Dózsa György híveinek egyik tömegsírját találták meg Rákospalotán
A tömegsír közelében többszázéves kápolna romjaira akadtak.
1926 december
Rákospalotán az elmult héten hozzákezdtek a Sikátori-út mentén, amely Fót felé vezet, a határutak készítéséhez. Az építés közben a gazdák által Dózsadomboknak nevezett halmot is el akarták hordani, de alig kezdtek bele a munkába, mikor az egyik munkás csákányával kemény tárgyba ütközött és mikor azt kiásta, a legnagyobb meglepetéssel vette észre, hogy emberi lábszárat hozott felszinre.
Még nagyobb volt a munkások megdöbbenése, amikor a további ásások során emberi koponyákat és csontokat találtak.
A leletet azonnal megjelentették Csorba Elemér dr. polgármesternek, aki az illetékes szakértőkkel megjelent a helyszinen és konstatálták, hogy a határút készítés közben, a Dózsadomb alatt egy tömegsirra akadtak a munkások, amelynek közelében egy kápolna romjait is kiásták. A polgármester intézkedésére a tömegsírt és a leleteket megszemlélte az antropológiai intézet kiküldöttje is és megállapította, hogy a csontok körülbelül ötszáz évesek.
Eddig több mint 30 koponyát ástak ki a domb alól. Feltünő azonban, hogy a csontvázak körül nem találtak olyan nyomokat, amelyekből határozottan meg lehetne állapítani, hogy kiket temettek a tömegsirba.
Csorba Elemér dr. polgármester véleménye szerint Dózsa György hiveinek egyik tömegsirját találták meg Rákospalotán.
Ezt a feltevést indokolttá teszi egyrészt a szakértők véleménye, amely szerint körülbelül ötszázévesek a talált csontmaradványok, másrészt a néphagyomány is, amely szerint Dózsa György lázadása idején Rákospalotán is nagy mozgalom volt s a mozgalom eredményeként a lázadókat leöldökölték s a Sikári útnál, a Dózsadomb alá, tömegsírban temették el.
A tömegsír felfedezésének híre gyorsan elterjedt Rákospalotán és most emberezrek kutatnak a tömegsírról szóló hagyományban szereplő márványkastély után is, ahol állítólag sok kincs maradt felhalmozva.
A népszövetségi ligák Brüsszelben tanácskoztak
1927 február
Pekár Gyula vasárnap érkezett meg Brüsszelből, ahol a népszövetségi ligák uniója tartotta tavaszi ülését. Ez a tanácskozás a romániai és a jugoszláviai magyar kisebbségekre nézve nagyfontosságu és örvendetes döntést hozott, amelynek érdekességét növeli az a körülmény, hogy a határozathozatalnál még a csehszlovák delegátus is a románok és a jugoszlávok ellen szavazott. A brüsszeli döntés jelentőségéről Pekár Gyula a következőket mondotta:
- A népszövetségi ligák salzburgi tanácsülésén azt ajánlották a jugoszláv és a román delegátusok, hogy a kisebbségi sérelmek ügyében egymásközt igyekezzünk megegyezésre jutni. Ezt az ajánlatot októberben nagy örömmel fogadtuk el, amikor azonban a jugoszláv és román föderációnál érdeklődtünk, mindannyiszor visszautasitásban részesültünk.
- A brüsszeli tanácskozáson most lelepleztem a jugoszláv és román küldöttek kétszinű játékát és amikor a jugoszlávok és a románok bejelentették, hogy nem fognak akadályt görditeni a magyar kisebbségek tömörülése elé, nyomban szavazást kértem ebben az ügyben. A beteg Dickinson helyett elnöklő Madame Bakker van Bosse, neves holland jogásznő, a jugoszlávok és a románok tiltakozása ellenére el is rendelte a szavazást, amely Jugoszláviával és Romániával szemben a magyar álláspont győzelmére vezetett. Rendkivül érdekes, hogy álláspontunk mellett szavazott Csehszlovákia küldöttje is.
- A permanens kisebbségi bizottság plénuma tehát tudomásul vette a jugoszláv és a román delegáció nyilatkozatát, amely szerint a magyar kisebbségek Romániában és Jugoszláviában akadálytalanul tömörülhetnek nemzeti asszociációkba, amelyek automatikusan tagjai lesznek a jugoszláv, illetve a román föderációnak.
Móricz Zsigmond - A gyermek hazamegy - Érzések Erdély kapujában -
1927 február
A gyermek az ősi házba,
öreg szülői kedves köribe,
hol a diófa lombja bókol,
hol a mogyorós mókusa libeg,
hol szűzvirágok koszoruja int:
siet, jön, vágyik,
az ősi lelkek édes otthonába.
Óh régi századok!
évezredek!
Atilla dörgő lovai!
hunok sistergő nyíla!
Csaba csillagtipró,
ragyogó, lobogó tündérhadai!
Itt villog a lengő sátrak
s bozótos paripák tüze:
a hegyek kövein, a bércek erdein,
s égnek a fényjelek
a bánatos Ma ködein át...
Ködök, ködök,
titokzatos mélységűek
feküdtek a hegyek, völgyek,
a kopár ősz kapuján,
mikor a gyermek szeme
mohón keresi
a távoli határokat.
Ködök, ködök
s az őszi nap
mint ezüst tükörön
önfényét veri.
De szavak, szavak,
édes ízű szók csendülnek az ajkakon,
vídáman, mint gyermekjátékszerek
gömbölyün, mint aranykavicsok,
guruló kacagással
mint tündérek szent susurlása...
S a vándor, aki evez a bánat tengerén,
a vándor, aki száll a garaboncás köpenyén,
szívén ütést,
lelkén örömet,
életén boldog fordulást érez:
búsító ködök mélyén édes fényt talál.
Hogy a köd mélyén ember és ember
egymás kezét,
egymás szívét keresi,
mint eltévelyedett gyerekek
az élet vad vásárjában
és óh, csoda:
egymást nem értők,
együtt mennek tovább,
bokrok s bozótok,
farkasok és kigyók
szigoru telében...
egymást meglelik...
Hegyek!
ködökbe borult égi tavak,
szigetek a dobogó föld
és a lobogó ég ölén:
mily áhítattal csókolom
rögötök.
Óh, szűnjön meg a magába maradt
árva lelkek félelme s bánata,
s csattanjon ki az Akaraterő,
s ezernyi ezer életcsirát
istápoljon fel a Tavasz napjaira!
Mert nem a sírás s nem a könnytörlés,
hanem a termő Élet
- az Emberé.
Ködök, ködök! nyeljétek el a
megalázó kolduskodás,
vigadozó könnyelműség
rothadásos lidérceit.
Bátorság, bátorság, bátorság jövel!
Jöjjön az Értés, jöjjön a Jóság,
jöjjön a Szerelem:
a Jövő uttörője.
A szent uté,
amelyen vígan dübörög
az élet szekere:
előtte a Munka,
fölötte az Áldás
s vídáman dalol a bakon a víg legény
ismerős dalokat
szegény...
Legyen áldott
a köd
s legyen boldog és ragyogó
tavaszod:
Erdély!...
Forrás: www.huszadikszazad.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése