Egykori kenyeres pajtásom az Előrénél, majd a Romániai Magyar Szónál - s most jobb híján a szabad prérin - amikor elolvasta a Jelentések magamról-t, némileg megfeddett amiatt, hogy szerinte túl szigorúan bántam benne magammal, s nem mondta ki ugyan, de kiérződött, hogy az egykori újságíró társadalommal szemben is... Ebből azt is megérthettem, hogy Sike Lajos nagyon is megértette és amennyire kellett, magára is vette a könyv "üzenetét", éppen csak feszengett egy kicsit benne, mint az ember a túlságosan passzent ruhában.
De azért ígérte, hogy írni fog a könyvről az Erdélyi Riportnak, s a napokban el is készült vele. Megküldte nekem is, s én meg reménykedem, hogy nemsokára napvilágot lát ez az új olvasat, ahogyan a múlt hét végén a dr. Balázs Lajos recenziója a Hargita Népé-ben.
*
Jelentés önmagunkról
„Miért is maradtam itthon? Miért nem, húztam el én is? Talán akkor járok közel az igazsághoz, ha azt válaszolom: féltem, tartottam mindenfajta változástól. Az újrakezdéstől. A talajvesztéstől. Lusta voltam pályát, életmódot váltani, irtóztam attól, hogy becsapjam magam mögött a kaput. Úgy éreztem, ha eddig arról írtam és próbáltam meggyőzni másokat, hogy az egyedüli erkölcsös magatartás a szülőhelyhez való hűség, akkor az a legkevesebb, amit tehetek, hogy maradok. Arra gondoltam, kalandnak, ismerkedésnek beérem azzal a kevéssel, amivel a sorsom amúgy is megajándékoz.”
Cseke Gábor szavai ezek, de alighanem sokan magunkénak valljuk. Mármint azok, akik vele együtt végig szenvedtük az „aranykorszakot”, s a nagy futások láttán meg-meginogtunk, de végül Csekével együtt úgy döntöttünk, hogy az adott helyzetben egyedüli erkölcsös magatartás a hűség. Mert az értelmiségi magatartása önmagában is példa másoknak. Talán ebben az esetben nagyon sok erdélyi magyarnak éppen a hűségre. Mint ahogy a kitelepültek másokat a feladásra ösztönöztek. Még azon az áron is, hogy idős szüleiket, nagyszüleiket felelőtlenül itt hagyták a nyomorúságban.
Jelentések magamról helyett (Polis kiadó, Kolozsvár) akár Önvizsgálat is lehetne Cseke Gábor új könyvének címe, hisz 464 oldalon marcangolja önmagát, faggatja lelkiismeretét (miközben sok izgalmas történetet elmesél), hogy vajon igazolhatók-e azok a rossz kompromisszumok, amelyeket a túlélés és a helyben maradás miatt kellett hoznia. Kellett hozzunk szinte nap mint nap nagyon sokan, de különösen azok, akik az úgynevezett ideológiai fronton, elsősorban a sajtóban, kultúrában, oktatásban dolgoztunk Ceausescu Romániájában De sok más mellett még az agrármérnök is, mert őt is arra kényszerítették, hogy több búzát, kukoricát, burgonyát jelentsen, mint amennyi termett, különben vehette a kalapját és megnézhette, hol kap újra mérnöki állást. Egy hazugságra, szekus megfigyelésre, üldözésekre, személyi diktatúrára épült rendszerben mit sem ért az őszinteség, a tisztesség, becsület, de még a szolidarítás sem. Legfeljebb magunk közt. S Cseke Gábor több mint szigorú önmagával szemben, nem ad felmentést magának még a legkisebb esetben sem. Pedig a körülmények őt is megtanították a túlélés ravaszságára, a burkolt üzenetre, a madárnyelv használatára, amit a rendszer utolsó éveiben már-már művészetté fejlesztettünk. Kiváló példa erre az Elnök hite című verse (ott van a kötetben), amelyet a cím nélkül ma is teljes őszinteséggel vállalhatna. Rajta kívül senki nem hinné el, hogy ezt a nagy Vezér szülinapjára, ráadásul nagyon szorongatott helyzetben hozta össze. Ilyen sorok vannak benne , mint: ”a lelkesedés hiánya / a szeretet hiánya / az őszinteség hiánya / a becsület hiánya /vág néha kupán...”
Még a kötet első felében jórészt felmentést adhat Csekének is Kányádi Sándor vitabeszéde egy székelyudvarhelyi írótalálkozón, ahol ilyeneket mond :”Azért, mert túléltük a rendszert, nem vagyunk bűnösek. Nem tartom bűnösnek azt a nemzedéket, amely túlélt. Különben bűnös lenne az egész romániai magyarság is, amiért túlélte a nehéz időket”
Sike Lajos
Fotó: Daczó Dénes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése