"Jelentések..." - Csíkszeredában

Tegnap a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubjában megtörtént a Jelentések csíkszeredai bemutatója is. Mintegy másfél órán át tartott, dedikációval együtt. Jóformán be sem léphettem a teremben, a bejáratnál már várt egy fiatalember, aki elmondta, hogy missziót teljesít, méghozzá Dancs Artur megbízásából, ugyanis azt szeretné, ha Artur számára dedikálnám azt a példányt, amit a kezében tartott.

Ilyen hangulatban indult az este, meg is telt a pinceterem, az egykori rajoni pártbizottság ülésterme. A könyvemben van egy olyan rész, amelyben azt mondom el, miként fedeztem föl újságíróként Csíkszeredát - az pont az alkalomhoz illett, hiszen első utam az akkori rajoni pártbizottsághoz vezetett. Ráadásul a hallgatóság között volt - ugyanolyan ősz fejjel, mint jómagam - az a Gergely András, aki annak idején KISZ-aktivistaként bennünket (Elekes Ferit és engem) 1962-es decemberi riportutunkon elkalauzolt.

(Akit érdekel a történet, A csodálatos világháló című korábbi bejegyzésemben részletesen is elolvashatja.)

A terem megtelt, a könyvet vásárolták és jó volt látni, hogy azok az emberek, akikre titokban számítottam, valamennyien ott voltak az eseményen. Ádám Gyula szorgalmasan fotózta a történteket, mi pedig Székedi Ferivel egy kisasztal mögé a placcra kiülve próbáltuk "eladni a témát", mint két, minden hájjal megkent újságíró.

Feri különösen alaposan készült: megszerkesztett beszédét fölolvasta, majd jómagam szóltam néhány szót a könyvet kiadó Polis könyvkiadó munkájáról, legutóbbi kiadványairól, mintegy pótolva Dávid Gyulát, a kiadó igazgatóját, aki nem lehetett jelen az eseményen.

*

Székedi Ferenc méltatása így hangzik:

Az újságíró, költő, író, könyvszerkesztő, a fotósoknak és a művelődésnek sokat segítő közéleti ember mai könyvének bemutatóján két mondatból szeretnék kiindulni. Az első idézet Cseke Gábor egyik verséből és így hangzik:

Hibát hibára halmozva éltem

Gyermeki szívvel, gyanútlanul

Olykor hazugságokat meséltem

És pofonok érkeztek válaszul

Ez a részlet Gábornak a 2005-ben, Tükörterem címmel megjelent, válogatott verseit tartalmazó kötetéből való és aki már járt tükörteremben — Marosvásárhelyen avagy az egykori cirkuszok összetologatott üvegfalainál -az jól emlékszik, ez a fajta berendezkedés arra való, hogy a legkülönbözőbb szögekben mutassa meg az arra járót, de ugyanakkor valamiféle útvesztőbe is csalja, hiszen nehezen lehet kitalálni a tükrök káprázatából, a sokszoros tükröződések útvesztőiből.

A másik kiindulópontot különösképpen a fotósok meglehetősen jól ismerik.

Az ellenfény, a kontrafény a modell, vagy a téma mögül érkező természetes vagy mesterséges megvilágítás elnevezése. Ezt a korabeli fotós műtermekben díszítő fénynek, vagy haj fénynek is nevezték, hiszen elsősorban a modell hajának kiemelésére használták. Az átlagos fotótémák esetén azonban az ellenfényt lehetőleg elkerülik, mert a háttér túlexponáláshoz, vagy a téma alulexponáláshoz vezet, azaz magyarán: elmosódik az arc és kiugrik a háttér.

Ha a fenti két, érzelmi és értelmi, szubjektív és úgymond objektív kiindulópontunk mögé gondolunk, akkor már megtettünk egy fontos lépést ahhoz, hogy ráhangolódjunk arra a könyvre, amelynek ez a címe: Jelentések magamról. Emlékezések ellenfényben. Cseke Gábor az elöljáróban idézet négy verssor szellemében önmaga életét idézi fel, de emlékezéseinek ellenfénye azt is jelenti: amikor az ő arca beszürkül, akkor élesen kiemelkedik a háttér, pontosabban az élete és munkája mögött levő tér és idő, azok a színterek és azok az évtizedek, ahol és amikor több évtizedes újságírói munkáját végezte.

Negyvenkét esztendővel ezelőtt, Románia területi újjászervezésénél, a megyésítésénél, itt ebben az épületben szokatlan dolgok történtek: kint a tömeg azért tüntetett, hogy Csíkszereda legyen Hargita megye székhelye, bent pedig a városi pártbizottság és a tartományi küldöttek azon tanakodtak, hogy az általuk is elindított közfelháborodást - hiszen tisztségeik is veszélyben voltak — hogyan lehet Bukarestben is elfogadható csatornába terelni. A megyésítés megtörtént, ez többek között magyar nyelvű megyei pártlapok létesítését is magával hozta. Ekkor indult a Hargita, a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör és így tovább. Az új megyei lapok élére addig Bukarestben dolgozó magyar főszerkesztőket, főszerkesztő helyetteseket neveztek ki, így lett az Ifjúmunkás akkori főszerkesztőjéből, Dali Sándorból sepsiszentgyörgyi főszerkesztő és így nevezték ki a Kommunista Ifjúsági Szövetség Ifjúmunkás elnevezésű lapjának egyik vezető munkatársát, Cseke Gábort főszerkesztőnek. „Mint Ifjúmunkás főszerkesztő és botcsinálta ifjúsági mozgalmár bilincses foglya lettem saját státusomnak." - ezt írja magáról Cseke ebben a könyvben, Gergely Tamás, Svédországba távozott egykori munkatársa pedig a visszaemlékezések elolvasása után ezt állapítja meg: " Módszere, mint szinte mindenkinek azokban az időben, a „lehajtott fej" politikája, meggyőződése, hogy simulékonyságával több eredményt ér el, mint nyíltan szembeszegülve. Az eredmény egy, a lapba belopott vers, egy gerinces riport, a lap felének, harmadának olvashatóvá tétele. Magának a lapnak a megjelenése, mert ha sok minden hamis is volt a sokszor utált lapokban, a magyar szó összekötötte a közösséget, melyhez szólt, hasonló szerepe volt a magyar nyelvű sajtónak, mint az egyháznak."

Úgy gondolom, sem a mai fiatal olvasók, sem a mai fiatal újságírók nem ismerik a korabeli sajtóviszonyokat, ezért engedjék meg, hogy dióhéjban szóljak róluk. Romániában minden lap pártlap volt, az irányítás több szinten történt: egyrészt a pártaktivisták a főszerkesztőkkel közölték útmutatásaikat, akik ezt továbbadták a szerkesztőbizottságnak, a rovatvezetőknek, akik a mezei újságíróktól kérték az éppen időszerűnek mondott témák befoglalását a heti, havi vagy negyedévi tervekbe. A megírt anyagokba a hierarchia felsőbb fokán állóknak joga volt beleírni, vagy kihúzni és nem csupán a magyar nyelvhelyesség, a szóhasználat és a stílus tekintetében, hanem ideológia alapon is. Az újságokat megjelenés előtt még átnézte a cenzúra, avagy a sajtóigazgatóság, amint későbben nevezték, a nyolcvanas években pedig már a lapterveket is be kellett mutatni a megyei pártbizottságoknak, mivel a cenzúra — elméletileg úgymond intézményesen — megszűnt, de a gyakorlatban ott maradt. A cenzúra magával hozta az öncenzúrát is: az új ságírók jelentős része kerülte azokat a témákat és azokat a megfogalmazásokat, amelyekről tudta, hogy úgy sem jelenhetnek meg vagy a cikkekből amúgyis kihúzzák. Még a legjobb szándékú főszerkesztőket is erre kényszerítette a kor: egyrészt figyelni kellett mindarra, amit a pártutasítások sugalltak, másrészt viszont előre, a munkatársak és az olvasók, a sorok között olvasók fele is kellett nézni, hogy az ideológián túl a szakma, a nyelv, az olvasás, a közösségi tudat és a még megmaradt önálló gondolatok se mondjanak csődöt. Az újságírók kénytelen voltak megírni egy sereg muszáj, azaz úgynevezett musz anyagot, de ezen túl sokan próbálkoztak vagy a nép-nemzeti-hagyományőrző vonal fenntartásával vagy legalább résnyire az európai gondolkodás, eszmeáramlatok megnyitásával és olykor valamiféle olyan társadalombírálattal, amely előtt a leggyakrabban lecsapták az ajtót.

Nos, Cseke Gábor ezekre majd az elkövetkező, az Előrénél eltöltött éveire tekint vissza, ugyancsak a már említett munkatárs, Gergely Tamás szavaival: "keresve azokat a jellemvonásokat, körülményeket, amelyek simulékonyságát, a konfliktusoktól való félelmét, saját szavával: „balekségét" eredményezték, melyeknek „köszönhetően" a diktatúra eszközévé vált." A könyv tehát őszinte, kegyetlen és könyörtelen szembenézés, nem felmentés és még csak nem is magyarázat keresés, hanem valamiféle olyan élveboncolás, amelyet a középkorban végeztek - és nekünk is meg volt a magunk középkora — azért, hogy az eljövendő idők gyógyítói is tanulni tudjanak belőle. Cseke Gábor ezt igen érdekesen teszi: a jelen cselekményei és leírásai között ugyanis az idő különböző síkjai bomlanak ki, olykor több oldalon át önmaguk életét élve, máskor pedig olyan szeszélyesen csapongva, mint az öntörvényű, a múltból hol ezt, hol amazt felszínre hozó emlékezet. Az „ez" meg „amaz" ebben az esetben írókat, költőket, szerkesztőket, kultúraktivistákat, sorok mögötti és sorok közötti olvasásokat, lefejezett vagy átcímezett szövegeket, korabeli romániai magyar közéletet, hiteket és tévhiteket, kis győzelmeket és nagy csalódásokat jelent, és mindenek előtt, mindenek fölött: magát a szerzőt, aki képes ebben a tükörteremben a legkülönbözőbb szögekben szembenézni egykori és mai önmagával.

Számomra egyértelmű: a könyv a romániai magyar memoárirodalom önmaga szövegében, felépítésében is igen olvasmányos kötete. Mindezen túl azonban igazi forrásmunkája lehet majd azoknak a történészeknek is, akik még csak most kezdenek belecsipegetni Románia jelenkori történelmébe és akik ha ezt valóban jól szeretnék tenni, akkor nem a mai, nyitott társadalom kritériumai alapján megfogalmazott, gyors szavakkal ítélkeznek, hanem a korabeli feltételrendszerekben vizsgálják a jelenségeket, azt a zárt társadalmat, amelyen minden igyekezet ellenére mégiscsak túlcsordult az élet.

Meggyőződésem, hogy Cseke Gábor most, amikor a maga egykori búvópatakait követi, jóval élesebb köveken gyalogol végig mezítláb, semmint akkor, amikor úgy érezte, hogy valamiféle védőöltözetben kisebb-nagyobb beomlásokat kell elkerülnie. Könyve mindezért nem csupán irodalmi-szakmai-dokumentarista jellegű önéletírás, hanem erkölcsi tett. Elszámolás. És nem kétséges, hogy példa lehet mások számára is.

*

A találkozó során azt is elmondtam, hogy föltett szándékom összeállítani a Jelentések másik gyűjteményét, amelynek alapja sok, az urszu2 blogban található szöveg lesz, olyan emberekról, pályatársakról, személyiségekről, akik életemen sorsomon meghatározó nyomot hagytak.

Ma reggel a Csíki Hírlap közölt fél oldalas eseménykrónikát, fotóval illusztrálva a találkozóról. Daczó Katalin cikke alább olvasható.

*

Jelentések - erkölcsi tettként

Rendhagyó önéletrajz, beismerő vallomás Cseke Gábor író, újságíró tavaly év végén megjelent kötete, a Jelentések - magamról. Egyes méltatói szerint ez a tükörbenézés Cseke Gábor eddigi legbátrabb írása. A könyvet tegnap késő délután mutatták be a Hargita Megyei Művelődési Központ pincekubjában.

"Szépen igazul elvszerűen sose önzőn bátran lelkesülten bölcsen másokért is makacsul utolsó leheletig mintha csak egy nap lenne az élet" - ez a csupa tiszteletre méltó emberi tulajdonságot felsorakoztató vers nem annak íródott, de mégis Cseke Gábor első, Ceausescut dicsőítő verse lett Az Elnök hite címmel, a szerző saját akaratából. Cseke Gábor talán a címválasztáskor döntött saját további sorsáról, és a következő évtizedekben az Ifjúmunkás főszerkesztőjeként, majd az Előre országos napilap szerkesztőjeként sem hazudtolta meg ezt a lépését. Szükség esetén engedett, simulékony volt, nem vállalta a konfliktusokat, s egyre jobban beszennyeződött. De Cseke Gábornak - a számos, hozzá hasonló íróval, és újságíróval ellentétben - van egy rendkívüli cselekedete. Megírta a Jelentések - magamról című könyvét, vállalta önmaga élveboncolását oly módon, hogy nem rángatott bele másokat is a mocsokba. Elmélkedik, tisztáz, leír, nem kér bocsánatot. „Nincsenek nagyratörő terveim: magammal szeretnék egyenesbe kerülni, ha egyáltalán lehetséges" - írja könyvében.

Bukarestben és Kolozsváron, Cseke Gábor életének legfőbb állomásain játszódik a vallomás-kötet nagy része, de a csíkiak számára mégis különösen érdekes lehet, hiszen a ma Csíkszeredában élő író korábban is gyakran megfordult a városban és környékén, így nem egy esetben ismerősökre, de még inkább ismerős helyzetekre bukkanhat az olvasó.

„Számomra egyértelmű: a könyv a romániai magyar memoárirodalom szövegében, felépítésében is igen olvasmányos kötete - vélekedett a könyvet bemutató Székedi Ferenc. - Mindezen túl azonban igazi forrásmunkája lehet majd azoknak a történészeknek is, akik még csak most kezdenek belecsipegetni Románia jelenkori történelmébe, és akik - ha valóban jól szeretnék ezt tenni -, akkor nem a mai, nem a társadalom kritériumai alapján megfogalmazott gyors szavakkal ítélkeznek, hanem a korabeli feltételrendszerben vizsgálják meg a jelenségeket." Székedi Ferenc szerint a könyv nemcsak szakmai, dokumentarista önéletírás, hanem erkölcsi tett is, és sok hasonlóra volna szükség.

Amint Cseke Gábor elmondta, most készül a visszatekintés második kötete, amelyben bemutatja azokat az embereket, akik valamilyen módon meghatározták az életét, és ezáltal tágasabbá tenné azt a világot, amely most kissé egy személy köré csoportosult.

Illusztráció: a találkozót megnyitó Ferencz Angéla házigazda és a közönség * Fotó Ádám Gyula