Sokhelyütt kifejezetten igaztalan és elfogult a világról alkotott képünk, és erre minduntalan rá kell döbbennünk, valahányszor olyan ismeretekkel szembesülünk, amelyekről már régebben is alapvetően tudnunk kellett volna, de amiket mégis hanyagul elfedtek, elsinkófáltak előlünk.
Így vagyunk az indián kultúrával is. Az irodalom, s különösen az angolszász, tele van izgalmasabbnál izgalmasabb indiántörténetekkel, amelyeket ifjúkorunkban lelkesen olvasunk is, újabban a róluk készült filmeket vakulásig nézhetjük, de ha letesszük a könyvet és elfordulunk a képernyőtől, akkor be kell látnunk, hogy sémákon, előítéleteken, felszínes információkon kívül semmit sem tudunk azokról, akiket mi rézbőrűeknek tartunk és akik számára mi sápadtarcúak vagyunk; legalább is a könyveink szerint.
Az igazán szomorú az, hogy amit rendre megtudunk az indiánok néprajzáról, dalairól, táncairól, költészetéről, szokásairól, az jobbára mind a múltra vonatkozik, és egy sokszínű, sokarcú népcsoportokból álló népesség helyett már csak egy-egy maroknyi elfajzott, kihalófélben lévő utódra van igazából rálátásunk. Így aztán az Akadémiai Kiadónál megjelent Világirodalmi Lexikon “Indián irodalom” címszava például meglehetősen felületes és semmitmondó, s bár néhány alapvető eligazítást lehetővé tesz, csak arra jó, hogy újabb és újabb kérdéseket tegyünk fel.
Azért ne legyünk igaztalanok: a lexikon vonatkozó kötete (a 7-ikről van szó) még 1977-ben látott napvilágot, az azóta eltelt több mint harminc évben az emberiség jóval nagyobb léptekkel igyekezett részben törleszteni az indián kultúrában felhalmozott mulasztásaiból, annak ellenére, hogy e pótlással párhuzamosan a maradék indián lakosság mind az észak-, mind a délamerikai földrészen morzsalékká zsugorodott: már-már kihalt, felszívódott, átalakult. Jó szolgálatot tesz a mai kor emberének az a világhálós oldal, amely összegyűjti és használható tárgykörökbe rendezi az indián civilizációval kapcsolatos forrásokat az egész világról. A http://indianmuveszet.lap.hu/ címen elérhető “startlap” a korábbi adatszűkösséghez képest krőzusi bőséggel kínálja a tájékozódás lehetőségét az indiánok anyagi és szellemi élete, története szinte valamennyi irányában – igaz, hogy elengedhetetlen hozzá az idegen nyelv tudás, a legtöbb forrás ugyanis angol nyelvű hozzáférést tesz lehetővé. E lapról olyan mai, élő, autentikusan indián kulturális eseményekre – zenei, tánc- és filmfesztiválokra, találkozókra, irodalmi pályázatokra stb. – van rálátásunk, amelyek arra is figyelmeztetnek, hogy a kis népek és kultúrájuk kiveszése nem megy olyan egyszerűen, ahogy azt elképzelnénk...
Ezért is hézagpótló az a verseskönyv, amit az 1929-ben alapított Szukits Kiadó jelentetett meg 2001-ben. A Népek versei sorozatban kiadott Felhőnéző. Indián dalok, imák, versek című antológia (fordították Domina Bálint, Kiss Nóra, Szántai Zsolt), ha csak pár tucat vers erejéig is, ízelítőt nyújt az algonkin, apacs, arapahó, csejenn, cseroki, dakota, delavár, feketeláb, hopi, huron, inuit, irokéz, kajova, komancs, krík, moháv, navajó, nez-percé, odzsibve, oglala, pajut, papagó, píma, póni, ponka, pueblo, sosón, sziú, téva, varjú, vinepagó, vintu indiánok lírájából, a tragédiáktól terhes időn át megőrzött és tovább hagyományozott folklórjukból. Kár, hogy a kiadó nem gondoskodott a könyvbe foglalt lírai termés szakavatott elemzéséről és csak az egyes indián törzsekre vonatkozó rövid szócikkeket kínál háttérinformációként. De mert egy ilyen könyv is egy mozaikkocka műveltségünk gazdagodó táblaképén, ajánlom a gyűjteményt az olvasó figyelmébe.
Cseke Gábor
***
Felhőnéző - indián dalok, imák, versek
Csillagok éneke
(mohikán)
Mi vagyunk a fényes csillagok,
dalunk, fényünk zengve szól.
Mi vagyunk a tűzfarkú madarak,
szállunk felhőt, eget hasítva.
Fénykarjaink összeérnek,
utat adunk a Nagy Szellemnek.
(Szántai Zsolt fordítása)
Megteremtett, új világ
(vinepagó)
Szépnek látszott
ez a megteremtett, új világ,
teljes széltében, hosszában
a földnek, nagyanyánknak,
ahogy zölden elnyúlott,
Földanyára leplet vont.
Jók voltak az illatok -
ki érezte áldott volt.
(Szántai Zsolt fordítása)
Füst
(píma)
Nem volt ember - azt mondod.
Csak a füst örvénylett.
Nem volt ember - azt mondod.
Minden a füst után lett.
Az ember volt az első - azt mondod.
S a füst örvénylett.
Az ember ruhát, fegyvert kapott.
Minden a füstből lett.
Az ember volt az első - azt mondod.
A füst meg csak örvénylett.
Az ember állatot, kukoricát kapott.
Minden a füst után lett.
Az ember volt az első - azt mondod.
A füst vadul kavargótt.
Az ember élni kezdett.
A füst meg lassan továbbterjedt.
(Szántai Zsolt fordítása)
A halál születése
(póni)
Azon a napon, mikor Ember lett,
az Élet legelején,
Atya és Anya együtt jöttek,
halk szókkal beszélgettek.
„Gyermekeink örökké élnek,
örökké élnek majd,
mikor Embernek születnek."
Erről s így beszélgettek.
De a kis madár sírni kezdett:
„Hogy rakjak fészket,
hol rakjak fészket,
ha minden ember örökké élhet?"
(Szántai Zsolt fordítása)
Áldó ima
(cseroki)
Az egek langy szelei
melengessék sátrad!
A Nagy Szellem áldása
szálljon családodra!
Csak boldog ösvényt
lásson mokasszinod!
Hóban, viharban
szivárvány simítson!
(Szántai Zsolt fordítása)
Életrontó varázslat
(irokéz)
Hallgass most!
Életedre rátaposok.
Életed száraz csont csak,
talpam alatt összeroppan.
Összeroppan talpam alatt,
rágurítom a nagy sziklákat.
Rágurítom a nagy sziklákat,
többé soha fel ne támadj!
Hallgass most!
Életedre rátaposok.
Életed csont, szikla fedi,
tested por már, eső veri.
Hallgass most!
Életedre rátaposok!
(Szántai Zsolt fordítása)
Akit megátkoztak a szellemek
(feketeláb)
Vihar volt, mikor megszülettem.
Öregasszony nézte kicsi tenyerem.
„Meghal ő, mielőtt férfi lenne!"
Ó, miért is adtak nevet nekem?
Elég lett volna az átok jele
mellemre festve, bőrömbe égetve.
Elég lett volna az átok jele
szívembe szúrva, vérembe keverve.
Vihar volt, mikor megszülettem.
Ki tudta akkor, mivé leszek egyszer?
Ki tudta akkor, mennyit szenvedek?
Ki tudta akkor, romlást hozok?
Ha tudták volna, vajon most itt
vagyok?
(Szántai Zsolt fordítása)
Az Idegen Nép eljövetele
(pueblo)
Vadászok voltak, ösvényen jártak,
nem voltak házaik,
nem voltak földjeik,
nem voltak puha ruháik.
Vadászok voltak, bőrruhát hordtak,
fejükre mohát tapasztottak,
gyermekiket kosárban vitték,
úgy jöttek, úgy jöttek közelebb.
Vadászok voltak, véznák és
gyengék,
megették a vadkörtét,
megették a kaktuszt,
felfalták a füvet.
Éheztek. Sokat szenvedhettek.
(Szántai Zsolt fordítása)
Fák és vizek
(póni)
Sötéten festődik az égre -
hosszú csík a hajnalban.
Fákat látok, erdőt, szépet -
hajolnak és bólogatnak.
Fényesen festődik a völgyre -
hosszú csík a hajnalban.
Folyókat látok, vizet, szépet -
kanyarog a homokágyban.
Hallgass most!
Hallod?
Hallod ezt a csendet?
Erdő susog, folyó locsog.
Figyelnek a szellemek.
(Szántai Zsolt fordítása)
Anya - gyermekének
(inuit)
Én csak egy asszony vagyok,
látomásom sosem volt,
de most mégis elmondom,
mit tudok a világról.
Elmondom most, mit tudok
erről meg más világról,
erről meg a többiről,
mikről nem is álmodom.
Ha álmodnék ezekről,
róluk tán többet tudnék.
Mert kik álmot látnak,
tudják, mi fontos még.
Álmukban az emberek
elhagyják az életet,
s látnak olyan sok mindent,
mit én el sem képzelek.
Én csak egy asszony vagyok,
látomásom sosem volt,
de hiszem, hogy az álmok
megmondják a valót.
Tudom azt is, tudom jól,
gyermek anyjától tanul sokat,
tudom azt is, tudom jól,
így ismerjük meg a dolgokat.
(Szántai Zsolt fordítása)
Szerelmes ének
(odzsibve)
De jó lenne, de jó volna
bejutni az ő sátorába!
De jó lenne, de jó volna
sötétben belépni a sátorba!
De jó lenne, de jó volna
odabent lenni ővele!
De jó lenne, de jó volna
csendben eljönni reggel!
(Szántai Zsolt fordítása)
Nő lett a kisleányból
(moháv)
Hol a Hajnalcsillag felszáll az égre,
láng jön keletről, záporként érkezik,
Eget vágó hegyek tövén, lent a réten,
megnőtt a kisleány, nővé érett.
Olyan az alakja, mint anyjáé volt régen,
olyan a járása, hogy szép a férfi szemében.
Eget vágó hegyek tövén, lent a réten,
megnőtt a kisleány, nővé érett.
Olyan a termete, akár az ifjú fáké,
olyan szín a két szeme, akár az éjszakáé.
Eget vágó hegyek tövén, lent a réten,
megnőtt a kisleány, nővé érett.
(Szántai Zsolt fordítása)
A vadász dala
(papagó)
Ott, messze, távol,
ott fut a vadász.
Fehérre festette lábszárát.
Ott, messze, távol,
tágul a cimpája.
Szeme a földet kutatja.
Ösvényt talál, szagot érez,
elindul a préda nyomán.
Ha ügyes, zsákmányt szerez.
Ha balga? Kővel tölti zsákját.
(Szántai Zsolt fordítása)
Vadászok
(feketeláb)
Ketten vagyunk csak az ég alatt:
én, s kit megölni jöttem, a vad.
Halkan odamentem, őt figyeltem.
Semmit sem sejtett.
Felvettem a fegyvert.
Akkor megéreztem:
valaki figyel engem.
Hátranéztem.
Farkas szeme tűz volt a sötétben.
A fegyvert letettem.
Ketten halnak ma itt, megéreztem.
Ketten halnak:
én, s kit megölni jöttem, a vad.
(Szántai Zsolt fordítása)
Az utolsó látomás
(irokéz)
Az élet?
Tűzbogár a sötétben.
Bölénylehelet télen.
Árnyék fent az égen.
Nappal, ha belevész az éjbe.
(Szántai Zsolt fordítása)
Láttam...
(delavár)
Láttam egy embert.
Fehér volt az arca.
Láttam egy embert.
Füstöt fújt az orrán.
Láttam egy embert.
Fegyvert fogott rám.
Láttam egy embert.
A patakban úszott.
Láttam az úszót -
késem állt ki hátából.
(Szántai Zsolt fordítása)
Fehér emberek városai
(apacs)
Azok az emberek házakat építenek,
ássák a földet, és építenek;
kivágják a fákat, és építenek.
Dolgoznak. Nem pihennek.
Dombok magaslatairól
a felhőket figyelem -
ők is házat építenek az égen.
Építenek, és lerombolnak.
Ők is szertefoszlanak.
A fehér emberek városai
nem gyönyörűek, mint a felhővárosok;
nem hatalmasak, mint az égben magaslók.
Csak egy széljárta tipi minden, amim van.
(Szántai Zsolt fordítása)
Ima a napraforgókért
(navajó)
Küldj napraforgót!
Pulykacsont sípommal
a madarakat hívom.
Hívom őket, énekeljenek,
a felhőket csalják ide.
Jönnek már, jönnek!
Eső hull majd,
eső hull, záporzó, zuhogó,
s szép lesz a napraforgó!
(Kiss Dóra fordítása)
A leggyönyörűbb leány
(moháv)
Szép az alkony fehér csillaga,
az ég mindig tisztább,
ha vége a napnak.
De ő, ő sokkal szebb, sokkal,
ő a leggyönyörűbb leány.
Messzi csillagok meghajolnak,
idelent tábortüzek csillagai ragyognak.
Füst száll a préri felett.
A madarak aludni tértek,
éji sólyom rikolt csak -
a fáradt vadász hazatart.
Szép az alkony fehér csillaga!
Szép a hold is, a kerek,
mi az ég peremére evez.
De ő, ő sokkal szebb,
megérdemli szerelmem.
(Kiss Dóra fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése