Fajismeret - Dr. Gáspár János könyve
1931 január
Gáspár könyvét politikai vonatkozásai alkalmassá teszik arra, hogy olyan körök figyelmét is felhívja, amelyek különben tudományos problémák iránt kevés érdeklődést szoktak tanusítani. A mai szomorú időkben, mikor tudományos irodalmunk részint a gazdasági depresszió, részint az emberek nemtörődömsége folytán lassú pusztulásra van ítélve, s a magyar laboratóriumok kutatásainak eredményeit is legnagyobbrészben a külföldi, elsősorban német szaksajtó publikálja: egy kiadóvállalat gazdag kiállításban adja ki Gáspár tankönyvét a Fajismeretről, egy "tudományrólť" amelyet hivatalosan még el sem ismertek.
A könyvnek a magyar tudományos szakirodalomban szinte példátlan közönségsikere igazolta is a kiadóvállalat számításait és a fajismeret problémái rövid időn belül vidéki szalonok ugyanolyan kedvelt témái lettek, mint a közelmultban a pszichoanalitika társasjátékká vulgarizált tanai, vagy mint Weininger beteges fantáziájának filozofálgatása a női jellemről.
Mivel a könyv írója meglehetősen élesen állást foglal a zsidóság asszimilációjával szemben, a politikai sajtó is felsorakoztatta a maga pro és kontra érveit, habár sajnos azok, különösen a liberális oldalról elhangzottak, inkább üres hangulatok, mint tudományos kritikák voltak. Ez a könyv pedig, amely az irodalom, művészet és politika nagy kérdéseit a fajiság problémáiként igyekszik elbírálni, megérdemelne egy Most lépked kifelé, kicsit nehezen, szakkritikát még akkor is, ha tételei nem lettek volna olyan nagy hatással a magyar értelmiség némely rétegére.
Elvadult viszonyaink között a szerző antiszemitasága már maga elegendő arra, hogy bizonyos körök fenntartás nélkül higyjenek a Fajismeret tanaiban, viszont mások ilyen problémák felvetésében is hallatlan merényletet lássanak a demokrácia ellen. Pedig tudományos tételeknek akármilyen irányú társadalombölcseleti, vagy politikai következtetései csak abból a szempontból bírálhatók el, vajjon helyesek-e ezek a tételek?
Dr. Gáspár könyvét az örökléstan eredményeinek rövid összefoglalásával kezdi. már ezt a látszólag oly politikamentes témát is politikai állásfoglalásának szemszögéből nézi, annak a fejezetnek például, amelyben a három Mendel-féle törvényt tárgyalja, "A korcsok széthasadása" címet adja, vagyis az egész Mendelizmus lényegében szerinte az ő tantételét igazolja, amelyet rögtön kategórikusan ki is jelent: "A természet nem tűr meg korcsokat! Asszimiláció nincsen!"A széthasadás törvényéből azt a következtetést vonja le, hogy keresztezés útján keletkezett fajok nem állandósulhatnak, azok szükségszerűleg visszahasadnak az össze-tevő fajokra.
E tétel igazolására egy meglehetősen szerencsétlenül választott példát hoz fel: az úgynevezett Andalúziai Tyúk széthasadását. Közismert tény, hogy a fehér és fekete Andalúziai Tyúk keresztezéséből származott ivadékok kékesszürkék. A baromfitenyésztők minden igyekezete, hogy egy ilyen kék Andalúziait tiszta tenyészetben megtartanak, mindmáig eredménytelen maradt, mert ez a látszólag intermediär típus a második generációban széthasadt fekete, fehér és kékesszürke egyedekre. Ebben a körülményben azelőtt tényleg a keresztezési fajok rögzíthetetlenségének a bizonyítékát látták, míg 1918-ban Lippincott kimutatta, hogy "a kék Andalúziai esetének ily egyszerű értelmezése nem helytálló". (Crew: Animal Genetics.)
Eltekintve e példa helytelen voltától, hogy mennyire túlzottak dr. Gáspár nézetei az asszimiláció lehetetlenségéről, mutatja a yorkshire disznó is, amely két egymástól igen távol álló vaddisznófaj, a sus vittatus és a sus scrofa genus domesztikációs formáinak keresztezéséből keletkezett majdnem szemünk láttára és ma, 100 évvel létrejötte után, leghomogénabb háziállat-fajainak közé tartozik és fajtisztaság tekintetében, természetesen a célirányos tenyésztés következményeképen, felette áll akármelyik vaddisznó fajtának.
Ami különben a széthasadás törvényének praktikus jelentőségét illeti, meg kell jegyezni, hogy a legtöbb animális fajtatulajdonság öröklődésénél az úgynevezett Homomeria esete forog fenn, amely esetben a tiszta fajokra visszahasadó egyedek száma igen csekély. Egy olyan esetben, ahol a genomerek (egy irányban ható genek) száma 12 (egyáltalán nem túlzottan nagy szám), az F2 Generációban 16.777.216 egyed közül csupán 2 tisztafajú egyed Ťmendeleződnék kiť, az (1+1)n törvény alapján. Praktikusan ez azt jelenti, hogy ha például egy vegyesházasságból származó unokák számát 16-ra tesszük, úgy minden 500.000 család vegyestípusú unokái közül csupán két családban fordulna elő egy-egy unoka, aki nagyszülei tiszta típusaira visszaütne.
Vegyesházasságból származott utódok normális fejlődése szempontjából sokkal inkább lehetne egy másik körülményt aggályosnak tartani, mégpedig azt, hogy a nemiséget meghatározó genek nemcsak kvalitatív, hanem kvantitatív különbséget is felmutatnak és az utód nemiségének meghatározásánál éppen a genek kvantitatív relációjának döntő szerepe van. -
A nemiség tiszta megjelenése csak tiszta fajták között lehetséges - mondja Gáspár és evvel a tudományos antiszemitizmus azon állítását támasztja alá, amely szerint zsidó-magyar házasságok eugénikai okokból elvetendőek. Dr. Gáspár a dymantria-kisérleteket idézi. Szükségesnek tartom közelebbi vizsgálat alá venni, mennyiben alkalmasak ezek arra, hogy a napi politika egy követelésének a szolgálatába állíthatóak legyenek.
A dymantria dispar utódai nemileg éppen olyan normálisak, mint a rokon dymantria japonicá-éi. A d. dispar nőstény × d. japonica hím kereszteződésének esetében a női nemi szervek fejlődése az első generációban tökéletlen. E körülmény magyarázatára vezették be az Ťerős és gyenge fajokť fogalmait; mivel ezek a fajok nemi gen-kvantitásukat illetőleg különböznek egymástól, keresztezésük esetében intersexualis típusokat adnak.
Maga a fajkülönbség azonban nem okozója ennek az intersexualitásnak: ezt egyedül a gen-kvantitások különbözősége határozza meg. Hogyha a tudományos antiszemitizmus hívei ezeknek a kisérleteknek az eredményét a vegyes házasságok elleni propaganda szolgálatába állítják, egészen ingatag alapon járnak. Hogy a magyarság és zsidóság csakugyan physiologiailag, vagy anthropologiailag zárt egységnek tekinthetőek lennének, még koránt sincs bebizonyítva: bizonyos azonban, hogy azok gen-kvantitásainak különbözőségét mai napig nem sikerült kísérletileg megállapítani. A mindennapos élet tapasztalatai ilyesmire nem engednek következtetni.
Ezen örökléstani szemlélődések után következik Európa faj-analízise. Hogy a fajok eloszlását szemléletesebbé tegye, a szerző művéhez egy térképet mellékel. Meg tudjuk érteni, hogy a szerző rajzában az 1919-20. békeszerződéseket nem veszi tudomásul, hogy Elzászt németnek, Lengyelországot orosznak rajzolja. Miért ismeri el akkor azonban Finnország önállóságát és Bosznia szerb mivoltát? Ezek olyan különbségtevések, melyek mint a szerző politikai elfogultságának megnyilatkozásai, tudományos munkában nevetségesen hatnak.
"Becslése" az egyes fajok elterjedéséről (túlsok becslés van ebben a tudományban, kevés tény) szintén meglehetősen ellentétben áll az eddigi felfogással és különösen, ami a külföldi eredményeket illeti, ott a külföldi adatok megbízhatóbbaknak látszanak számunkra.
Így Norvégia térképébe az úgynevezett északi fajt, mint kisebbséget rajzolva be, amivel szemben Günther, a fajbiológia internacionális apostola szerint: "Norvégia a (középázsiai fajú, de északi és keletbalti vérrel kevert) lappok által lakott területektől eltekintve túlnyomóan északi fajú." Ha dr. Gáspár Keletporoszország lakosságát tiszta keletbaltinak rajzolja, úgy ezzel a véleménnyel egyedül marad. A mai Szászországot sem tekinthetjük északinak.
Ami egy úgynevezett "Turáni Faj" létezésének feltevését illeti, az minden komoly, tudományos alap nélkül való. Maga a szerző beismeri, hogy "e faj anthropologiai mibenléte még egyáltalán nincsen tisztázva", s "pontos anthropologiai elemzéséről egyelőre le kell mondanunk, mivel ez irányban még egyetlen szakszerű és tudományos becsű anthropologiai felvétel, illetve publikáció sem áll rendelkezésünkre."
Nagyon meg tudjuk érteni a szerző nehéz helyzetét, akinek antiszemita mivolta ellenére azt a tényt kell az olvasóval megértetnie, hogy a törzsgyökeres magyarság egy nagy része, az úgynevezett törökös magyarok (Árpád honfoglalóinak leszármazottai?) a magyar nép zömétől teljesen idegen előázsiai fajhoz tartozik, amely utóbbi az alapfaja az ashkenasi (keleti) zsidóságnak. A szerző igyekezetét, hogy a magyarság fajképének ezt a kis "szépséghibáját" elkendőzze és a heterogén előázsiai elemeket egy mongol beütés feltevésével különálló fajjá deklarálja, tudományos szempontból nem lehet helytállónak tekinteni.
A zsidóság faji analízisének ismertetéséhez kevés mondanivalónk van. E pontban dr. Gáspár meglehetősen híven követi külföldi példaképeit és megtudjuk ebből, hogy a zsidóságot éppen úgy nem tekinthetjük faji egységnek, mint Európa lakosságát és annak fajkomponensei sem idegenek az európai fajoktól.
A spanyol nép többségét kitevő földközi faj csak egy mutatív variációja a semita (orientalis) fajnak, az előázsiai vért tőzsgyökeres magyar vidékeken is megtaláljuk, annyi negroid jelleget, mint a zsidók, Délolaszország és Spanyolország lakosai is felmutatnak. Ha szerző azonban a mongol behatást a zsidóság fajképében jelentéktelennek tartja, ezt politikai elfogultságának számlájára írhatjuk. Hogyha dr. Gáspár mindezek ellenére azon a véleményen van, hogy a zsidóság inkább idegen Európa fajaitól, mint p. o. a magyarság, evvel a véleménnyel saját magának mond ellent.
E helyen meg kell emlékezni arról a politikai veszélyről, amelyet a Fajismeret tanai jelentenek a magyar nép számára. Dr. Gáspár ugyanis azon a véleményen van, hogy a zsidóság éppen fajidegensége, miatt képtelen Európa népeivel való harmónikus együttélésre; be kell azonban ismerni, hogy - a fajismeret terminológiájával élve - ilyen módon a magyar nép fajkomponensei is "fajidegenek" Európa népeitől.
Ezen ideológia alapján tudományos igazságokként kellene elfogadnunk a magyar nemzet bizonyos külföldi ellenségeinek azt a képtelen állítását, hogy a magyar népnek fajidegensége miatt nincs joga Európában "helyre a nap alatt". Mert a mi fajbiológusainknak nem szabad abban az illuzióban élniök, hogy külföldi kollégáik e tekintetben a legcsekélyebb különbséget is tennék a magyarság és a zsidóság között és ha dr. Gáspár hazafias felbuzdulásában a keletbalti fajt (az ugoros magyarok) gyönyörű színekkel ecseteli, Günther a keletbaltit "nehéz felfogásúnak és lassúnak, bizalmatlannak és hallgatagnak" látja. véleménye szerint "a látszólag oly türelmes és megelégedett keletbalti egy sohasem csillapítható elégedetlenséget árul el."
Günther a keletbaltiban a fantasztát látja, akinek nincs teremtő ereje. Hogyha a tudományos antiszemitizmus e nemzetközi apostola azon a véleményen van, hogy a keletbalti ember hajlamos a nemi élet durva értelmezésére, egyáltalán a durvaságra és hogy a keletbalti lakosság kriminálisan terhelt: ilyen vélemény kevéssé alkalmas arra, hogy a magyar népet kedvező színben tüntesse fel. A fajismeret tanaiból olyan fegyvert kovácsolnak, amelynek éle a magyarok ellen legalább is olyan mértékben irányul, mint a zsidók ellen.
A "fajok összehasonlító psychologiájáról" szóló fejezet a fantáziátlan olvasóra talán megvesztegetőleg hat. Talán azt is természetesnek fogja találni, hogy az emberi szellem legszentebb megnyilatkozásai - Jézus szeretete, Szent Ágoston Istenbölcselete, Szent Hildegard látomásai, Szent Johanna franciaságára ébredése, a Cartesianus Geometria, Goethe költészete Einstein téridő fizikája - faji jellegek animális funkcióira vezethetők vissza. E fejezetben nyilatkozik meg ez a világszemlélet, mint a legcinikusabban vallásellenes természetfilozófia, amelynek mechanisztikus felfogása a legmélyebb vitális titkokat sem kíméli. Eltekintve morális tartalmuktól, ha ezeket a bölcsességeket közelebbi vizsgálatnak vetjük alá, üres szójátéknak bizonyulnak.
Ugyanabban a fejezetben, amelyben a szerző megállapítja, hogy az északi ember igazságérzetére támaszkodik, azt írja, hogy ugyanez az északi ember olyan cselekedetekre ragadtatja el magát, melyek éles ellentétben állanak az igazságérzettel. Ilyen tételeket valóban könnyű bizonyítani, hisz így a legellentétesebb tények is a szerzőt "igazolják." Gáspár diadalmasan állapítja meg, hogy az igazságszerető rómaiak és az igazságtalanul kegyetlen vandálok egyaránt északiak voltak. Mi sem Gáspárnak, sem külföldi kollégáinak nem hisszük el, hogy a nagy felfedezők és hódítók csakugyan az északi faj sorából kerültek ki.
Ők persze csak az angolokat idézik, de mi tudjuk, hogy vakmerő bajvívók és hódítók voltak a spanyolok és portugálok közt is. Mi nem hisszük el, hogy a földközi fajt nem szabad komolyan venni, mert mi átéltük az olasz ujjászületés csodáját. Dr. Gáspár azt állítja, hogy ahol az északi faj más fajokkal alkot államot, ott kulturális túlsulyba kerül. Mi tudjuk, hogy az alpesi és dinári lakosság felnémetje kiszorította a német kulturában az északi faj alnémet nyelvét. Mint ahogy az "összehasonlító fajpsychologiai" állításainak minden érvére ezer ellenérvet tudunk felsorolni.
Amikor pedig dr. Gáspár hangsúlyozza az északi faj érdemeit a kapitalizmus kifejlődésében, ezzel bizonyára megütközést vált ki a tudományos antiszemitizmus táborának másik szárnyában; azok azt tanítják, hogy a kapitalizmus a zsidóság bűne.
A fajkülönbségek jobb megértésének kedvéért, dr. Gáspár könyvét illusztrációkkal látta el. Valóban komikusan hat azonban, ha mint legfontosabb fajtajellegek e képeken sabeszdekli, turbán és pajesz szerepel, vagy ha a szerző az alpesi faj iránti antip
athiájának oly módon ad kifejezést, hogy egy csinos északi leány képe mellé egy csúnya alpesi nőt tesz.
Dr. Gáspár előszavában azt írja, hogy Méhely tanár már elvégezte a magyar faj-anthropológia úttörő munkáját. Ebben a könyvben azonban hiába kerestünk a magyar népre vonatkozó adatokat. Exakt mérések nem tartoznak a Gáspár-féle fajbiológia alapvető munkájához.
Ifj. Nagy Endre
Nagy István kiállítása
1931 január
Áldatlan kiállítási viszonyainkra mi sem jellemzőbb annál, hogy még az olyan kiváló festőnk is, mint Nagy István, műteremkiállításra szorul, ha érintkezést keres a közönséggel. Ebben mindenesetre része van annak is, hogy minden divattól függetlenül mindig a maga különleges útain járt, csak önönmagával szemben érzett felelősséget. Legutóbb a Nemzeti Szalonban majdnem kizárólagosan csak fekete krétafestményeket láttunk tőle, mert krétarajzait bátran festményeknek nevezhettük.
Kezében a fekete szín ezernyi árnyalatúvá vált, valóságos színpompává, mely zord és harsogó erővel egyesítette a tájak lelkét egy kíválóan gazdag átalakító képzelet játékaival. Ezen a kiállításon megjelentek azonban a többi színek is, mint a sötétség fínom kihangsúlyozói, de gyakran már mint önálló életet jelentő tényezők is. Képei krétarajzok, legtöbbnyire pasztellek, amelyek ennek a technikának legvégső erejű, mély hangjait ütik meg.
Bámulatosan leegyszerűsített vonalaikkal és színfoltjaikkal olyan mélyről feltörő látomásokat vetítenek elénk, melyekben az életnek heroikus nagysága szólal meg, minden ünnepélyesebb, magasztosabb és végzetesebb, mint a hétköznap valóságában. Az élet elevenebb, de van benne valami baljóslatú, a nyugalom fenyegetőbb, néhol szinte halálos csendű. Dübörgő, szenvedélyes ábrázolások, melyek mögül egy fölötte izgatott temperamentum gyötrelmes alkotásmódja csendül ki.
Lerí róluk, hogy a művész az alkotóláz ultraparoxyzmusában foglalkozott velük, a legnagyobb szenvedések árán, vajúdva, gyötrődve, hogy a végtelenségnek olyan nehezen elviselhető és megfogható érzését valahogyan papírra rögzítse. Súlyos és kissé komor művészet ez, mely nagyon messze jár a tetszetősség olcsó eszközeitől. Igazi expresszionizmus, de nem a programmszerűen és utánzásból fakadtak közül való, önmagától jön és ellentmondás nélkül tör szét minden konvenciót, mert újat kell alkotnia.
Nagy István eddigi kiállításain túlnyomórészt tájképes ábrázolásokat láttunk. Most azonban néhány figurális képe is elénk kerül, még pedig nem csekély örömünkre ugyanolyan erősen és jelentősen mint a tájképek. Nagyvonalú, szinte sacralis egyszerűségű képek, amelyek nem akarva egyszerűsködnek, hanem valóban belülről monumentálisok. Nagy Istvánnak ájtatosan rajongó művészetében sok hit, sok erő, de nagyon sok szomorúság is van, azonban ez is a legnemesebb hangokat üti meg, nem érzelgés, hanem a világ heroikus nagyságán érzett tragikus megdöbbenés.
Gyárfás Elemér, az erdélyi magyarok szenátora
1931 március
Az erdélyi politikai és gazdasági élet egyik legkimagaslóbb egyénisége, Gyárfás Elemér szenátor, hatalmas beszédet mondott a bukaresti szenátusban. A beszéd hatása jellemző, hogy nemcsak a román, de a külföldi ujságok is bőven ismertették. Ime, a csónak mily ereje van, ha a szónok a parlament dobogóján teljes tudományos fölkészültségével és a tények mindenkit lenyügöző erejével küzd a maga mélyen és őszintén átérzett politikai és gazdasági igazságaiért. Gyárfás kimutatta, hogy Erdélyben, ahol az ezerholdas nagybirtok is ritkaságszámba ment, ugyanazt a kulcsot alkalmazták a nagy román földbirtokreformnál, mint az ókirályságban.
A liberális párt brutális eréllyel hajtotta végre a kisajátítást, amelyet nem gazdasági, de demagóg és soviniszta okok vetettek. Igy állottak elő az állami tartalékföldek, amelyek 1923-tól a mai napig parlagon hevertek. Beszéde végén Gyárfás büncselekménynek nevezte a rossz gazdasági politikát. E büncselekménynek sulyát milliók és milliók érzik és szenvedik, de a felelősségrevonás nem következik el. A hűtlen sáfárok felelőssége egy diszkard, amelyet sohasem huznak ki és amelyet ma már ki sem lehetne huzni, mert sohasem huzatván ki, a penge a hüvelybe rozsdásodott...
A Délisark - idehaza
1931 március
Richard Evelyn Byrd, nem hiába ármányos amerikai, elröpült a Déli Sarkra, a lakatlan hatodik világrészt belesűrítette egy filmtekercsbe és hazahozta. Amíg odajárt az Antarktikán, tizennégy hónap alatt tizenötezer rádióüzenet jött és ment - repülőgépről repülőgépre, hajóra, Zeppelinre, meg vissza, szállt a szó a világürben, a "szomszédos" Új-Zealandtől (4000 km.) el egészen Grönlandig, amely már csaknem olyan távol van, hogy ha még messzebb volna, már közelebb volna.
Nem tudjuk, mit csodáljunk jobban Byrd délsarki expediciójában: a repülőgépet-e, a rádiót, a mozgóképet, vagy - ama sokat emlegetett véges emberi elmét, amely mindezeket feltalálta és még mindig nem akar véget érni. (Bellamy álomba dermedt embere, ha ma felébresztenék, bizonyosan azt hinné, legalább egy évszázaddal túlhaladta a 2000. esztendőt. Nem hinné el, hogy csak 1930-ból "pillant vissza" 1887-re.)
Amikor Byrd (1926-ban) felbukkant Svalbardban és másfél nappal megelőzte Amundsent az Északi Sarkon, olyan hírek terjedtek el, hogy a nagy norvég utazó bosszúsággal fogadta Byrd elsőbbségét. Ez a vád alaptalan. Amundsen volt az első, aki szerencsét kívánt amerikai kollégájának s ha történetesen Byrd nem érkezik meg a várt időre, Amundsen bizonyosan elindul megmentésére a készen álló Norge léghajóval. Akik az irígység és féltékenység vádját sütik a norvég sarkutazóra, a maguk mértékével mérnek.
Az amerikai repülő különben nem is volt versenytársa Amundsennek. Amundsen sokkal többre vállalkozott akkor: a Norge léghajón átszelte az egész északi gömbsüveget Európából a Sarkon át Amerikába, a befagyott tenger felett. Hazatérőben diadalmenetben vitték végig Amerikán.
New Yorkban Byrd vezette az ünneplő tömeget! Byrd sem volt féltékeny norvég mesterére. Barátságuk bizonysága, hogy Amundsen a Déli Sarkot megjárt szánját odaajándékozta Byrdnek. Amundsen szánja a nagy utazó halála után sokezer kilométeres sínpárt rakott még le az Antarktika havában.
Byrd délsarki mozgóképe azt a vágyat kelti az emberben, vajha ilyen mozgóképekből tanulta volna az iskolában a többi öt világrész földrajzát is: ilyen ragyogó, valósággal szárnyaló képekből!
A képekből - igen. De nem a feliratokból. A képek magyarázó szövege nem méltó sem Byrd repülőútjához, sem a mozgókép-felvételek páratlan, elbűvölő szépségéhez. Mc Kinley kapitány mozgóképei nemcsak a tájakat, eseményeket pergetik le előttünk, fantáziánkat is megmozdítják. Elme-serkentő, gondolat-ébresztő film. Annál meglepőbb, hogy a film-feliratok "dramaturg"-jának fantáziáját ily kevéssé ihlette meg ez a film-hősköltemény!
A feliratok nyelve valósággal gyermeteg, néhol egyenesen ponyva-irodalom ízű. Hamis páthosz kong benne, terjengős, lapos, semmitmondó! Műveletlen, sőt művelhetetlen nézők szellemi igényéhez, szájaízéhez szabták ezt a szöveget.
Byrd és társai - ezek a nagyszerű emberek - életüket kockáztatják, esztendőket áldoznak, az expedició többmilliós költségéről mit sem szólva. Megoldják a szinte emberfeletti feladatot. Hazahoznak egy kincset érő tudományos filmet. És akkor jön a szövegíró és agyoncsapja a filmet. Teletűzdeli a feliratokat tévedésekkel, félreértésekkel, tárgyi és nyelvi hibákkal.
Terjengős és mégis szűkszavú ez a szöveg. Mintha csak az lett volna a szövegíró elve - alighanem az eredetié is, nemcsak a magyar fordítóé -, hogy világért meg ne tanuljon a néző semmit, amit nem tud vagy rosszul tud. Hadd higyje azt, hogy a déli sarkvidék 4-5000 méteres hegyei jéghegyek, jóllehet a maga szemével láthatja a szaggatott sziklacsúcsokat.
Hadd higyje azt, hogy a tenger vizéből kimeredő Great Ice Barrier, a déli kontinens tíz emelet magasságú óriási jégperemének merő jég és hóból való csodálatos jégfala - földnyelv! Scott két könyve, Shackleton két könyve, Amundsen könyve után - mindezek magyarul is megjelentek - minden értelmes gyermek helyes képet alkothat magának a déli sarkvidékről. Fantáziáját támogatja maga a film. Miért kell a feliratok gyámoltalan és tudatlan szövegével mesterséges homályt teremteni az agyakban és ebben a tündöklő, fényes, sziporkázó és tündéri jégvilágban?
Értsük meg végre, hogy a Déli Sark és a déli sarkvidék épúgy nem mindegy, mint ahogy Alaska nem jelenti Amerikát és a Nord Kap nem azonos Európával.
Még a nyílt tengeren imbolyog a hajó, megjelenik a vásznon a magyarázat, hogy a Déli Sark már csak 2400 kilométer. Tüstént érzi a gondolkodó néző, hogy nem a sark, hanem a hajó célja, a Nagy Jégfal, van ekkora távolságra. Ez a jégfal viszont éppen elég tekintélyes lenne, ha megmondanák róla, hogy 800 kilométer a hosszúsága. Semmi szükség, hogy megnövesszék Ťsok ezerť kilométerre.
A téli szálláson, Little Americá-ban négy hónapig tart a téli éjszaka. Négy hónapig nem kel fel a Nap. Ez hatásos. A film-felirat 24 órás éjszakáról beszél. A 24 órás éjszaka izgalmáért nem kell olyan messzire menni. Ezt átélhetjük Norvégia északi városaiban.
Olvassuk a vásznon, hogy kirakódik a hajó. Lessük, mikor rakódik ki, de bizony a hajó csak ott marad a vízben és hazavitorlázik. A hajó legfeljebb rakodik be vagy ki - a legritkább esetben történik meg, hogy maga a hajó kirakódjék a partra.
A jégpáncél nem ővezi a hajót - ahogyan a gramofonból beszélő színésztől halljuk -, hanem övezi, rövid ö-vel. A színháztól, beszélő mozitól, gramofontól méltán elvárhatjuk a helyes magyar beszédet, a mozilepedőtől pedig - a helyesírást.
Titulescu szerdán érkezik Bukarestbe, hogy megalakítsa kormányát
1931 április
Páris, április 6.
Titulecu, aki a húsvéti ünnepeket Buonemouthban töltötte és ott kapta meg a király hazaszólító táviratát, hétfőn este 9 órakor Párison keresztül folytatta utját Bukarest felé.
Titulescut a párisi román követség tagjai és Briand képviselője, valamint a párisi román ujságtudósitók várták a pályaudvaron, ahol kijelentette, hogy föltétlenül a koncentrációs kabinet hive és kizárólag ily kormányban hajlandó az elnökséget elfoglalni.
Ha a politikai helyzet más megoldást, hivatalnokminiszteriumot, vagy parlamentenkivüli kormányt tenne szükségessé. Titulescu Presan marsallt ajánlaná miniszterelnöknek.
Bukarest bizik Titulescu sikerében
Bukarest, április 6.
Titulescu szerdán reggel érkezik ide, hogy a pártokkal tárgyalásokat kezdjen koncentrációs kormány megalakuláról. Tulsulyban van az a fölfogás, hogy Titulescu meg tudja alakítani a koncentrációs kormányt és a parlament, amelynek föloszlatása így elkerülhető lesz, májusban összeülhet a pénzügyi kérdesének megvitatására.
Maniu Génua felé utaztában a vonaton kapta meg király táviratát, amire irányt változtatott és Bukarest felé szállt át. A király kihallgatáson fogadta Mironescut, Panailescut és Bratianu Györgyöt.
Negyedórás sétainterju Miklós román herceggel
1931 április
A hétfői Concours elegance föl- és aláhullámzó tömegében mutat be neki Petrovits Vidor, a KMAC főtitkára. Sötétkék ruha van rajta, lilacsikos ing, fehér kemény gallér, pirosmintás kék nyakkendő. - viszont: kitünő szabásu fekete felöltő, nagyon jó angol kemény kalap, a kezében sárga, vaddisznóbőrkesztyü.
Három évvel ezelőtt, amikor édesanyjával és nővérével érkezett Amerikából, beszéltem vele utoljára a párisi Gare de Lyonon s most alig ismerek rá, ugy le van soványodva. Átlátszó a bőre, szinte madárszerűen kicsi az arca, vérszegény, két nagy kékszem az egész arc. A jobbkezén óriási srapnel hüvelykgyűrűt visel, míg a kesztyűt tartó balkéz gyürüsujján - legnagyobb meglepetésemre, mert hiszen tudtommal nem vőlegény - alig észrevehetően hajszálvékony karikagyürü csillog.
Emlékeztetem reá, hogy már találkoztunk: őfelségének, a királynénak a Párisból való indulás pillanatában elszakadt az óriási gyöngysora s együtt szedtük föl szertehulló szemeket a perronról s az expressz kerekei közül. Nevetve ismer reám:
- Reallyt I remember! Hogyne, emlékszem.
Fölteszem a Budapestre vonatkozó obligát kérdést, ujból nevet:
- Akár hiszi, akár nem, egyelőre sejtelmem sincs Budapestről. Amit Pestből eddig kaptam, az egy lunch és egy dinner.. (A dinnert a kormányzónál ette vasárnap, utána megjelent a lóversenyen a kormányzói páholyban arany mellvértes Lohengrin- testőrje kiséretében, korrekt turfeleganciával, cilinderesen. A hölgyek gukkerezték és bár nem láttak belőle semmit sem, áradoztak érte…. A hölgyek már ilyenek. Szóval: semmit sem tud Budapestről….)
- Hát mit csinált eddig egész nap Fenséged?
-A kocsijaimmal törődtem… Treniroztam...
( A hercegről tudni kell, hogy valósággal mániákusa az autónak: a világon az autónál jobban semmi nem érdekli. Konstruktőr szeretne lenni legszivesebben.)
- Igen, imádom az autót - mondja - egyedüli vágyam, hogy egy autógyáram legyen és annak én legyek az igazgatója. Nagyon érdekes konstálási kisérleteket folytatok egyébként, egy Steyer alvázba beépitettem például egy SunLeam- motort, kitünően sikerült, a kocsit Sunsteyer- nek neveztem el. De beépitettem egy Ford- teherautómotort is egy Steyer-chassisban és hozzá Lincoln-rugózást alkalmaztam..
Nevet, mint egy kis fiu, aki szétszedi a játékmozdonyát, meg a játékautóját, hogy lássa, belül mi van.
Pedig azt mondják, fantasztikusan ért a motorhoz. Közben elvezet gyönyörű Duesenbergjéhez és elmondja részletesen, hogy érte Karcagnál a baleset: nekivezette a kocsit egy óriási kőnek, ami az út közepén feküdt. A kocsit sokan állják körül, 800.000 francia frank az ára, a hűtőjén 12 autóklub jelvénye.
- Ez a legujabb szerzeményem - mondja - de van egy Chandlerem, van Fordom. Steyerem, Fiatom. Sunbeamem, aztán ez a Ducsenberg, ugye…
- Hány kocsija van összesen?
- Nem is tudom - mondja ujból nevetve. - Most vettem meg Bécsben Delmár Walternak, az önök versenyzőjének a versenykocsiját 1000 fontért, amint később hallottam, Blue boy II. a neve. ( A herceg minden autóját elnevezi. )
- Blue boy I. ? - kérdem.
- Meghalt - mondja szomoruan - , mint egy emberről, mint egy kedves barátjáról, aki egy szebb világba távozott. (Amint később hallottam, Blue boy I. nekiment Predeálnál egy sorompónak, szép halála volt.)
Aztán elmondja még, hogy Budapestről Biarritzba utazik, csütörtökön délben a kormányzónál ebédel, utána rögtön beül a Duesenbergbe s amint szokta, ezuttal is egyfolytában szeretné megtenni az egész 2740 kilométeres utat. Ha csak egy afféle karcagi kő majd utját nem állja…Lyonon keresztül megy s hogy nem tudom- e, milyen arra felé az út? Sajnos, nem tudtam.
Közben megjött bárciházy Bárczy államtitkár kíséretében a miniszterelnök. Miklós herceg szívélyesen elbucsuzik:
- See you again…
S már az érdeklődő Bethlennek magyarázza a Duesenberget. Vajjon mi jár a Bethlen fejében?
A kisántánt külügyminiszterei vasárnap megkezdték Bukarestben titkos konferenciájukat
1931 május
Bukarest, május 3.
Benes csehszlovák külügyminiszter szombaton este, Marinkovics jugoszláv külügyminiszter vasárnap reggel érkezett meg Bukarestbe a kisántánt konferenciájára, amelyet vasárnap délelőtt nyitott meg a román külügyminiszterium disztermében Ghica herceg román külügyminiszter. A konferencia főtárgya: a kisántánt államok külügyminiszereinek állásfoglalása a német-osztrák vámunió és az osztrák-magyar vámszerződés kérdésében.
A szükszavu hivatalos jelentés a vasárnapi megbeszélésekről csak annyit mond, hogy a három miniszter eszmecserét folytatott a kisántánt államait érdeklő aktuális kérdésekről. A megbeszéléseket hétfőn egész nap folytatják. Este a külügyminiszteriumban vacsora lesz a miniszterek tiszteletére; kedden pedig a király látja vendégül a jugoszláv és cseh külügyminisztereket.
Ma választ Románia
1931 június
Románia parlamentáris életének egyik legizgalmasabb napja következett el vasárnap. Hétfőn zajlik le a román képviselőválasztás olyan két és félesztendő után, amely alatt fölényes többséggel Maniu Gyula pártja kormányzott.
A Jorga-kormány rendeletet adott ki, amelynek folytán vasárnap, a választást megelőző napon semmiféle politikai gyülést vagy manifesztációt nem volt szabad tartani. Ennek ellenére vasárnap délelőtt Nagyváradra érkezett Jorga miniszterelnök és a városháza erkélyéről beszédet mondott mintegy 2500 főnyi közönség jelenlétében. Hangsulyozta, hogy miután a kormány rendelete értelmében politizálni nem szabad, nem politizál, hanem meg akarja mondani, hogy minden politizálót elsodor a produktiv munka utjából és csak munkaszerető szakembereket gyüjt maga köré, hogy letörölje Románia történetéből azt a tizesztendős rozsdafoltot, amely alatt az átkos politizálás a gazdasági romlás örvényébe sodorja az országot. Mialatt erről beszélt, hirtelen zugni kezdtek a pünkösdvasárnapi harangok ugy, hogy a beszédből alig lehetett valamit hallani.
A miniszterelnök gyors fordulattal abbahagyta beszédét, beszállt autójába és elrobogott Kolozsvárra, ahol délben mondott hasonló szellemü beszédet. A kormány, az eddigi jelek szerint, meg fogja kapni a parlamenti többséghez szükséges szavazatokat. A különböző helyekről érkező hirek erőszakoskodásokról számolnak be. Valószinű, hogy Maniu pártja, amelynek a legutóbbi parlamentben 340 képviselőtagja volt, most alig fog elérni többet, mint 35-40 mandátumot.
Nem lehetetlen, hogy a kommunisták, a zsidó párt, az antiszemita párt, az Avarescu-Goga-párt, a Bratianu György-féle uj liberális párt (nem tévesztendő össze a Bratianu Jonel által alapított óliberális párttal, amely a kormánynyal most kartellbe lépett), valamint Lupu parasztpártja egyáltalában nem kapnak mandátumot. Legföljebb 1-2 mandátumra van kilátásunk a szociáldemokratáknak. A kartellben levő pártok közül a Duca-féle óliberális párt 110 mandátumra számíthat.
Előreláthatólag 11 mandátumot fognak kapni a kormánnyal kartellbe lépett németek. A magyar párt megkapja a 2 százalékon fölüli szavazatszámot. A Maniu-kormány választásán a magyar párt az ország területén 172.000 szavazatot kapott. Most, a hatósági beavatkozás folytán, nem lehet ennyire számítani. Valószinű, hogy mandátumot kap gróf Bethlen György, a magyar párt elnöke, Laár Ferenc lelkész, Paál Gábor Udvarhelymegyében, Willer József Csikmegyében, báró Szentkereszthy Béla és Abrudbányai Ede Háromszékmegyében.
Biztosnak látszik még, ha nagyobb erőszakoskodás nem fordul elő, Hegedüs Nándor megválasztása Biharmegyében, dr. Jakabffy Eleméré Szatmármegyében, báró Jósika Jánosé Szilágymegyében, dr. Gyárfás Eleméré Kisküküllőben, Szabó Bénié Brassóban, Parctz Béláé Aradon és Sándor Józsefé Tordán.
A szenátusi választás csütörtökön lesz. A Székelyföldön, különösen Háromszékmegyében, a kormány mindent elkövet, hogy Sándor Józseffel szemben Tőkés Ernő református lelkészt hozza be és Csikmegyében dr. Kiss Béla érdekében dolgozik. Pesszimisztikus jóslás szerint a magyar párt az elmult választáson elért 16 mandátum helyett aligha ér el többet tiznél és a szenátusban volt 6 mandátuma sem biztos.
Forrás: www.huszadikszazad.hu
Illusztráció: Gyárfás Elemér szenátor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése