Kölcsönsorok 2/78

KOCSIS FRANCISKO (2)

Amíg oda voltam Kanadában és nem az itthoni kuckómból szerkesztgettem a blogot, ugyancsak felgyűlt a kötelező olvasnivalóm, amivel barátaim, ismerőseim ellátnak. (Hamarosan kénytelen leszek leltárt készíteni róluk, hogy legalább így nyugtázzam, nem sikkadtak el menet közben.)

Egyesek ezek közül elektronikus úton érkeznek, s akadálytalanul rám találnak, bárhol is lennék a világon (na jó, internet hozzáférés azért elengedhetetlen, s az nincsen mindenütt). Így jutottam hozzá augusztus derekán Kocsis Francisko új, készülő kötetének (Cenuşa / A hamu) kéziratához, amit a szerző küldött meg nekem, hogy leadás előtt vetnék rá én is egy baráti pillantást.

Azóta többször elolvastam és úgy érzem, hogy új verseiben Kocsis egy sajátosan kesernyés, ún. "őszi" hangot üt meg, ami különösen érdekes eredményt produkál október hónapnak szentelt verseiben. Megengedtem magamnak fordítás közben azt a szabadságot, hogy a kötetben elszórtan, mintegy támpillérként szereplő versekből ciklust fűzzek össze, amelyet végül megfejelek egy számomra különösen kedves, fanyarul keserű verssel, amely hangulatában kitűnően rímel az "októberekre".

A darabok természetesen bekerülnek majd a Kölcsönsorok 2-be, a költőnek szánt fejezet végére.

***

Október

(Octombrie)

2004

Fénylő szemek lebegnek a ködben

sehol a közelben egy észlelhető test,

a hangok szakadozottak, talán fel se hangzanak,

de a lázas elme nyilvántartja őket

egy földhözragadt logika szerint,

tételezvén a benyomások valóját

és hogy a világ anyagelvű,

majd fekete ágak halk roppanását hallom

mintha vastag gyapjúdunyha alól,

valami elvonul a közelben

és a bőröm alatti pára

megdermed a hidegben,

még a baglyok is tehetetlenek,

a köd a szemükre telepszik

és nem veszik észre a zsákmányt,

szomorú énekük kitölti a világszél bugyrait,

ahol még nem vágták ki a fákat -,

a szív beindítja radarjait

és onnan olvassa le a haza vezető utat.

2005

Az estben ingó, renyhe ágak

a hallgatag utcák lámpái alatt,

egy csomó titkolt érzelem

egy zavart mosoly hártyája alatt,

számomra véget ért egy nap,

másnak egy egész élet,

egyeseknek holnap következik

másoknak sohamár

2006

Elterpeszkedő ködök fjordjai

mossák Erdély völgyeit;

október ismét felidézi bennem,

hogy a csalódásokból mitsem tanultam;

visszatérek a vezeklés helyére,

sebhelyként újra sebbé kinyílva;

a csúcsok fölött csüngő fodrozatot

jéglehellet libegteti;

mennyire vágyom fürdőzni egyet,

valamely folyó széles ölében;

micsoda vágy egy erős és meleg cirógatás után

egy egészen más életben.

2007

A Gyilkos-tónál, a kegyetlenül sűrű ködben, a tavon

túli favágók visszhangja -

hirtelen és minduntalan

egy oktávval lejjebb csúszva

a sípoló légszomjtól rezgő semmiben -

ismerős hangok eveznek a dermedt vizen,

egy ló ismétlődő nyerítése

és fázós holló egy menedékház zsindelyén

ablakain lezárt zsalu;

az egyetlen nyitott bárban a forralt bor szaga

és a fenyőtűz melege.

A rádió tiszta égboltot emleget. A földet felhő fedi.

2008

Az ősz eljövetele: a pocsolyákban tükröződő ólmos égbolt szúrja a szemet, fájdalmasan ráng a látóideg. Az emlékezet riadót fúj, felsorakoznak a beugró emlékképek özönei. A reggel ünnepélyes fogadtatásban részesül: élni nem igazán kifizetődő, nem élni meglehetősen költséges. Erre gondolok két, bordáim közti nyilallás között, majd cigarettára gyújtok. Az eredményről, néma csönd.

Nyilatkozat

(Declaraţie)

Éjszaka a városban jártam, találkoztam

az elkésett iszákosokkal, a drogosokkal

és mindazokkal, akik belőlük élnek,

de a csendőrökkel nem találkoztam,

se a bank előtt, se az aluljárónál,

de a temetőkapunál sem;

megértem őket, hogy rejtve maradtak,

a derekukon lévő pisztoly nem pótolja a bátorságot

miként a zsebemben lapuló bicska

sem csökkenti a veszélyt.

Hazaértem és nem esett bajom

és bevallom hogy hálás vagyok nekik

amiért nem lestek rám valamely sarkon

mert ma már csak ők kötnek belé

a békés emberekbe.

Felhőtlen volt az ég, csak a szmog

nyelte el fönt a csillagokat.