2009. május 25., hétfő

Fotósuliba jár(t)unk


1.

(Április 17-19)

2009. április 17-étől három napon át be-beültem egy első ízben indított, hivatalos képesítést nyújtó fényképész-tanfolyamra. Aki ismer engem, tudhatja, hogy a fotó nálam rajongás, szenvedély kérdése. A tudást, a hozzá szükséges technikát viszont meghagyom másnak: azoknak, akik gyakorlatban is művelik, akik tehetsége és munkássága révén tovább gazdagodik a fotográfia fel- és megbecsülhetetlen birodalma.

A tanfolyamot szakmailag jóbarátaim vezetik, a Hargita Megyei Kulturális Központ égisze és hivatalos köpenye alatt. Valamennyien - Ádám Gyula, Erdély Bálint Előd, Molnár Attila, Veres Nándor - tapasztalt, nagy tudású fiatal fotósok, az általuk kidolgozott 80 órát kitöltő program (20 óra elmélet, 60 óra gyakorlat) egy egyetemi kurzusnak is dicséretére válna.

Ám a tenfolyamot kijárni, engedélyeztetni, szakmai rangját hitelesíteni olyan szervező munkát igényelt, aminek Márton Jutka irodavezető rekordidő alatt eleget tett.

Az első hétvégen fotótörténeti és stúdiófényképészeti előadások és gyakorlatok zajlottak, de a tervek szerint fotótechnikai, riportfotózási és digitális képfeldolgozási leckék is vártak a hallgatókra, miközben csapatostól résztvettek április utolsó hétvégéjén a Csíkszentdomokoson megrendezett HMKK-fotótáborban is.


2.

(Április 24-26.)


A professzionális fotótanfolyam - szerencsénkre - a következő hét végén is folytatódott. Nagy sajnálatunkra, kézen-közön nyoma veszett ugyan a pompás modellnek, akiről csak a kurzusra járók őrzik az emlékeket felidéző illúziót, mert a fotósuliban futólépésben újabb témák következtek, amelynél nem volt mindenáron szükség a női szépségre, ahogyan és amit ő tudott volna nyújtani.

De sebaj, mert Molnár Attila valamennyire pótolta az űrt, folytatta fotótörténeti bemutatóit április 24-25-én is, amelyek során a nagy magyar fotográfusok munkáiból is felvillantotta a legjellemzőbb válogatást. Rendre jelentek meg a vetítővásznon Szathmáry Pap Károly, Veress Ferenc, Robert Capa, Brassai, Kertész André, Mai Manó, Moholy Nagy László, Echer Károly, Klósz György, Székely Aladár és mások munkái egy kiváló, kortárs kézikönyv nyomán.

És a színre lépett Veres Nándor fotóriporter, aki Budapestről költözött Csíkszeredába, hogy az itteni nyugisabb és nyitottabb életformát választva, más közegben űzhesse a mesterségét. S miközben megismerhettük általa a fényképező masinák műszaki jellemzőit, korlátait és mégis, szinte végtelennek tűnő lehetőségeit, rendre beavatott a riportfényképezés titkaiba. Abba, ahogyan közel kell kerülni a fotóalanyhoz, egyáltalán a témához, miként választunk témát, hogyan viselkedünk terepen, milyen apróságok nehezítik, illetve segíthetik a mindennapi munkát, hogyan kell egy sajtótájékoztatót fényképezni, mikor kell és hogyan vakut használni...

Ebből is látható, hogy a ránk zúduló információ gazdagsága csak egyféleképpen érvényesíthető és levezethető: ha valamiképpen alkalmunk nyílik gépünkkel és bizonytalan tudásunkkal egy olyan eseménybe csöppenni, amely ízig-vérig próbára teszi a fotósnak menendő találékonyságát, munkabírását, ambícióját és még annyi mindent.

A lehetőséget a közeli Csíkszentdomokos község adta meg. Az a tény, hogy Márton Áron püspök szülőfalujában éppen azon a hét végén indult be a Hargita Megyei Kulturális Központ XVII. Fotótábora, amely vasárnapra vendégül látta a fotótanfolyam résztvevőit, s közösen - hivatásos, befutott fotográfusok és a fortélyokat most tanulók - vehetnek részt a helybeli hagyományos búzaszentelésen, a lehető legszerencsésebb fordulatnak bizonyult.

Csíkszentdomokoson, a Márk napjához legközelebb eső hétvégén a vasárnapi nagymisét követően templomi és világi zászlók alatt vonultak szép számmal a Hegy nevű dűlőbe a falubeliek, hogy Isten áldását, segedelmét kérjék a vetésekre. A község hagyományőrző arcát, vasárnapi szokásait, ünnepélyes vonulását, a tavaszi tájat, a földhöz és a terméshez fűződő tömegáhítatott, remek emberi portrékat, életképeket, panorámát stb. lehetett itt ingyen és bérmentve, egy kis ügyességgel és odafigyeléssel begyűjteni.

Soha Csíkszentdomokos népe egy csomóban ennyi fotóst, egyszerre nem látott. Meg is fogja emlegetni képíró vendégeit, hiszen az ottani élet majd annyi remek felvételen fog felfényleni a közelebbi és távolabbi jövőben, különböző kiállítótermekben és albumokban, neves és kezdő fotósok révén - mintegy viszonzásképpen azért a nyíltságért, amiért a helység kitárulkozott a témára éhes fotós szakma előtt.


3.

(Május 8-10.)


Május elseje és a rá épülő hétvége megzavarta a fotósuli rendjét, s csak május 8-án kerülhetett sor a folytatásra. A társaságon meglátszott a kiesés lazasága, de meg a meg az is, hogy a hallgatóknak bizony, hiányzott a kurzus folytatása.

Nem egyébért, de a csíkszentdomokosi terepmunka után következett a digitális labormunka, a Photoshop képfeldolgozó programcsomag alapos ismertetése

Ádám Gyula, a HMKK fotóreferense, aki évtizedek óta szinte naponta használja a képmegdolgozó, -javító és szerkesztő technikákat, gyakorlatból ismeri a különféle programok és módszerek cseleit, úgy indult neki a hét utolsó három napjának, hogy ezalatt igyekszik átadni a program átfogó ismeretének lényegét. Csakhogy, ami számára szinte már gyerekjáték és idegfeszültséget legyőzni jó foglalatosság, az számunkra, hallgatók számára mintha "japánul" hangzott volna, s jó idegek kellettek ahhoz, hogy ugyanazt a fogást számítógéptől számítógépig unos untalan elismételje és elgyakorolja a "nebulókkal".

Ha őszinte akarok lenni, bizony nagyon kicsi fiúnak éreztem magam minden eddigi fotós tudományom ellenére, ráébredve arra, hogy amit eddig képfeldolgozásból tanultam, az olyan volt, mint Lajcsi prímás fül után begyakorolt hegedűjátéka: hasonlított az eredeti dallamra, lehetett rá táncolni, de a koncertteremben elfutottak volna előle...

Péter Boglárka, Ádám Gyula kolléganője, aki maga is elszánta magát, hogy az elsők között kijárja a fotósulit, az egyik szünetben meg is jegyezte: most már érti, hogy Gyula miért van annyi időn át valósággal bebújva a gépébe, valahányszor belép hozzá az irodájába...

Mert mindaz, amit egy gyakorlott fotós-képszerkesztő percek alatt elvégez a Photoshop segítségével, az a kezdő számára minden, csak nem sikerélmény: kínlódás, türelmetlenség, frusztráltság, kisebbrendűségi érzés, borúlátás. Vannak pillanatok, amikor arra gondolunk: ezt sose lehet megtanulni...

A "Tanár Úr" virtuozitása abban is megnyilvánul, hogy az 50-60 perces órák leteltével hiába zavarja szünetre a hallgatókat, azok makacsul addig ülnek a képernyőnél, amíg a penzummal legalább nagyolva el nem készültek. (Egy délután Ferencz Angéla igazgatónő is ellátogatott a kurzusra, s Gyula nevetve "panaszolta be" nála a szünetet semmibe vevő renitenseket... Ennyit a kurzus népszerűségéről.)

Hogy valakinek fogalma legyen, mi mindennel lehet eltölteni az időt, hosszú órákat szántunk például arra, hogy a kolozsvári Szent György szobor lovát és lovasát vörös színnel tetőtől talpig bekenjük, de úgy, hogy a kontúrokon belül maradjunk, majd az így kirajzolt szobrot átcsúsztatva egy libasereglettől terhes faluképbe, hogy a lehetetlenségből is lehetséges, hihető, valószerűen új képet fabrikáljunk, s közben megjegyezzük az egyes lépéseket is.

Vasárnap egy sebtében fényképezett, ferde dőlésű barokkos kaput és épületfalat egyenesítettünk ki, s amikor készen voltuk, úgy éreztük, hogy ezek után akár a pisai ferde tornyot is képesek volnánk megmenteni, legalább is fotón, ha ezt valaki kérné tőlünk. (Nem kérték...)

Igen ám, de jött a következő feladat, amikor egy régi kaput, amely elé egy böhöm nagy gépkocsi is beszemtelenkedett, úgy mutassunk be, hogy a járművet eltávolítsuk a képből. Az órák hosszat tartó retusálás és szöszmötölés helyett, ami úgysem kecsegtetett volna százszázalékos eredménnyel, megtanulhattuk, hogyan lehet percek alatt szétszedni a kaput, majd úgy rakni össze, hogy az autóval eltakart részt kiiktassuk a képből...

A kurzuson persze az is elhangzott, hogy mindez csupán kóstoló, mint ahogy a szünetekben biztosított ásványvíz, ropi, feketekávé és citromos tea sem ér fel egy étkezéssel, viszont a kulturális központ munkatársai, élükön Márton Judit irodavezetővel, komoly háttérmunkával gondoskodnak, hogy minden reggel legyen friss kávé, tiszta pohár, frissen főtt tea, működjenek a számítógépek.

A fotósuliból még két további hétvége volt hátra, de egyesek már a vizsgákra, a diplomázáshoz kitalált feladatokra gondoltak. Egy biztos: nem dumát kérnek számon majd az oktatók, hanem gyakorlati eredményeket. De ha eddig kitartottunk, most már guggolva is illik elvégeznünk...

4.

(Május 15-17.)


Már csak egy hét maradt a csíkszeredai fotótanfolyamból. A hangulatra rányomta bélyegét a közelgő vizsga, amit mindenki próbál elképzelni, de ami még az ismeretlenség ködébe vész.

Mi vagyunk itt az első "évjárat". Az úttörők. Aki jól veszi az akadályt, az diplomás fotós lesz - ígéri Ádám Gyula, s ez felér egyfajta vigasszal. Ugyanakkor tovább folytatja inventivitásunkat próbára tevő Photoshop-leckéit, amelyek révén egyre több és cselesebb trükköket tanulunk meg, gyakorlunk be. Még csak annyit kell felírnunk a gerendára, ki-ki a saját otthonában, hogy a bemutatott fogásokat szigorúan GYAKOROLNI KELL!

Május 15-17 visszahozta a suliba a stúdiómunka hangulatát is. Erdély B. Előd visszatért stúdiókellékeivel, s a lehető leggyakorlatiasabb tanácsokat élőben demonstrálva, arra késztette a hallgatókat, hogy a reprózni kirakott agyagszobrocskát minden lehetséges megvilágításban és minden lehetséges szögből lefotózzák.

A leendő fotósoknak rá kellett ébredniük, hogy a szándékok és a lehetőségek tulajdonképpen a végtelent ostromolják, ezért valósággal üdülést jelentett Molnár Attila szövegelése a régi magyar fotográfia lehetőségeiről és regényes történetéről. De nem hiányzott Veres Nándor műszaki beavatása sem a CCD-technikába.

A hallgatók szorongva vették tudomásul, hogy Nándor nem feledkezett meg a három hete adott házi feladatról, amikor arra kért mindenkit, hogy a csíkszentdomokosi kiszálláson készítsenek egy-egy 5 fotóból álló saját képriportot a búzaszentelésről. A riportot a legtöbben elkészítették, viszont felkészültek a szigorú ítéletre is. Az elemzés azonban inkább kollegiális és építő volt: senkinek sem vágták le a fejét, hiszen az igazi fotós maga jön rá, hogy át nem gondolt, nyers munkát kár kiadnia a kezéből, mert magát járatja le vele.

Még egy hét és a fotósuliban is beüt a "ballagás"...

5.

(Május 22-24.)

A csíkszeredai HMKK-fotóiskola utolsó nagy nekirugaszkodásában az élet fontos szerepet játszott: péntek délután, mikor az utolsó tanfolyamok kezdődtek volna, kiderült, hogy székelyföldi méretű tömegtüntetést hirdettek a város tapsterén, hogy az ott felszólalók és megjelenők tiltakozzanak a székelyföldi magyar állami vezetők indokolatlan, tömeges leváltása ellen.

Az esemény arra késztette a tanfolyam vezetőit, hogy rugalmasan gondolkozzanak, s a hallgatókat kivezényeljék a gyűlésre azzal a feladattal, hogy a majdani vizsgához készítsenek fotóriportot, majd utána megtanulják annak gyors kiválogatását, feldolgozását és továbbítását a médiumok felé.

A suliba járók egy csapatban indultak el a tüntetés színhelyére, de mire a térhez értünk, ki-ki felszívódott a tömegben (a beszámolóhoz illusztrációkat készítő Szőcs Lehel is alig bukkant egy-kettő nyomára, hogy lencsevégre kapja munkálkodó társait), majd kb. másfél óra múltán rendre berajzottak a tanterembe s lelkesen mutogatták egymásnak zsákmányukat. A gyakorlat késő estébe nyúlott, s a tennivalókból jócskán maradt a következő napokra is.

Ez történt május 22-én, pénteken.

Szombaton megérkezett Erdély B. Előd, a stúdiófotózás professzora, egy karcsú, magas, szőke udvarhelyi modellel az oldalán, s szinte az egész nap a szemrevaló hölgy körüli, szigorúan szakmai sürgölődéssel-forgolódással telt el. A tét nagy volt, ugyanis a vizsgán a stúdióban készült, különböző megvilágítású portrékat is egyénenként meg kell védeniük a hallgatóknak, s hogy a zűrzavar még nagyobb legyen, Előd beindította a kitűnően üzemelő füstágyúját, hogy a nebulók speciális effektusok fotózásához is szokjanak.

A vasárnap a suliban készült egyéni képgyűjtemények elemzésével telt el, amit Veress Nándor fotóművész irányított, s mindenki szót kapott, akinek mondanivalója volt a bemutatott egyéni termésekkel kapcsolatban. Meglepően jó, érett, jó technikára és szemre valló felvételeket láthattunk szinte mindenkitől, olykor felharsant a nyílt színi taps és az elégedett, jóízű nevetés, olykor ugrattuk is egymást, de alapvetően annak örvendtünk igazán, hogy ez a néhány hét, ameddig a tanfolyam tartott, megérlelt egy termékeny, közösségi hangulatot, amelyben mindenki hatott mindenkire és ezáltal valahogy többek, sokoldalúbbak és türelmesebbek lettünk mi magunk is.

Végül Molnár Attila szimulálta előttünk, hogy milyennek is kell lennie majd az elméleti vizsgának, amelyre május 28-án, csütörtökön kerül sor. Drukkolunk, de azért reménykedünk. Ha már annyi jó kép készült a tanfolyamon, csak nem vágnak el a "professzorok"...

Illusztráció: A fotósuli tagjai Csíkszentdomokoson, a HMKK-fotótábor vendégeként a domokosi templom előtt

Nincsenek megjegyzések: