Szilveszter napján

Kb. tíz napja tartózkodom Budapesten, a fiaimnál, s még vagy két hetet szándékozom itt tölteni, internet elérhetőségem hébe-hóba, de szűkre korlátozott, nincs időm kifutni felgyűlt témáimat, ezért könnyen összeállítható konzerv-anyagból dolgoztam mostanig. Mára belőlük is kifogytam. Márpedig ezt a blogot nem érdemes a fuserálás és a felszínesség kényszerhelyzetébe beletaposni. Hiszen rengeteg érdekes, jó téma hever még előjegyezve, minden azon múlik, mennyire lesz erőm és türelmem kidolgozni őket.

Most már tartozom azoknak is, akik gyakrabban benéznek ide és valamiképpen érdeklődnek az itt felstószolt adatok, szempontok, alkotók és alkotások iránt. Persze, elsősorban magamnak tartozom számadással, de vendégeim sem elhanyagolható szempont. Már csak azért sem, hiszen a blog megszületésében meghatározó szerepe van a huszadikszazad.hu honlap megjelenésének, annak, hogy Szabó Zoltán főszerkesztő felismerte bennem a már meglévő akció-embert, és ügyesen beterelt a hálójába, amelyben azóta is otthonosan érzem magam. Sőt, karácsonyra meg is lepett huszonhat régi kolozsvári fotóval - tudván, hogy az a sszülőhelyem -, így akaratlanul is sikerült kiegészítenie meglévő kolosvári archívjaimat 64 darabra, ami kezdetnek már szép eredmény s így már most múltbeli sétára tudom invitálni az olvasót. A bővítés, természetesen, immár a célgömbömben...

Jó menet volt ez a négy hónap, ami alatt magam is ráhangolódtam a blog lehetőségeire. És mindenek előtt nem csupán a már meglévő, elfekvő anyagaimat sikerült hasznosítanom, hanem távlatokban gondolkoznom. Gőzerővel dolgozom pl. egy nagyszabású Szász János dokumentumon, amely a pár éve elhunyt író-költő-publicistát utolsó éveinek egyik kalandor újságírói vállalkozásában örökíti meg. Készül ugyanakkor a Ladányi Mihály összeállítás is, továbbá Váci Mihály elfeledett és sokszorosan lesajnált költészetéről is lefújnám a port, Dan Culcer és Szonda Szabolcs barátaim bemutatása is egyre időszerűbb (mostanig azért nem került rájuk érdemben sor, mert az élmények sokasága megnehezíti az összpontosítást), szívesen szólnék Bágyoni Szabó Pistáról, Mircea Dinescuról, Hegedűs Zsoltról, Andrassew Ivánról - ezek mind-mind nagy falatok számomra, szólnék az eszperantó irodalomról és munkásairól, ide menteném a Kölcsönkönyv rovatom legérdekesebb darabjait, s most a napokban elővettem 1992 óta dédelgetett álmomat, hogy dokumentumgyűjteménybe vonom össze a Petőfi halála körüli legendák valamennyi hajtását, kezdve a legelsőktől egészen a legfrissebb régészeti és irodalmi következményekig. 1992 óta szenvedélyesen gyűjtöm az anyagot, de még mindig sikerült új és új szempontokra, adalékokra bukkannom. Úgy gondolom, hogy egy ilyen megavállalkozás, amely végre, toleranciával egymáshoz békít mindenféle megközelítést és nem az egyetlen igazság kihüvelyezésére, hanem a legenda kibomló ágabogának minél tökéletesebb megrajzolására törekszem.

Aki gyógyíthatatlanul kíváncsi, máris belekóstolhat a kecskeméti Borzák Tibor barguzini képriportjába (1989), amikor is a Megamorv-Petőfi expedíció ásatásainak híre megrengette - ha nem is a világot, de a magyar közvéleményt mindenképpen.

Kívánok minden ide benézőnek boldog új esztendőt Pusztai Péter és Irina idei üdvözletével, s úgy saccolom, január 15-e után már újabb bejegyzéssel folytathatom azt, amit itt éppen csak elkezdtem.