2010. március 20., szombat

Hír+komment a Riportnak


Néhány hete az Erdélyi Riport szerkesztősége időszerű hírcsokrot küld szét munkatársainak, azzal a kéréssel, hogy kommentálják lazán azokat, majd a legfrissebb számban a hírek a beérkezett kommentekkel együtt jelennek meg. Jó fogás, anyaországban ez már bevett műfaj, meghonosítása talán nálunk is feloldja némileg a politikumhoz társult társadalmi görcsöt.

Másodízben tettem eleget a felszólításnak - az elején kivártam - , s mától kezdve úgy döntöttem, hogy amikor postázom, ide is felrakom az aheti adagot, saját kommentjeimmel: kóstolónak, no meg biztonságnak, hogy aki nem olvassa a Riportot, az ne maradjon le a hírekről...

*

1. Egyszerű bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Cseke Attila által vezetett egészségügyi tárca ellen. Az ellenzéki párt azzal indokolja a bizalmatlansági indítványt, hogy a szaktárcának rossz a költségvetése, ezért Az egészségügyben semmi sem egészséges című beadványban többek között azt kéri, hogy a nemzeti össztermék minimum hat százalékát szánják az egészségügynek.

Az ellenzéki párt korábban is jól tudta, milyen a minisztérium költségvetése, hiszen a törvényt a parlament megszavazta... És még valami: ha az egészségügyben minden egészséges lenne, akkor mi szükség az egészségügyre?

2. Lezárult Magyarországon a kopogtatócédulák gyűjtése. A Fidesz, az MSZP és a Jobbik gond nélkül teljesítette a feladatot, míg az LMP és az MDF az utolsó pillanatig küzdött azért, hogy minél több területi listát állíthasson. A közvélemény-kutatások egyelőre ellentmondásosak a tekintetben, hogy szerez-e a Fidesz kétharmados többséget, veri-e a Jobbik az MSZP-t, s a két kisebb párt tagja lesz-e a Parlamentnek.

Türelem, már csak nagyon kevés van hátra az eredményhirdetésig. Addig a nagyon izgulós fajták bírják már ki, akár guggolva is!

3. Anyanyelvükön tanulhatják a kisebbségi diákok az ország történelmét és földrajzát - áll a tanügyi törvény tervezetében, melyet első olvasatában Iaşiban kihelyezett ülésén vitatott meg a kormány. A közvitára bocsátott jogszabály emellett „nagyon sok új elemet tartalmaz kisebbségi szempontból” - nyilatkozta Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos.
Jó, nagyon jó! A sok új elem egészen szívdobogtató. Gondolom, a vita során, majd a törvény véglegesítésnél - ahogy az eddig is szokott - ezek fognak az elsők között elvérezni...

4. Gigi Becali európai parlamenti képviselő nyilvánosság előtt tanúsított goromba megnyilatkozásai ellen tiltakozott a Riporterek Határok Nélkül (RFS) nemzetközi újságíró szervezet és annak romániai partnerszervezete, az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség. Az amúgy is faragatlan beszédmodorú Becali a napokban sértegette az egyik romániai hírportál női munkatársát, aki pusztán a politikus vagyonnyilatkozatával kapcsolatos ellentmondásokról kérdezte őt. Becali nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a riporternőt.

A riporternő helyében én egyáltalán nem kérdeztem volna Becalit, semmiről. És gondolom, a sértegetés is elmaradt volna. Mint ahogy senkit sem vernek agyba-főbe a kocsmában, ha nem megy a kocsmába...

5. A román sörpiac 13 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest. Míg 2008-ban 20,2 millió, 2009-ben csak 17,6 millió hektoliter sört adtak el a gyártók. Ez azt jelenti, hogy a romániai sörfogyasztás a 2006-os év szintjére esett vissza, amikor egy lakos átlagban 81 liter sört fogyasztott évente.

El lehetne gondolkozni, hogy a vízgazdálkodási ágazatot bővítsük ki víz- és sörgazdálkodásra, s akkor a pozitív mutatók egymás erősítenék mindkét oldalon.

6. A csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában a Magyar Gárda Wass Albert zászlóalja Székely Szakaszának meghívására Bíró András Zsolt humánbiológus, antropológus számolt be a kazakisztáni (kazahsztáni) madjar törzsnél tett expedíciójáról és kutatásainak eredményeiről. Bíró András Zsolt a rendkívül nagy sikerű Kurultaj (magyar-madjar találkozó és törzsi gyűlés) egyik fő szervezője is. 2010. augusztus 6-8. között a Bács-Kiskun megyei Bugac település külterületén megszervezik a Nagy-Kurultajt, amelyre a kazakisztáni Madjar törzs és a kazak delegáción kívül, további rokonnépeket is meghívnak.

Mára már annyi a rokonunk, mint a csillag a Tejúton. Igaz, hogy Csaba királyfi népe lennénk...

7. Egyelőre lemondott a szenátus elnöke menesztéséről a felsőházi többség. A demokrata-liberális politikusok egy ideig nem próbálják újra napirendre tűzetni Mircea Geoană szenátus-elnöki tisztségből való visszahívását. Erről a PD-L szenátusi frakcióvezetője, Traian Igaş nyilatkozott. Úgy fogalmazott: alakulata továbbra is azt szeretné, ha új házelnököt választanának, de időt biztosítanak Mircea Geoană-nak arra, hogy kikérje az ügyben az Alkotmánybíróság álláspontját.

Nem lehetne kivárni, amíg a parlament reformjával együtt megszűnik a szenátus. Akkor Geoană automatikusan kispadra kerül. "Gondoljátok meg, proletárok!"


8. Traian Băsescu államfő jelenlétében nyitották meg a nagyváradi NATO-kémközpontot. A létesítményben a szövetség információszerző tevékenységét koordinálják, illetve kémelhárítókat is képeznek. A nagyváradi NATO-HUMINT-központ létrehozásáról még 2008-ban rendelkezett a kormány, azóta módosították a tervet, az államfő a hónap elején jelentette be hivatalosan is, hogy megnyitja kapuit a létesítmény. A HUMINT kifejezés az emberi kapcsolatok felhasználásával folytatott titkos információszerzést jelenti.

Nagy a gyanúm, hogy a Nagyváradon megnyitott kémközpont tulajdonképpen csak paraván, s az a fránya HUMINT-centrum közben egészen máshol működik, amiről nekünk fölösleges tudnunk. Különben mi lenne az egészben a "kémség"?

9. Alkotmánymódosításra van szükség ahhoz, hogy Székelyföldön második hivatalos nyelvvé, vagyis a régió második hivatalos nyelvévé nyilvánítsák a magyart. Ezt Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségi tanácsadója jelentette ki a Hotnews című portálnak adott interjúban, annak kapcsán, hogy a Sepsiszentgyörgyön megrendezett Székely Önkormányzati Nagygyűlésen a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselői annak a kérésnek adtak hangot, hogy Székelyföldön a magyar nyelv legyen a második hivatalos nyelv. A tanácsadó kételyeinek adott hangot, hogy a mostani alkotmánymódosítási tárgyalások során sikerül megszerezni a pártok kétharmados többségének a támogatását egy ilyen módosítás végrehajtására.

Ez az - de ha úgy sem lehet minden lényeges alkotmánymódosító javaslatot napirendre tűzni, akkor még várni kellene az egész alkotmánymódosítással. Elvégre nem hajt a tatár - csak az elnök türelmetlen valamiért...

10. Április 22-től akár be is fagyaszthatják a tanévet Romániában a tanügyi szakszervezetek, melyek vezetői március 25-re tüntetést szerveznek Bukarestben. Hétfőtől a romániai iskolákban a tanárok ugyancsak a tiltakozás formájaként nem írnak be osztályzatokat a naplókba.

Szegény tanárok, lassan minden harci eszközüket felélték, eredmény nuku. Marad a végső megoldás: szép csöndesen, tömegesen mondjanak le...

Nincsenek megjegyzések: