"Jelentések..." - egy újdonatúj poémában

Vasárnap délután felhívott Ferencz Imre költő Hargitafürdőről, s az iránt érdeklődött, hol találkozhatnánk a mai nap folyamán. Ugyanis a csíkszeredai könyvbemutató óta olvassa a Jelentések-et, ami versírásra ihlette, s azt szeretné megmutatni nekem.

Ma délben találkoztunk s az alábbiakat nyomta a kezembe azzal, hogy versének ihletforrása lévén, tegyek velük, amit akarok. Úgy gondolom, itt a legjobb helyük, a Jelentésekről szóló beszámolók közt.

*

2010. III. 1.

Kedves Gábor!

Ez a vers, mint egyfajta lasagomba, a te könyved törzsén nőtt ki hirtelen (gombamódra!) és én csak a micéliumot (mi cél?) adtam hozzá.

Az magától értetődik, hogy elsőként Téged kell beavatnom az ügybe: mit szólsz hozzá, mit lehet kezdeni vele, van-e kivetnivaló benne, módosítással-adjusztálással hasznosítható-e stb.

A versbe a könyvedből való kifejezéseket, passzusokat is beépítettem (ezeket kiemeléssel jeleztem). E pár sort vedd bevezetőként...

*

Ferencz Imre

Bumeráng

E költeményt szereztem 2010 február végén,

Cseke Gábor: Jelentések magamról című visszaemlékezését olvasva

Szégyenkezem, mégis vagyok.

Nem volt bátorságom egyszer

neme mondani, s aztán

lassan-lassan, kortyonként

mindennapos lett a gyávaság;

a kompromisszum.

A jellem, a tartás a fontos,

vagy menteni a bőröd?

Vajon a kettő összeférnek?

De hiszen aki nem alkudott,

hová jutott? Túlélő lett

túl is, ahová futott.

S ha nem tudott túlélni,

hát áldozat lett, halott.

Korpa közé keveredsz,

és megesznek a disznók.

Disznók közé vegyülsz

és megeszed a korpát...

Magyarázni a bizonyítványt

nem érdemes azért,

hogy remélhesd:

elégtételt nyersz, feloldozást.

Kitől e kegy?

Csakis magaddal

számolhatsz el magadnak,

a nyilvánosság előtt!

Kísér a szégyen

mint az árnyékod.

Sötétség délben.

Hogyan, miként történhetett

meg így, ez az élet,

az életem, az enyém?

Tagadhatatlan, hogy velem

történt meg és

nem nélkülem...

És hogy most megszenvedem,

ezt kiérdemeltem...

Kísért a félelem,

hogy nem kapsz bizalmat,

hogy elveszíted azt...

Hisz előtted volt

naponta

a hinta-palinta

a szomorú példa.

És félve gondoltál

az áramszünetre. Berzenkedve.

Mi lesz, ha nem szólal

meg egyszer

az önvédelem riasztócsengője?

Mert a cél szentesíti az eszközt.

Mert aki nem velünk, az ellenünk.

Mert előbb is,

utóbb is felfalja fiait

a rend.

Nem feledhetem Rubasovot.

Ide írom a kivonatot:

Valamennyi alapelvünk helyes volt, a végeredmény mégis hibás.

Diagnosztikáltuk a kórt, megállapítottuk a baj okait, azonban hiába folyamodtunk a szikéhez, a testen új kelések keletkeztek.

A mozgalomnak nem voltak fenntartásai, hömpölygött előre célja felé.

A sodrában vízbefúltak tetemeit kirakta a partra.

Az egyéni indítékok közömbösek voltak a számára: nem érdekelte az egyén lelkiismerete, mi jár a fejében, mi rejlik a szívében.

A Párt csak egy bűnt ismert: a kijelölt iránytól való elhajlást.

Büntetés is csak egy létezett: a halál.

Az volt a logikus megoldás.

A vizsgálóbírót már kivégezték.

Meghalok némán.

Kegyelmet miért kérnék?

(Arthur Koestler: Sötétség délben)

Az ember mondhatná,

sokan mondják is:

akkor úgy volt,

és most is így van!

J-nek most is egy a véleménye:

"Na's akkor mi van?"

Ébred a lelkiismeret.

Van aki gyónni elmehet,

és bűnét gyóntatóban hagyja.

Hogy mit azt csak ő tudja.

Elmond két miatyánkot,

két üdvözlégyet,

egy hiszekegyet.

És áldozáskor áhítattal

az oltárhoz vonul.

Sokaknak jól bevált

recept. Csak nem neked!

Visszaeső bűnös,

visszaeső gyónó,

visszaeső áldozó...

Az Isten örök megbocsájtó.

Tied a mennyek országa...

Bőröd mentetted?

Mire jó az?

Próbáltál rendes lenni,

csak a rend nem volt rendes?

Hitted, majd rendeződik?

Lódulj.

Lódened átitatta a kor,

áthatolt bőröd pórusain.

Mint aki fokhagymát evett,

téged a Balkán megevett,

te balek,

és visszaöklendezett.

Állok a tükörteremben,

egyedül vagyok,

sokan vagyok.

Írok és megsokszoroz

a kiadó...

Miért a bűntudat,

hisz a világ utólag

elfelejt, esetleg futólag

egyet még rúg beléd.

Kell neki majd

frissebb falat.

Táskával vitted és

elégett a sok kacat.

Pernye szállt felette

és te megsejtetted:

ez a Gutenberg-galaxis...

A függöny felgördült,

a legtöbb színész elszaladt.

Maradtál, s a színpadod

most a kínpadod.

De kik a nézők?

A hajdani tapsolók?

Ujjal mutogatnak rád,

egyetlen mércéjük az ujj.

Mögéje bújnak és üzennek

fűnek-fának,

szabad sajtónak

névtelenül.

Számomra a hallgatás, a ferdítés,

a kényszerű fintor,

a számlabenyújtás

a minimalizálás –

szégyentelen tett!

Meg kell találnom tetteim

forrásáig az utat,

amit menet közben elfedtek

az illúziók, a torz hitek,

a bizonytalanságok,

az apró gyávaságok...

Ki hogyan él túl egy kort?

Svejk és Josef K.

kortárs volt...

Kortársaim, akik belesimultak

a tájba, hirtelen harsányak lettek,

hangoskodók, számonkérők,

amikor kikászálódtak

a rendszer romjai alól,

székhelyostromlók,

tülekedők a közszereplés

közterein.

Zsebtükör sincs a zsebükben

hogy belenézhessenek!

Kavics került a gépezetbe,

Dávid kavicsa,

és recsegni-ropogni kezdett

a rádió, a televízió...

--------------------------------

Íme kipakoltál a vámnál,

batyuidat kiraktad.

Holott már nincs határ.

Mégis a révnél és a vámnál

szolgálatos

a lelkiismereted.

Gyámoltalan vagy,

mint akiről egyik napról a másikra

levették a gipszet,

s ki egyenesbe akar kerülni

az élet girbe-gurba útjain,

vagy immár a lejtőn...

Magadnak tartozol

a vallomással,

nem a gyóntatóknak,

a számonkérőknek,

a felszólítóknak,

a fanyalgóknak,

a kajánkodóknak,

akik az elsáncolt fedezékben

szépen meghúzódtak.

Jól tudod, ki mi volt

és ki mi nem.

Jól tudod, hogy ki mi ma már...

(Én visszaeső költő

diktátor-dicsőítő,

rossz versekkel

rohasztottam

a diktatúrát!

Így is felfogható.

De maradjon zárójelben

e strófa.)

Pimasz a jelen,

neki már nem lesz

lelkifurdalása.

A rágógumit kiköpi,

ha megrágta...

Üzenem a jövő harcosainak,

hogy a továbbiakban ne ránk,

eltűnőkre mutogassanak,

hanem feleljenek mindazért, amit

a mi tévedéseinkre

kísértetiesen emlékeztetve

elkövettek!

Akik azt hiszik, szabadok.

A pénzért lihegő

gályarabok...

*

(A kivastagított sorok Koestler könyvére, a dőlt betűsek Cseke vallomására utaló vendégszövegek.)

Illusztráció: Bagoly. Ferencz Imre faszobra * Fotó Ádám Gyula