Gocsovszkyné előáll

Tegnapelőtti bejegyzésem szelleméhez hű maradva, rekordidő alatt sikerült elolvasnom Elekes barátom kéziratát s az alábbi levelet küldtem neki:

"Kedves jó Frici Barátom!

Nem állom meg, hogy Gocsovszkyné után való közös nyomozásunkat ne folytassam egy levélfélével, amit ha nem is teljes egészében, de majd kiteszek a blogra. Azt is azért, mert úgy gondolom, a lényege annak, amit írni akarok neked, az ide és a Hozzád látogató baráti-érdeklődői körre tartozik.

Írtam volt vasárnap a blogomban, hogy adósnak érzem magam, amiért nem tudtam azon melegében olvasni Gocsovszkyné kalandjait, igyekeztem hát első teendőim között pótolni a mulasztást, s most meg kell valljam, hogy nem bántam meg, sőt!

Olyan élményben volt részem szombaton és vasárnap, hogy lélegzetvisszafojtva kergettem a betűket és csavarintos gondolataidat, nem tudtam elképzelni, hová vezethet ez az ámokfutás, egy már csak említésekben létező, semmilyen különösebb vizet nem zavaró, egyszerű asszony földi nyoma után. Hamar kiderült az olvasó előtt, hogy az ő alakja csupán ürügy ahhoz, hogy hozzá képest erőteljesebben, markánsabban (!) felvillanjanak a többé vagy kevésbé jellemző mozzanatok Siménfalva kisvilágáról, de ez egyáltalán nem zavart engem, mert elkönyveltem, hogy a láthatatlan, ismeretlen, sírtalan, jeltelen asszony igazságkeresése tulajdonképpen az egyetlen emberi cselekedet a világon, ami tisztességes, de önmagában ez az erény még nem elég ahhoz, hogy valaki is számba vegye az egyes ember életét.

Lám csak, Mátyás király is, milyen jól emlékeznek rá a népek, úgy maradt meg az emlékezetünkben, hogy igazságos uralkodó volt, s mikor meghalt, oda az igazság. Pedig az igazság Mátyás királyról egy kicsit másképp hangzik, ha jól megkaparjuk a feljegyzéseket, a leveleket, egyéb dokumentumokat: nagy kópé, nagy úr volt Mátyás, aki szerette a gazdagságot, a tivornyát, a nőket, a fegyverforgatást, a vadászatokat, de szerette a könyveket is, a zenét, a kellemet, s nem vetette meg az igazságot is. Tehát egy olyan jól megtermett reneszánsz emberfajta volt, uralkodónak öltözve. Ezért maradt meg az emléke. Mert ember volt, s ebbe belefért igazságossága is.

Gocsovszkyné (s a hozzá hasonlók) bár tiszteletre méltó, csak a konstatálásig igazságosak, mondhatni kekeckedők. Nem szeretik, ha valamire, ami 1 lej és 22 bani, azt mondják, pl. a pult mögött, hog az 1 lej 25 bani. Ez nem fér a fejükbe és ezért készek patáliát csapni. De ez még az igazságnak csak a halvány kapirgálása, hol vagyunk még ettől a nagy igazságokig?

Szóval, ez a könyv, a Tiéd, ami mellé majd odaillesztheted szülőfaludról, szüleidről, ismerőseidről írt korábbi futamaidat, amolyan igazságtevő napló az emlékeidben. Megadod az elesetteknek, a mellőzötteknek az esélyt, hogy akár egyénileg, akár közösségileg is bekerüljenek a hétköznapi történelembe: az, amely szembesíti az embert önmagában, nem pedig lehazudja a napot is az égről. Külön élvezem, ahogy összefonod és megbogozod a szétszaladni látszó, valójában nagyon is összefüggő szálakat. Kistérség és nagyvilág ölelkezik természetesen benne, furfangos, szubjektív gondolatmeneted, még ha vitára ingerel is, a lényeget illetően lefegyverez. Talán az ismétlésekből kellene majd itt-ott visszacsípni egy pirinyót, hogy a kacskaringók ne váljanak túlságosan stilizáltakká.

Ha őszinte akarok lenni, márpedig Veled szemben nincs miért ne legyek az, azt kell mondanom, hogy sok vonatkozásban ez a könyv felülírja az Anyám könnyű álmát... Nem annyira nagyotmondó, kevésbé szerepjátszó, nem akarja megváltani azt a világot, amit nem lehet megváltani, csak túlélni és bevallani. Ez nem rosszízű összehasonlítás részemről, hiszen én Sütőt szeretem, akkor az valóban áttörés volt a részéről, de ez most egy más, egy természetesebb vízió, amit épp az tesz autentikussá, hogy nem akarsz többnek látszani benne, mint amekkora vagy. Benned is keveredik sokminden, mint Mátyás királyban, a talmi és a nagyvonalú, a rigolya és a szellem, az igazságosság és a hiúság. Ezeket mind mesterien adagolod és személyesíted meg, anélkül, hogy fölöslegesen hamut szórnál a fejedre...

Boldog vagyok, hogy ezekben a napokban az olvasód lehettem."

Tegnap reggel már választ is kaptam tőle, amelyben elárulta, hogy nagy elfoglaltságom dacára titokban szeretné, ha elvégezném a könyvön a szükséges nyesegetéseket, mert neki ahhoz már nincsen türelme.

Van ez így, tudom én is, s nagyon szívesen el is vállaltam, még ha e vállalástól jócskán megroskad az a képzeletbeli éjjeliszekrény...

Illusztráció: akár Gocsovszkyné emléke is lehetne (azonosítatlan képzőművészeti alkotás az RMSZ archívumából)