Kölcsönsorok 2/34

ŞERBAN CODRIN

Testamentum a Homok Utcából
avagy
Versek a munkakönyvből

(Testamentul de pe Strada Nisipuri
sau
Poeme din cartea de muncă)

A költő e nagyszabású, Dante Isteni színjátékára hajazó műve a huszadik századi Pokol, Purgatórium és Paradicsom állandó „lakóiról” szóló lírai híradás, egy Virgil nevezetű, kétes erkölcsű kalandor bolyongásai ürügyén látva és elbeszélve. A sok helyen politikai pamfletre emlékeztető, helyenként a napi politizálás szintjét súroló tárgyalási módon túl különösen érdekes és eredetien szuggesztív a túlvilági gettókban élők költői bemutatása. A könyv a szerző íróasztalfiókjában rekedt a rendszerváltás utánig, amikor is, némi csiszolással és szükséges, időszerűvé vált kiegészítésekkel elnyerte végleges formáját. A válogatás és fordítás a ciklus 2008-as kiadása alapján készült (Ed. Helios).


A POKOL

A váltókezelő/Acarul

Mit jelent, hogy a teher leguvasztja az oldaldeszkákat, a vagonról vastagon ömlik alá, siralmas csusszanás,
A rizs szállongó korpája, reménytelenül jajong a váltó pofája. Ki tudja hol, eltorlaszolódnak a sínek,
A mentőcsapatok inuk szakadtáig forgatják a lapátot, én a seprűt forgatom, verejtékem ömlik, munkától
Elgyötört kézzel, a gyorsvonat meghökkenjen a szemafornál, valamennyi fék visszafogja;
A peronok zsibongjanak, nyüzsögjenek a türelmetlenségtől, a kátrányos tartálykocsi tovább feketedjék, a tehervagonok duruzsoljanak az ütközők között,
Az állomásfőnök telefonon mindegyre jelentgessen,
Borzalmas szerencsétlenség, ostromállapot, iszonyú felfordulás, katasztrófa,
Ilyen még tél derekán se fordul elő, mikor nekivadul a Krivec és dől a hó, veszettül havazik, nincs menekvés.

A futó/Alergătorul

A gyors futamú versenyeken változatlanul harmadiknak-negyediknek értem be, de a legtöbbször utolsónak, és csak véletlenül, nagy néha sikerült a győztes után másodiknak célba érnem.
Az Olimpiai Játékokon, a leghosszabb távon, a lelátó csak úgy visszhangzott a nevetéstől, a csúfondáros beszólásoktól, amikor elveszetten ügettem valahol a boly végén; igaz, nem vágtam hősiesen az élre, viszont senki nem sejthette, a természet micsoda erői feszültek, munkáltak bennem, és nem én szakítottam át elsőnek a célszalagot, csupán a vetélytársak roskadtak össze kimerülten jóval előtte.
Azóta vagyok győztes olyan értelemben, hogy bátorkodom óvakodni a szalmaláng -féle gyors fellobbanástól és csak a testem kitartó ütemével mozdítom előre fajom korlátait.
Így lettem az atléták atlétája, a legnehezebb próbák, a legkimerítőbb távok futamainak babérjával övezett.

A betonöntő/Betonistul

A fű ütemterv szerint működik, de akad még kiküszöbölni való, áradozik az újság a savanyú kenyérszelet alatt, ötéves intézkedési tervek készülnek, határidőkre és felelősségekkel, hogy az akácfák levelei teljesíthessék, sőt túl is szárnyalják az árnyék termelését.
A parasztok kiizzadnak még egy-két garast a városban, ami éppen fedezi ama földútért kivetett adót, mely a napraforgó és az olajos üveg között húzódik.
Milyen században, melyik évben, mily napon volnánk, nem látom jól az órám, az időnk közénk állt
Maradt még egy ágrólszakadt kecske, hogy megírja a falu monográfiáját.

A szakácsnő/Bucătăreasa

Ledöntik, majd letisztítják róla az illúziókat, kellő darabokra vágják és gondba esnek vele egy poros városban, ahol minden ajtó a hófúvásra nyílik.
Mikor már javában forr a kétségbeeséstől, ígéretekkel díszítik és felvonuláshoz preparálják egy babérokkal és pattogó indulókkal kicsinosított platón.
A lélek helyett megteszi a magány is, ez esetben vészcsengővel készítendő.
Könnyek öntözte, párnára hajtott fejjel tálalandó.

Az önkiszolgáló étterem pénztárosnője/Casieriţa de la bufetul cu autoservire

Szegény emberek kenyérdúcot rágcsálnak egy ócska asztal sarkánál.
Elgörbült, szutykos alumíniumkanalak valami illuzórikusat emelnek a szájhoz: olyan, mint a holtak vize.

A krumpliszedő/Culegătorul de cartofi

Krumplivirágok!
A mező életre kel, megfosztva az eget a legnagyobb kiváltságtól, hogy könnyeinkben visszatükröződik.
A nap aranyló fénye bezöldül.
A méz aranya édesebb lesz, fehérebb.
Minden fogadalmakból, hitekből és parancsokból annyit kell tudnom: a gyökerek kirügyeznek és nagy gumórajok telnek ki kövéren, szorgalmasan elnehezedve.
E gumókat örökké az éhség csatáiban áldozzák föl.
Gumók a cementvermekben, a tehervagonokban, a konyhai ládákban.
Gumók – keményítőjük fehérebb a föld városai alatt húzódó csonttemetőknél.

A kádár / Dogarul

Egy termetes hordó, abroncspáncélban várakozik, hogy a postavagonba kerüljön. Ki lenne boldog annyi épitőtelep cimével telefirkált cédulával, ahol a szükség miatt tenyeremet egyik mesterség után a másik sérti fel.
Így eshet meg, hogy egy levegővel telt tölgyfahordó nyomoz utánam a világban, a legyilkolt erők szelleme érdeklődik cim nélküli cimem iránt.

A fényképész/Fotograful
(Pillanatkép sintérrel – Instantaneu cu hingher)

Ligetünk körbezárva kincstári virággal
vadszilva áll ma őrt vasbavert rend felett
a kutyahimnuszok ma sintérekhez szállnak
acélszobornak hálaéneket.

Páncélbuldózer ficánkol árkon-bokron
A beton füvet legel s bennünket csépel el,
a tehén Wagner zenére fémforgácsot majszol,
a kormány lelke gladiolát legel.

A forgalmista/Impegatul

A zsúfoltság és a lehangoló üresség között, a lehangoló üresség és a zsúfoltság között, vagy ahogy az állomásoknak jobban tetszik...
A várótermekben holt lelkek alszanak, a valóság szeszeiben tartósitott hullák, valaki kinyitja a bőröndöt és elmajszol egy szeletnyi életet a sötétben, a tehervonat erőlködve, beteg kutyaként vonszolja magát a holtvágányra, a raktárak dugig teltek álmatlansággal, túl késő van ahhoz, hogy ne legyen máris túl korán.
Valahol, egy búskomor óramű meggyón a novemberi éjszakának.

Az ápolónő/Infirmiera

Az ügyeletes szoba egyre mélyebb és mélyebb, mind magasabb és magasabb, amig a fehér, hófehér, rémálomszerűen fehér folyosókon meghallom csoszogni a holtak szellemét, elveszett kulcsok zörögnek a vaksi ajtókban, mint holmi dobókockák a dob kifeszitett bőrén; bagolytekintetek – ezek a némán egymásba illeszkedő nyugtalan fények olykor visszafogják a megelevenedő óraművet.
Egy lépés, távol, a lépcsőn, légy áldott!
Valamely beteg botorkál át a súlyos éjszakán, egy kétségbeesett, rossz álmú flótás, ugyan ki gyógyit ki a mozdulatlan ürességtől való rettegésből?

A raktáros/Magazionerul

Még jó, hogy nem értem, miért járatják egyesek a szájukat a gyűléseken, mások meg homlokukat kezükre támasztva hallgatják őket anélkül, hogy valamit is hallanának.
Ime, az anyagraktárba lakodalmas tüskéket hoznak; semmi kétség, még egy álomrabló elitélésére készülődnek.
Még jó, hogy a törvény óvta fák között törvény óvta emberek járnak-kelnek.
Ime, a boldogság elfér egy kioltott gyertyában is.
Még jó, hogy kivirágzott a krumpli.

A szivattyúkezelő/Motopompistul

Miután a bútorraktár főkönyvelőjével megosztottam minden anyagi előnyt, a vadászatokat, a luxuskocsikat és a dizőzöket, ne feledkezzek gem a buja trópusi kertekről sem, ahol januárban kék úszómedencék mozaikkal kirakott napozójára heverhetünk.
A törvény nevében hasznot húztam a sorsból és a sült galambból.
Igy aztán szakmát szereztem egy jól fizető mestgerségben, a viz boldogan csobog az aluminium vezetékeken,
bőséggel ontja a kukoricásra a selyemfényű esőt.

A milicista/Miliţianul

Kötelezően kifogástalan, kötelezően kékbe játszó, úgy figyel.
A végtelen távolból két párhuzamos acélegyenes halad el egy közönséges állomás mellett, a szél válogatott jelszavakat kerget, az újságosbódét féregtelenítés miatt bezárták, a hangszórók összejátszanak egymással.
Hetven perc késésről beszélnek.
Az idő halad, minden halad, minden csupa némaság.
Az utasok kibontják cókmókjaikat, kihúzzák a dugókat, lecsavarják a kupakokat, a só kézről kézre vándorol, a töltés zúzott kavicsai közt gyűlnek a morzsák, párkák nevelik egyik nemzedéket a másik után munkára, munka által, egy lány megigazítja testhezálló harisnyáját, az évek óta ugyanazt a másodpercet mutató óra környékén.
A hangosbemondók százhetven perces késéről beszélnek.
Tekintetében minden átváltozik elővigyázatossággá.
Minden egyes ujja végén nagyszerű tettek bizseregnek, karjai eleven íjként feszülnek,
Körülötte egyre nagyobb az üresség,
Miközben lelkesítő indulókkal teli pofával
A hangszórók megállás nélkül,
Szüntelenül csak ígérgetnek.

A fazekas/Olarul

Edényeket, kupákat, korsókat csinálni nem mesterség,nem művészet, de hit sem,
A legelső dalok egyikéből életre keltett fordulat.
A legelső edény szerelmünk tenyere volt, amellyel az almába zárt boldogságot nyújtotta felénk
A legelső kanna – felénk nyújtott két marka,
A legelső korsó – a melle, amelyből egy gyermek ajkára a tej hófehér, türelmetlen vágya buggyant elő.

A mezőőr/Paznicul de câmp

A pusztaság novemberben, a pusztaság.
Eső csapkodja az útszéli keresztet, kövét morzsolja a szél, éjjel-nappal a követ a szél.
Rozsda harapásától vérzik az eke sáros kereke, éjjel és nappal sáros kereke.
Egy földúton, régóta, régmúlt fényeket befogva homályba vesző szememmel, éjjel és nappal a novemberi puszta, homályba vesző szememmel.

Az erdész/Pădurarul

Tél a hegyekben, fagyos erdők -
Elszántan
lihegve
Követem nyomaikat, hadd tudják meg, hogy nincs kegyelem.

Elszántan,
Lihegve,
A vaddisznók, az öreg kannal, a bandakirállyal, egyenes sorokban loholnak, túrnak, patájukkal taposnak, pusztítanak, szaggatnak, csapkodnak, míg a kövek velejéből kifreccsen az anyag,
Nyomuló roham a csutakok mentén, a léckerítések, drótok kusza hálója mentén,
Roham a házak kapuján, lakodalmi meneten, a szülő nő jajszaván át,
Roham a bölcsőbeli gyermek álmán keresztül.
Nyomulás.

A leselkedő/Pândarul

Bárhogy is menekülnék saját lényemtől, egy árnyék követ engem.
Bármennyire is megbújnék egy hazugság háta mögött, elriasztva őket az igaz szavaktól, egy árnyék követ engem.
Szivemnél is sötétebb az árnyék, szembenézve a valósággal.

A mosónők/Spălătoresele

A kukoricás kéklőn zizeg, míg elhúz egy csapat vadgalamb; egyik világvégtől a másikig a barázdák
Feketék, feketék, feketék,
Várva, hogy a tél partot érjen. A régi ekék csontjait rejtő temetők felé, a szél elszántan lobogtat minden létező lepedőt, jeleként, hogy élnek még jóságos, türelmes földünk szárnyai.

A félszeg/Stânjenarul

Vagyok a favágó.
Bal kezemen
Egy ujjamat lecsapta a fejsze. Fáj valakinek?

Egyéb jegyeim:
Négyszer mértem össze erőmet a medvével, és egyszer
Egy tanyasi lakodalmon egy lány rokonsága vert el.

Deszkapriccsen hálok egy gerendaházban
A párnám állatbőr, s nagy bogok a fában
Farkasé volt a prém, szalonnát eszem s melléje hagymát
S rá egy hétre vizet is iszom.

Miként említettem volt
Álmomból jókor felserkenek
A házak recsegnek-ropognak, sapkát fel s elmegyek
Fölfelé, ki a hegyre
Iszapon-ködön át csörtetve
Málnáson-szedresen át a vágáshoz érek,
Szemem dörzsölöm, derekabb fenyőt keresek, végigsimítok
Tobozain
s odaszólok, hogy harag ne legyen, barátilag:
Bocsáss meg, de parancsra teszem,
Tenyerembe köpök, s dologra, fejsze! Segíts meg Istenem!

Míg földre döntöm, a nap is magasra hág,
Nézzétek, amit fénye kibocsát:
Verejtékem gyöngyöző harmatát.

A sofőr/Şoferul

Mindenek sorsa, hogy legyen egy széle meg egy vége, akár a megbocsátás, korlátja az illúziók vége.
Az útjelző kő mellett, a sötétlő gázolajfolt szövetségre lép a rusnya, meghasonlott kamillavirággal.
A szem s a szélvédőn túli út közötti olcsó ikonról eszembe jut az idő., amikor anyám jóságos karján hordozott.
Szentséges helyek vagytok nékem e földön, ti szegényes falvak, tenyeretekben szögverte sebhely, ti, fakó városok, káposztaföldek, ámen!

A parfümárus/Vânzătoarea de parfumuri

Az üvegcsodákba zárt párlatokon túl,
Első ízben esik meg, hogy egy szép lány sokkal többet kínál, mint amennyivel rendelkezik,
Valamit, ami tiszta és üde, aminek neve sincsen, de felragyog a tekintetében.