Szárazelem
"Ágyő, puttony, vége a szüretnek!" (Francia közmondás)
Riport készül. Az alany érdekes, gazdag életutat bejárt ember, órákon át mesél munkájáról, tapasztalatairól, küzdelmeiről. Indázó beszélgetésünk új és új kérdéseket követve verekszi át magát a megismerés bozótján. Minden lehetséges oldalról megközelítettük már a témát. Láthatóan mindketten belefáradtunk az átbeszélt délutánba. Megkönnyebbülten dőlök hátra a jól végzett munka zsibbadt kábaságával. Rejtett hangfalakból szordínós zene lüktet, mint gondolkodás közben a sugallat. Magamban már a riport felépítésén töprengek, a címen rágódok...
Pár nap múlva összetalálkozunk az utca sokadalmában. Mosolyogva köszöntjük egymást. Mint régi ismerősök. Ám a beszélgetés akadozik. Erdőltetjük, de semmi eredmény. Szorongva állapítom meg, hogy nincs mit mondanom neki. Pár nappal korábban mindent megkérdeztem már tőle, és mindent elmondtunk egymásnak. Érdeklődésem, akár egy túlzottan igénybe vett szárazelem, máról holnapra kimerült.
A riport is elkészült közben, leadásra készen lapul az aktatáskában; jöhet a következő.
Visszhang, bumeráng
"Aki gúnyt akar űzni egy sántából, annak nagyon egyenesen kell járnia." (Német közmondás)
Két hajdani tanárunk is sánta volt: egyik a jobb, másik a bal lábára. Ráadásul elválaszthatatlan barátokként legtöbbször együtt jártak. Úgy bizegtek el az utcán, társalogva, mint egy V-betű ütemesen összehajló szárai.
Éretlen nebulókként természetesen sokan eltanultuk tőlük az imbolygó járás tudományát; ki jobbra, ki balra hajlongott, majd párba állva, őket majmolva cirekáltunk az iskola udvarán és folyosóin. Roppant szórakoztató heccnek tartottuk az egészet,s ma sem tudom magamnak megmagyarázni, miként történhetett, hogy soha senki nem intett le emiatt a felnőttek közül. Abban a hiszemben mondtunk búcsút az iskolának, hogy világra szóló tréfák jópofa szerzői voltunk, idős korunkban pedig mosolyogva fogunk visszarévedni rájuk.
Az idő eltelt, s mind jobban idegenkedve, már-már iszonyodva gondolok a nyers tréfákra, durva ugratásokra, ízetlen nyelvöltésekre. Hogyan is tehetjük jóvá mindazt, amit tanáraink ellen a távolodó múltban elkövettünk? Idegesen összerezzenek, valahéányszor csibészes nyegleséggel sürgő-forgó utcai kamaszok bodzapuskéájukból zavartalanul és válogatás nélkül küldik ártatlan lövedékeiket az elhaladó, gyanútlan felnőttekre. Természetesen, én sem vagyok kivétel. És hallom a jóízű, vásott vihogást a hátam mögött egy-egy telitalálat után. Hallgatagon megszaporázom lépteimet, s úgy kóvályog fölöttem a kíméletlen, kárörvendő zsivaj, akár a múltam visszhangja, bumerángja.
Cseke Gábor
(Előre)
Illusztráció: Benczédi Sándor kisplasztikája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése