avagy
Versek a munkakönyvből
(Testamentul de pe Strada Nisipuri
sau
Poeme din cartea de muncă)
A TISZTITÓTŰZ/PURGATORIUL
Az agronómus/Agronomul
Földgyaluk gyötrik a halászokat, hogy új, életre szóló mesterség igájába hajtsák a nyakuk; más ma a valóság, a fűzfák az agrárbankban őrzik sivár nincstelenségüket, miközben megtisztítják a terepet a pontyot és kócsagot éltető erdőtől.
A csigákkal bevetett barázdában zsendül az őszi bóbita, a selyempor, szerényen.
Az ádáz és nyughatatlan háborúságban
A vadkender hadaival és a lápi rókával.
Odahaza asszonyom és négy éhes száj, mögöttem meg egy ország is: kérlek, Uram, hogy reménykedhessem , s a pusztulásból mégis édes, szentséges kenyeret nyerjek!
A csillagász/Astronomul
De főként az emberek türelme véges, hogy a csillagokat figyeljék, akár a szerelem lencséin át is, ezért a holtakra marad az a végtelen türelem, hogy alaposan és egyesével megszámláljanak mindent
egy földnek nevezett távcsövön által.
A népdalénekes/Cântăreţul de muzică popularǎ
Éppen az istenektől száll alá, elindulva a város kövezett útján; a szoborbeli fejedelem válla roskatagnak tűnik a lóról leszálló külsejéhez képest.
Egy félelmetes, névtelen vadállat prémjéből varrt kucsmája kusza bogáncsot idéz: homloka alatt, sötét szemüveg védi tekintetét, s a szél se cserzi ki ott az arcát.
Három személyi titkár vág neki utat; a menetet három jellegtelen menedzser zárja, mindannyian tucatnyi iratmappával felfegyverkezve, bennük valamennyi hét lakodalmára kötött szerződések lapulnak.
A kalász-szőkére festett barnaság és egy parókás szőkeség támogatják két oldalról, a hóna alatt, hogy a szántóvetők évezredes dalaira, valahogy, isten ments, rá ne omoljon a fal.
Az újsággyűjtő/Colecţionarul de ziare
Évtizedek óta osztályozza a papírokat iratcsomókba, vaskos kötetekbe rendezi művét, amilyen még a világ egyetlen regényírójának sem sikerült, ráadásul mondatról mondatra, passzusról passzusra egész fejezeteket mond fel valamennyi alkalmi ismerősnek, egy korsó vermut mellett, ujjaival degeszre tömött aktatáskáján dobolva.
Hirtelen görcsbe rándul a bal válla, tésztaként gyúrogatja, idegesen felszisszen és könnyekkel a szemében panaszolja el, milyen milyen elviselhetetlen fájdalmak kínozzák a kezét, mintha mindenfelől üvegszilánkok fúródnának beléje, valahányszor papírra veti az első betűt.
A karmester/Dirijorul
Igaz, hogy szerelmesen a legszebb menyasszonyt vezettem oltárhoz, ám nagy kalandom a zenével esett meg.
Bevallom, én vagyok a hires zeneszerzőből neves zongoristává züllött, de egy zenekari pálca félisteni szenvedélyével megáldva
Még Mózes se volt képes a népét úgy elvezetni a botjával, ahogy én bűvölöm
A hegedűket és a trombitákat, no meg a kórusokat a szférák himnuszának apotheózisáig.
A dizőz/Dizeuza
Kettéhasítom a közönség szívét, csak öltsem fel súlyos, sárga bársonyruhámat és énekemet szűrjem át neki a fogsoromon.
A lakónegyedben könnyeket csaltam elő, a keresztapám dévajul megcsipkedett, amikor még kezdő voltam és marékkal gyömöszölte a pénzt a melltartómba.
A férjem egy gügye zongoristával meg egy ledér hegedűművésznővel együtt húzza a nyirettyűt, mindhárman szirénaüvöltést és fékcsikorgást produkálva.
Be szeretnék pedig a lakodalmasok fülébe divatos románcokat dalolni, így viszont arra kényszerülök, hogy a kliensek anyagából koppintsak le ezt-azt.
Idegen földrészeken, egy-egy újság feldicséri zenei kalandjainkat, a világ teli van a lármás nyivákolások elviselőivel.
Kurta, veres szoknyácskában, csődörre szomjúhozva tündökölök, csak a fogyasztó lásson el egy limuzinnal vadszőlőfüggönyös villám mellé.
Az orvos/Doctorul
Kiközösített,
Nem azért, mintha az istennek se akarná elhagyni a kórházat, onnan pedig a reanimáló termet, hanem csakis emberi együttérzésből illatozó és erőteljesen kozmetikázott felesége miatt, aki képtelen megbocsátani, s a bíróságokat járja, s bűnbakként taszítja őt a kődobálók sorfala közé -
Céltalanul rója, éjjel-nappal az utcákat.
Az olcsó flanelköpeny alatt a szél szelleme hánykolódik.
Az óvónő/Educatoarea
Szabad a gazda
Színes ceruzát a padra.
Az óra nem tudja, hány az óra
Csigák szaladnak a hóra
Csupa acél gépezet
Fabrikált egy gyereket
Esernyőt reája
Ő lett a mamája
Meggyszínű banán
Énekel a fán
A repülő elúszott
És cipőt húzott,
A pilóta pedig
Miben mesterkedik?
Vesszen el a ludam,
Ha egy szót hazudtam,
Igaz volt itt minden
Ebben hiba nincsen.
Hagyjuk abba a mesét?
Neeeeeeeee! Méééééég!
A bíró/Judecatorul
Az ódon diófa íróasztal üveglapja alatt, lánya által sáskazölddel gyerekesen kifestve, az érettségi vizsga emléke.
A kristálylapon az elkopott, kicsorbult betűjű gép,
A gép, mely e világ törvényeibe tereli az emberiséget, mert csak a szavai azok, melyek megszabják, mely utak jutnak számodra a meglévők sokaságából.
A gép, amely mérceként szabja meg a színkép egészén a szabadságot a láthatatlanig és azon túl is a társadalom javítóintézetébe,
Az írógép.
A logika tudora/Logicianul
6 óra és 41 perckor 641 pár hazudik mámort a szállodákban, gépkocsikban, sátrakban, úszómedencékben, raktárakban, bádogfülkékben,
6 óra és 42 perckor 642 pár ember a parkokban, alagsorokban, szénaboglyákban, a tágas tengerre néző luxusszállodákban,
6 óra 43 perckor felkel a nap Szt. Demeter napjának hajnalán és én már régóta nem gondolok semmire.
A falusi körorvos/Medicul de circumscriptie comunala
A Menetrend egy kétszáz oldalas könyv...
Kilépek legénylakásomból, mielőtt még az aszfaltra harmatozó gépkocsi munkába állna, alvajáró villamosokon és hajnali autóbuszokon átszelem a központi városrészeket a külváros felé tartva, hogy végül már a bekötő út se látszik, amikor farkasszemet nézek a napfelkeltével.
Ugyan, ki gondol ilyenkor a visszaútra, amikor sorra hallgatom egyik szenvedőt a másik után, és mire eljön az ideje, jócskán beállt már az este s megjelentek az éjszakák kései lovagjai is, ezért az utolsó harminc esztendőben egyáltalán nem láthattam a hétköznapi várost.
Igen, a Menetrend egy kétszáz oldalas könyv, mégsem úti emlékek tárháza.
Az időjós/Meteorologul
Az ég a legnagyobb gondolkodó, csak elnézi, miként válnak szét rajta az eszmék, ha esik az eső.
Szükségem van a viharokra, tájfunokra, amelyek rárontanak a jól körvonalazott mezőkre és a valóságban lábukat jól megvető hegyekre.
Legalább a földrészeknek legyen pontos körvonala, hiszen az idők mindig is olyan hozzávetőlegesek voltak.
A festő/Pictorul
Magányosan a barlangi éjben, annyira egyedül, hogy legyőzötten és reményt vesztetten megrendülök, általam az idő újabb pillanatot sző útban titokzatos célja felé.
A kenyér, a sajt, a hagyma elfogytak, a bor úgyszintén, mintha sose is lettek volna.
Ennyi csönd nyugtalanságot szül,s hallom, miként omlanak le a tetők a csillagok fakó terhe alatt.
A férfiak eltávoztak, az asszonyok várakozás közben szipognak, öklüket ajkukhoz szorítva,
És késő van, bizony, késő -
És csak a farkasok azok, akik megtérnek egy háború és béke közötti hágóról.
A barlangi éjszakát képzelt vadászjelenetekkel festem tele, ahol csak a félelem fölötti, reménytelen győztesnek érzem magam.
A költő/Poetul
Ahhoz, hogy parázson táncolj, medvetalpra van szükséged és mindenek előtt szenvedésre;
A tengeren járáshoz nincs szükséged jézusi talpra, megteszi a sorsa is.
A földrengéskutató/Seismologul
Semmi sem megrendítőbb egy elfuserált bolygó látványánál vagy egy geológiai robbanásnál; mi sem siralmasabb, mint a történelem valamely vágóhídja vagy egyéb rendülés, mely ránk szabadítja a szadistákat, a patkányokat és a reggeli öt órai kivégzéseket.
És mégis, mi lehet megrendítőbb egy nagyszerű látványnál
Amint az ősz a szilfákra ront belekóstol az erdőszélbe,
Amint véresen száguld velünk az idő.
A jövőkutató/Viitorologul
Egy túlélő vallomásai, a bolygó alagsorát felsebző tömegsírok járványai, az osztályharc és a faji háborúk, életfogytiglani kényszermunkára ítélve azért, mert egyszer valaki az égre nézett, a szegfűk térdre kényszerítése a legfőbb tanító bronzbakancsa előtt.
Íme, az ember álma ragyogó szójátékokba vonva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése