Pontosabban a nagyenyedi Dr. Szász Pál Közösségi Házban, átellenben a városka "népi egyetemével", az impozáns börtönnel, csapkodó márciusi hóesésben...
A hónak itt nem csupán hangulatfestő, de történelmi szerep is jut, ugyanis a helyiek szerint ezen fordult meg, hogy a jóelőre meghívókon behirdetett Áprily-estekre csak harminc helybeli volt végül kíváncsi, miközben jóval többen szoktak...
Ami igaz, igaz, mi magunk is nehéz szívvel vágtunkneki a Kolozsvár-Nagyenyed autóútnak, az állandó havazás csak a szobában rostokoló-üldögélő szemlélőnek volt idegnyugtató látvány, az autóban utazóknak örök szorongás és közlekedési akadály...
Mindegy, megérkeztünk, a könyveket kipakoltuk, elrendeztük a nagyterem külső fala melletti asztalokon, s ahogy jöttek az érdeklődő helyiek - Csávossy György költő-borász nyitotta meg a sort -, úgy indult be a baráti beszélgetés, az eseményváró terefere, érdeklődés közeli és távoli ismerősökről, iskolatársakról.
Hirtelen feltűnt az érkezők között Györfi Dénes könyvtáros, akivel sok hosszú éven át munkatársi kapcsolatban álltam a Romániai Magyar Szó szerkesztése közben: ő a lap sordíjas enyedi tudósítójaként küldözgette sűrűn gépelt kéziratait: eseménybeszámolóit, vitacikkeit s igen gyakran páratlan dokumentum értékű tanulmányait, melyek a hétvégi melléklet kínálatát színesítették. Most sem jött üres kézzel: örömmel dedikálta a régi barátság okán Kedves Zsigmond! c. levelező könyvét, amelyet Vita Sándornak öccséhez, Vita Zsigmondhoz írt leveleiből szerkesztett, s amelyből gazdagon kibomlik az az erdélyi és magyarországi közművelődési korkép, amely a két világháború közti, illetve a múlt század ötvenes-kilencvenes éveit jellemezte, s amelynek a közösségileg igen tevékeny nagyenyedi testvérpár aktív részese volt. A könyv számos kortársi esemény érdekes kultúradalékát rejti magában, mai és holnapi irodalomkutatók és történészek forrásanyagának kínálkozik.
Györfi Dénes gyakorlatilag a nagyenyedi dokumentációs könyvtárban élte le az életét. Vita Zsigmond elődje volt az intézménynél, jópár - azóta távozott - "nagy öreggel" együtt, s azóta Dénes is lassan megérett a nyugalomba vonulásra, amelynek részleteit, esélyeit közösen latolgatjuk.
A kezdés, mint mindenütt: meleg, baráti, udvarias. Józsa Miklós köszöntő szavai vezetik be az estet, aztán Csávossy György ismerteti személy szerint is a vendégeket, mindenkiről elmondván, hogy ki fia-borja, majd Dávid Gyula beszél a Polisról, de méginkább a legfrissebb kiadványairól, köztük Kötő Jóska színháztörténeti munkájáról és a Jelentésekről. Számunkra új nem hangzik el, viszont a találkozó közben elmondott néhány Petőfi-vers (Bajusz Katalin értő olvasatában) a hajdani színészet hőskorát idézte fel a hallgatóságban.
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk!
- sugallja szegény Petőfi, akit mint tudjuk, kegyesen eltanácsoltak a színészségtől, s belőle a végtelen sóvárgás hozta ki a pátosszal teli áhítatot...
Kötő József széles lendülettel, sodró nyomatékkal beszél. Erdélyi színjátszó lexikona elevenen él benne, könnyűszerrel húzza elő a Nagyenyedre vonatkozó tudnivalókat, történelmi adalékokat s ezzel egycsapásra belopja magát a helyiek szívébe. Meg is látszik a kérdéseken, hozzászólásokon, a felelevenített színházi élményeken, hogy a témával érzékeny húrokat pendített meg.
Én kevesebbet beszélek, inkább olvasok. Elmondom, hogy a Jelentések megjelenése óta egyre több olvasói, kollegiális reagálás érkezik hozzám, s azokból ismertettem néhányat, közöttük részletesen a Ferencz Imre poémáját, ami bár kissé hosszú, de fel is olvasok. Sikere van. Utána, mintegy helyi vonatkozásként, fiatalkori kritikusi próbálkozásaim szánalmas kalandjáról szóló részt olvasok fel a könyvből, amely azzal kezdődik, hogy megkövetem Csávossy Györgyöt, amiért úgy nekimentem a hatvanas évek elején megkésett pályakezdő kötetének. Következik a Székely János kötetének a "bátor" kicsinálása, majd Fodor Sándor Egy nap - egy élet című önéletrajzi könyve kapcsán írt dicséretem, amivel szegény Fodort sikerült vérig sértenem. Azt állítottam ugyanis, hogy Fodornak ezzel a munkájával kellett volna kezdenie a pályáját, mert amit előtte írt, az mesterkélt, művi - aminthogy azt ő be is vallja követni érdemes önkritikával. Későn jöttem rá - vallottam be -, hogy Fodor Sándor műve volt az első intő példa arra nézve, hogy a saját felfuvalkodottságunkkal, pózainkkal való leszámolás nem csupán szükséges, hanem adott ponton értékteremtő mozzanat is lehet...
...Csapkodó havazásban igyekeztünk vissza Kolozsvárra, nekem éjfél után volt vonatom Csíkszereda felé, ahová szombat reggel, félórás késéssel, csattogó fagyban, újra festett fehér díszletek között megérkeztem. Azóta újra visszaállt a tél, s várjuk, hogy végleg eltakarodjék.
Illusztráció: eseményfotó a dr. Szász Pál enyedi közösségi ház avatójáról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése