Egyetlen arcunk
"A meggyőződés, hogy másoknak tetszünk, gyakran válthat ki visszatetszést."
(La Rochefoucauld)
"Nehéz valakit úgy megítélni, ahogyan ő szeretné."
(Vauveargues)
Naponta megnézem magam a tükörben; ha máskor nem, borotválkozás idején biztosan. Ismerem hát a velem farkasszemet néző arcot, akár a parasztember a kaszálóját, amelyen minden egyenetlenségnek, szabálytalanságnak, madárfészeknek, rejtett furcsaságnak tudja - akár behunyt szemmel is - a pontos helyét.
Mindenkinek az az egy arca van, amely visszanéz reá, természetes hát, hogy ragaszkodik hozzá és igyekszik lehetőleg rokonszenvesnek látni. Elnézi neki a múló pörsenéseket, a szeszélyesen hálót szövő ráncokat, a kialvatlanság püffedéseit, az esetleges bibircsókokat és kiirthatatlan szőrpamacsokat, a májfoltokat...
De ne lepődjünk meg azon, hogy másoknak rendszerint nincs se alkalmuk, se türelmük fejlődésében megcsodálni arcunk teljes metamorfózisát. Az embereket általában a saját gondjuk foglalja le, miközben futó pillantást vetnek ránk. Ők annyit látnak belőlünk, amennyit mi is látunk másokon: ama közmondásos szálkát, sokszoros nagyításban, feledvén a saját gerendát, ami pedig távolra is jócskán ellátszik...
Cseke Gábor
Illusztráció: Tükrözés * Fotó: Bálint Zsigmond
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése