Kölcsönsorok 2/36

ŞERBAN CODRIN

Testamentum a Homok Utcából
avagy
Versek a munkakönyvből

(Testamentul de pe Strada Nisipuri
sau
Poeme din cartea de muncă)

A PARADICSOM/PARADISUL

A népek négy nagy tanítója/Cei Patru Mari Dascali ai Poporului

Tanuljátok, tanuljátok, tanuljátok az osztályharc acélos stratégiáját, húzzátok meg a ravaszt, célzókereszt a történelmi materializmus, tisztelegjetek a munkásdiktatúrára tett kézzel,

Csakis így, az emberi faj emlékművei mennyire lesznek szélben szállongó por és hamu,

csak egyetlen áll ellen az időnek és mindenfajta feledésnek:

koponyákból emelt iszonyú piramis, a csúcsán a mi mauzóleumunk,

szónoki emelvényén, mert már most meg van írva

hogy vörösizzású gyűlölettel köszöntünk titeket az egymásra hágó arcképcsarnokot

A kormányos (A Nagy Kormányos)/Carmaciul (Marele Timonier)

A sapka alatt.

Papír lámpákkal díszített térben a homlok töpreng; az osztályharcban összeszorított és kíméletlen ököl ujjai szétnyílnak; ekként küld üzenetet az államközi kapcsolatok békés enyhüléséről az eljövendő, magasabb szintű rohamig.

Az ujjak alatt,

Egy könyv, amelyben minden tanítás és valamennyi titok nyitja elfér; egy életre-halálra szóló forradalom nem csipkeminta, a szegények sárkánya véznább a gazdagokénál, csakhogy a szegényeké acélos, a gazdagoké selyem.

A könyv alatt,

rizsszalmából font asztalon szívószál; a vizespohár és a filozófusok, meg csatlós tanítványaik fölötti Nagy Győzelem XXV. évfordulója tiszteletére festett porcelán dísztálon egy mandarin mosolyogva kínálgatja gerezdjeit.

Az asztal alatt,

A láb a derekasan megfont szandálhoz közelit, bizonyságaként, hogy a nádvágók, nappal, és a dicsfényfonók, éjjel, olajmécsesnél, a legveszettebb tudósok és szerzetesek gyanánt kigyógyulnak hibáikból, mert hisznek az ő Fényében.

A szandál alatt,

A Hegy roppant szakaszonként megindult a lejtőn; mint egy dér ütötte tetoválás, a jegenyefenyők kiterjedt, zöld lombja révén, a képjelek dicsőítő és hálatelt szavakat jelenítenek meg, a legelső, önkéntes fatelepitől hagyománya szerint.

A hegy alatt,

A vörös zászlók faekékbe akaszkodtak, lábbal tapodják a fekete humuszt; a fűzfákkal festett sárgálló fényen át négyszögű, egymáshoz igazodó hullámok menetelnek, mellkashoz szorított kézzel, az energikus szuronyok vállon, tekintetek az égen.

A kertész / Gradinarul

Kiszaggatom a földből az indákat, akárha fonott kötelek, a gereblye összegyűjti a leveleket, mindent egyszerre vetek a tűzre, a bakancs mélyre nyomja az ásót és kifordítom a barázdát, ügyelve, fel ne sértsem a frissen kihajtott petrezselymet, vajon milyen illata lehet...

...mikor az időszerű elemzéseket-jelentéseket összeállítottuk, nem is annyira irtunk, mint inkább újrairtunk, amíg egymáshoz illesztgettük a mondatokat, a legteljesebb harmóniának megfelelően...

...gyűléseken az első sori zsöllyében, örökös helyemen, merően bámultam a kifogástalan tribünt és díszítéseit. Pusztító erejű hangom hallatán elfogott egyfajta kábulat, felfokozott vágy, hogy reszkető figyelemmel jegyzeteljek...

...amikor nyugdíjazásomkor a legőszintébb jókívánságokat nyugtáztam, a hátam mögött becsukódtak a kapuk, karomon elhervadtak a virágok, mert kétségbeesett, sötét gondolataim támadtak: nehogy úgy érjen utol titeket egy jelentés, egy beszámoló elégtétele, amivel csak én tudtam azokat megírni...

Az ujjak közt összemorzsolt petrezselyemnek zöld lepke illata van.

Az emberiség Nagy Embere/Marele Om al omenirii

Karja a kristálytükör előtt a világosan kitetsző, csodás győzelmek felő emelkedik,

Miközben a szabó megigazítja a gránit és az acél textiles ötvözetéből készült egyenruháját.

A forradalmárok/Revolutionarii

Semmi sincs, ami meghittebb lenne a pirított hagyma szagú konyhánál.

A szakszervezeti vezér, az egyetemista a romanisztikán, a tanitó, a rendőr fia és a postatisztviselő pártos hévvel fogadkoznak:

Csak robbantások és kínzások árán valósítjuk meg az aranyéletet.

Egészen természetes, hogy a konyhát pergelt hagymaszag üli meg.

A kettészakadt repülőgép szanaszét szórja a bábukat, az újévi szabadságra küldött katonákat és a plüsskutyákat a hegyet átszelő folyómedrekbe; továbbá a hegyek kettészelte folyómedrekbe; az igazgatótanács elnöke éppen beállít a Paradicsomba az összetört szélvédők és a lángoló csomagtér kíséretében; a külügyminiszter helyén, az útburkolatban egy jókora gödör marad, hogy egy földalatti garázsnak is elég lenne.

Miközben a pergelt hagyma szagú konyhában csend van.

Az asztalon tiszta abrosz, a sarlót keresztező kalapács jelvénye és az emberiség leghőbben szeretett vezetői – Fehérszakáll, Feketeszakáll, Kecskeszakáll, Semmiszakáll – arcképei között egy percre se esik valaki pánikba, még kevésbé kétségbe, csak a történelem legmélyebb determinizmusába.

Az otthonos és vendégszerető, sült hagyma szagú konyhában.

A pribékek/Tortionarii

Odafent, a páncélozott égi tribünön, a föld valamennyi vörös gladiolája között, a kalapok a döngő léptű csőcseléket köszöntik, köszöntik, köszöntik.

Vászonpannókra festve, a nagy szakállasok, a nagy homlokúak, a nagy szájúak, minden lében nagy tanítómesterek fürdenek a dicsfényben, dicsfényben, dicsfényben.

A kürtök a földgolyó tovagörditésének rettenthetetlen szándékát adják hírül, a hősies munkáskezek által az egyre távlatosabb, távlatosabb, távlatosabb jövő felé.

Ujjával a ravaszon, megannyi hő dicsőítéstől, tenyerük ég a revolvertől: éppen most forr fel a még elszántabb küzdelem vágya, béke és kibékülés nélkül, a végső boldogságig, boldogságig, boldogságig.

A tüzérségi lövések egyik lábukról a másikra billentik őket, záporoznak az éljenzések, ujjongások lasszója a hangszórókban, hangszórókban, hangszórókban.

A lánglelkű ünnepségen, az emberiség még egyszer jelentést tesz minden egyes lelkes, meggyőző pannón a versenyről a tömegsírba, tömegsírba, tömegsírba.