A tudományos fajkutatásról , a rasszok
1927 március
A fajkérdés - legalább az emberré vonatkozólag - ma valóban közérdeklődés tárgya. Azonban amilyen nagy az érdeklődés iránta, sajnos, csaknem ugyanolyan nagy a zavar is, mely a probléma felfogása, taglalása körül megnyilvánul. Oka pedig az, hogy nagyon sokan nincsenek tisztában az alapfogalmakkal, még kevésbbé azokkal a fáradságos munkát követelő módszerekkel, melyek egy-egy ilyen, ú. n. fajprobléma helyes megoldásához vezetnek.
A tudományos embertanban ma tulajdonképen nincs is fajkérdés. A komoly antropológusok már régen belátták, hogy az emberiség különböző alaki (morfológiai) csoportjainak rendszertani helyzetéről (faj, fajta, változat) folytatott vita mindaddig meddő marad, amíg az emberiség összes ilyen csoportjait s azoknak egymáshoz való viszonyát alaposabban nem ismerjük.
Ezért az antropológus az emberi nemen belül ma nem fajokat, hanem egyszerűen csak rasszokat, azaz öröklődő jellegekkel ellátott alaki csoportokat keres és tanulmányoz, tekintet nélkül arra, hogy e rasszoknak nevezett alaki csoportok egyszer oly közelállók, mint pl. az északi és déleurópai, máskor meg oly különbözők, mint az északeurópai és a néger, vagy a néger és kinai s tekintet nélkül arra, hogy e morfológiai csoportokat később a rendszerben hogyan nevezzük.
Hogy sem a faj, még kevésbbé a rassz-fogalom a nép, nyelv, nemzet stb. fogalmakkal nem azonos s hogy összekeverésük, felcserélésük milyen képtelenségekre vezet, azt itt nem tárgyalom.
Ha már most kimegyünk az életbe s felkeressük azokat a csoportokat, amelyekre az emberiség tényleg elkülönül, nem rasszokat, hanem népeket találunk, melyek ha nyelvi, néprajzi stb. szempontból egységek is, embertani szempontból csaknem mindig több rassznak mozaikszerű keverékei. A helyzet tehát az, hogy a népekben keressük a rasszokat.
Tudnunk kell azonban, hogy a népek történelmi, társadalmi alakulatok, melyek évszázados, sőt nem ritkán évezredes fejlődés, keveredés, szétválás, átalakulás, beolvadás, társulás stb. útján lettek azzá, amik ma. Valamely nép rassz-antropológiai tanulmányozásánál tehát a történelem alapos ismerete igen értékes útbaigazításokat nyújt.
E mellett a nyelvészet, néprajz, régészet azok a tudományok, melyek együttes munkálkodással a mai népek elsődleges alkotó elemeinek, a régi ethnikumoknak megismeréséhez vezetnek. E szomszéd szakmák eredményeinek ismerete tehát az antropológus számára szinte nélkülözhetetlen.
Nagy hiba volna azonban, ha e tudományszakmák megállapításait az embertanban is mindenáron igazolni akarnók, mert az egyfelől téves kérdésfeltevéseidre vezetne s másfelől az antropológiát, melynek ma már megvannak a saját jól kidolgozott módszerei, a segédszakma szerepére süllyesztené.
Abból pl., hogy a magyar es finn nyelv rokon, még nem következik, mint régen hitték, hogy a két nép rasszbelileg is közel rokon, vagy pláne azonos. Az antropológiai módszerekben való tájékozatlanságra s a tudomány feladatának félreismerésére vall az is, ha valaki azzal áll elő, mint gyakran megtörténik, hogy az antropológus valamely ismeretlen egyénről vagy koponyáról mondja meg, hogy az milyen nemzetiségű.
Az embertan nem az egyének nemzetiségét megállapító, hanem az emberiség morfológiai csoportjait kutató tudomány. Ugyanazon rassztípusú koponya vagy egyén pl. igen különböző népek alkotóeleme gyanánt szerepelhet.
Avarescu miniszterelnök ostromállapottal akarja megelőzni a trónörökés miatt kirobbanó súlyos válságot
1927 április
Belgrád, április 3. * Bukarestből a cenzura megkerülésével érkezett jelentések szerint a román politikai körökben óriási az izgalom, mert Ferdinánd király halálával Románia a legsulyosabb állami válságba juthat, amelyből rendkivül nehéz lesz kivezető utat találni. A román nép széles rétegeiben Károly volt trónörökös nagy rokonszenvnek örvend.
Mária királyné férje halála után maga szeretne uralkodni Romániában, a kis Mihály herceg nagykoruságáig. Avarescu miniszterelnök burkolt ostromállapottal akadályozza meg a szenvedélyek nyilt kirobbanását, mert mindhárom megoldás érdekében olyan agitáció folyik, amely erőszakos eszközök igénybevételétől sem riad vissza. Bratianu a legnagyobb ellenállást fejti ki Károly herceg trónrajutásával szembe, mivel az ő demokratikus fölfogása mellett a Bratianu-féle politikának kevés reménye volna ahhoz, hogy a hatalom birtokába jusson.
A nagyhatalmak diplomáciája sem nézi tétlenül a román trónért folyó küzdelmet. Anglia és Olaszország a régenstanács uralmától reméli, hogy Romániát könnyebben tudják a maguk politikájának szolgálatába állítani. Franciaország viszont szivesen látná Károly herceg visszatérését és Jugoszlávia is ennek a megoldásnak örülne a legjobban.
A román lapok egy szót sem irhatnak a király súlyos betegségéről
1927 április
Belgrád április 2. * Románia teljes elszigeteltsége a külföldtől vasárnap is tartott. Telefonösszekötetést még mindig csak a királyi udvar és a belgrádi román követség kap Bukaresttel. Az erdélyi és bánáti városokkal folytatott beszélgetéseket szigorúan cenzurázzák és bármilyen politikai természetű tárgy említésénél azonnal szétkapcsolnak a román központok. A Király állapotáról azért magánértesülések ma nem jutottak Belgrádba.
A hivatalos értesítés szerint a két nappal ezelőtt bekövetkezett javulás tovább tart. A román vidéki városokban teljes a tájékozatlanság, mert a vidéki lapok eddig egyetlen szóval sem tehettek említést a király legujabb megbetegedéséről. Sem a Bukarestben, sem a király körül történő eseményekről nem szabad egy szót sem irniok.
Illusztráció: Averescu tábornok
Forrás: www.huszadikszazad.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése