Lincseléshez hasonlítja a béketár-
gyalásokat Norman Angell
1931 december
Londonból jelentik:
Norman Angell, a hires angol publicista a „Time and Tide”-ben közölt tanulmányában a modern igazságérzet fogyatékosságát a békeszerződésekkel illusztrálja. A béketárgyalások - irja - ugy aránylottak a kétoldalu tárgyalásokhoz, mint a lincselés a rendes birói eljáráshoz. Ha csak néhányfilléres lopásról van szó, a törvény gondoskodik mind a két fél szabályszerü meghallgatásáról, a bizonyítékok pártatlan mérlegeléséről és a vádlott megfelelő védelméről. De ha a legfontosabb világproblémáról van szó: Európa ujjászervezéséről a világháboru után, amikor a békeszerződések negyven- vagy négyszázmillió ember boldogságát és jólétét érintik: akkor a legfőbb biróság a legszemérmetlenebbül megsérti a bizonyítás összes törvényeit, nem hallgatja meg mind a két felet, sőt a másik fél meghallgatását árulásnak tekinti.
Franciaország, Lengyelország és Románia megnemtámadási szerződést köt a szovjettel
1931 december
Páris, december 27.
Piaux bukaresti francia és gróf Sembeck lengyel követ napok óta tanácskoznak Ghyca herceg román külügyminiszterrel a Szovjetoroszországgal megkötendő megnemtámadási szerződés ügyében. Ghyca herceg román külügyminiszter a legközelebbi hetekben Varsóba utazik, hogy az utolsó részleteket is megbeszélje a lengyel kormánnyal. A varsói látogatás alkalmával véglegesen megszövegezik a megnemtámadási szerződést, amelyet azután a szovjetkormány elé terjesztenek. A tervezet egyelőre csak Lengyelországra vonatkozik majd, az orosz-román megegyezés után azonban Romániára is kiterjeszthető. Később a balti államokat is csatlakozásra fogják fölszólítani.
Átrakodó kikötők
1931 december
Csonka hazánk területeinek jelentékeny része - sík volta és előrehaladt mezőgazdasági kultújára révén - önként kínálkozik arra, hogy ott intenzív víziúthálózatot teremtsünk meg. A víziút a vasúti és közúti hálózattal összekapcsolva intenzívebb kihasználást biztosít a már meglevő, nagy értéket képviselő alkotásokkal, olcsóbbá teszi a tömegáruk szállítását, stratégiai szempontokból is igen jelentős, lehetővé teszi nagy ipartelepek kedvező, decentralizált elhelyezését. A víziútak általános kialakítása egyenértékű lesz azzal, mintha a vasút a tarifát a jelenleginek egynegyed részére szállítaná le.
A fentiek alapján a következő „keret”-program látszik helytállónak.
E téren kétségtelenül legsürgősebbnek látszik a budapesti új kikötő további fejlesztése. A kikötő terve olyan arányokra készült, a jövőbeni fejlesztésre szánt területek olyan bőséges mértékben vannak kisajátítva, hogy a továbbfejlesztés, amelynek témáját a forgalom szabja meg, semmiféle műszaki akadályba nem fog ütközni.
Az erre vonatkozó minisztertanácsi határozat értelmében a bővítési, továbbfejlesztési munkálatoknak a végrehajtása szintén a földmívelésügyi minisztérium feladata lesz, amelyik a vízimunkálatokban és a kikötők építésében már begyakorolt mérnökökkel és a megfelelő felszereléssel rendelkezik.
Mivel egy-egy újabb kikötőrész megtervezése és kiépítése 2-3 évet vesz igénybe, már nagyon aktuális azoknak a szükségleteknek a megállapítása is, amelyek még csak 3-5 év mulva fognak felmerülni. Tekintettel arra, hogy a vámmentes kikötő első fázisa gyanánt kiépített létesítményeket máris lefoglalta a forgalom, sürgősen meg kell állapítani a fejlesztés menetét és módját, a vámmentes kikötőben még létesíthető tárházak és egyéb létesítmények építésének programját és - ha a tanulmányok ezt eredményeznék - a legközelebbi medence kiépítésének közelítő időpontját.
Rendkívül aktuális az összekötő vasúti híd alatti szénkikötőnek (a régebbi ú. n. szigetvágánynak) darukkal való ellátása, mert ezt a kitűnő és a városhoz is közel fekvő, jelentékeny költségekkel előállított partrészt csakis így lehet tökéletesebben kihasználni.
A csepeli első ipari kikötő-medence használatba helyezésére már folyamatban vannak az intézkedések. A petróleum-medence környékét is annyira lefoglalta, hogy máris fontolóra kell venni a bővítés kérdését.
A soroksári Dunaágat is csak úgy lehet a forgalom szolgálatába állítani, hogy megoldjuk az egyes községek mellett létesítendő helyi kikötők kérdését.
A budapesti egyéb kikötő-problémák közül kétségtelenül a legaktuálisabb az ujpesti kikötő kérdésének a megoldása. A tervezet elkészítésére a kikötőkormánybizottság máris megbízást kapott.
Nagyon aktuális feladat továbbá a lágymányosi kikötő kérdésének a székesfővárossal együtt való megoldása is, mert Buda déli rayonjának nincsen megfelelő helyi kikötője.
A továbbiak között - csupán általános megfontolások alapján - máris indokoltnak látszik Szolnokon egy, egyelőre kisebb arányú átrakodókikötőnek a kiépítése, olyan módon, hogy szükség esetén azt tervszerűen lehessen tovább fejleszteni.
A tiszai és körösi hajózás el van szigetelve a dunaitól, egyik vízről a másikra csak megszállott területeken, Titelen és Ujvidéken keresztül lehet 800 kilométeres kerülővel átjutni. Ilyen módon a tiszai szép hajóútunkban rejlő nagy érték úgyszólván teljesen parlagon hever. Mivel pedig a Duna-Tisza-csatorna rövid időn belül nem létesülhet, mert még ha azt holnap vennők is munkába, 6-8 évbe telne, míg a forgalomnak átadhatnók, gondoskodni kell a tiszai hajóútnak legalább valamilyen kihasználásáról.
A végzett általános előmunkálatokból valószínűnek látszik, hogy mintegy 2.0-2.5 millió pengőből Szolnokon egy kisebb, de tökéletesen felszerelt átrakodó és gabonatárolásra is alkalmas kikötőt lehetne megépíteni.
Egyébiránt nyilvánvaló, hogy minden létesítendő átrakodókikötőt éppen úgy fel kellene szerelni gabonatárházakkal, mint az a csepeli kikötőben történt. A gazdák és kereskedők a betárolt gabonára a kiállított állami warransok alapján aránylag előnyösen kaphatnának kölcsönöket.
Végül ennél a munkacsoportnál még megjegyzendő, hogy - mivel itt máris meglevő útak és berendezések tökéletesebb kihasználásáról van szó - természetszerűleg az átrakodókikötők kiépítése lehetőleg sürgősen volna eszközlendő. Míg ezek a munkálatok nincsenek megvalósítva, víziútaink jelentékeny része továbbra is parlagon fog heverni.
Az idő változott, vagy az emberek változtak?
1931 december
"Mint teljesen vagyontalan szellemi munkás, egész jól el tudom képzelni helyemet a szocialista társadalomban is és ez a hely talán jobb, kellemesebb lenne, mint a mostani. Azt is tudom, hogy az európai szellemi és anyagi élet alakító tényezői a kommunizmus kegyetlenségét és durvaságát esetleg letompíthatják. Oroszországban a cárizmus is kegyetlen volt, míg Angliában a királyság a művelt emberhez leginkább méltó életformákat tette lehetővé. Az orosz viszonyok magyarázata talán inkább lehet Oroszországban, mint a kommunizmusban."
Ezeket a mondatokat a Magyar Szemle novemberi számából vesszük, abból a folyóiratból, melynek címlapján tudvalevőleg gróf Bethlen István neve szerepel, mint a szerkesztőbizottság elnökéé. Írta pedig e mondatokat Weis István, tudvalevőleg miniszteri tanácsos a népjóléti minisztériumban.
Ugyanennek a folyóiratnak ugyanazon számában olvasunk egy tanulmányt az új magyar irodalomról, amelyben nemcsak az a feltűnő, hogy jóformán csupa olyan írói törekvéseket méltányol, melyek eddig hivatalos helyről csakis abszolut elutasításban részesültek, hanem még a proletárirodalom megértésére és megértetésére is vannak szempontjai.
Többek között ezt írja: "Jellemző e szempontból a magyar proletárirodalom vezéralakjának, Kassáknak kettőssége: a társadalom és stílus vad és következetes forradalmára mellett mindjobban előtérbe nyomul műveiben az erőteljes, kollektiv ihletű realista művész." Ezt Keresztury Dezső írja, a berlini egyetem magyar lektora.
Mi lett volna hat-hét év előtt, ha hivatalos állásban levő emberek ilyet mertek volna nyilvánosan leírni? Mert volna-e hat-hét év előtt egy miniszterelnöki égisz alatt megjelenő folyóirat ilyen cikkeket kiadni? Azt lehet ebből - és némely más jelekből - következtetni, hogy a magyar hivatalnoki nobilitás eddig viselt gondolatuniformisa (vagy libériája?) kezd már viselőiről leválni? Hogy legalább azokban a tagjaiban, akikben van készség és hajlandóság a gondolkodásra, derengeni kezd, hogy a régi merev kategóriák nem feltétlen érvényűek többé s nem okvetlenül kárhozatos és magyarellenes mindaz, ami ezeknek a kategóriáknak a szűk kerítésén kívül esik?
Mi változott meg: az idő, vagy az emberek?
Ezer font a magyar irodalomnak
1931 december
Kosztolányi Dezső, mint a Pen Club elnöke, most, hogy Londonban volt, felkereste lord Rothermeret, akivel sokat beszélt a magyar írók dolgairól. A lord, aki Magyarország barátja s akinek nevét az egész magyarság szeretettel tanulta meg, ezer fontot ajánlott fel, hogy azt a budapesti Pen Club két év alatt öt-ötszázfontos részletben két magyar írónak, tehát évente egynek adja ki.
Ez az eset sok tünődésre adott alkalmat. A magyar irodalom az utolsó huszonöt év alatt annyi tehetséget termelt s annyi kiváló irodalmi alkotást hozott létre, hogy szinte érthetetlen, hogy a mai napokban hogy jutott anyagilag olyan mély és félelmes nyomoruságba. Ebben az évben már alig jelent meg könyv, mert a közönség nem vásárol. A lapok terjedelmét korlátozó rendelet elsősorban a szépirodalmi írókat sujtja, mert mindenütt a szépirodalom kirekesztésére vezetett.
Könyv csaknem semmi sem jelent meg ez évben, a karácsonyi könyvpiac, mint a Nyugatban a kiadók jelentéséből látszik, oly szegény lesz, mint a hatvanas években. Senki sem mer könyvkiadásba pénzt fektetni, mert az általános nyomor miatt az emberek elsősorban a szellemi táplálékot vonják meg maguktól.
Ez nem maradhat így. A testnek kenyérre, a szellemnek könyvre van szüksége. A test éppenúgy elsorvad táplálék nélkül, mint a lélek új lelki behatások nélkül.
Nem segit a fordított müveknek filléres kiadása, mert azok a művek a detektív- és olcsó szerelmi históriákkal csillapítják az éhséget. Minden új nemes olvasmány magasabbra feszíti a lélek tevékenységét, ellenben az ilyen holmi csak elkábit és elzsibbaszt.
A nemes lord leadta útmutató véleményét az ezer fonttal s a magyar közönségnek követnie kell példáját a könnyebb és pengőbb pengőcskékkel.
A reklámszöveg: új műfaj
1931 december
A Nyugat-Barátok Körében nov. 4-én kiváló vitaest volt, amely emlékezetes marad, mert megállapította, hogy milyen viszonyban vannak s lehetnek az írók a reklámírással szemben.
Az írók azért nem hajlandók reklám írására, mert nem vállalhatják, hogy egy bizonyos cég portékáját dícsérjék. Akik örök igazságok hirdetésére érzik magukat küldötteknek, azok nem állhatnak be szappan- és cipőpasztakikiáltóknak, akármilyen pénzt is fizetnének nekik. Hauptmann Gerhart levelét a Nyugat is közölte; egy sajtgyárhoz levelet írt, amelyben a cég sajtját kíválóan jóillatúnak minősítette. Ez a levél kíválóan rosszillatúnak tünt fel minden író előtt, mert senki sem hitte el, hogy ideális elragadtatás következtében dicsőitette a német irodalomnak ma legnagyobb reprezentása azt a sajtot.
Ennek egy éve. Most kérdés: Hauptmann Gerhart ez alatt az év alatt s ennek a levélnek következtében kisebb költő lett-e, mint amilyen volt.
Kodolányi János azt felelte rá:
- Nem lett kisebb költő, hanem kisebb ember.
Egy írónak, egy költőnek a költői neve erősen összefüggésben van emberi megbecsülésével. Nincs tehát a költőknek szükségük arra, hogy szabadalmat nyerjenek emberi nívójuk leszállítására. Hogy megnyerjék azt a licencet, hogy nem fogjuk rossz néven venni, ha sajtdícsérettel pénzt keresel.
Ellenben valaki felvetette, hogy az utcákon most egy nagy plakát van s azon egy klapancia, amit azonban mindenki ismer. A plakáton ökölnyi könnycseppeket sír egy tehén, meg egy sertés. Ellenben vígan ficánkol egy ponty. S alá van írva:
Maga marha mért oly bús?
Olcsóbb a hal mint a hús.
- Vajjon ki csinálta ezt a reklámot? - kérdezték.
Erre úgy tetszik megoldódott a probléma.
Azt a két soros rigmust, ha költő csinálta, az nem vállalt vele metafizikai közösséget. Ő csak formát adott egy üzleti érdeknek. S ez a forma elég szerencsés ahhoz, hogy sikere lett a maga módján. Mindenki ismeri, mindenki megtanulta s mindenki megkérdi, hogy ugyan ki csinálta?... Karinthy?
Nem tudom ki csinálta, de hogy Karinthyra fogják, ez azt mutatja, hogy a legnagyobb formai értéket tulajdonítják neki. Mivel Karinthyról mindenki tudja, hogy fiatalon néhány pompás reklámszöveget csinált, tehát ahol jó reklám van, ott azt mondják az emberek, hogy: - Ej, ez a Karinthy...
Egy ilyen szöveg nem kompromittálja a szerzőt, mert műfajbeli értéke van.
Íme: meg kell találni a reklámszöveg műfaját s akkor ezen belől ugyanúgy írhatnak reklámot írók, ahogy a legnagyobb festő is nyugodtan csinálhat plakátképet, ami nem versenytársa a művészetnek, hanem egy ága. Mint olyan, kiállítási érték is lehet.
Valamint a sikerült reklámszöveg az író övrjében is helyet foglalhat.
Esterházy Tamás tündöklése, letűnése és eltűnése
1931 december
Pápa, december 20.
Órákig tart autón az ut a pápa-ugodi hitbizományon keresztül. Ötvenhatezer katasztrális hold az Esterházy-birodalom, erdők, rétek, szántók, kertek, tavak, partok, rezidenciák, kastélyok, vadászházak, cölöpkaszinók a Bakony közepén, ipari vasutak, gyárak, pincék, gazdasági épületek százai, falvak házastul-népestül, kutyástól-macskástól, mindenestől s Pápa egész Fő-tere Esterházy Tamásé, az Esterházy hitbizomány uráé, a devecseri tízezer holdas saját birtokról nem is beszélve.
Hat évvel ezelőtt adta át Esterházy Móric gróf, aki a kiskoru Esterházy Tamás gyámja volt, a pápa-ugodi birodalmat a hitbizomány nagykoru urának. Tamás gróf tehermentesen vette át a kiskirályságot, amelynek jövedelme, sajátjáéval együtt, 126. 000 pengőt tett ki havonta.
A jómodoru, szőke fiatalember megjelent Budapesten, berendeztetett magának két szobát a lakatlan Esterházy-palotában. Abban, amelyben tegnap előtt a zsebóráját négyötvenért elárverezték.
Magyarország legirigyeltebb és legünnepeltebb fiatal mágnása volt Esterházy Tamás néhány évvel ezelőtt még, amikor a legendás vagyon 21 éves ura Pesten megjelent. Nem volt számára semmi elérhetetlen; gép, ékszer, nő, pénz, az égen a sárga csillagok is neki ragyogtak. Mohó nem volt, a kezét nehezen nyujtotta ki valami után. Ez a kéz csak akkor rándult meg hirtelen és szolgálatkészen, ha kértek tőle valamit. Mosolygott és adott. Két kézzel és mindenkinek. Persze... nem négyötvenest kértek tőle, amennyiért a zsebóráját elárverezték. A devecseri kastély pincéjét százezer pengőért szerelte föl francia pezsgővel; vagyontételekben szállították a Champagnei és Rhelnis-i dombok minden márkáját Devecserbe és a bécsi ékszerész számlája egy gyöngysorért, amellyel egy hölgyrokonának kedveskedett, kerek egymillió pengőről szólott.
Ugyanennyit írt alá a Hohenzollern-ház egyik tagjának, Vilmos porosz hercegnek, a háborut üzenő külügyminiszter fia már kevesebbet, csak hatszázezret kapott, Watzdorf ugyanannyit és se szeri se száma a kisebb, száz és kétszázezres szívességnek, amelyekre vállalkozó udvarmesterei és kamarásai hajnali négy és öt között, az ötödik és hatodik wishky között mindig számíthatnak. S számíthattak is. Úgy, hogy amire Esterházy Tamás magára is költeni szeretett volna valamit, báró Neaensbein, a jószágigazgató akadékoskodni kezdett. És az Esterházy-váltók már olyanok kezébe kerültek, akik névértéküknek csak hetvenöt vagy még kevesebb százalékát fizették ki az aláírónak. És Esterházy Tamás azon vette észre magát, hogy négy és félmillió adósság terheli Devecsert, négy és fél olyan millió, amelyből ő egy fillért sem látott.
A fejéhez kapott, a kezét is megfogták erősen akkoriban és egy időre megszűntek a váltózsirálások. Esterházy barátai hónapok nehéz munkájával elérték, hogy az akkori miniszterelnök fölszabadított négyezer holdat a hitbizományból. Úgy látszott, hogy Esterházy Tamás rendbe jön. A fölszabadítás hírére újra körülvették régi és uj hívei, akik a pápai kiskirály szemei elé rózsaszínű okulárét tartottak és a rózsaszínű okuláré alatt rózsaszínük lett a váltó űrlapoknak is. Kezdődött a cécó elölről. Amíg a bankzárlat be nem következett és a Kereskedelmi Bank a változott viszonyok következtében közölte Esterházy Tamással, hogy a már kiutalásra készen álló másfél millió előleget nem folyósíthatja.
Itt kezdődött a zuhanás. Pápa városa lefoglalta a pápai kastélyt adóba, uzsorások lepték el az Esterházy-utcai palota árnyékát, de már csip-csup pörök fizetési meghagyásaival is sorban állottak reggelenként a kézbesítők a gróf hálószobája előtt, akit azelőtt a füle mellé tartott gramofonnal sem tudott angol inasa fölébreszteni. Most fölébredt a sok csengetéstől gramofon nélkül is. Talán el sem aludt.
Darabig még harcolt, tárgyalt, szaladgált. Aztán szerződtetett egy ügyvédet, akit beültetett a palotába. Az ügyvéd itt kapott lakást, az inas minden este ágyat vetett neki és a portás felesége ebédet főzött.
Az ügyvéd jómódu ember, kezdte tömni a lyukat, amelyen dőlt be a víz. Tömött, szivattyuzott, minden levelet, pöriratot ő vett át, tárgyalásokra járt, telefonált, levelezett és - fizetett, kora reggeltől késő estig. Pesten persze mindenki mindent tud: A grófnak talán nem úgy köszöntek valahol, ahogy eddig hozzászokott, talán a jazz zongorista nem esett rögtön önkívületbe, amikor a szemöldökével intett felé: fogta magát és Bécsbe költözött. Nem bírta ki a zuhanást.
Bécsben a Sacherben lakik, ide küldi utána az ügyvéd a hotelszállásra a pénzt.
Szombaton elárverezték a zsebóráját, az öngyújtóját, a kis fapipáját és a csíkos szürke nadrágját. Hatezer pengőért pörölték a grófot, annyiért, amennyibe tavalyelőtt az ugodi vadásztársaság kis különvonata került, amelynek étkezőkocsijában Esterházy- szervizeken szolgáltak föl a pincérek.
Háromszáznyolc pengő folyt be az árverésen. A zsebóráért négyötven s kettőötven a kis fapipáért... Hogy is van csak? Egy ripszgarnitura... egy fényezett diófaszekrény... egy háziáldás... S a többi rekvizitura, amelyek talán más árveréseken szoktak szerepelni... Ezt bizony nehéz lesz kiheverni...
Forrás: huszadikszazad.hu
Illusztráció: Esterházy Tamás portréja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése