan bolyongott
A megriadt csikó,
Majd a határban eltűnt.
Szép szabadság de jó!

Arcát szénába rejtve
Sanyó földön feküdt,
Hihetnék, hogy csak alszik.
Nagy csend van mindenütt.

Kíváncsi nyúlfióka
Odamerészkedett,
És körbeszökdécselte.
- Vajon ez ki lehet? -

Egy bokor-rezdülésre
Gyorsan el is szaladt.
Csupán egy kis fürjecske,
Mi színen áthaladt.

Szerencse fia, Sanyó!
Lekaszált fű védte,
A nyaktörés elmaradt,
Álma leteperte.

Nagyobb volt az ijedtség,
Mint a valódi baj,
Nehezen tápászkodott
Sajgó tagjaival.

Nyögve, búsan sírdogált.
Alkony-közelgésre
A domb felé indult el,
Tán csodát remélve.

Dörgő hang szólt rá: - Ki vagy?
Mit keresel te itt? -
- Sanyó! Épp eltévedtem. -
Nyelte a könnyeit.

- Akkor töröld meg szemed! -
Szót fogadott menten.
- Gyere, gyere közelebb! -
- De kivel beszéltem? -

-Én a Bölcs Traktor vagyok!
Beszélni is tudok. -
- Ugyan már! S mit tudsz te még? -
- Ha csúfolsz, hallgatok. -

- Jaj, nehogy haragudj rám,
Nem hallottam ilyet,
Hogy a traktorok néha
Érthetőn beszélnek! -

- No jó, mivel bölcs vagyok,
Tisztem megbocsátás.
Szántok, vetek, aratok,
S munkám a kapálás,

Megforgatom a szénát,
Autókat mentek,
És móresre tanítok
Ilyen taknyos kölyket! -

- Honnan sejthettem volna,
Hogy mindenhez értesz? -
- Jól van, inkább azt mondd meg,
Erre mi vezérelt? -

- Idehozott a csikó,
Nem akartam semmit,
Kicsit ülni a hátán…
S árkon-bokron elvitt. -

- Megkaptad, mit akartál!
Ezt megérdemelted. -
- Szeretnék hazamenni,
Mondd, hol vagyok, kérlek! -

- Nézd amott azt a dombot,
Tudd, Juhosnak hívják,
Mögötte találod meg
Falud, Téglafalvát. -

- Vegyél fel a hátadra,
Vigyél haza engem! -
- Gyújtógyertyám kiégett,
Sajnos, nem tehetem.

Hallgass rám, menj előre
Juhos felé egyre,
Találsz jó nagy tűzrakást,
Ha leszáll az este.

Ott tanyázik a juhász.
Szólj: Bölcs Traktor küldött.
Éjszakára befogad,
Csak meg kell becsülnöd. -

Elindult a fiúcska,
Ment leszegett fejjel.
Nem látta, a gép alól
Traktorista kelt fel.

Szerelgette a gépét,
El is felejtette,
Hogy az ijedt gyereket
Bizony, lóvá tette.


JÓ ESTÉT, SZÉP JUHÁSZ!

Gyorsan jött az éjsötét,
Sanyó alig látott,
A baglyoktól nagyon félt,
Tűzvilágra vágyott.

Szólongatta az anyját,
Tudta, hogy hiába,
Míg ő itt botladozik,
Sírdogálva várja.

Megállni sem lehetett,
Vánszorgott szipogva.
Farkasok is jöhetnek,
Szólt a rege-monda.

- Jaj, csak kerüljek haza
Még egyszer éltemben!
Szánom-bánom tettemet,
Hogy utcára mentem! -

Bokor ágai között
Messzire világló
Tűzverőfény csillant fel,
Gyönyörűn parázsló.

- Hahó, ki jár itt éjjel? -
Kérdezte a juhász.
- Jó estét, bácsi! - nyögte,
És csuklott össze már.

- No nézd csak, egy kis bikmakk!
Otthonról elszöktél?
Rossz fát tettél a tűzre,
S most erre hoz a szél? -

Harsogtak a kutyák is,
Az öreg hátraszólt,
Elhallgattak. S a fiú
Mindenre válaszolt.

Kalandját elmesélte
Tövéről-hegyére,
Öreg juhász nevetett
Bölcs Traktor nevére.

- Kimerülten az ember
Mindenfélét képzel.
Jól forog a kis agyad,
Kápráztatsz meséddel. -

Elkeseredett Sanyó,
Szüleire gondolt,
Mindenfelé keresik,
Messze van otthontól.

- Egyet se búsulj, legény,
Nálam jó helyen vagy,
Falj valamit először,
Azután elalhatsz.

Itt ez a kis sült gomba,
S ropogós kenyér-dúc,
Igyál hozzá juhtejet,
Mindjárt erőhöz jutsz! -

Aludni volna kedve
Jóllakott Sanyónak.
Erős karjába vette,
S vitte a kunyhóba.


A FARKASOK FÉLNEK A TŰZTŐL

Ugattak éjféltájban
A felzavart kutyák,
S az öreg talpra ugrott,
Megmarkolta botját.

Tétován markolászta.
Most mitévő legyen?
Sanyó is felkelt gyorsan
És szólott emígyen:

- Itt farkasok járkálnak,
Bicskát vegyen elő,
Nekem jó a husángja,
Mert sürget az idő!

Ne maradjon le bátyám,
Most elbánunk velük! -
S mindjárt nagy lendülettel
Átugrott közibük.

Lett is nagy csihi-puhi,
Forgott kemény husáng,
Minden suhintás egy-egy
Fenevadat talált.

Ott hevertek halomban
A megölt farkasok,
Csak vezérük élt még,
S az öregre rontott.

Sanyó ott termett menten,
Hatalmasat vágott
Az állat nagy fejére,
Keze bele-sajgott.

- Hallod-e, te legényke,
Kíméld a kalyibát! -
- A farkasok hol vannak? -
- Itt egy lélek se' járt!

A farkas fél a tűztől,
S nem jön ide nyáron! -
Sanyó örült és búsult:
- Nem volt más, csak álom! -


SANYÓT KERESIK

Derűs, harmatos reggel,
Már fej a pakulár,
A kutyák heverésznek,
S békén legel a nyáj.

Kenyér, szalonna ízlik,
Aludttej jó dolog,
S ábrándozás is hozzá:
Hogyan is lett Juhos?

- Azért ne higgy el mindent,
Amit a nép regél!
Juhoson túl a várban
Kutatnak kincsekér'. -

Mesélt, mesélt az öreg,
Kevés az alkalom,
Oly ritkán hallgatják meg,
Magányban él nagyon.

A domb alatti ösvényt
Porfelhő lepte el,
Hallani szekérzörgést,
Hisz eladó a tej.

Messziről kiáltja fel
Az érkező kocsis:
- Nincs nálad János fia?
Mindenütt keresik! -

- Van ugyan egy vendégem,
De ez híres vadász,
Óriás-szakértő is,
Szóval: igazi „ász”. -

- Szeme közé nézek majd, -
Fogadkozott István.
Sanyó meg reszketve várt,
Aggódva bús sorsán.

- Petra bácsit kérdezze,
Én nem voltam hibás! -
- Itt vagy hát, te gézengúz! -
- Aha, kell a vadász! -

Szólt a juhász, s mesélte
A farkas-kalandot.
- Őt keresem, nem tudtam,
Hogy még kanász is volt! -

Felpakolták a tejet
A szekérderékba,
Sanyót pedig ültették
Előre, a bakra.

- Petra bácsi, ha ilyen
Látogató akad,
Legjobb ráereszteni
A vad kutya-hadat! -

Vígan szaladt a szekér
Le a domb aljára,
Sokáig hallatszott még
Petra kacagása.


GÁTÉPÍTÉS

Épségben hazakerült
A kis elcsavargó,
Nem is hagyták egyedül,
Nyugalom lett újból.

Oly egyhangú az élet!
Játékok Kormossal,
S anyától kapott számos
Apró feladattal.

Nappal tojás-keresés,
Kutatás zugokban,
Este zöldség-öntözés,
Gyarapodjon jobban.

Jött az aratás-idő,
Mindenki a mezőn
Hajlong, izzad a porban,
Süt a Nap rekkenőn.

De jó lenne fürödni,
Lemosni a szennyet!
Fáradtságból frissülni
Fürdő nélkül nem megy.

Apró patak folydogált
Téglafalván által,
Rucák, libák úszkáltak
Kicsiny folyásában.

Titokban a gyerekek,
Házban maradottak,
Pancsoltak a vízében
Véznácska pataknak.

Aranyat érő vízhez
Sanyó nagyon vágyott.
Ám udvarból kimenni
Számára tilos volt.

Társak viháncolását
Szomorún hallgatta,
A tuskó is sebezte,
Égette, horzsolta.

Egyik nap szeplős Peti
Gátépítést gondolt,
Csak úgy loholt legelöl,
s a „nép” nyomában volt.

Kapura kapaszkodva
Sanyó végignézte,
Mint vonultak társai
A gátépítésre.

A kapu túloldalán
Villámgyorsan csúszott
Ki a tilos utcára:
- Várjatok! Várjatok! -

Az utolsó házaknál
Csendesen osontak,
Kihívását kerülve
Veszélyt rejtő sorsnak.

Gyönyörű helyre értek,
Sok-sok fű és virág,
Amott a patakocska
Bokor-sűrűbe hág.
.
- Álljon mellém, akinek
Zsebében bicska van!
Karót, vesszőt vágunk most,
Na persze, titokban!

A többi meg keressen
Követ, göröngyöket! -
Csak úgy égett a munka,
Panasz nem lehetett.

Karóikat leverték
Sűrűn, tenyérnyire,
S a gátat kibélelték,
Követ, földet bele.

Tapasztották agyaggal,
S az árnyékba bújva
Izgatottan várták, hogy
Mint nő a víz nagyra…


SEGÍTSÉG!

Gólya repült odafenn
A csupa-kék égen,
Világunk, mint játékszer,
Olyan a szemében.

Selyemcérna a patak,
Most terebélyes lett,
Talányt okozva ezzel
A gólyaléleknek.

Sanyóék begázoltak
A gyülemlő vízbe.
Még egy kicsi kell belé,
Már térdem ellepte!

Lehet fürdeni! - hangzott
Vezéri parancsszó,
Hanyatt-homlok követték,
Hisz' merülni oly jó!

Úszni is megpróbáltak,
De mivel nem tudtak,
Tikácsolva köpködtek,
Majd fejest ugrottak.

Sanyó sem maradt parton,
Ám nagy gondossággal
Lehúzta a gatyáját,
Hogy ne ázzon által.

Összegöngyölte gyorsan,
Fűzfa alá tette,
S amúgy csurdén a vizet
Birtokába vette.

Eleinte félénken,
Azután vadabban
Órákon át mulattak
A duzzadt patakban.

Egyszer aztán reccsenés,
Később gyorsan még egy,
Rengés-hullám a vízben,
Hiszen a gát reccsent.

Sanyót ár ragadta el,
Dobta, hömpölygette.
Csak kiabált hasztalan,
Egyensúlyát vesztve.

Társai elmaradtak,
Már nem is kiáltott,
Torkára tódult a víz,
Mikor szájat tátott.

Merre visz vajon az ár,
Mi lesz velem eztán?
A falu határában
Ottmaradt a gatyám!


A MALOMBAN

- Jaj, most talán a tengert
Eléri a sodrás,
Meglehet, hogy hajók közt
Lelek szabadulást! -

Sanyó még nem tudhatta,
Hogy a patak fárad,
Súlya alatt kimerül,
Nem túl nagy a távlat.

Szomszéd falu határán
Már meg is feneklett,
Szó szerint! Áldozata
E nehéz helyzetnek.

Immár nem fullad vízbe,
De mit tud csinálni
Ruha nélkül, ha mégis
Egyszer fel kell állni?

Bokrok között nem érné
Semmiféle szégyen,
De nem segítene ez
Az egyedülléten.

Így rejteni valóját
Kezével takarta.
Jószerencsében bízva
Kiállott az útra.

István bácsi érkezett,
Tej-begyűjtő gazda.
- Hol hagytad a gatyádat,
Kódorgó ebadta? -

- Ott feljebb, né, mert a víz…
Elszökni nem szoktam! -
- Tudok a csikóról is,
Semmi sincs titokban! -

Sanyó remegett közben,
Mint a nyárfalevél.
- Tekerj magadra zsákot,
S ülj meg szekér ölén! -

Lódultak is a lovak
Már Rétfalva felé,
Egyenletes zörgéssel
Utánuk a szekér.

Malomba igyekeztek,
Mely egymagában állt,
Piros téglás falával,
S rejtett sok csodát:

Füstöt okádó csövet,
Szaggatott lihegést…
Sürgő-forgó emberek,
Eleven új mesék!

- Tartsd erősen a zsákot! -
S bár Sanyó furcsa volt
A földig érő zsákban,
A nép csak dolgozott.

István körbe vezette
Sanyót a csarnokon.
A sok szíj, s forgó kerék
Különleges nagyon!

Felül a szerkezetbe
Gabonát öntenek,
S a lehajigált zsákba
Liszt ömlik ahelyett.

Selymesen, hófehéren
És finom nyár-szagún!
Nézték a gőzkazánt is,
Malomban ő az úr.

- Mi újság, Marci lelkem? -
- Csak élünk, dolgozunk.
Hanem lóvá tett minket
Ma cseppnyi patakunk.

Nem tudom, mi találta,
De alig csordogált
Ma délelőtt sokáig,
Bizony, órákon át!

Le kellett állítani
A gépeket, hiszen
Nem volt víz a kazánban,
Mit felmelegítsen!

Azután úgy megindult
Felénk az áradat,
Akárha bolond volna,
Nem ismert gátakat. -

Sanyó majdnem elsüllyedt!
Szégyen és félelem
Marcangolta a lelkét:
Mi lesz, ha hirtelen

István bácsi megérti
A jelenség okát,
Beárulja őt s Marci
Kitekeri nyakát?

Ám csodák-csodájára
István bá' hallgatott.
Bolond idők manapság…
Békén csodálkozott.

De azért induláskor
Keményen meghúzta
Sanyó fülét. Na persze,
Hiszen ő jól tudta,

Mitől változtak itt meg
Természeti erők.
- Más munkával kínlódik,
S játszanak fürdőzők!

Na, ne beszéljünk róla,
Én sem voltam különb.
Itt egy darab kenyér,
Mit az asszony sütött! -


AZ ENGEDÉLY

A július már elszállt.
Árnyékos részeken
Kevés búzát aratni
Sanyó szüleivel

Elindult a mezőre.
Kormos is ott loholt,
Minden szembe jövőre
Élénken ugatott.

Búzatáblához érve
Kalászgyűjtők között
Segédkezett a gyermek,
De nem lelt örömöt.

Bár eleinte tartott
A kezdő lendület,
Fáradtsága nőttön-nőtt,
Hamar elege lett.

Csakúgy, mint az apjának,
Aki jobbnak látta,
Az ímmel-ámmal munkát
Fia nem folytatja.

Bokrok alá zavarta
A pityergő Sanyót.
- Felnőttek közt nem oly jó,
Mint a fürdőzés volt. -

Még akkor is szebb emlék,
Ha megérkeztekor
Csurdé bőrén piroslott
Nadrágszíj-csapta nyom!

Az óriás kastélyát
Sohasem láthatja,
Pedig nagyon vágyik rá,
Álma netovábbja!

Mekkora nagy játékok
Szobákban s a kertben!
Képzelete vetíti
Ábrándos tükörben.

Otthoni csendes napok
Következtek eztán,
Régi tuskó ölében
Csak a gondolat száll…

Egyik este az apa
Így szólt az asszonyhoz:
- Itt van nyakunkon az ősz,
Az ember most fát hoz. -

- Engedélyt kaptál-e már? -
- Itt van a zsebemben! -
Meg is csodálta Sanyó
Az apja ölében.

Érthetetlen jeleket,
Pecsétet is látott.
- Megengedi a papír,
Hogy tűzifát vágjak. -

- Könnyen adtak engedélyt? -
- Könnyen, fiam, könnyen! -
- S hol lehet a fát vágni? -
- Hol? Hát az erdőben.

A Sashegy túloldalán. -
- Arra van a kastély,
Ugye az óriásé?
Bár kapnék engedélyt! -

- Miért fontos az neked?
Nincs külön kemencéd! -
- Neked is segíthetek,
Menni úgy szeretnék! -

- Na jó, megpróbálhatom, -
Nevette el magát
A fáradt apa, s anya
Merte a vacsorát.


ERDŐ MELLETT NEM JÓ LAKNI…

Sanyó erdőben sétált
Álmában az éjjel,
Dalolva vonult fák közt,
Vállán kis fejszével.

A madarak kérdezték:
- Ki ez a nagy vitéz? -
Hirtelen ott a kastély,
Amivel szembenéz.

Pislogott hitetlenül,
S a küszöbre lépett,
Megbotlott egy nagy kőben,
Hirtelen felébredt.

Sehol sem lelte helyét
Nagy csalódásától!
Mikor tűnik fel apja
Gatyaszár utcából?

Mikor végre hazaért,
Sanyó egyre várta:
„Megadták az engedélyt!”
Hallani kívánta.

De csak jó estét mondott,
Két fejszét megvizsgált,
Hamarosan lánc, kötél,
Széna útra-kész állt.

Az engedély meglétét
Ám nem említette,
Hiába járt nyomában
Kíváncsi gyermeke.

Nem bírta túl sokáig
Apja hallgatását.
- Megadták az engedélyt? -
- Gyerekek nem kapják! -

Sanyó lefekvés után
Sűrű könnyeivel
Telesírta párnáját.
Nehezen lett reggel.

Édesapja elköszönt,
S vígan fütyörészve
Nógatta a lovait,
Fia járt eszébe'.

Mennyire kívánkozott
Eljönni az útra!
De ha itt a csínytevő,
Nem menne a munka.

Megérkeztek a célba,
Lovaké a széna.
A zsákon alszik Sanyó!
Képed el az apja.

- Nahát, te fékomadta!
Hogy kerültél ide? -
- Hol vagyok? Jaj, ugye nem
Mondjuk meg senkinek? -

- Nagyon rossz tréfa, fiam!
Ha előbb meglátlak,
Az óriás váránál
Azonnal kiraklak! -

- Igazán ott jöttünk el?
Mondja, édesapám! -
- Ott hát, csoda rúgja meg
A bajt, mit hoztál rám! -

- Vigyen vissza a várhoz!
Azzal büntessen meg! -
- Félórát veszítenék.
Majd otthon büntetlek.

Most maradj a szekéren,
Nehogy elkóricálj!
Csikó, malom… gondolj rá,
Ne csinálj galibát! -

Az erdő csak úgy zengett,
Dőltek a fák sorra,
S apja az ágaikat
Is lekopasztotta.

Késő délig tartott ez,
Nagy úr a fáradtság.
Rágtak, ettek, hallgattak,
S forrás vízét itták.

Mellényét terítette
A szekér-oldalra
Apa és kimerülten
Elszundított rajta.


AZ ÓRIÁS KASTÉLYA

Sanyó is aludt volna,
Hisz' nagyon korán kelt,
Szekéren elrejtőzni
Hajnal előtt „kellett”.

Most kerülte az álom,
Körötte furcsa zaj,
Kezdett megismerkedni
Az erdő-világgal.

Fa tövén moha, gomba,
Odébb harangvirág,
Fűcsomóban szamóca
Kínálgatta magát.

Amint Sanyó csodálja
Az erdő titkait,
Felfedező útjára
A lomb fátylat borít.

Vitte tovább a lába,
Bukdácsolt céltalan,
Látott sok újdonságot,
S kőhalmokat alant.

- Ez volna hát a kastély?
Nem így képzeltem el!
Minden kopott, szegényes.
Biztos ez az a hely?

Más nem lehet, hisz' itt van
A szekerünk nyoma. -
A lelkesedés illant,
Eltűnt valahova.

A nagy kövek látványa
Azért lenyűgöző.
Mi tanyázhat közöttük?
Vajon mi jön elő?

Azonban szél se rebbent
Most a romok között,
Sehol óriás, sárkány,
Csak riadt néma csönd.

Csupán gyíkok iszkoltak
A földön szerteszét,
Ha mozdította a vár
Egyik-másik kövét.

Pedig megmozdította,
Ha erőlködve is,
Hiszen fejébe vette:
Kisebb várat épít.

Majdan az erre járók
Bizony, megláthatják:
Nem csupán mese a vár,
Egy kicsit valóság!

Nem vette észre közben,
Hogy leszállott az est,
A lombok sóhajtoztak,
S az éhség sem volt rest!

A szekér visszaútban
Csakis erre jöhet,
Okoskodott a fiú,
S kovácsolt egy tervet.

Meg is valósította,
Szekérnyikorgásra
Elkiáltotta magát
A vár „óriása”:

- Ki jár birodalmamban?
Ki mer megzavarni? -
Felhorkantak a lovak.
- Nem fogod megúszni! -

Tíz fenekest szenvedett
El a nagy óriás,
Valós földi könnyeket
Gördített a sírás.

- Édesapám, nézze meg,
Hogy mit építettem! -
Méltatlankodott Sanyó,
S apja meghökkenten

Mormogott: - Felesleges
Mindig tekeregni.
Siessünk, mert anya vár,
Ki kell engesztelni! -

Amint hazaérkeztek,
Aggodalma elszállt,
Tálalt csirkepaprikást
És mellé puliszkát.


„TETSZIK TUDNI, MIÉRT JÖTTÜNK?”

Jöttek az őszi esők.
Tornác-eresz alatt
Szomorúan állt Sanyó,
Fájlalta a nyarat.

Mellette Kormos hevert,
Szintén búslakodva,
Kioldalgott s visszajött,
Farkát is behúzta.

Ökrösszekér döcögött
Nagyritkán az utcán,
Szalmakalap és pokróc
Védelem a gazdán.

A végtelen unalmat
Az sem enyhítette,
Hogy az anya fiának
Kedvencét sütötte.

Ház mellett az udvaron
Tyúkok gubbasztottak,
A tuskó árválkodott.
Vége lett a nyárnak.

Otthon mind több szó esett
Már az iskoláról,
Elküldik majd Sanyót is.
Ez a szokás bárhol.

Táskával a hátukon,
Mihelyt valamelyest
Megnőnek a gyerekek,
Iskolába mennek.

- Hol van az az iskola?
Milyen az a táska?
Talán fonott kosarat
Kötnek fel a hátra? -

- Fiacskám, az iskola
Ház a faluvégen,
Gyepes udvar közepén.
A gyerekek csendben

Hallgatják a tanítót,
Ő mesél mindenről,
Betűkről és számokról,
Az egész életről.

Később meg a gyerekek
Mondják, mit értettek,
Mi maradt meg fejükben,
Míg a padban ültek. -

- Sokat kell padban ülni? -
- Hát épp elegecskét!
De néha kiengednek
Futkosni kicsinykét. -

- Miért kell táskát vinni? -
- Holmidat hordod bent.
Meglátod hamarosan,
Megvesszük, amit kell. -

Újra felsütött a Nap,
Mikor mentek boltba.
Bár ismerős volt az út;
S mintha új lett volna!

Tudják-e az emberek,
Hogy Sanyó már felnőtt?
Legalább is annyira,
Hogy táskát venni jött.

Berontott a boltajtón,
Anyját elengedte.
- Tetszik tudni, hogy miért
Jöttünk ma üzletbe? -

Sokan voltak vásárlók,
Záporoztak tippek
Ám a gyerek huncutul
Mindre nemet intett.

- Tojást hoztál cukorért? -
Utalt a kalandra
Nevetve a boltos úr,
Sanyó bánatára.

Édesanya elmondta:
Sanyó iskolás lesz!
Táskára van szüksége,
S belevalókat vesz.

Golyós számológépet,
Radírt és tolltartót,
Sok szép színes ceruzát,
Címkéket, itatóst.

Füzetet is néhányat,
Vonalasat, kockást.
Szörnyű mód élvezetes
E nagy bevásárlás!

- Fizessen, Édesanyám! -
Sürgette a dolgot
A leendő iskolás.
Hátha csak álom volt!

Mikor végre számoltak,
Benne minden kinccsel,
Megkapta a táskáját:
- Viseld becsülettel! -

Piros rózsák örömtől
Égtek gyermek-arcon,
Bár a súlytól meggörnyedt,
Nem szólalt panaszlón.

Elképzelte, hogy Kormos
Is megilletődik,
Csodálattól négy lába
Földbe gyökerezik.

Kormos lustán hucorgott
A tuskó ölében.
- Ez itten az én helyem! -
S elkergette szépen.

Rakosgatja kincseit,
Kormos nagyot ásít,
Unottan elsomfordál,
Semmi újság már itt!

- A táska is pihenjen
Iskolakezdésig! -
Tuskóhoz menekülni!
Ott gondolja végig:

Megnézni az iskolát!
Hiszen oda jár majd.
Azzal nem árt senkinek,
Ha előbb tapasztal.

Favágáshoz engedélyt
Kért, de hát becsapták!
Ha szót fogad, nem látja
Óriás kastélyát.

Jobb, ha titokban marad
Tisztességes szándék!
Táskával majd elindul,
Mit tehetne másként?

Elmegy az iskoláig,
Párszor körbejárja,
Talán még ajtaját is
Kinyitva találja!


AZ ISKOLAUDVARON

Apa, anya szénáért
Elment korán reggel.
Itt a kiszemelt idő,
Fölfedezni most kell

A rejtélyes iskolát!
Elő hát a táskát
Biztonságos rejtekből!
Ez ám a boldogság!

Kormos tartaná vissza,
Ugat rendületlen.
Talán óvná a bajtól,
Vagy irigy a lelkem!

Kipattant a kiskapun
Gazdája nyomába,
Az békélt a helyzettel,
Vitte fürge lába.

Messziről megismerte
A vágyott iskolát,
De biztonság kedvéért
Kérdezett egy kislányt.

Aki jól kinevette,
Mit keres táskával
Az iskola környékén,
Mikor még szünet van.

- Én csak látni akartam,
Ide fogok járni. -
- Gyere hát be a kapun,
Fogok magyarázni. -

Nagyobb fiúk serényen
Padokat cipeltek,
Lányok és kisebb fiúk
Rendezték a kertet.

- Piri vagyok Felszegről. -
- Én Sanyó Alszegről,
A Gatyaszár utcából. -
- Hallottam már erről.

Néhány nap tanításig,
Rendbe teszünk mindent -
- Aki még nem jár ide,
Azért tán segíthet? -

- Szedj paprikát a kertből,
Ez lesz a te munkád. -
Jól ismerte a növényt…
- Később majd eladják.

Iskoláé lesz a pénz.
Kis minta-gazdagság!
Mindent gyerekek vetnek
És ők is gondozzák. -

Jaj, de hová lett Kormos?
Hiába füttyentget!
Nyakába veszi lábát,
Hazafelé ered.

Vállát vágja táska-szíj,
Szemébe tűz a Nap,
Arcán verejtékcseppek…
S a kapun beszalad.

Kormos csúfondárosan
Nyelvét nyújtogatja,
Ül a tuskó ölében.
Táskát nyel a láda.

Szénásszekér feltűnik
Sikátor elején…
- Szerencsésen megúsztam! -
Ujjong a kis legény.


A TUSKÓ HALÁLA

Turkáltak a ládában,
Mondta anya este.
Sanyó annyit bevallott,
Táskáját megleste.

El is feledték volna,
De kapun belépett
Pirike. Kötőjében
Úgy köszönet végett

Az iskola kertjéből
Sanyónak almákat
Hozott, amiért szépen
Szedett paprikákat.

- Méghogy Sanyó paprikát?
Nem tévedsz, kislányom? -
- Én aztán nem, Kormost is
Az udvarban láttam. -

- Gyere csak te nagylegény,
Vedd el az almákat!
Neked hozták, érdemled. -
- Találkozunk holnap. -

Anya mosott, s hallgatott,
Aztán ebédeltek,
Ebéd után szüleit
Sanyó kínálta meg.

Édesapa kérdezte:
- Honnan ez az alma?
Nem hinném, hogy e fajta
A kertünkben volna! -

- A fiú szerzeménye,
Megdolgozott érte.
Elkódorgott már megint,
Nem dicsekszik véle. -

- Dolgozott, nem büntetem,
Bár hazudott. Ej, hát!
Felejtsük el, cserébe
Együtt szedünk szilvát. -

Sanyó a nagy örömtől
Mint egy robot, szedte
A sok vödörnyi szilvát.
Összetört a teste.

Meg sem tudott mozdulni,
Úgy aludt az éjjel.
Reggel anyai szóra
Kelt friss szökkenéssel.

Kézen fogva vezette
Anya iskolába.
Útközben a fejében
Felsejlett a távlat:

Ezután már minden nap
Ez a kötelesség,
Vége az unalomnak,
De vajon mi jön még?

Az iskolaudvaron
Sok gyerek gyűlt össze.
Kerítés mögé szorult
Szülők nézhettek be.

Sanyó meglátta Pirit
Az egyik csoportban,
Nevetve intett neki.
Milyen jó, hogy itt van!

Nem volt idő beszédre,
Kettes sorba álltak,
Bementek a terembe,
Tanuláshoz láttak.

Hazaérkezve Kormost
A tuskón találta,
Botot ragadott, s az eb
Eliszkolt vakkantva.

Sokasodtak a leckék,
Füzetre hajolva
Sanyó vonalakat rótt
Egymás után, sorba.

Jöttek derűsebb napok,
Szilvafőzés üstben
Odakint az udvaron.
- Fiam, tégy a tűzre! -

Pihenni is volt idő,
Tuskó vacka várta.
Anya mesét is mondott
Örökké tarthatna!

Gondolt az iskolára,
Másnap megy majd újra,
Rámarad a jó kis hely
Ismét a Kormosra.

Tuskó miatt Kormossal
Lazult a barátság.
A korhadt fadarabot,
Galibák forrását

Sanyó nagy-nagy haraggal
Elhengerítette,
S üst alá taszította,
A lobogó tűzbe.

Szikrakönnyek hullottak,
A kutya nyüszített.
Sanyó csak hamut látott
Iskolába menet.

Édesanyja kötözte
Már az üvegeket,
Miután majd lehűltek,
A pincébe mennek.


SANYÓ BÚCSÚZIK

Növekedett a fiú,
Meg is okosodott.
Hol vannak buta csínyek
És kalandos napok?

A tuskóval elégett
Kora gyermeksége.
Apa új tuskót szerzett,
Az álmoknak vége.

Kormos sem a régi már,
Hangja rekedtes lett,
A határban kóricál
Ebtársai mellett.

Tavaszi kirándulást
Tettek a tanulók,
Viszontlátta Sanyó is
Mind a három dombot.

Régi jó ismerősök,
Juhos és a Sashegy,
Szőlősdomb. De lekopott,
Valahogy kisebb lett,

Amit gyúrt az óriás.
S a fák csenevészek.
Mégis felderült, mikor
A „kastélyhoz” értek.

Vadnövények futották
Be a kis kőházat,
Mit pár éve épített.
- Hallga! Osztálytársak! -

Dicsekedve elmondta,
Hogy ez az ő műve,
Azok meg kinevették,
Senki el nem hitte.

Csak a tanító néni
Vette őt komolyan.
Szégyenkezve mondta el,
Mi történt a múltban.

A verésről hallgatott,
Nem is az a lényeg.
Egyszer választani kell
Majd egy mesterséget.

Az igazgató bácsi
Behívta az apját:
Hallom, ügyes keze van
Fiának, úgy mondják.

Nem volt ez oly nagy újság,
Otthon is segített.
Megbeszélték, azután
Útnak eredhetett.

Vitte kis fabőröndjét
A Sashegyen túlra,
Megsejtette, nehéz lesz
Ezután az útja.

Elhagyott néhány falut,
Elérte a várost,
Ott pedig vonatra szállt,
Nagyobb helyre vágyott.

A nagyvárosban beállt
Építő inasnak,
Képzelte magát kastély-
Rakó óriásnak.

Csakhogy a Sashegyen túl
Már nem mesék jártak,
Nem kastélyok épültek,
Hanem LAKÓHÁZAK!

2009. szeptember 13.

1 megjegyzés:

AZH - photographer in írta...

Tanulságos olvasmány: mennyire nehéz dolog verset írni.

És ha más nem, akkor a blog-bejegyzésed hossza az, ami Guiness rekord :-))