Megkerült hónapok
Alig telt el egy esztendő Erzsike és Vili gyakorivá váló levelezését böngészve, amikor egy váratlan mozdulattal újabb, nemlétezőnek hitt paksamétát fedeztem föl üzenetváltásukból, méghozzá 1936 októberéből. Így aztán, mint a hézagos történelemkönyvekkel szokás, az alábbiakban nekem is újra kell írnom a kezdeteket, amelyek legtöbbször tisztábban látni engedik a későbbi fejleményeket. Így aztán, az eddigiekhez hozzátéve mindazt, ami ezeknek előtte már biztosan megtörtént, biztosabbak lehetünk abban, hogy e távoli levelezés nem a vakvéletlenen múlott, hanem nagyon is tudatos szándékon: Vili ugyanis jó ideje szerette volna megkeresni a Kolozsvárról Budapestre költözött Erzsikét, akinek édesapja (az én későbbi anyai nagyapám) a biztosító szakmában dolgozott - agyarán banktisztviselő volt -, s oda ment, ahová a cégének érdekei diktálták. (Éppen a most megkerült levelekből derül ki, hogy ez az érdek rövid idő alatt a Budapest-Békéscsaba-Budapest útvonalat írta le.
Amikor tehát a levelezés elindul, Vili sokáig nem ismeri Erzsike címét, de aztán felbukkan a legjobb barátnő (ugyanaz, akiben aztán Pipi egy év múlva mélységesen csalódik), aki megsúgja a postacímet s így aztán a fiatalember előéletéből is sikerül néhány biztos támpillért tisztábban látnunk.
1936. október 10-én azt írja, hogy nyár eleje óta túl van a matematika államvizsgán (licentiat in matematici), s az egész nyarat a pihenésnek szentelte. "Június 29-től július 15-ig cserkésztáborban voltam a Dregán völgyében a Vlegyásza alatt. Az augusztus hónap a brassói jamboree-vel telt el. Annak a keretében rendeztek egy parancsnoki iskolát és azon vettem részt. Most aztán az egész gimnáziumi csapat vezetését átvettem, mivel Puskás az erdélyi katolikus cserkészet központi irányítására kapott megbízást. Közben éppen ma kaptam meg a katonai behívómat november elsejére...
Két héttel ezelőtt a kereskedelmi iskolában még tanárkodtam is, egy hétig helyettesítettem a számtantanárt, akinek el kellett utaznia.
Körülbelül két napja az a hír terjedt el a városban, hogy as legkisebbik Bari lány (most végezte a VIII. gimnáziumot) a román udvarlójával együtt felakasztotta magát. Állítólag azért, mert a szülők tiltották őket egymástól... Azt mondják, hogy idejében észrevették és levágták őket...
Hallom Sáritól, fölvették az Akadémiára. Gratulálok érte... Gondoljon néha rám is, higgye el, nagy űrt hagyott itt Maga után. Az ember sokszor akkor jön rá, mit jelentett neki valaki vagy valami, amikor az már eltűnt a köréből."
Ennyi tiszta beszéd után Erzsike se sokat köntörfalazik, s két nappal később keltezett levelében bevallja, hogy szívből örvend ennek a megkeresésnek, majd nekiáll, hogy betájolja saját társadalmi és földrajzi helyzetét a messzi távolból:
"Apum itt van most állásban az Anker biztosítónál, s nem panaszkodhatunk, ami az anyagi előnyöket illeti, jelenlegi állásában jóval több jövedelme van, mint volt Kolozsvárt. Most szó van róla,, mondhatnám majdnem elintézett dolog, hogy őt bízzák meg a Békés megye, Szeged vidéke megszervezésével, s ilyenformán, mivel a központ Békéscsaba lenne, ott irodát kell felállítania s így egyúttal oda is kellene költöznie, amíg a körzet megerősödik. Ez eltarthat fél, 1 vagy 2 évig, előre nem lehet tudni, s ilyenformán úgy alakul a helyzetünk, hogy e hó végén talán ismét hazát cserélek, ha leköltözünk Békéscsabára. Ez pillanatnyilag gondot is okozott az Akadémiával kapcsolatban, de ma már ez a kérdés is magától megoldódott, amennyiben az egyik akadémiai tanár le szokott járni havonta órákat adni, másrészt pedig nekem kell majd negyedévenként kollokválni feljárni (amit ugyan szívesen teszek)...
Annyiszor gondoltam, hogy írok magának, de valahogy mindig közbejött valami forgalmi akadály... Nagyon megrendített az az eset, amit a kis Bari leányról írt és nagyon szeretném tudni, mi lett a további fejleménye."
Vili felvillanyozódik a választól, s arra a következtetésre jut, hogy az igaz barátság nem múlik el nyomtalanul, bármerre is kerüljön az ember, "ez az egyetlen, ami örökké tart, ha pedig nem így van, akkor a barátság nem volt igazi." Nem marad adós a szerelmes öngyilkosok történetének részleteivel sem: a fiatalok már túl vannak minden veszélyen, a lelki megrázkódtatáson kívül már kutya bajuk. Állítólag előzőleg kétszer is megszöktek Tordára, s ott együtt éltek egy-egy hétig, de amikor a szülők ettől is hajthatatlanok maradtak, következett a hurok, majd a megmentés. (Minden jó, ha a vége jó, de azért a probléma változatlanul megmaradt - mondom én ma, 1010 februárjában...)
"Nemrég fent jártam a Görögtemplom utcában - vallotta meg Vili -, s elhaladva a maguk lakása előtt, önkéntelenül is jött, hogy menjek be, pedig ott tulajdonképpen elég kevésszer voltam."
Mi ez, ha nem burkolt vallomás? Még ha csak a nosztalgia íratta is le vele ezt a mondatot. De a folytatás egyenes vonalú: Erzsike következő levele már Békéscsabáról jön, megtörtént a leköltözés, az esős őszi napok nem tesznek jót az új lakhellyel ismerkedő ifjú lánynak. Ez az a pillanat, amikor megakad köztük a levelezés, egyik sem kapja a másik küldeményeit, nem tudják, kit okoljanak, a postát vagy a sorsot (egymásra gondolni nem is mernek...), Erzsike nagyon szeretné lefesteni a kolozsvári sétatéri tavat, a korcsolyamelegedő pavilonnal, ehhez kellene neki egy képeslap, hogy felelevenítse emlékeit, ez a kérés az éppen, ami tekervényes úton jut el Vilihez, így a kérésre is késik a válasz, de amikor Erzsike kezében az áhított fénykép, szent a béke:
"Igazán olyan szerencse, hogy így ki tudta választani nekem, amire gondoltam! Különben is, innen a messzi távolból minden kolozsvári részlet olyan festőinek tűnik, míg ott voltam, jóformán észre se vettem. Vagy csak a távolság szépíti meg? Nem tudom. de annyi bizonyos, hogy néha szeretnék pár napra ott teremni..."
*
Amikor ez az emlékfűzér majd véglegesen összeáll, ez a fejezet majd természetszerűleg a sorozat elejére kerül. Most "elcsúszik" így is...
Illusztráció: Korabeli sétatéri tórészlet Kolozsvárról, a korcsolyázó pavilonból nézve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése