Ikervakság
"Ha a szem nem kíván látni, se fény, se szemüveg nem segít rajta.
(Német közmondás)
Egykor az osztályunkba járt egy ikerpár, s tanáraink többsége egyszerűen képtelen volt megkülönböztetni egyik testvért a másiktól.
Nekünk ez sehogy se fért a fejünkbe, hiszen előttünk nyilvánvaló különbségek egyénítették két társunkat: egyiküknek borsószemnyi anyajegy barnéállott ajkának jobb sarka fölött, a másiknak meg nem. Az egyik testesebb, izmosabb volt, a másik törékenyebb, véznább. Az egyik mutálás előtti gyerekhangon szólalt, a másik javában átváltott már holmi mackós dünnyögésbe.
Úgy gondoltuk: ha ennyi eltérés után se tudja valaki megkülönböztetni a fiúkat, az egyszerűen - ostoba!
Pedig hát tanáraink nem voltak ostobák. Éppen csak, mivel ők nem kizárólag egyetlen osztály, hanem egy egész iskola diákságának heterogén arcképcsarnokában kellett hogy eligazodjanak, nem vették maguknak a fáradságot, hogy az ikrek különös ismertetőjegyein eltöprengjenek. Egyszerűen leírták magukban a problémát, mint olyat, amivel fölösleges törődni. Így kaptak lábra aztán a macska-egér harchoz hasonlatos, emlékezetes konfliktushelyzetek tanáraink és az ikrek között.
Egyes tanárok például, feleltetéskor mindkettőjüket felszólították. Csakhogy az ikrek egy óvatlan pillanatban - mert felváltva, pontosan beosztott rend szerint tanultak - helyet cseréltek, s a "szolgálatos" testvér darálta el ugyanazt a leckét. A katedrán ülő gyanította, hogy módszere nem a legtökéletesebb, ezért egy következő alkalommal már egyszerre szólította ki őket a tábla elé, hogy mindvégig szeme előtt legyenek. Az ikrek, természetesen, ebből a kutyaszorítóból is megtalálták a kivezető utat, s a tanári cselek kifinomodott változatai rendre fennakadtak a diáktalálékonyság kikezdhetetlen pajzsán.
Ma már, felnőtt ésszel, tudva tudom: tanáraink igazából nem is nagyon akartak a "rejtély" mögé látni. Nemrégen megtartott véndiák találkozónk egy meghitt pillanatában egykori rettegett tudorunk bevallotta: ijesztő pontossággal emlékszik egy dolgozatírásunkra, amikor én például meg voltam győződve, hogy éberségét sikerült kijátszani, s a leckefüzetből inspirálódhattam. Pedig ő, onnan, a katedráról mindent látott. És hallgatott. Hogy miért, azt csak ma árulta el: hirtelen énhelyettem is elszégyelte magát!
Cseke Gábor
Illusztráció: Önmagammal * Fotó Imreh Albert
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése