2009. szeptember 23., szerda

Kölcsönsorok 2/86

KEREKES TAMÁS
Két Krivec közt


jelenti romániai riportkörútjáról Cseke Gábor, bemutatkozáskor közölve:
„Én az Önök bozgorja vagyok”
Könyv a multikulturalizmusról és a román-magyar szellemi közeledésről

Az 1941-ben született Cseke Gábor (író, költõ, mûfordító, regényíró, publicista) Kolozsvárról Bukarestre kerülve tanulja meg az „egy hazában két nyelv- két nép” keserû leckéjét a kisebbségrõl és a szellemi idegenségrõl, a román-magyar fraternizálásról, mely hosszú ideig egyoldalú folyamat maradt, diákként ijesztõ élményeket szerezve arról, hogy a románok között kalandos dolog lehet ördögöt (dracu) emlegetni.

Szellemi önéletrajzának egyik aspektusa a Kölcsönsorok, melyben elénk tárja, hogyan jutott el román nyelvű költők fordításához és a kötet természetesen tartalmaz is egy csokrot belőle, melyek egyébként az interneten is fellelhetők.

Cseke Gábor diákként megismerte, hogy másképp is lehet, mint azt a hatalom diktálja, mert évfolyamtársa volt Alexandru Culcer fiának, aki, mármint az orvos apa, nemcsak részt vett a Petőfi elestének körülményeit feltáró román-magyar vegyes bizottságban, hanem szerény emléket állított Petőfinek, a Romániában található fehéregyházi síkon, az Ispán kútnál.

A kétnyelvű tábla felirata: „Itt esett el Petőfi Sándor 1849 július 31-én” (magyarul és románul).

A kötetet egybefogja Dan Culcerhez (a szoborállító orvos fiához) írt levelezése, és egyben pályaív, szellemi önéletrajz, és számadás arról, hogy hogyan teljesedett ki, milyen politikai és művészeti körülmények közt román műfordítói munkássága.

Buktató volt elég, ha a taktikázásokra gondolunk, amelyekre a Prágai Tavasz elbukása után kényszerítették a magyar és román értelmiséget. Döbbenetesnek tartom, hogy az együttélés dacára nincs a mai napig átfogó román-magyar szótár csak a köznapi beszédhez valami lexikális kulcs. Árulkodó tünet.

Meglehetősen reális képet kapunk arról, hogy a közeledés kulturálisan a magyar oldalról indult meg, ám jórészt viszonzatlan maradt a román fél részéről. Ezt a rendszerváltás még fokozta, hogy a lefordítandó költők némelyike nacionalista túlzásokba, soviniszta ámokfutásba kezdett.(Nem mintha Magyarországon nem létezett volna egy ilyen folyamat).

Örvendetes, hogy a kötet közli a román álláspont legbarátságosabb változatát, Dan Culcer-től (Párizs):

„Itt, ebben a balti-dunai és kárpáti-balkáni térségben és nem pedig másutt találjuk meg barátainkat, igaz, kérlelhetetlen ellenségeinket is.
Mindennek az a fortélya, hogy sikerüljön megőrizni barátainkat és ellenségeinket kizárólag a meggyőzés útján. Nyitott tenyérrel és nyílt kártyákkal kell megmutatnunk a Túlról érkezőknek, hogy nincs a kezünkben fegyver, de a kezünk erős, s ráadásul az elménk tiszta, ami a közösségünk intelligenciáját is jelentheti. Csak így, azonosulva ás egy olyan öntudatra ébredve, amely nem gőgös, állítható meg ama entropikus összemosódás folyamata, amely más forrásokból és szabályokkal megveti lábát az európai és azon kívüli gazdasági, ideológiai, szellemi és művészeti térségekben.”

Örömmel vettem észre, hogy a kötetben szereplő egyik részt, ahogy Cseke Gábor először meglátogatja Ion Alexandrut, Kistopán, már olvastam valahol, már akkor is tetszett. A kötet egyik legjobb tulajdonsága az időrend, azaz a szerző azt is felidézi, hogy kiből mi lett az idők folyamán, valamint az, hogy bepillantást enged a román-magyar fordítás nehézségeibe, a magyar Eminescu-irodalom túlburjánzásának okait is világosan láttatja.

Számos egyéb verset találhat az érdeklődő, az Andrassew Iván segítségével (is) életre hívott webantológiában (Román költők http://irodalom.elender.hu/roman címmel).

Ám számomra igazi szenzáció az volt, hogy megtudtam (az eredeti emlékiratokból - N. Ceausescu - hogyan lett a pártitkár labrador kutyája a Román hadsereg ezredese...

Nincsenek megjegyzések: