Ma hajnalra valahogy felpörgött körülöttem a posta. Ez jelezné azt, hogy beindul hamarosan a nyári nagyüzem? Amikor mindenki elvonul hűsölni, világot látni és gyógyítani a belső sebeket?
Mindjárt itt van Krebsz János kurta levelecskéje, aki néhány személyi adatát tudatja velem, hogy könyvét, a Csángóföldi utazás-t pályáztatni lehessen kiadásra. Én voltam a kiadó felé (Pallas-Akadémia) a közvetítő, nekem kellett elintéznem azt is, hogy a csángók életét bemutató útiriportokho,z a könyvet megjelentetni kívánó könyvsorozat hagyományaihoz híven, színvonalas fotóanyagot szerezzek. Ezt végül is Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész műhelyében találtam meg, aki évtizedek óta ihletett képírója a csángó világnak. 2006-ban készült képsorozata egy külsőrekecsini csángó lakodalomról eszményien egészíti ki a könyv szövege által sugallt üzenetet erről a sokarcú, ellentmondásos életközegről. Drukkolok a könyvnek, hogy megkapja a megérdemelt támogatást. (Már csak azért is, hogy az eléje írt bevezető soraim - lásd idén a március 20-i bejegyzést - ne vesszenek kárba. Önző, de hasznos szempont...)
Aztán itt van Balla Zsófia várva várt küldeménye: a tavasszal 60-at töltött, Budapesten élő költőnő kérésemre interjút adott az Új Magyar Szónak, annak válaszait küldte most el, két utazás és számos megbízás teljesítése között. Nagyon örvendek, hogy sikerült szóra bírnom, már csak azért is, mert valamikor nagyon közeli munkakapcsolatban voltunk, közvetlen főnöke voltam az Előrénél, amikor a kolozsvári rádióstúdió megszűnte után kolozsvári tudósítói állást kapott a lapnál. Később, valakik megvádolták azzal, hogy a lapnál behódolt a hatalomnak, de ez nem volt igaz; ha jelent is meg az ő neve alatt erre utaló "bizonyíték", az bizony, mind szerkesztői manipuláció. Olyan volt akkor a szerkesztés mechanizmusa (bár sokszor manapság se nagyon más...).
Ide is írom Világosító c. könyvem kéziratából azt a részt, ami erre az életmozzanatunkra vonatkozik. Ugyanis a könyv - mely nem azonos ama blog anyagával, ami most itt gyűl és csak gyűl az interneten - tulajdonképpen e blognak az édestestvére és elsősorban magamról szól - a másokhoz való viszonyomban. A blog pedig ennek a fordítottját igyekszik megteremteni, ezért jóval extenzívebbre sikerül a másiknál.
"Emlékszem, egyik jeles költőtársamat, aki a kolozsvári rádió megszűnésekor került utcára többedmagával, és a párt sajtóosztályának sugallatára „menedékhelyre” talált az Előrénél, főnököm mindjárt a rám bízott „író- és riporteri brigádba” sorolta be. Nekem kellett szerkesztenem írásait, tanácsokkal ellátni, irányítani. Jó munkakapcsolatot alakítottunk ki, ő is szívesen dolgozott - egészen az első ünnepi megbizatásig, amit végül ő sem tudott visszautasítani, de úgy tett neki eleget, hogy hiányzott belőle a „lényeg”: a pártra és vezetőjére való tételes, dicsérő hangú, ha egyéb ne, formális utalás... Így nekem kellett elvégeznem helyette a szükséges „génmanipulációt”, aminek az lett az eredménye, hogy levelet írt nekem, számonkérve - joggal -, hogyan került az a félmondat, ami nem tőle származik, a megjelent cikkbe? Hosszú, s a lehetőségekhez mérten eléggé kendőzetlen választ írtam neki, elismerve, hogy a merényletet én követtem el, de nem ártani akartam neki ezzel, hanem éppen hogy védelmezni, végrehajtani helyette azt, amire ő képtelen volt elszánni magát, pedig tudnia kellett, hogy nem egy elefántcsonttoronyba szegődött, semleges szövegeket írni, szócső volt az Előre a javából, nem is csinált belőle titkot - mert nem is csinálhatott -, ezt a realitást próbáltam meg elmagyarázni neki, illetve azt, hogy ha ezt nem tudja vállalni, akkor annak az az orvossága, hogy az ember hátat fordít az egész bandának, addig, amíg nem késő. Tudom, hogy kissé durva és kegyetlen voltam vele szemben, és hogy így is túl sokat kockáztattam nyíltságommal, de bíztam benne, hogy azt érti meg belőle, amit üzenni akartam; akkor ő nem jelzett többé vissza semmit, a magam részéről továbbra is igyekeztem kímélgetni, falazni neki, hogy lehetőleg a legkevesebb különfeladatot kapja, aztán az 1989-es decemberi különös napok után, az első percek mámorából magunkhoz térve megkaptuk az illető felmondó levelét, amelyben azzal indokolta szakítását a lappal, hogy ő olyan közösségben nem dolgozik, amelyben döntéshelyzetben olyanok ülnek, akik pár évvel korábban arról győzködték őt, hogy szellemileg prostituálja magát. Nem akar neveket mondani, de ha kell, írott bizonyítékai vannak erre nézve...
Mivel volt főszerkesztőnk, aki az egyik érintett lehetett, már távozott körünkből, csakis én lehettem a szemrehányás címzettje és keserűen bele kellett törődnöm, hogy kompromisszumokra hajló természetem miatt talán örökre elveszítettem nem csak egy értékes munkatársat, hanem egy ritka barátot..."
Zsófi tud erről a passzusról, hiszen elküldtem neki, talán csak azért, hogy lássa, nem hagyom cserben, ha már egyszer úgy érezhette, hogy ártottam neki, s most az iránt érdeklődik, megjelent-e már a könyv... Hát nem, a könyv még nem jelent meg, bár tavaly ősszel már elindult a maga útjára a kolozsvári Polis kiadónál.
Dávid Gyula, a kiadó vezetője igazán derekasan kiállt mellette mostanig, s tegnapi leveléből is ezt olvasom ki, amiben viszont közli velem, hogy a Communitas alapítvány által kiírt pályázaton - az egyik lektor elutasító véleménye miatt - miért vérzett el a kézirat, azaz hogy miért nem kapott támogatást. A kifogásokat komolytalanoknak tartom, de tényként kezelem őket. Még nem tudom, mit teszek, hogy legalább részben feleljek is rájuk azzal, hogy hozzámatatok a már kész kézirathoz, de úgy érezzem, erre már képtelen lennék. Azt a könyvet igazán éveken át írtam és toldottam, húztam, vágtam, illesztettem, ahogy illik. És azt is tudonm, hogy ennek soha se lehet vége. Olyan az életünk és olyan is volt. Megszerkesztetlen, bozótos, amalgám. Nem tudok belőle s nem is akarok bestsellert faragni. Készen állok egy másik pályázat megmérettetésére, de engem ezek a véleményesdik meghaladnak.
Egyelőre írom most ezt a blogot tovább, amelyben máris több különálló könyv is körvonalazódik, s reményeljük a legjobbakat.
Illusztráció: egy fotó az Ádám Gyula csángó lakodalomról készült sorozatából
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése