(E résszel befejeződik Pilisi Lajos dokumentum kötetének bemutatása a 2005-ben megszűnt Romániai Magyar Szó alapján.)
*
A nagyszebeni győzelem
A román hadjárat első öt hete kevés dicsőséget szerzett a román fenyvereknek. A védtelen Erdélyben való begyaloglást nyomon követte a dobrudzsai gyász és kevéssel utána a nagyszebeni vereség, amelyben mintegy ötvenezer főnyi román sereg semmisült meg.
A nagyszebeni döntő ütközet, a város egyhónapi ostroma után, szeptember 25-én kezdődött, és négy napig tartott. Ezekben a négynapos harcokban teljesen összetörtek Corbescu román tábornok csapatai és szerteszórtan futottak a vöröstoronyi szoros felé, ahol a bajorok kettős tüzébe kerülve egyszálig elpusztultak. Nagyszebent szeptember 27-ig magyar honvédek védelmezték. Csupa öreg népfelkelők. Az előretolt rajvonalak parancsnoka Petricsek kapitány volt. Az első német csapatok szeptember 27-én érkeztek Szebenbe, és ugyanakkor már értesítés jött, hogy a megkerülő bajorok is elérték a vöröstoronyi szorost és megszállták az 1400 méter magas Holzrinnét. A szebenkörüli hadműveleteket Falkenhayn és Krafft tábornokok intézték.
A nagyszebeni győzelem tulajdonképpen két nagy csatában dőlt el. A szövetségesek előbb Nagyszeben alatt arattak diadalt, azután a vöröstoronyi szorosban. Erős két román hadosztályt nyomtak itt agyon, és úgy, hogy az sem az ágyúparkját, sem a trénjét nem tudta megmenteni. A szebeni ütközet mintegy negyvenkilométeres fronton viharzott el. Zsákmányul nyolcvan ágyú, sok repülőgép, a teljes trén és több mozdony és vasúti kocsi jutott a győzteseknek. A román sereg futását nagyon megnehezítette a kínos terep, és az, hogy csak két út állott rendelkezésükre. Az egyik a fogarasi kopár havasok közé vezetett, a másik a járhatóbb, ahol trénnel és tűzérséggel is el lehetett szekerezni, Vöröstornyon át, az oltmenti völgybe. Itt a bajorok támadása először pánikot, később pedig oly pusztulást okozott a visszavonulók között, hogy az ütközet utáni napon hullamezők és összetorlódott trénszekerek zárták el a vöröstoronyi szorost. És ami a hosszú hároméves háborúban még egyszer sem esett meg, itt az is megtörtént. Nyílt csatában fogságba került egy egész román zászlóalj a törzskarával együtt.
Falkenhayn tábornokot Szeben városa köszöntötte, Krafft tábornokot pedig, aki vitéz bajorjaival az ellenség hátába került, a német császár. A császár a vöröstoronyi győzőnek, Krafft von Delmensingen bajor altábornagynak a Pour le Mérite rendjelet ajándékozta. A győztes szebeni csapatok, a vöröstoronyi szoroson át, még a győzelem napján benyomultak Romániába, és Caineni táján hánytak sáncokat.
Brassó megvétele
A román hadsereg uralma Erdélyben három hétig tartott. A harmadik héten megindított katonai akció rácsapott a román hadakra és Nagyszeben visszavételével egymásután került a kezünkre Brassó, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Fogaras és a Zsil völgye is.
Brassó megszállása öt hétig tartott. A felszabadított városba október 7-én a Höltövény felőli német és a Vidombákon át vonuló magyar csapatok érkeztek elsőnek. A megkergetett ellnség kemény utóvédharcok között vonult a törcsvári szoros felé, és útjában mindent elpusztított. A magyar-német csapatok vasárnap reggel érkeztek Brassó első házaihoz, és ugyanakkor kezdődött meg a rettenetes utcai harc is. A visszavonuló román sereg minden talpalatnyi földért ezrével hullatta katonáit. A véres utcai harcokban megtizedelt csapatok Szentpéter és Botfalu között sorakoztak újra, és erős tüzérségi támadással védelmezték az esendő Barcaságot. Ezen a szakaszon a kukoricásban előtörő sűrű román rajvonalak ezrével pusztultak el csapataink zárótűzében. A szorongatott és teljesen szétvert második román hadsereg védelmére gyors meneteléssel sietett elő a harmadik sereg segédcsapata, de oly későn, hogy a Felső-Olt völgyéből, Sepsiszentgyörgyön át érkező román sereg már csak a szentpéteri vereség halottainak és foglyainak számát szaporította.
A brassói véres utcai harcok a vasúti állomás körül, Ó-Brassónál kezdődtek, és végighúzódtak az egész városon: a kolostor- utcán, a főpiacon és Posta-téren. Délután ötórakor az elhullott román katonák holttesteivel volt tele a brassói Hosszú-utca, a Ráma-utca, a Föveny-utca, a Kádár-hegyhát, a Varte-hegy és az Eberet-kő. Brassóba a magyar honvédek érkeztek be elsőnek és a Petrán-zászlóalj szuronyai előtt roppantak össze az első román csapatok. A másik oldalon, a Ráma-utca felől előretörő német csapatok rohama oly rettenestes volt, hogy utána egyetlen hosszú jajkiáltással teltek meg az utcák, és a hanyatt-homlok menekülő románok egymást tiporták agyon az ijedelemtól.
Brassó elestével három erős román hadsereg semmisült meg teljesen. Az első Nagyszebennél, a második a törcsvári szoros előtt, a harmadik - az északkeleti - Arz tábornok erős nyomása alatt Székelyudvarhely és a Hargita hegység körül. A szebeni, brassói, székelyudvarhelyi győzelmek keresztbe estek a románok haditervein, és megcsúfolták a beharangozott marosmenti nagy felvonulást.
A győztes csapatokat mindenütt nagy örömel köszöntötte a felszabadult lakosság, és sietve távolította el a középületekre erőszakolt román címereket. A felszabadult városok már az első percben ritkolordíszbe öltözködtek, és az elrejtett, őrizett magyar háromszínek tengere lobogta körül Falkenhayn és Arz tábornok bátor katonáit.
Egy brassói túsz naplója
Hullott lovak és hullott katonák, füst, a levegőben pernye száll, és sárga, beteg levelek csapódnak az ablakokba: ez Brassó… A magyar végvidék legszebb városának legszomorúbb hat hetét pedig az alábbi napló mondja el. Aki írta, nincs, halott vagy élőhalott. Senki sem tud a sorsáról semmit. Brassó hathetes története az elhurcolt túsz tollából az alábbiakban pereg:
Augusztus 27. Délelőtt térzenét ad a 82. gyalogezred, este színház, éjjel 11-kor riadó, jönnek a románok. Az egész város talpon, mindenki szalad, és pakol.
Augusztus 28. Déli 1/2 12-kor Fabricius polgármester-helyettes értekezletre hívja a város kevés magyarságát. Schnell hadköteles polgármester elhagyta Brassót. Helyettese, Fabricius, tudatja, hogy átadjuk a várost, és könyörületet kérünk. Hivatalnok, rendőr egyetlen sincs a városban, a bolgár szegi rakoncátlan csőcselékkel szemben polgárőrség alakul. A tömösi szorosban még mindig tartanak a harcok, délután egy óra 20 perckor érkezik az első sebesült. 82-es altiszt, a gránát tépte meg. Dr. Baiulescu kórházba viteti és maga kötözi be. Az ideiglenes tanács félnégykor megindul átadni a várost. Rettenetes út. A szomorú menet szembe találkozik a román futárral, aki az átvevő ezredes üzenetét hozza. Az ezredes a Vasút- utca végén vár bennünket. Crainiceanu-nak hívják, apró ember, erős, markáns vonásokkal. Körötte tisztek, háta mögött feszes katonák, Fabricius németül beszél és kíméletet kér. Szavait dr. Baiulescu tolmácsolja románul. Az ezredes következő szavakkal végzi válaszát:
- Önöknek nincs mit tartani tőlünk, mi nem vagyunk rablók, hanem katonák. Megindultunk a városba. Az egybegyűltek s` tr`iasc`-val köszöntik a románokat, az ezredes a városban rövid beszédet mond, utolsó mondata ez: Most, hogy bejöttünk, nagyon szép idő van, de következhetnek ránk még esős napok is. Ötkor képviselőtestületi gyűlést tartunk, az ülés alatt bevonul a 12. gyalogezred egyik százada. Dobok peregnek, és imához vezényelnek. Az ülésen a katonai parancsnok elnököl. Polgármesterré választják Baiulescu doktort, rendőrfőnökké dr. Vecerdat. A parancsnok a zárórát hétre rendeli el, tízezer kenyeret, ötven marhát követel a várostól. Ezenkívül negyven magyar túszt. Én is közéjük tartozom. Éjjel a bolgárszegi nép italosan járja az utcát, és kirakatokat tördel. Hangos s` tr`iasc` dörög az ablakok alatt. Utána ágyúk csörömpölnek. Olvasom: kétszáz román ágyú.
Augusztus 29. Egész nap katonák özönlenek a városba.
Augusztus 30. Katonai küldöttség jön, és tudtul adja, hogy délután 5 órára a parancsnokságon kell lenni a túszoknak. Még 6 órára sem verődünk össze. A parancsnok elrendeli internálásunkat, a Korona-szállóba visznek, ahol saját költségünkön élelmezzük magunkat.
Augusztus 31. Nem tudjuk, ki járt közbe, érdekünkbe, de becsületszóra kibocsátanak bennünket.
Szeptember 1. Mise van a katolikus templomban, a kevés ittmaradt magyarság valláskülönbség nélkül a templom padjain szoronkodik, és könnyes szemekkel suttog jövendő sorsáról. A városban megjelennek az első rendeletek.
Szeptember 2. A középületek román tulajdonba mennek át. Ferdinánd királyért imádkozni kell a templomokban. Vajon lesz-e aki imádkozik? Egyik panaszos a másik után jön, nincs pénzük, éhesek. Magamnak sincsen. Mit csináljak.
Szeptember 3. Falragaszok a magyar nevek, címek és címerek levételéről.
Szeptember 4. Megkezdődik a nyomorúság, a magyarok összeadják garasaikat, a jobbmóduak tartják a szegényebbeket.
Szeptember 5. A Gazeta Transilvaniei brassói lap közli a bevonult tábornokok nevét és a hadüzenet szövegét. A lapban feltűnő helyen Tisza távozását jelentik a kormányból.
Szeptember 6. Elnéptelenednek az utcák, sehol egyetlen magyart nem lehet látni. Az ablakomon mondják be, hogy Popescu és dr. Glezar szintén hivatalt vállaltak. Bales suszter rendőrségi alkalmazott lett. A román katonaság még mindig nem vonult be a laktanyákba, hanem a sétatereken táborozik. A tisztek civilházakban. Délután sebesült magyar foglyokat hoznak keresztül a városon. Sírva nézzük őket. Az ablakot nem merjük kinyitni, a világról semmit sem tudunk. Estefelé könyörgő emberek jönnek. Nem bírom a nyomort, feltöröm a gondozásomra bízott szegényszekrényt, és szétosztom.
Szeptember 7. A 46-ik román gyalogezred bevonul a városba. Fischer Károly bukaresti tanárt, aki az édesanyját jött meglátogatni a Barcaságra, elfogják, és összeláncolva viszik el az ablak alatt. A Törcsvárról menekült magyarok a templomban tudják meg, hogy Fülöp Sándor törcsvári lelkész, aki nem tudott velük kijutni, puskát fogott, és befeküdt a rajvonalba.
Szeptember 8. A Gazeta Transilvaniei izgató cikket közöl a magyarok és szászok ellen, és ugyanaz a száma hozza Gyergyó, Sepsi, Kézdi elestét.
Szeptember 9. Nehéz, esős napok. Szegénység. Nem merünk kimozdulni az utcára. A csőcselék magatartása fenyegető.
Szeptember 10. A 46-ik gyalogezred térzenét ad. Egynéhány román hölgy, katonák, cselédek gyönyörködnek csak a muzsikában. Mi magyarok lefüggönyözött ablakok mögött sírunk.
Szeptember 11. Sárkány felől erős ágyúzás hallszik, a Gazeta Transilvaniei Gyergyószentmiklós, Delna, Csík, elestét adja hírül. Ma lettem 48 éves. Sírtam, és imádkoztam.
Szeptember 12. A Gazeta örömmel tudatja, hogy Udvarhely és Szereda is elesett és hogy a románok Marostorda felé vonulnak.
Szeptember 13. Éhezünk. Nincs kilátás segítségre. A románok a cenki Árpád-emléket ágyúzzák. Egész nap ágyúzzák, és a szobor áll. Éjjel jövés-menés, kavargás, zaj, ágyúdörgés, trén. Valami történt a fronton.
Szeptember 14. Reggel nyolckor hat dörrenés: felrobbant a cenki Árpádszobor. Három román polgár vállalkozott a szobor felrobbantására, és mind a három ott pusztult. A csőcselék kiabálva jár az utcán. Egy percre félrehúzom a függönyt, egy tépett asszony rám kiált: magyar kutya tudod-e mi történt? Meghalt Árpád! Este újra összebújunk a templomban, beszélgetünk, és sirdogálunk.
Szeptember 15. Semmi hír sehonnan. Fuldoklunk a kétségbeeséstől. A városban aláírásokat gyűjtenek a túszok szabadonbocsátására. Kovács Atanáz szerzetespapnak kellemetlensége akadt a román hatósággal. Hírül hozzák, hogy dr. Otróbán nővére haldoklik a Szent- János utcában. Felkeresem. Éhenhaldoklik. Az Otróbán- örökösök egy krajcár nélkül hagyták el. Most kilencvenhárom éves. Ha egyszer olvassátok ezt az írást, okulhattok belőle, hogy milyen a rokoni szeretet.
Szeptember 16. A barátot sikerült tisztára mosni. A szászok kérvényt adtak be a szász túszokért. A kérvényt az előkelőség kiválónak találta. A románok azzal dobták vissza, hogy ők nem történelmi tanulmányt akarnak, hanem alázatos folyamodást. Ma összeírtam az ittmaradottak névsorát. Mi magyarok 145-en vagyunk.
Szeptember 17. A városházára citálnak bennünket, ott Racovita ezredes röviden és katonásan tudatja, hogy mivel Herfurth evangélikus pap nem teljes leltárt adott a templomi kincsekről (a híres gobelineket nem írta be a listába), tehát letartóztatja. Herfurthet azonnal Bukarestbe viszik. Eggyel kevesebben vagyunk, eggyel többet siratunk.
Szeptember 18. Ma figyelmeztetést kaptam a polgármestertől, hogy baj van körülöttem. Nem teljesítettem, amit teljesítenem kellett volna. Nem vagyok lojális. Az vádolt meg, akinek már nem tudtam adni a kiüresedett perselyből. Damokles kardja csapott rám. Uram, irgalmazz nekem. Ma éjjel érkezett ide a hadtestparancsnokság. A megmenekült barát a viszonyokhoz képest nagyon jól él. Némely embernek mindig jó.
Szeptember 19. Beteg vagyok. Meghalt Kajcsa István. Minden magyar ott volt a temetésén. Eggyel újra kevesebben vagyunk.
Szeptember 20. Megkezdik az összes magyar cégtáblák bemázolását.
Szeptember 21. Egyetlen magyar cégtábla sem maradt a városban. Már neveink sincsenek.
Szeptember 22. Rendelet érkezik, hogy mindnekinek igazolójegyet kell váltania. Az igazolójegy címe: Bilet de Legitima]ie. Az aláírás Brassó parancsnoka: Maior de rezerva Sarateanu, polgári aláírás dr. Popescu. Az igazolványért egy frankot kell fizetni.
Szeptember 23. A kereskedések mind nyitottak, és a kávéházak is, csak a vendéglők zártak. A kereskedők panaszolják, hogy a románok a hódítók szavait használják. Örüljetek, hogy ilyen simán visszük, de ha kapni akartok érte valamit, azt is megkaphatjátok. Az adópénzeket Stinghie kezeli. Az első maximális árak a következők: kenyérliszt 35 bani, tengeri 25 bani, sertéshús 3 korona, marahahús 4 korona, borjúhús 3,50 korona, juhhús 1,40 korona, háj 3,50 korona, zsír 4 korona, főtt sonka 5,50 korona, borjúfej 20 fillér.
Szeptember 24. Valahonnan közeli ágyúdörgés hallatszik. A túszok, akikkel sűrűn értinkezem, a következők: Szentandrásy postatanácsos, Kertsch Károly téglagyáros,Gundel polgár, Maissl katolikus plébános, Gönczi Soma hivatalnok, Salamon Samu ügynök, Eitel Ernő gyáros, Kammer Ede kereskedő, Fogaraser Péter cell-gyári hivatalnok, Rottenbaher Henrik, Veith Péter kocsmáros és az elhurcolt Herfurth szász pap.
Szeptember 25. A katonai hatóság odaadja a népnek a Cell- féle telkeken termett tengerit és kukoricát, de a bolgárszegiek mindenkit elmarnak onnan. Jól van ez, így kell nekünk. Ma kezdődik meg a bútorvándorlás. A lakatlan házakból Romániába indul minden.
Szeptember 26. Minden dohánykészletet rekvirálnak. Erről is leszokunk. Éjjel kocsik és autók dübörögnek, a román katonák hazapakolnak mindent.
Szeptember 27. Mi történhetett? A román parancsnokság indulásra készen áll.
Szeptember 28. Ma már mindent rekvirálnak. Legelőször a vasasboltok teljes anyagát. Megkezdődött a rablóhadjárat. Nem tudom szó nélkül nézni, az utcára sietek, és rászólok az egyik altisztre:
- Mondja, hogy csinálhat ilyet?
Az altiszt nevetve felel:
- Nekem már a dédapám is ezt csinálta.
A szász kereskedők eldugott cukrai, kávékészletei mind román autókra kerülnek. Na tessék: Nem jobb lett volna nekünk. Még ingyen is jobb lett volna. Mi koplaltunk, és most viszik, Gróf Mikes főispán lakásába teherautón mennek be a románok, és mindent felpakolnak. A Rezső-körút előtti drótnélküli távirót is leszerelik. Ma öltük le Sipos Ferenc két disznóját. Nem volt mit adni nekik enni, és attól is féltünk, hogy majd rekvirálják. Az egyiket én vettem meg, a másikat Kermandl. A pénzt félretettük. A házból napok óta nem merünk kimozdulni, éjszakánként már a puskaropogás is behallatszik, úgy mondják, órák kérdése a bevonulás.
Szeptember 29. Templomba megyünk, összeborulunk, mindenki imádkozik. Brassótól nem messze erős harcok lehetnek, az ágyúk egész közelről szólnak, hír szerint a mieink Szászmagyarosnál vannak. Valami nagyon feltűnő: a Gazeta Transilvaniei egészen elcsendesült. Ma egy hónapja vonultak be a románok.
Szeptember 30. Egész éjjel hangos ágyúharc, reszketnek az ablakok, többször detonáció, azt mondják, Botfalu körül történik minden. Kinyitom az ablakot, és látom, hogy éppen most törik fel a román katonák a Verzár-boltot. A túlsó oldalról járőr közeleg, az altiszt rámkiált, és a nevemet kérdi, hogy itt lakom-e.
- Itt, én vagyok az. - Nyisd ki az ajtót, visszünk. Uram, irgalmazz nekem. Eddig a napló, aki írta, nem került vissza, senki se tud a sorsáról.
A Tömösi szorosban
Muzsikálnak a hegyek. Hosszú és vékony sikoltással kezdődik a koncert, az előzene tónusát a gépfegyver kerepelése adja, és egy láthattalan intésre hirtelen megszólalnak a bombardonok, a mélydöngésű dobok és a hegyeket borzongató bőgők kötélnyi húrjai is. Minél közelebb kullog a kocsi, annál félelmesebb lesz az éjszakai zene, és a torkolatban már a dirigensek szava is hallszik.
- Tizenkét gránát, húsz srapnel, gyüsz - nem gyüsz, kész - nem kész, tűz-tűz!
Minden ordít, vonaglik, tombol, a sziklacsúcsok recsegve hasadoznak, az egek kárpitját rakéták szaggatják cafatosra. Tettenetes, szinte őrjítő a dübörgés. Vad, hörgő fájdalom rázza a völgyet, a tüzérlegénység keze kivérzik az igyekezettől, az ágyúcsőbe hulló esőcseppek sisteregve, párázva percegnek, és valahonnan a messziből tompa emberkiáltás tördelőzik a cserjések közé. A láthatatlan dirigens meginti a finálét:
- Zárótűz!
Minden egybeharsog, összemorajlik, úgy döng a föld, mintha szét akarna hullani a megkínzatástól. Azután egyszerre csönd lesz, nagy halálos csönd. Összeszikkadnak a mellek, megreszketnek a csontok, és hosszú, tikkadt, lélegzetnélküli percek peregnek alá. Ezer perc telik el így; száz év és a századik év utolsó rebbenésébe kiált bele a híradás. Az ütegparancsnok a telefonhoz fut, aztán hátrafordul, felénk. Mondnai akar valamit, de nincs szava. A zubbonyához kapkod, a nyakát tépdesi, esetten babrál végig a zubbony zsebein, és valami furcsát, valami fényeset rángat elő:
- Ni, monokli - hebegi csodálkozva, és a következő pillanatban már a szemébe is csapja és hetykén, kedvesen kiáltja közénk:
- Alsó, fertig, most már egy talpalatnyi magyar földön sincs ellenség.
… Az őszi eső egyre sűrűbben szakad, a magasan lobogó tábortűz mellett tüzértisztek üldögélnek, csupa tizennyolc-tizenkilenc éves gyerekek, és nekik is monokli van a szemükön. Valami betyáros nótát dünnyögnek, és a komiszabb szavaknál ijedten, szégyenlősen merednek a tűzre.
A csatakos országúton csukaszürke gombolyag csörömpöl előre. Előre: Románia felé.
(Vége)
Illusztráció: Falkenhayn lovassága bevonul Bukarestbe 1916. december 6-án
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése