Levelek egyvelege (5)

I.

Titkon nagyon reméltem, hogy Dabi István (május 13-i bejegyzés: A 104 nyelvű ember) rábukkan a róla szóló bemutatásra és jelentkezik, mert évekkel ezelőtt elvesztettem vele a kapcsolatot. Reménykedésem nem volt hiábavaló, mert pár nap múlva jött is a levele, amelyben leírja, hogy olvasta a bejegyzést fordításairól, s mindjárt ki is igazított, hogy a MEK-ben található még egy fordításkötete (ami tavaly nyomtatásban is megjelent), David Jou katalán költő furcsa verseskönyvéről van szó (Az Univerzum írásai: Versek a tudományról), amelyben a matematika, a fizika, a csillagászattan, az őslénytan, biológia egy-egy nagy kérdését verseli meg, eljutva az érdemleges filozófiai mélységekig s a tudomány költői üzenetéig is. Komoly fordítói teljesítmény volt visszaadni - versben - a terminus tehnicusokkal megtűzdelt, bonyolult formájú, gazdag költői nyelvezetet, amit itt akár egy, a dinoszauruszok pusztulásáról szóló verssel is illusztrálhatok:

A dinoszauruszok kihalása (extinció dels dinosaures)

1

Képzeljétek el,

hogy ezek a szavak

egy hatalmas kőszikla,

egy óriási meteorit, ami nagy

sebességgel közeledik a Föld felé,

és összeütközik vele, egy árnyék az

árnyékban, az éjszakánál is

sűrűbb éj egy szemcséje,

a csend egy hasadéka a

csillagok zenéjében

de senki sem tudja: a dinoszauruszok

legelnek, vadásznak, esznek, párzanak,

uralják a nagy erdőket, a nagy

réteket, sétáltatják túlsúlyos

testüket, amint tették azt évmilliókon

át, mintha önhitten ünnepként

élveznék a történelem végét.

El sem tudják képzelni, hogy oly kevés

hiányzik tömeges halálukhoz.

2

Nagyon sűrű porfelhők alatt, amik elnyelik a fényt és eltakarják

a földet, egy hamu- és sötétség-kupola alatt, orkánok lépteivel cizellált

füst-kagylóhéj alatt, egy sűrű éjszaka nyugtalanítja az állatokat és szárítja ki

és gyengíti el a növényeket

A becsapódás izgatta vulkánok, szakadatlan földrengések,

a partot végigsöprő hatalmas hullámok között, az egyre

fogyó élelemért folytatott ádáz harcok közepette a dinoszauruszok is fogynak

és egyéb fajok ezrei is ... És ez a hekatomba szintén egy

kezdet: apró emlősök bújnak elő rejtekhelyeikről,

félelem nélkül járkálnak az utolsó, agonizáló dinoszauruszok mellett

átkapaszkodnak az óriási testeken és szimatolják a jövőt

egy hatalmas jövőt, és miután leülepedik a por, megnyugszik a föld,

megnyílik az ég ismét egy újabb fénynek ...

(Dabi István fordítása)

"Most ezeket a katalán verseket fordítom lengyelre, és úgy néz ki, hogy a lengyel költő-író barátaim Gdanskban már kiadót is találtak - közli egyúttal az örömhírt. - Már belenyugodtam abba, hogy Magyarhonban (itthon???) nem kellek. A könyvkiadók most igyekeznek csak pénzért publikálni, arra pedig nincs pénzem, de nem akarom, hogy a több évtizedes munkásságom nyomtalanul eltűnjön, és szinte kötelességemnek tartom, hogy valamilyen módon olvashatóvá, érthetővé (ha nem is igazán élvezhetővé) tegyem azon költők (és néha írók) műveit, a magyar (és részben lengyel), idegen nyelvet nem tudó olvasók számára. "

Beszámol végül életének újabb vargabetűjéről: édesanyja végső távozása után feladta terhes budapesti életét és tavaly óta Nagykátán lakik. Örvendek, hogy címeinek ismeretében újra kommunikálhatunk, s még inkább örvendek az interneten kiteljesedni látszó Dabi-féle életműnek.

II.

László Herbert-Márk a tavaszi budapesti könyvfesztivál résztvevőjeként (Pallas-Akadémia Könyvkiadó szerzője volt) kötelességének érezte, hogy beszámoljon élményeiről, már csak azon egyszerű oknál fogva is, hogy életében ez volt az első olyan könyvvásári rendezvény, ahol az asztal mögül a kíváncsi olvasók és kritikusok kérdéseire válaszolhatott. A Mihály királyról szóló diplomáciai dokumentumgyűjtemény Budapesten is felkeltette egy olvasóréteg figyelmét, legalább is ezt szűrte le a két találkozó nyomán. Élményei közt számon tartja azt, hogy az egyik volt bukaresti magyar nagykövet is megjelent az egyik találkozón, s megdicsérte a fiatal szerzőt, mondván: nagyon élvezte a könyvet. Elkészült a könyv román változata is - újságolta Márk -, s most a Humanitas igazgatója vette kézbe, talán azóta döntés is született kiadásával kapcsolatosan.

Pár nap múlva Márk újabb üzenettel lepett meg:

"Most tettem le a telefont, egy bizonyos Száva (Sava?) György hívott Berlinből, olvasta a királyos könyvet, annak a hátsó fedelén látta a nevedet, megkért rá, adjam át üdvözletét neked stb. Június elején jön Kolozsvárra, akkor majd felhívna. Állítólag együtt laktatok az urszu 2 szám alatt, bár az akkori társbérleti időkre jellemzően volt köztetek egy farost lemezből összeeszkábált fal... Ha jól ertettem, Hans Peter Türk nevű nagybátyám zongoratanára (?) volt, ezen az úton jutott el hozzá a királyos könyv is.... "

Újabb reveláció, újabb kapcsolatösszebogozás. Köszönöm neked, Márk barátom...

Singer (később: Száva / Sava, ma Georg Sava) Gyurit még az ötvenes évek elejétől ismerem, amikor az Urszu-ban a mellettünk lévő két kisebb szobába költöztek, egyenesen Marosvásárhelyről jöttek. Gyuri egyetemi hallgató volt a konzervatóriumban, majd mikor végzett, tanára, Halmos György tanársegédje lett. Zongorája, az elválasztó rabitzfal mögött, ott volt az ágyam közelében, s a sok évi szomszédság fejében - közben megnősült, s első felesége, Erika is zongorista volt, attól kezdve a gyakorlások mennyisége a duplájára emelkedett (volt úgy, hogy reggeltől estig, apró kis szünetekkel, egyvégtében hangzott az ingyenkoncert...). Sokat mulattunk együtt a közös udvaron: kártyáztunk, pingpongoztunk, kirándultunk, könyvekről vitatkoztunk, strandra jártunk, gyerekeket neveltünk... Aztán Gyuriék 1977-ben külföldre távoztak, most meg íme, itt a hír: az élet valahol visszatér önkörébe. Ráadásul egy mai fényképet is találtam róla egy berlini, nemzetközi zenekonzervatórium honlapján, ahol zongorára oktató professzor.

Az alábbi versem különben a hajdani szomszédság élményéből ihletődött:

Cseke Gábor

FEJEMBEN CHOPIN

ott ül szunnyad a bal tekében vagy tán a jobban nem tudom

régen volt mindez olyan régen se éjjelem se hajnalom

nem volt a szomszéd zongorista ízekre szedve sulykolta be

agyamba minden idegembe milyen a chopin-i zene

hányszor ébredtem reggelente etüdök gyors futamain

félálomban békétlenkedve a megrabolt csönd romjain

és chopin szárnyalt szökellt indulók ütemére dübörgött

hallgattam sose szóltam reméltem elviszi az ördög

szomszédomat ki életét arra tette fel nagy merészen

hogy elássa magát e zene föltétlen bűvöletében

csak őt és csakis őt játszotta ujjai meg nem pihentek

csak olykor hagyta abba ha enni vagy hugyozni ment el

de nekem már akkor is chopintól zúgott a fülem s a zene hiánya

átköltöztette őt a szomszédból az én szobámba

s bár régen elhagytam már gyerekkorom szagos hodályát

s szomszédom is magával vitte chopin varázsos muzsikáját

ahol a fjordok csöndje s a tenger rianó jégben alszik

azóta sem tágít a fejemből és harsogva morajlik

(A képen: Georg Sava ma)