1971-ben születtem Marosvásárhelyen. Jelenleg Kolozsváron élek-dolgozom, szabadúszóként, ami persze időnként inkább - ha szabad így mondanom - szabadfuldoklás. Két verseskötetem jelent meg: Egyfajta edzés (Erdélyi Híradó, 1999) és Á (Koinónia, 2008).
Jelentősebb fordításaim:
Nicolae Steinhardt: Napló a boldogságról
Vera Ion: Vitaminok (a Stop the Tempo c. drámaantológiában szerepel)
Charles Dickens: A mi Urunk élete
Kálvin János: Elmélkedések és imádságok
Nem kevésbé fontos: a Nappali Menedékhely nevű irodalmi & művészeti portál alapító tagja és házigazdája vagyok, szívből ajánlom mindenki figyelmébe az oldalt.
*
Taktik
Talán rossz pont pont most, de
taktikai okokból kicsit később
érkeztem. A helyszínen már két szedett-
vedett alak - rendőrök ezek? - tett-vett,
mit? vagy csak szimuláltak, mert álltak
ott még egy páran, s tekintetük mintha
azt mondta volna (parancsolólag): vagy
lesz rend vagy jön a trend. A szerkós elit,
aki szerkezetileg át- s szétrendez.
tik tak tik tak tik tak tik
Benyúltam az áldozat zsebébe. Aztán a
másikba. Aztán az összeset átkutattam. Még
a sliccét is lehúztam, zrrrr.
De a hang máshonnan jött.
Mire rájöttem, honnan, a többiek
szóval ketten voltak s tisztára úgy
viselkedtek, ah, mintha tetten
érték volna őket
kívül húzódtak a veszélyzónán.
Kába tekintettel bámultam bele a torkába,
kábé amikor pokoli gépiességgel az fordult
meg a fejemben, hogy te úr'sten,
az egyik épp hízásnak indult, a másik
épp most indult el a házas
élet szeszélyes útján (a lejtőn?)
ha a tekintéllyel ölni lehetne.
Vitt
Ma gyorsan ment le a nap. Délben
ébredtem. Mivel nem volt mit
(t)ennem, meghívattam
magam ebédre. Kitettek
magukért. Kértek
is, jöjjek még. Mikor
hazaértem, akkor vettem
észre, hogy mindjárt
ennek a napnak is
vége. Tettem egy kört
a boltig, aztán csak tettem-
vettem a gépen, s egyik cigit a
másik után szívtam. (Szívtan,
jól hangzik, mi az? az
lesz a vége.) Már jó sötét volt
(am), amikor csengettek.
Menten mentem.
Vagy csak mentem
magam, mert nem is
mentem
sehova, csak a neten? 1 link.
Mi több több
is. S közben ittam a kivit? Akkor meg
ki vitt? Mi? Le. Valami le-
bújba.
¿
Nem bújtunk
egymáshoz, egyáltalán, rég
így megy ez,
csak ültünk, s néztünk: nem
egymásra, nem
jött (ez se), csak
mellé (cikk-cakk), és nem szóltunk
egymáshoz egy szót se.
Sötét karikák öntötték el
egy ponton a szeme alját. Most merül
épp le? végképp? Eddig hogy nem
tűnt fel? Mint akinek
behúztak. Néztem. Ki ez
a nő, akit én a nőmnek
nézek. S kinek
néz ő engem.
¿
- Ne nézz,
mit nézel?!
- Nem nézek.
Elnéztem.
¿
Ekkor vágott le
a gyanú: valamire
vár. Várj csak -
mire? Na nem!
Ekkor és így: Kire!
Ettől mindjárt
tényleg a falnak
¿
megyek. Megyek! Egy X
¿
De nem jött ---------------
----------- ---------- Csak egy meszidzs.
Valamiért neked is itt kell lenned
lenn ne...
Addig viszont
Addig viszont már nem jutsz el. Nem,
ne félj. Lekapcsolnak. Valaki nagyon
közel hajol majd, és beleordítja a po
fádba: tűnj innen a francba! Vagy: ha
ver, így meg úgy. Ez az akármelyik tö
mbháznegyed. A peremen. Ezek a fic
kók itt nem viccelnek. Elszántak, mint
az állat. Meg se próbálj alkudozni ve
lük: övék itt a terep. Opciók? Eliszko
lsz (csak tudj!) vagy megverekszel. De ne
kábítsd magad: akár így döntesz, akár ú
gy, így is, úgy is megbánod. De még me
Heverd ki
Lebukott. Mert egyik csapás a másik
után érte. Érted. De aztán... (a fordulat előbb-
utóbb bekövetkezik, különben
vége a mesének) ...felszínre
verekedte magát és erőteljes
csapásokkal partot ért. Most visszaadja,
amit kapott! De mi is van
itt. Mi. Semmi. Tűz
a nap. Szélcsend. Pálmafa vagy
olyasmi. Homok. Ki lehet
feküdni rá
szárítkozni. Ez most
vicc?
Nem.
Előbb pihenj, s csak utána
akciózz. Heverd
ki.
Igen. Jó fej vagy. Körös-
körül tenger. Amerre csak
fordulok... Szép.
Szikrázik
A park. Leparkolok.
Várok. Várhatok.
Itt most minden olyan
sötét. Zöld. Szikrázik
a levegő (a szemem?)
a hőségben. Levél se
rebben. Párok, magányos
sétabuzik, néhány kóbor
dög. Csend.
Ez jó.
Szeretlek!
mondja valaki
egy másik valakinek.
Szeretlek?!
mondom
én is, valamivel
később, magamban
vagy magam elé:
bele a levegőbe minden célpont nélkül.
Á
Átverték, de nem parázott
rá. Az utolsó
hátbatámadót gyors
fordulattal övön aluli
ütéssel immobilizálta.
Ha nekik bármit szabad,
neki mért ne.
Nem?
Most már szét is nézhetett volna
bátrabban. Mert csak ennyi kell, s máris
kitágul a világ: és el lehet kezdeni
tájékozódni.
Ha nem
lett volna annyira
sötét.
Ő.
Hisz még semmi sincs
elintézve, hisz ütés bármikor jöhet
bármerről.
Az igazi
Ahogy felém jön, a szándéka
félreérthetetlen.
Kigombolja ingét, egy
székre dobja.
Végigsimít mellén, keze lejjebb
csúszik.
Leoldja övét, s
odaüt. De nem a legmegfelelőbb
helyre. Felemeli, s még. Többször
is. Mint aki pontosít. Mint aki
nem látja jól,
az igazi menet hol
is zajlik, kik közt, mi az
igazi telitalálat.
Szenvedélyteli női szív
Közelíts rá. De csak
lépésben. Az nagyon
ki van tervelve ott. Ezt tudd.
Valami sötét mezőben áll.
S ahogy közelebb kerülsz
hozzá::::: felvijjog. Na igen,
így kezdődik. Aztán már
nem is szűnik. Ne várd.
Az ott tiltott terület. Ott az
a sáv, jó széles, vedd már
észre, nem lehet
csak úgy átlépni. Bennebb nyomulni.
De tilos megtorpanni is. Této-
vázni. Csak azt ne csináld.
Nehogy megállj. Vedd már
észre. Azt ő nem akarja.
Csak azt ne. Ne hidd.
Elég
Ott néhányszor megcsap-
ták. De hogy. Többször
egymásután. Elég
jól bírta. Nem ingott meg. Nem is
ütött. Se vissza, se az órája. Épp
attól volt olyan ellenállhatatlan,
olyan idegesítően zavarbaejtő, hogy csak
állt és nézett, mint akinek nem ugrik
be az idevágó módszer. Nem jött rá.
Se bőgés, se dühroham, se
semmi. Később kezdett el csak
derengeni neki
valami. Vagy úgy rémlett.
De akkor már
késő volt.
Vagy úgy rémlett.
Az a
Beledobott három vagy
négy kockacukrot, ha nem
többet. Az biztos.
Nem kavarta fel. Nézte, hogy
oldja fel a fehéret
a fekete.
Jó kis „szín”játék. Világos,
hogy nem fog
feloldódni itt semmi. Én nem
tettem semmit
a kávémba. Üresen ittam. Mert úgy
jobban érvényesül az
... izé... íze? Ja. Az a
méregerős keserű.
Nem jött be
Nem jött be. Épp csak benézett.
Kukk. Aztán hátraarc és huss: el. Mi
ez. Mi nem. Mértem néhány erőteljes
ütést a falra. Miért. Miért ne. Fel
kéne kelni és belefogni valamibe. De
most. De mibe. Gyűlnek masszívan
halomba a kérdések. Vagy mik. Mik
nem. Kérdés, érdemes-e még rátenni
néhány lapáttal. Teszek rá,
nem teszek. Még csak annyit, hogy jobb
gyorsan kijönni (vele? a sodrodból? a
házból?), különben teljesen nyomott
leszel, ha kicsit is tovább-
ülsz. Így mi
jön be. Mi
nem.
Török
Nem tudni, merre tart. De vala-
meddig még biztos eltart. Most a falnak
támaszkodik éppen. Én nem. Én nem
támaszkodom semminek. Minek is.
Testalkatát tekintve: szolid építmény.
Én: török
ketté.
Szó sincs hát arról, hogy egymásnak
menjünk. Ilyenkor és itt. Még csak
nem is méregetjük egymást. Vagy nem
úgy. Nem török-
zúzok, nem mérgesedik
el az ügy. Összecsapás nincs. Szóval nincs
az, hogy mintha azt latolgatnám, mennyire
lennénk összemérhetők... Páran itt nem értem
mért mind értetlenkednek: csak
végig kell menni rajta
egészen,
ameddig tart
Engem bácsinak
Tökmagot rágok, vagy tök
mindegy mit, amikor ő
megjön és azt mondja: oké.
Kezdjük. Hellyel kínálom,
piát rendelek, de kaját nem:
másfajta fogásra várunk. Ő nem
hisz Istenben, kezdi, csak a
pénzben meg az effélékben, ja,
s a gyerekekben, bár az
anyukásdi az neki eddig még
nem jött be. És valószínűleg
már nem is fog. Engem bácsinak
szólítanak, kezdem, de ő:
egyszer a heréltek dugni akartak,
de csak nyögtek nagyokat, mire
végül egymást zabálták fel, nehogy
a kéj végezzen velük, ami hát
hülyeség. Jó. De mit akar
ezzel. Semmit, semmit. És
közben másfelé néz. Amerrefelé,
tényleg, nem látok semmit. Taka-
rásban van. Most folytassam,
vagy már/még inkább ne,
amit elkezdtem?
Nyema
NYnek
Egy útkereszteződésben
álltunk.
S vártunk. Valamiket
mondott. Valamiket
én is. De nem
értettük jól
egymást. Kurva
nagy zaj volt. De azért nem
hagytuk
abba. Ab
ovo. Nyomtuk egymást
túlkiabálva
a. Bizony. Ő a
magáét, én az
enyémet. Nyema
vicc. Mígnem
egyikünknek
mennie kellett. Neki
vagy nekem. Nekem
v. neki
SSSSSSSSS
Akinek elege van belőle, az nem ül
tétlenül. Feltépi.
sssssssssss Valami kisüvít.
Kisülhet persze, hogy nem süvít ki
semmi. A veszély nem feltétlenül
a sötétből izzik. De le lehet izzadni
azért, az tény, ha nem csap be
egy kis fény. De még így is jó
ügyelni: ha nem az, becsaphat valami
más.
Nagyon nem idomul
Ahhoz pénze kevés. Nagyon nem
idomul. Egy kissé zugot lel.
Oda húzódik be és vár.
Noha más, velősebb kecsegteti
jól nevelt izomzatát. Egy egész
gépezet lázadó mozdulatokból,
és felelőtlenül széjjelpiszkálja,
mert nem véli használatosnak. Ő
gyenge, és félelme is van: hogy
sokkalta gyengébb lesz egy ennél
óvatlanabb pillanatában.
Egyebet nem tehet
Néhányszor kinyitom
majd becsukom.
Becsapkodom, hogy lejön
a máz. Egy legyező,
hogy legyezzen. Bár a
vas mind-
untalan kibukik belőle
rám. Fentről
jön belém. Akár egy
verejtékező fal.
És az aranyozott szent
betűkig nem jut
el. Kívül-belül fekete.
Ez az ő útja.
Ez a bepréselt bizonyosság
némasága. Ahogy
egy halottért sem tehet
többet. Nem
üthet veszettebbül
egy billentyűt.
Vagyis attól olyan
mindinkább
egyformák, kik egymás mellé
kényszerülnek.
Mert van egy lehető
legjobb megoldás.
Hogy senki se szuszogjon
jobban egy
olyannyira keskeny
dobozban.
Amikor átmegy köztük
az, ki hivatott
kezet rázni az élőkkel.
Minthogy
egyebet tényleg nem tehet
tehetetlenségében.
Ő nem mozdul, ő veszteg
Azt viszont elmarják előle.
Többször is megesik. Annyira
személytelen egy zsákmány.
Mert ott próbálják őt mindinkább
összezavarni. Ő nem
mozdul, ő veszteg, ő verhe-
tetlen a maga nemében. Ezért
tudja olyan tökéletesen
elviselni, amint fölötte
lóg, egyetlen fohász
nélkülözhetetlen erejében
bízva az
összevissza
szerkesztett világ.
kátya
a tegnap végül nem is volt
épp olyan katasztrofális.
a templomból elugrottam
a bankba, hogy ellenőrizzem
a kártyám. aztán (semmi
a számlámon) amikor megfordultam,
hogy induljak, majdnem
felborítottam kátyát.
épp oda jött ő is, de sietve
kitért, s jelezte, hogy nincs most
ideje, mert mindjárt 12, és a bank
pont addig van nyitva.
mulattam magamban, hogy kár
így rohanni, hisz az
előbb harangoztak. az út széléről
visszanéztem - át akartam menni -,
lássam, mire ment, de már jött
is visszafelé. én visz. úgy tettem,
mintha nem venném észre,
mert most már én - is - siettem
báj?
gondolkoztam, vajon szólítsam meg
vagy inkább ne, de aztán utána
kiáltottam, mire megpördült: na!
végre itt vagy (mintha mostanig
rám vadászott volna), milyen profi,
hogy mégsem kerüljük el egymást!
egész jól eldumáltunk (egymás
mellett?), amint egymás mellett
mentünk, s megkérdezte, nem megyek
be egy kaféra. belementem. a férje
nem volt otthon,
ezt nem tudta. nem tudtam,
ez most baj? báj-
báj? gondoltam, de nem kívántam túl-
kommentálni
a helyzetet. kivártam
amíg felhívja, és szól, hogy ott
vagyok, és megiszunk egy kávét,
és meddig marad, csak, csak
mert ha az ügyei engedik, talán még ott kap
tisztánlátás?
a stabil kis köd
(hívjuk így viccesen
- pedig nem is kicsi: hatalmas!),
ott ül a fejemben
rég (kinek nem?),
és nem hagyja magát
elűzni. nem tiszta
kicsit se, mit akar,
mi a célja, honnan jött
rám (talán a
fejemben született meg),
mit takar és mi végre,
mire jó ez a ködösítés...
ha átlátnék
rajta... nem tesz semmit,
csak ül ott, mintha lenne
min, az agyamon
kívül márpedig
nincs ott semmi,
amin ülni lehet,
ágy vagy ilyesmi,
se más alkalmas
tárgy, mert az se lehet...
munkamánia
hajtok, mint a barom,
mert azt gondolom,
ez megment.
ki hajtani lát, mint a
barom, azt gondolja,
ez megment.
Elcsendesedés
Csendet kértem, hogy kifejtsem
véleményemet, de nem adtak
a szavamra. A főhelyen,
a dobogón, teljes előadói
viseletben, alaposan
megkötözve, egy forgószékben
feszengek. Most meg prrrr,
megpörgetnek. Hogy ne szájaljak tovább,
amikor lelassultam, a számba gyűrtek
valamit, és ragtapasszal párszor
körültekerték a fejem.
Csendben ültem.
Közben valahol ketyegett
már a bomba.
Közben mit se hallottak
róla.
Közben épp azért voltam itt, hogy
- tisztemnek megfelelően - kikapcsoljam
bepörgött agyukat: hogy lenyomozhassuk,
kinek az agyába ültették el (állítólag
az ufók) a végzetes infót, miszerint
csak szerintünk (emberek szerint)
bombabiztos a tény, hogy nincsenek
robbanókészülékek a CSENDKUTATÓ
INTÉZET zajelhárító részlegén
dolgozók fejében
Megvilágosodás
Ahogy egyre közelebb kerültünk
kitűzött célunkhoz, világossá vált,
hogy valami nem stimmel.
Az ismeretlenre számítottunk,
ehelyett minden elviselhetetlenül,
sőt kínzóan ismerősbe ment
át. Szembe kellett néznünk
a ténnyel: tkp. körbejárunk. A
legtapasztaltabbikunk felvetette,
hogy menjünk tovább, hisz
csak így juthatunk túl a kritikusponton, ahogy
korábban is
most is
megadatott megtapasztalnunk
Igézet
Doodynak
Az ikertestvérem azt mondta, nyugi,
majd én elmegyek helyetted. (Már többször
átvertük a jófejeket e helyettesítéssel!)
Nekem közben randim volt
a „csajommal”. Senki nem jött
rá semmire, olyan jól csináltuk
Az ikertestvéremnek azt mondtam, nyugi,
majd én elmegyek helyetted. (Már többször
átvertük a jófejeket e helyettesítéssel!)
Neki közben randija volt
a „csajommal”. Senki nem jött
rá semmire, olyan jól csináltuk
Szerkesztette: Demény Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése